Kódjátszma, avagy Cumberbatch Oscarért kiált

A II. világháború egy csapat keresztrejtvényfejtőnek köszönhetően ért véget úgy és olyan hamar, ahogy. A történet, amelyet évtizedekig államtitokként kezeltek, azt meséli el, milyen szomorú lehet a valódi hősök élete, milyen a partról nézve részt venni egy úszóversenyben, milyen, ha az embert pusztán azért bántják, mert más. Atyaúristen, ez a film egyszerűen tökéletes.

Január 29-tól irány a moziba!

A történetről

Alan Turing matematikus volt. Alan Turing a kódok, a rejtvények megszállottja volt. Alan Turing különc volt. Alan Turing nem volt valami sikeres, már ami a szociális interakciókat illeti. Alan Turing (csak hogy ne spoilerezzek) nagyban befolyásolta a II. világháború menetét (na jó, ne annyira spoilerezzek). Alan Turing egy furcsa hős volt. Az ő életéről, a II. világháborúban játszott szerepéről, későbbi sorsáról szól a három idősíkon futó Kódjátszma. 

Meggie filmnéző szokásairól

Általában úgy választok filmet, hogy a YouTube-on a trailer kínálatot böngészem, és ami megtetszik, azt mentálisan felírom a „MEGNÉZENDŐK” listájára. Na, az a történelmi film, amelyik két olyan színészt (Benedict Cumberbatch és Keira Knightley) is felsorakoztat, akiket imádok, automatikusan a lista tetejére kerül. És akkor még pont ennyit tudtam Alan Turingről, az Enigmáról és a németek kommunikációs módszereiről, és nem is olvastam róla előre semmit, mert ahhoz túl lusta vagyok, meg különben is, elrontja az újdonság varázsát.

Ezért van az, hogy én abszolúte semmit nem tudtam a szereplőkről és a cselekményről, mielőtt neki ültem a filmnek. Nem tudtam az egész fontosságáról, Turing neve meg maximum valahol az agyam hátsó felében lehetett elrejtve, abban a dobozban, amiben a számítógép történetéről szóló minimális és erősen megkopott tudásomat őrzöm. Na jó, de nem fecsegek ennél többet arról, mennyire nem ismertem ennek az előtörténetét, csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez a film, ez az életsors engem bizony mellbe vágott, ahogy csak három orrszarvú tudna, és ők is csak egyszerre. Lehet, hogyha járatos vagy a történelem ezen részében, téged nem fog (annyira).

 

A csapat

A film ütemezéséről

A forgatókönyvet Graham Moore írta Andrew Hodges könyve alapján. Nem ismerős a neve? Nekem sem. Ennek ellenére nagyon jól megoldotta a feladatát, a párbeszédek frappánsak, a három idősík (Turing fiatalkora, a II. világháború és az ’50-es évekbeli nyomozás) pont jól váltogatja egymást, Morten Tyldum rendező pedig a megfelelő instrukciókat adta mindenkinek ahhoz, hogy ez az egész klappoljon. Persze lehet, hogyha valaki nem annyira szereti ezt a műfajt, akkor őt kevésbé vonzza majd be a történet, de engem az első mondattól a végéig abszolúte a magáénak tudhatott (és még utána is sokáig, nem véletlenül írok most róla).

A színészekről és Benedict ’Oscar’ Cumberbatchről

Ebben nagy szerepe van annak, hogy hogyan alakítottak a színészek. Na már most, én nem tudom, mit csinálnak a britekkel ott azon a nagy szigeten, de hogy valami kópéság van, az biztos. Szerintem, ahogy megtudják ott egy emberről, hogy színész szeretne lenni, belefecskendeznek valamit a vérébe, amitől egyszerűen halál laza és/vagy piszok jó színész lesz. (Vagy valamit, ami miatt Meggie akaratlanul is vonzódni kezd hozzájuk.)

Mindenki nagyon jól hozta a ráosztott szerepet. Keira Knightley a kezdetben a társadalmi elvárásoknak igenis megfelelni akaró, fiatal, okos nőt, aki később – pokolba mindennel és mindenkivel! – a saját útját akarja járni. A többiek az egyszerre felelősségteljes és mégis halál laza csapatot, amiben bizony van, akinek vaj van a füle mögött, és hozza ám a történetben a fordulatokat. Mindenki ott van, és mindenki nagyon brit.

