2011. november 25., péntek

Az éhezők viadala film, avagy miért, Peeta, miért?!

Már csak néhány hónap, és elkezdik vetíteni Az éhezők viadala filmet. Erre voltaképpen az egyik barátnőm döbbentett rá, aki szólt, hogy már a magyar mozikban is adják az előzetesét (amit megnézhetsz alul). Állítólag 2012. márciusában jön ki U.S.A.-ban, remélhetőleg kicsiny országunkban sem késlekednek vele sokat.

(Csak így zárójelesen jegyezném meg, hogy ugyanakkor határozták el, hogy megfilmesítik, mint amikor a Csontvárost, ehhez képest itt már megvannak a színészek, egy korrekt előzetes, míg a Clare könyvének csak a két - kétes értékű - vezető színészét választották ki... Nem tudom eldönteni, hogy ennek örüljek-e, vagy sem.)

A filmet Gary Ross rendezi. Én személy szerint nem ismerem a munkáit, így csak reménykedni tudok benne, hogy lelkiismeretesen és könyv-hűen fogja feldogozni Az éhezők viadalát. A két vezető színész Jennifer Lawrence (X-men: Az elsők) és Josh Hutcherson (A gyerekek jól vannak). Na, itt álljunk meg egy pillanatra!

Mikor megtudtam, hogy Lawrence lesz sötét hajú és érzelmileg kissé degenerált, de azért szerethető főhősnőnk, enyhén leesett az állam. Aztán megláttam néhány promóciós képet, és valahogyan így reagáltam:
Most, hogy láttam az előzeteset, teljesen megfelelőnek tartom Katniss szerepére. El sem tudom másképp képzelni (bár lehet, hogy az az oka, hogy túúl sokszor néztem meg a trailert...), pedig az elején attól tartottam, túl aranyos arcú lesz a harcos Poszátához. Katnisst sokkal élesebb kontúrokkal képzeltem el. És mégis, nézzétek!
Peeta viszont... Már az első perctől kardoskodtam az ellen, hogy Hutcherson játsza el, egyszerűen semmi peetás nincsen benne. Oké, zömök a testalkata, de hol van a megnyerő mosoly, a kedves kisugárzás? Szerintem amúgy sem valami karakteres személyiség, a lenyalt hajával meg aztán végképp olyan, mint egy félszeg óvodás (eme rettenetért nézd meg a trailert!). Hacsak nem derül ki, hogy frenetikus színész, sírni fogok, és hajat tépni.
Gale-t bezzeg tökéletesen eltalálták, az a sötét lelkületű, vad kamasz, akinek lennie kell, és a színész, Liam Hemsworth (Az utolsó dal) még helyes is. Komolyan borzalmasan érzem magam. (Utálom Gale-t, és ezen az utolsó részben sem tudott javítani, sőt, csak rontott a helyzeten...)
Haymitch-cset, a kedvenc alkoholista mentoromat, Woody Harrelson (Zombieland) fogja játszani, Cinnát pedig - számomra megdöbbentő módon - Lenny Krawitz. Ezúton mindkettőjüknek üzenem, hogy ajánlom, hogy ne rontsák el a kis kedvenceimet...
Rutát (akinek Rue az eredeti neve, nem is tudtam, hogy ezt megváltoztatták) Amanda Stenberg fogja alakítani, a szőke Primet pedig Willow Shields. Mindketten bájosnak tűnnek.
És, íme, a vágyva várt - ugye, már reszketsz az izgalomtól - előzetes! Március környékén moziba megyek!

2011. november 24., csütörtök

Suzanne Collins: Fecsegőposzáta (A kiválasztott)

– avagy, amikor nem találok szavakat. Kifacsartak.–


Hát, gyerekek (bár remélem, hogy ezt a posztot nem ők olvassák), most fejeztem be a Fecsegőposzátát, Az Éhezők Viadala utolsó részét. Nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek összefüggő és értelmes dolgokat írni róla, de megpróbálom. Egy biztos. Ha éppen vidám szeretnél lenni, ne kezdj bele (persze, a második kötet befejezése után beszélhetek én…).

A történet
Az előző kötet végén kiderült: Haymitch félrevezette Peetát és Katnisst, nem kifejezetten az ő biztonságukat helyezte előtérbe, hanem a Kapitólium elleni, a Fecsegőposzáta miatt kitört lázadást. Katniss nem tudta megvédeni Peetát, így ő Snow elnök kezébe került, míg a lány a felkelők által vezetett Tizenharmadik körzetbe.
Katniss először nem hajlandó együttműködni Peeta cserbenhagyóival, sokáig csak lábadozik, és megszegi a körzet szabályait, végül azonban beleegyezik, ő lesz a lázadás arca, a lány, aki lángra lobbant, a Fecsegőposzáta. Ebben nagy szerepe van Peeta feltűnésének, akit a Kapitólium megint médiaszereplőként használ fel. Ezen a felvételen arról próbálja meggyőzni a lázadókat, fejezzék be a háborút –ezzel teljesen elvesztve hitelét a szemükben. Katniss rájön, csak úgy mentheti meg a fiút, ha vállalja a szerepét, ám feltételekhez köti annak teljesítését – többek között Peeta védelméhez.

