2011. június 14., kedd

Csontváros szereposztás, saját ízlés szerint

Mint tudjátok, megindult a Végzet ereklyéinek a megfilmesítése, és hosszú válogatás (vagy ha nem is válogatás, de legalábbis hosszú idő) után kiválasztották főhőseinket. Messze nem érik el a fejemben kialakult képet (ami azt illeti, még nem hallottam elégedett olvasóról, pedig sok ismerősöm szereti a sorozatot), úgyhogy Amőba szobatársammal összeállítottuk a saját szereposztásunkat. Gyönyörködjetek benne!
Jace Waylandot a hírek szerint Bower fogja játszani. Róla írtam egy szép hosszú bejegyzést, nem is pazarolnék több szót arra, miért nem megfelelő. Helyette nem egy rajongó Alex Pettyfert szerette volna Jace-ként látni, csak a kis dög (hoppá, elnézést, Lil!) mást vállalt helyette.
Pedig tökéletes: szép, de nem szabályos, mégis vonzó arc. Nem nevezhető megnyerőnek a szó „kedves” értelmében, de női ismerőseim nagy része sóhajtozik, ha szóba kerül az illető. Arról nem is beszélve, hogy kellőképpen kockás a hasizma, ráadásul a verekedős-harcos jelenteket is meg tudná csinálni, már nagy tapasztalata van benne. Egyszóval a flegma, néha gyerekes, de azért érzelmes és szeretetteljes Árnyvadászt a kisujjából rázná ki, ha vállalta volna a szerepet.
Helyette...
Lily Collnis lett Clary. Haha, nagyon vicces, de komolyan. A testalkata (kicsi és vékony) megfelelő, csak a fejét kéne lecserélni. A tökéletes Clary-t még nem sikerült megtalálnunk, hiszen eleve kevés a vörös hajú színésznő, olyan meg még kevesebb van, aki megfelelne a kritériumoknak. Én mindenesetre adnék egy esélyt Willa Hollandnak befestett, középen elválasztott, vagy összefogott hajjal. (Az oldalválaszték a visszafogott Clary-nek túl szexi, ha engem kérdeztek.)
Lil pedig Molly Quinnre szavaz. (Szép ez a csaj, de én Clary-t amolyan tökéletesen szabályos fejformájúra képzeltem, vékonyabb arccal. Csak Lil kedvéért említem. Remélem, nagyra értékeli.)
Helyette pedig...

Vagy Lil szerint...
Alec Lightwood hála Istennek még nincs kiválasztva. Eggyel kevesebb hajtépés, és több remény. Amőbával Gaspard Ullielre szavazunk. Helyes, kék szeme és sötét haja van, és szerintem át tudná adni az önbizalomhiánnyal szenvedő meleg srácot. (Valahogy legalább olyan helyesnek képzeltem mindig is, mint Jace-t, csak Jace-nek meg van a
z a jellegzetes tulajdonsága, hogy mint pasi fenemód magabiztos, míg Alecból ez hiányzik. Gondolj csak a bő, fekete ruhákra, amikkel csak magát rejtegeti.)

Isabelle Lightwood. Szexis, magas, játékos, drámai, nőies. Sötét haj, világos szemek. Kat Dennings szerintem jó lenne. Nem tökéletes szépség, inkább a megnyerő kategória, akit a kisugárzása és magabiztossága (vagy inkább drámaisága?) tesz emlékezetessé.

Simon az igazi kocka, aki amúgy helyes, csak balfácán viselkedésével néha ezt igazán jól titkolja (állandó utalások a d’n’d-re, amit én egyébként bírok. Na, nem a D’n’D-t, hanem a szerepjátékra való utalást. Bár lehet, hogy nem a véresen komoly helyzetekre kéne ezt tartogatnia.). Arról nem is beszélve, hogy tipikusan az az ember, akinek kell egy kis kikupálódási idő. (Az egyszer biztos, hogy az lesz neki bőven…) And the winner is… Kristopher Turner. Egyes képeken még szemüvege is van. Máshol meg helyes.

Magnus Bane, a kis kedvencem. Csillogás, strasszkövek, magabiztosság (az ő esetében száz százalékosan), enyhe beképzeltség. A pontos kinézetére már nem emlékszem, de Adam Lambert több szempontból is megfelelő…

Luke pedig Scott Patterson számomra. Még a Szívek szállodájában állandóan viselt flaneling is stimmel. Ezen kívül, bizalomgerjesztő, apás, nagy szíve van, szikár és szőrös, tipikus vérfarkas. (Bár azt még nem néztem meg, hogy az utóbbi időben kopaszodott-e. Remélhetőleg nem, vagy jöhet a póthaj. Luke-nak van haja.)
A szülőket még keresem, de számomra ők a központi, alapvető, „hiányuk elképzelhetetlen”-karakterek. Most mennem kell, még két cikket meg kéne írnom, és nem, még mindig nem jut eszembe, miről. Remélem, azért élvezted a showt!