De senki sincs annyira ott, mint Alan Turing.

Esszéket, sőt szakdolgozatokat lehetne megtölteni arról, mennyire összetett személyiség lehetett ő, és ezt mennyire jól ábrázolja Cumberbatch és fiatalkori megfelelője Alex Lawther. Lawtherről annyira kevés információ van az interneten, hogy még azt sem tudom, hány éves, ennek ellenére pontosan megértette a karakterét, és az alakításával Turing személyiségéről néhány dolgot hamarabb előrevetített, mint maga Cumberbatch. Remélem, hogy a kölyök ezután kap majd még szerepeket, mert ezek alapján teljességgel megérdemelné. Fiatal, mégis jól játszott, ritka az ilyen.

A fiatal Turing

Cumberbatch pedig… A Kódjátszma első néhány percében azt hittem, ugyanazt a karaktert hozza majd, mint Sherlocknál, és tökéletesen megértettem, miért őt választották, de nem vártam, hogy ekkora hatással lesz rám. Aztán, amikor elkezdte kibontani a szerepét, rájöttem, hogy tartogathat még meglepetéseket. Turing eléggé összetett személyiség, mert másképp gondolkozik, mint az emberek többsége (bár, van egy olyan ismerősöm, akivel a szociális interakciókról való felfogásában mutat hasonlóságokat…), éppen ezért az emberek többsége utálta és lenézte és szerintem félt tőle, ugyanakkor Cumberbatch mindezt úgy ábrázolta, hogy a néző maga viszont szimpatikusnak találja a karaktert, hiába halmozza az arrogáns beszólásokat.

Valahogy a tragédiájában fogta meg Turingot. (És itt értünk el oda, hogy SPOILER nélkül bizony már nem fogok tudni beszélni róla.) Turing mindig is kilógott a többiek közül, s az egyetlen ember, aki fiatal korában megértette és megvédte, akkor meg is halt. Ezen Turing soha sem tudott tovább lépni, azért is nevezi az Enigmát, a német kommunikációs rendszert feltörő gépet Christophernek. Akinek az ember változata mellesleg Turingnak az első (és gyanítom, az utolsó) nagy szerelme volt. Turing tehát két szempontból is más volt, mint a többség, és akkoriban egyik másságát sem nézték jó szemmel. Az emberek többsége nem tudta meglátni a benne lévő potenciális zsenit, és nem tudott hogyan közeledni hozzá (ahogy Turing sem tudott hogyan közeledni hozzájuk, itt valahogy a zsenik többségének véget ér a tudása), és ekkor bizony a melegeket is sokkal durvábban üldözték, mint most: Nagy-Britanniában börtön vagy kémiai kasztráció várt rájuk, ha kiderült a titkuk.

Benedict 'Oscar' Cumberbatch

Engem Turing kommunikációs nehézségei fogtak meg egyrészről nagyon (szakmai és személyes ártalom), így külsős szemmel pontosan megérti az ember, hogy mi mehetett benne végbe, ugyanakkor pontosan tudom, hogy ahhoz tényleg félig más agy vagy nagy tapasztalat kell, hogy az ember közeledni tudjon egy olyan személyhez, aki látszólag szánt szándékkal és nagyon arrogáns és idegtépő módon felrúgja a szociális konvenciókat, amikor párbeszédre kerül a sor. Pedig Turing igyekszik, azért is varázsolják el annyira kiskorában a rejtvények, mert sok párhuzamot fedez fel azokban és az emberi beszédben („az emberek nem azt mondják, amit gondolnak”). Turing félig úgy gondolkozik, mint a gépek, amelyekbe annyira belemerül felnőttként.

Éppen ezért ő az, aki kimondja, hogy sajnos, hiába fejtették meg az Enigma működését, nem használhatják fel a megszerzett tudást, nem menthetik meg minden ártatlan életét, matematikai alapokra kell helyezni, hogy mikor és melyik támadást akadályozzák meg, másképp a nácik rájönnek arra, hogy immár fogni lehet az üzeneteiket. Turing és csapata pontosan kiszámolja, melyik csatát kell megnyerni ahhoz, hogy előre lendítsék a háborút, de a nácik még ne jöjjenek rá, mi történt, ahogy – a kémrendszernek köszönhetően – a saját népe sem, s közben sajnos ártatlan halottakat is kénytelenek hátrahagyni. Turing ezt a tettét gondosan alátámasztotta logikailag, mindenkit meggyőzött helyességéről, akit meg kellett győznie ahhoz, hogy működhessen a terve, s később mégsem tudott együtt élni ezzel az egésszel: saját különcségével és zsenijével, a tetteivel, a magányosságával, amit a háború miatt volt kénytelen választani. Közben megmentett több ezer embert, és két évvel lerövidítette a háborút.