Ezek után a lány megkapja régi stylistjait, akik Cinna instrukciói alapján Fecsegőposzátává alakítják, és nem egy propagandafilmet felvesznek szereplésével, mellyel a lázadókat akarják bíztatni. Közben persze nem engedik a frontvonal kényesebb területeire (minek az, amúgy is hajlamos bajba kerülni), viszont kap maga mellé egy megbízhatónak tűnő csapatot, köztük Gale-lel. A körzetek sorozatosan melléjük állnak, míg végül csak a Második Körzet marad a Kapitólium egyetlen segítője. Egy idő után pedig Peetát is visszahozzák Katnissnek –azonban nem úgy, ahogy megismerte és megszerette…
Egy újabb világ
Collins megint lenyűgözött a társadalommal, amit felvázol. Eddig megismerhettük a kifosztott emberek életét, a felszínes Hollywood-szerű Kapitóliumot, a média megcsinált, megjátszott világát, most pedig egy katonatársadalom jelenik meg lelki szemeink előtt. A tizenharmadik Körzetben minden szabályok szerint működik, az emberek ideje másodpercre pontosan be van osztva, ahogy az ételüket is a túléléshez és edzéshez szükséges kalória-bevitel alapján adagolják. Bizonyos kor után „közlegénynek” szólítják az ott élőket, többségüket harcra képzik ki, azokat pedig, akik megszegik a szabályokat, alaposan megbüntetik. Legalább annyira rossz világ ez, mint a Kapitólium-Hollywoodé.

A kapcsolatok
A szereplők kapcsolatai jócskán átalakulnak. Haymitch végül lerendezi a dolgot Katniss-szel, emlékezteti fogadalmukra, miszerint megvédik Peetát, társává válik, bár nagy szerepet a történetben nem kap. Peeta, miután sikeresen megmentik, megtámadja egykori szerelmét – a Kapitólium Katniss átmosott agyú vőlegényét küldte neki ajándékba. Gale és főhősnőnk egyre többet veszekednek, előjönnek a köztük lévő ellentétek – míg Gale hagyja, hogy a bosszúállás teljesen elragadja, Katniss mérlegel, nem tekint minden halált és minden módszert egyenlően elfogadhatónak.

A vég
Halálban ugyanis nem szűkölködik a történet, Collins nem bánik kesztyűs kézzel sem a szereplőkkel, sem az olvasóval. Azonban, míg eddig többnyire olyan karaktereket veszítettünk el, akik nem nőttek kifejezetten a szívünkhöz (az enyémhez legalábbis nem), most szeretett szereplőim csak úgy fogyatkoztak. A végén már össze sem tudtam számolni, hány embert veszítettünk el… És ha Katniss eddig kínlódott, ebben a kötetben már szenved. Miután befejeztem e történetet úgy éreztem, teljesen kifacsartak, ráadásul az eddigi szörnyűségeket a befejezés sem oldja fel teljesen.

Kategória: magánkönyvtárad egyik alapdarabja!
(Íme, egy kis videó, bár nem a hivatalos színészek szerepelnek benne, és nem is így képzelem el a szereplőket, valamint tele van idézetekkel, de annyira megragadott...)

2011. november 16., szerda

Röpke blogbejegyzés, arról…

... hogy mit akarok még elolvasni a holnap megjelenő Fecsegőposzátán kívül.
Nemrég, tehát még ebben az évben kezdték el reklámozni, és adták ki Ransom Riggs Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című regényét. A történet állítólag szuperképességekkel rendelkező fiatalokról szól (egy jó pont), ráadásul úgy írták meg, hogy egy-egy adott képhez köthető az aktuális esemény, amit szépen és állítólag igényesen bele is raktak a kiadásba (második jó pont – érdekesnek ígérkezik).

Ráadásul az előzetes, amit hozzá készítettek, és megtekinthető az interneten, is eléggé korrektnek tűnik, nem beszélve azokról az idézetekről, amiket a moly.hu-n, osztottak meg. A stílusa jó, az fordította, aki A szilmarilokat is. Tehát, közvetlenül „A kiválasztott”, becsületes nevén a Fecsegőposzáta, után remélhetőleg ezt a könyvet vehetem majd a kezecskéimbe.