8 megjegyzés :

  1. Szia!
    Nagyon jó bejegyzés :)
    Jace-t annyira elcseszték... Már a szerepelőválogatás előtt is mindenki Alex-et emlegette, és annyira reméltem hogy tényleg őt választják, de nem.
    Lett helyette ez a kis nyálgép. Jace pedig minden csak nem nyálas! Nagyon szomorú vagyok, hogy így elrontották a kedvenc könyvpasimat :S
    Lily Collins-al mint Clary-vel még ki tudok békülni, én Clary-t végül is hasonlóan kedves, csinos arcú lánynak képzeltem el, kevésbé ijesztő szemöldökkel :D
    De Molly Quinn szerintem is még jobb lenne. Kedves, szép arca van, és van benne egy törékenység. Jó Clary lenne, és jó színésznő is (a Castle c. sorozatot amiben játszik nagyon szeretem és az ő karakterét is).
    Akit Simon-nak és Luke-nak képzeltél el, tökéletes! Luke tényleg jó Luke lenne, vicces hogy a Gilmore-ban is így hívják :)
    Magnus-ért viszont nagyon aggódom, tartok tőle, hogy akárki is lesz, nem fogják tudni úgy megcsinálni, hogy ne hülyén vagy undorítóan nézzen ki kedvenc mágusom.

    Mindenesetre azért nagyon kíváncsi leszek erre a filmre, ha egyszer valaha valamikor kész lesz.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem addigra nyugdíjasok leszünk.:D Az éhezők viadalával párhuzamosan írták ki, hogy lesz, az már a mozikban van, ez meg sehol.

    Jaja, Alex Pettyfer tökéletes lett volna. Ehhez képest, A Negyediket vállalta meg Peeta szeretett volna lenni a Viadalból. Egyik sem az ő o
    szerepe, hozzá az ilyen marconák mennek.:D

    Mollyt én is nagyon szeretem, meg a Castle-t magát. Ha még nem láttad, akkor nézd meg a Firefly cí,ű sorozatot, Nathan Fillion játszik benne, iszonyatosan vicces, szerethető karakterekkel és űr-cowboyokkal.:D

    Magnus... Hát, imádkozom.

    VálaszTörlés
  3. A negyedik mondjuk nem olyan rossz, kíváncsi lennék, hogy a könyv vajon milyen lehet. Ezt is nyugodtan bevállalhatta volna, ki tudja mikor kellett volna egyáltalán majd forgatni is :)

    A Firefly-t csak úgy érintőlegesen láttam, a párom nézte, neki nagyon tetszett, én meg finyorogtam, és mindig inkább mást csináltam amíg ő filmezett.

    Szóval, azért reménykedjünk, hogy egyszer majd kész lesz, és egész jó lesz. Lehet hogy addigra nyálsrác Bower is férfiasodik egy kicsit :P

    VálaszTörlés
  4. A könyv szerintem jobb, mint a film, pedig a filmet hamarabb láttam, szóval elvileg nem befolyásolt. De jobban ki volt dolgozva az egész, meg teljesen más volt az atmoszférája. Nem a kedvenc könyvem, de nem rossz.

    A Firefly pedig isteni, csak ajánlani tudom, ne tévesszen meg! Ráadásul Nathan olyan karaktert hoz, mintha Castle-t és Han Solot összekeverték volna, bár Castle később született meg.:) Meg a többi szereplő is fenomenális, nem lehet őket nem szeretni.

    A próféta szóljon belőled! :D

    VálaszTörlés
  5. Jamie nem Jace többé!

    Írtam a blogomon a film új híreiről ha kíváncsi vagy :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ú, Hála Istennek, megyek, megnézem, mit írtál.:D

      Törlés
  6. Hát elszomorodtam a szereplők láttán:'( Főleg Jacen...
    Amiket te írtál hát én pont ezekre gondoltam :D
    Főleg Magnus esetében;)
    Remélem nem cseszik el a kedven szereplőimet (Alec,Magnus)!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magnus nekem szimpia hivatalos szereposztás alapján.:) Alecet ellenben nagyon nem úgy képzeltem el.
      Alec: http://t2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTazeDNBiVpUu5CT5rveNThklrFiOtKVr12gXLosauc1Tm1QnaFJg
      Magnus: http://files.cassandra-clare.webnode.hu/200001099-8bb2e8caad/tumblr_metsdglX971rk8xl3o1_500.png
      Aztán meglátjuk, hogy színészkednek... :)

      Törlés