Szerettem az... öm, kapcsolatukat? :)

Ezt a számítógépszerű gondolkodást csak Knightley karakterének, Joan Clarke-nak sikerül megfejteni, ő az, akit részben elvarázsol, részben pedig pontosan tudja követni, mikor mit miért mondhat, noha ő a szociális interakciók menetét is vágja, mint hentes a húst. Nem véletlen, hogy Turing egyetlen olyan párbeszéde, amikor nem azt mondta, amit gondolt, amikor az emberek érzéseire apellálva manipulált, méghozzá úgy, hogy nem lehetett átlátni rajta, éppen köztük zajlott le: Clarke karaktere volt a híd Turing és a többiek között.

SPOILER VÉGE!

Turing tehát eléggé összetett személyiség, sokféle rezdülését kellett ábrázolnia Cumberbatchnek. És meg is tette, az egész életét tökéletesen hozza, nincs egy pillanat, amikor kiesne a karakterből vagy nem fogná meg tökéletesen, és adná elő érzékletesen, milyen lehetett ő. Bár nem sokat láttam eddig az Oscar-jelölt férfi színészek közül, csak őt, „Birdmant” és „Stephen Hawkingot”, én mégis azt mondom, vágjanak Cumberbatch-hez egy Oscar szobrocskát. A másik kettő színész is jó volt, de Cumberbatch átlagon felüli.

A film egyetlen hátránya

Bizony, ilyen is volt. Egyetlen hátránya van a filmnek: az, hogy Turing és Joan Clarke kapcsolatának alakulását a végén szerintem kicsit összecsapták, egy-két mondat még hiányzott ahhoz, hogy hiteles legyen.

 

Turing és Christopher

Összességében

Ez egy (majdnem) tökéletes film, ami abszolút megérdemli, hogy moziban nézzék. Nem nagy cucc a látványvilág, nincsenek benne orkok vagy kék emberek, de sokkal-sokkal mélyebb az egész történet. Az ilyenek megérdemlik, hogy támogassuk őket a pénzükkel.

Kategória: Vedd meg rá a mozijegyet. Úgy értem, most!

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől, avagy a hormonok hatalma

Íme, egy regény, amely nem azt mutatja be, hogy jut el egy párkapcsolat a boldog kezdetig, hanem azt, hogy mi lesz utána, ha a két fél nem illik össze. Mindezt jellegzetes stílusban és szerethetően dilis karakterekkel!

A történet

Adva vagyon az özvegy harmincas könyvtáros nő meg egy agglegény gazdálkodó, akik ráadásul naponta-hetente két egymás mellett álló sírt látogatnak és nem mellesleg eléggé nagy trutyi mindkettejük élete. Egészen addig, amíg ez a két, egymástól merőben eltérő ember vonzódni nem kezd a másikhoz. Na, akkor még nagyobb trutyi lesz minden, de legalább intenzív trutyi.

Azok a fránya hormonok

Oké, lehet, hogy nem pont így kellene leírni A pasi a szomszéd sír mellőlt, de tény, hogy van egy ilyen aspektusa is a dolgoknak. Emellett persze az is benne van, hogy legyen bármilyen össze nem illő két ember, a hormonok és a szerelem, amelyet kiváltanak, teljesen felborítják az életüket. Kamaszt csinálnak abból a felnőttből is, aki már rég feladta a reményt, hogy ezt átélheti, és a felek sokkal teljesebbnek érzik az életüket, még akkor is, ha a kapcsolat éppen rossz periódusában van. (Van különbség rossz periódus és vég között!) Bizony, a szerelemnek meg a hormonoknak meg a vonzalomnak őrülten nagy hatalma van, ezt nem egy regényben, drámában vagy számban megfogalmazták már, de Mazetti most újra leírja, ráadásul eléggé jó stílusban.

A két kattant hangja

A történetet Desiré és Benny szemszögéből játszódik felváltva, hol a könyvtáros, hol a gazda meséli el, mi történt legutóbb. A kötet hátulján azt írják, mi bizony blogot olvashatunk mindkét részről, de Bennynek szerintem gépe sincs, nemhogy blogírási kedve (internet egy tanyán a kilencvenes évek végén?!), ráadásul a dátumok is hiányoznak. Emiatt az egész inkább olyan lesz, mintha a két főszereplő párhuzamosan mesélné valakinek ugyanazt a sztorit, méghozzá eléggé érzékletesen és jellegzetes stílusban. Mindketten használnak gyönyörű szóvirágokat (és a fordítás is baromi jó!), érdekes képeket, és kellőképpen kattantak ahhoz, hogy ami történik a kapcsolatukkal, élvezhető stílusban adják elő.

Valahogyan élvezhető stílusban adják elő azokat a nagy tragédiákat is, amik közben kiderülnek vagy megtörténnek. Nem kell óriási dolgokra gondolni, elég hétköznapi gondokra: halálra, kiüresedett életre, a szerelem bukására – itt bizony nem olyan sorsokról olvasunk, amelyek boldogságban és lehetőségekben úsznának, és közben nem is olyanokat, amelyek ne történhetnének meg akárkivel. Az egésznek emiatt valahogyan borzalmasan szomorúnak kéne lennie, de az ironikus és ön-ironikus be- és kiszólások feldobják és könnyeddé teszik az egészet. Azt leszámítva, hogy a karakterek svédek és a harmincas éveikben járnak, a történetet bármelyikünk, akár én is írhattam volna a saját életemről.

Azt hiszem, ezért is fogott meg a regény. A stílusa, a széthullott életek meg a remény, amely reálisan jelenik meg benne pont abba a témakörbe tartoznak, amely mostanában foglalkoztat. (Meggie készül a nagybetűs életre.) Ha valami könnyedre, mégis komolyra vágysz, akkor ezt csak ajánlani tudom!

(Ja, amúgy a könyvből film is készült. És csekkoljátok le, mi lett a magyar címe! Úgy bizony, sírban. Mert a ZOMBISZERELEM már az Eleven testek előtt is menő volt!)

És, hogy kedvet csináljak hozzá, íme, néhány idézet:

„Egy ideig semmi kedvem sem volt kimenni Örjan sírjához. Lehűlt az idő, a végén még összeszedek ott a padon egy petefészek-gyulladást. „Mi megkockáztatjuk”, súgták a peték, „megnéznénk magunknak még egyszer azt az Erdőgazdát”.”

„A könyvtárban álltam, egy dühös kislánynak magyaráztam, aki állította, hogy Hófehérke hülye.”

„– Mit tennél, ha szemtől szembe kerülnél egy elszabadult bikával? – kérdezi.

– Egy fantasztikus ötméteres ugrással elérném a kerítést, de mielőtt felmásznék rá, elájulnék, és a bika széttaposna – mondom.

– Ugyan, dehogy! Odaslattyognál a bikához, és szigorúan rászólnál, hogy nyilvános helyen tilos nőket háborgatni, mire a bika ájulna el! – mondja.”

„…beleszerettem. Nem, nem olyan volt, mint a villámcsapás. Inkább ahhoz hasonlított, amikor egyszer véletlenül nekidőltem a villanypásztornak.”

(Desiré meg néha verseket ír:)

„Óvatosan kellett volna becserkészni

a hullámok hátán

megpucolni kifilézni

minden ízét kiélvezni

de kicsusszant a hálóból

az átkozott szerelem”

(És a személyes kedvencem, avagy az Élet már nagyon dörömböl az ajtómon, de nem akarom beengedni:)

„Jó futócipő és biztos iránytű

ugyan mire jó

ha azt sem tudom

melyik út hova vezet a térképen”

A mindenség elmélete, avagy az élet happy end

Újabb fantasztikus lehetőségem volt a Filmpont.hu jóvoltából: megnézhettem A mindenség elmélete című filmet, amely Stephen Hawkingről szól. Mint mindig, most is megvan a saját véleményem, amit itt olvashattok el, ha érdekel titeket. Alább pedig egy kis ízelítő az újságírói lét "nehézségeiből" és a cikkből.:)

Nagyon nehéz kritikát írni olyan filmről, ami korrekt. Külön nehéz, ha igaz történeten alapszik, és még nehezebb, ha olyan témát dolgoz fel, mint Hawking élete: azt az állapotot, amikor az ember hétköznapjainak részévé válik, hogy az élet és a halál között lebeg; amikor valakiben annyi értelem és tettvágy zubog, mint öt másik emberben együtt véve, de fizikai gátjai miatt nem tud teljesen teret engedni annak. És ha ehhez még hozzáadjuk a valóságos alapokon nyugvó családi drámát (amit nem teljesen drámaian adnak elő!), a filmnéző agya felpörög, majd leáll.

Ui.:Amúgy tényleg nehéz korrekt filmekről, könyvekről írni. Olyanokról, amik piszok jók vagy piszok rosszak bármikor gond nélkül, de a korrektek mindig nehézséget okoznak.

Elsők és utolsók, avagy könyves tagre reagálok

Az első és az utolsó a könyves életben is meghatározó. De még mennyire! ;)

WildWorld, az egyik könyves blogger, akit nagyon bírok, meghívott, hogy kitöltsem ezt az izét, amit nevezhetünk Elsők&Utolsók Kérdőívének is, mivel pontosan erről szól, csak éppen könyves témában. Amúgy az ötlet tök jó, a kérdőív tetszik, csak éppen arra szeretnélek figyelmeztetni titeket, hogy a memóriám olyan, mint a szita, csak néhány (és meglehetősen véletlenszerűen kiválasztott) dolgot jegyez meg*. Éppen ezért az Elsők a bizonytalanság tengerének vad hullámaiban vergődnek**, de azért megpróbálom felidézni a dolgokat, amennyire csak tudom. Majd azt képzelem, hogy WildWorld fegyvert fog a fejemhez, vagy valami.:D

1. Miről szólt az első blogbejegyzésed? Miről az utolsó?

Ó, én azon nagyon konstruktívan előre gondolkozó bloggerek közé tartozom, akik nem ám bemutatkozással indítottak. Ilyen eszembe sem jutott, azonnal belevágtam a közepébe! Akkor éppen Jane Austen ironikus stílusa meg A mansfieldi kastély hatott rám, arról írtam ömlengést. A kedves olvasók meg majd rájönnek maguktól, miről fog szólni a blogom persze.

Az utolsó (eddig) egy filmes bejegyzés volt, olyan karácsonyi filmekről, amiket ideje lenne leforgatni. Kedves agymenés, amit eredetileg nem is a blogra szántam, de végül itt kötött ki. Az utolsó könyves posztom pedig ezer éve az Elfújta a szélhez kapcsolódott, arról gyűjtöttem össze érdekességeket az írónő születésének évfordulóján.

2. Ki volt az első blogger, akitől olvastál? Ki az utolsó?

Az első szerintem Gigi volt, akinek nagyon bírtam a gúnyos stílusát, és szépen rákattantam a bejegyzéseire. Az utolsó pedig WildWorld, akinek a bejegyzése alapján írom azt a mostanit. ;)

Mondanám, hogy a többi könyves blogger inspirált a sajátom elindítására, de szerintem csak olyan 30%-os arányban, a maradék 70%-ot az állandó pofázási és vélemény megosztási kényszerem számlájára írom. :D Néha ezt a barátaimon élem ki, néha pedig a nagyvilágon. Az utóbbi esetben írok bejegyzést.

3. Melyik volt az első könyv, aminek a megvásárlására emlékszel? Melyik az utolsó?

Ööööm, az első… Na, elérkeztünk a „nem emlékszem tisztán” szekcióhoz, de gyanítom, hogy valamelyik Harry Potterre kapartam össze én is a pénzt, akárcsak WildWorld. Vagy Meg Cabotra, akinek a regényeire totál rákattantam kamaszkoromban. Azt tudom, hogy mindkettőt vettem rendesen, csak azt nem tudom, melyik volt hamarabb.

Az utolsó az Ókori vakáció egy antikvár példánya, mert szeretem az ókori dolgokat (pláne az ókori görög dolgokat) meg szeretek nyaralni, és ókori romokat és szobrokat bámulni, amit sokan nem értenek, de hát mit mondjak, a rejtélyek asszonya vagyok. A könyv egyébként arról szól, hogy Tony Perrottet és felesége bejárják az ókori kirándulások helyszíneit, és Tony megírja kalandjaikat. Beleolvastam, szellemes a stílusa, várom, hogy végig is olvassam az egészet.

4. Melyik volt az első könyv, amit teljesen egyedül olvastál el? Melyik könyvet olvastad utoljára?

Most komolyan? Mit tudom én. Lehet, hogy a Harry Potter, de az is lehet, hogy valamelyik kötelező olvasmány. Mondjuk a Kincskereső kisködmön, ami örökké tartó traumát okozott nekem.

Legutoljára Susan Elizabeth Phillips Latin szerető című könyvét olvastam. Lehet röhögni, amiért felvállalom ilyen címmel.:D De SEP nagyon jó történeteket (is) szokott írni (meg nagyon átlagosokat is). Ez inkább átlagos, de akkor éppen kikapcsolódásra volt szükségem, és arra meg tökéletes. Különben is, Olaszországban játszódott.

El akarok menni Olaszországba.

5. Melyik volt az első disztópia, amit olvastál? Melyik az utolsó?

Nekem is Lois Lowry Az emlékek őre c. regénye volt az első disztópiám. Akkor még nem igazán értettem, miket is fogalmaz meg, 10-12 évesen csak az a trauma maradt meg, hogy az emberek nem látják a színeket. Ez akkoriban nagyon sokkolt. Nagyon. Azóta újraolvastam. Most már az egész rendszer sokkol.:D

Az utolsó? Kiera Cass Párválasztó sorozata, ha friss olvasás kell (nem, nem tetszett különösebben, nem értem ezt a nagy hype-ot, ami körbeveszi, totál elcsépelt az egész, semmi egyedi nincs benne), és a Fecsegőposzáta, ha újraolvasás is számít (ezt persze imádom :3).

6. Mi volt az első paranormál romantikus, amit olvastál? Mi az utolsó?

Az Alkonyattal indult minden. Az első részét nagyon szerettem, a második ellenben akkora traumát okozott (kezdem azt hinni, hogy sok könyv okoz nekem traumát), hogy utána a többit sem olvastam el. De még csak meg sem néztem. Mondjuk Kristen Stewart mimika nélküli arca amúgy sem javított volna az élményen.

Gail Carson Levine Bamarre hercegnői paranormális romantikának számít? Mert akkor az volt az utolsó. Természetfeletti lények végül is vannak benne (bár nem vámpírok meg várfarkasok meg ilyenek), ugyanakkor nem a mi világunkban játszódik. Viszont cuki volt, bár nem annyira, mint nagy kedvencem, az Elátkozott Ella.

7. Melyik volt az első könyv, amin sírtál? Melyik az utolsó?

Szinte biztos vagyok benne, hogy a Kincskereső kisködmön okozott akkor lelki fájdalmat először, hogy bőgjek rajta. Szinte. Nem szabadna azt kis gyerekek kezébe adni.

Az utolsó… nos, hát nem is tudom. Kezdek rájönni, hogy az Utolsókat néha nehezebb felidézni, mint az Elsőket. Filmeken gyakrabban bőgök, biztosan a zene miatt. De legyen a Csillagainkban a hiba. Bár ott is jobban bőgtem a film alatt, a könyv alig csalt a szemembe könnyeket.

8. Melyik volt az első sorozat, amit befejeztél? Melyik az utolsó?

Talán A Gyűrűk Ura, mert annak a vége hamarabb elérhető volt, mint a Harry Potteré. Vagy valamelyik Meg Cabot sorozat, például A mediátor. Bár annak lesz most folytatása, tehát mégsem fejezhettem be. Csalókák ezek a még életben lévő írók.

Simone Elkeles Tökéletes kémia sorozata volt az utolsó befejezett. Szerencsére itt nem annyira kapcsolódnak össze a sztorik, így nem baj, hogy az első részt már ezer éve olvastam, míg az utolsót csak december végén. Nem volt rossz amúgy, kikapcsolódásra tökéletes. Azért SEP ezerszer jobb.:D

9. Melyik volt az első könyv, amit nem tudtál befejezni? Melyik az utolsó?

EGY CSOMÓ KÖNYVET NEM TUDOK BEFEJEZNI. Biztos baj van velem. De az első talán az Északi fény lehetett (igen, hivatalosan is BAJ VAN VELEM, tudom), valahogy nem kötött le, de így felnőttebb fejjel megint nekikezdek majd. Legalábbis ezt mondogatom magamnak.

Az utolsó Dawn Rae Miller Larkstorm – Pacsirta c. könyve, amit alig kezdtem el, elment tőle a kedvem, és vihettem is vissza a könyvtárba, mert lejárt a kölcsönzési idő. Mindig így járok. Kikölcsönzök hat-hét könyvet, és elolvasok egyet, aztán cipelhetem vissza a 10 kilós köteteket. Amióta van ebook olvasóm legalább a cipekedés megoldódott.

Hát, ennyi kérdés volt, remélem, tetszett. Ha igen, és van blogod, Te is vedd át nyugodtan, vagy válaszolj szimplán kommentben, jó buli lesz.:)

***

* Ennek megvan az az előnye, hogy sok minden az újdonság erejével hat rám, akkor is, ha éppen én éltem át pár éve. És megvan az a hátránya, hogy sok minden az újdonság erejével hat rám…

** Bocs az érzékletes képért, beteg vagyok. :D

Filmek, amik forgatásra várnak, avagy karácsony másképp

Karácsonykor minden évben leadják (és valljuk be, minden évben meg is nézzük) a Reszkessetek betörőket és az Igazából szerelmet, de mi lenne, ha idén egy kicsit változatosabb filmes repertoárból választhatnánk? Persze, azért ismerős megoldásokkal, hogy megmaradjon a meghittség… Ezeket a filmeket érdemes lenne leforgatni!

A karácsonyok ura

Peter Jackson nem tud kitörni a megszokásból: legújabb filmje egy fantasy klasszikust dolgoz fel a karácsony jegyében. A karácsonyok ura egy enyhén kattant fickóról szól, aki ki akarja sajátítani magánk a karácsony ünnepét. Ezt persze főhőseink nem hagyhatják, így felveszik vele a harcot… Leharapott ujjak repkednek, miniatűr emberek karácsonyi dalok énekelnek söröskorsók mellett, az adventi fényekről pedig egy hatalmas katlan gondoskodik!

A karácsonyi vakáció

Audrey Hepburn el akar szabadulni, hogy végre normálisan, mindenféle kötelezettség nélkül ünnepelhesse meg a karácsonyt. Ebben egy dögös újságíró is segít neki, s közben a fantasztikusan gyönyörű Róma karácsony alkalmából feldíszített helyeit járják körbe. Romantika, humor, keserédes befejezés… Forrócsoki mellett ajánljuk!

101 kiskarácsony

Főhőseinknek apró problémája akad: több karácsonyon kell részt venniük, mint ahány nap adva van, ráadásul egyik közeli ismerősük tönkre akarja tenni boldogságukat. A film akkor éri el tetőpontját, amikor rájönnek, a közeli, gonosz ismerős miatt nem csak 10, hanem rögtön 101 karácsony várja őket!

Karácsony Park

A híres tudós megtalálja a karácsony esszenciáját, majd rögtön egy biztonságosnak mondott parkot épít köré. Azonban a szórakoztató egységben azonban nem csak veszélytelen, kedves lények élednek fel… Vajon az első látogatók túlélik a Karácsony Parkot? Izgalmas szórakozás az egész családnak!

Karácsonykirály

Főhősünk boldogan éli a királyfik életét, egészen addig, amíg meghal az apja. Azonban Simkarácsony nem veheti át apja helyét, mivel gonosz nagybátyja elhalássza orra elől a trónt. Ezután Karácsony lakóira általános szenvedés vár, amit csak a felnőtt Simkarácsony szüntethet meg. De vajon elég nagynak érzi magát a feladathoz?

Haláli hullák karácsonya

A brit kisvárost éppen karácsony előtt egy nappal súlyos katasztrófa éri, s sokan zombivá változnak. Ezek a zombik azonban nem emberhúst esznek, hanem szaloncukrot, abból is a legjobbat: zseléset! Vajon főhősünknek sikerül megmenteni a zselés szaloncukrokat, a szaloncukor gyárban dolgozó ex-barátnőjét, valamint magát a karácsonyt? Izgalmak, nevetés, enyhe borzongás vár minden szaloncukor szeretőt!