2012. november 21., szerda

Teljes Rubinvörös trailer

Kijött a Rubinvörös hosszabb trailere. Ez nem pusztán kedvcsináló már, eléggé jól összefoglalja a könyv alapkoncepcióját, és nem annyira meglepő módon visítozásra késztet.:D

Ami meglepett, hogy a Lucyt alakító nő mennyire idős. Huszonévesnek kéne lennie, ehhez képest durván harmincasnak tűnik. Ez már csak azért is szokatlan, mert én még anno a Török kezdőknekben láttam, ott kamaszt játszott. (Idegesítő kamaszt.)

Ennek ellenére nagyon várom. Gideon tényleg olyan, mint egy fiatal oroszlán, James feje pedig nagyon nagy, amikor beszólnak neki.:D Remélem, behozzák Magyarországra is.

(Van hozzá angol felirat, csak be kell kapcsolni a képernyő alján.)


2012. november 15., csütörtök

Előzetesek a köbön

Mivel legalább egy tucat, de legalábbis eléggé sok könyvet megfilmesítenek mostanában Hollywood berkeiben (és szerencsére nem csak ott), szinte szó szerint napról napra jönnek ki az új előzetesek. A sors fintora, hogy az engem leginkább felcsigázó trailer egy német alkotás előzetese.

2013. március 14-én kezdik el vetíteni a Rubinvörös filmet (amiért érdemes lenne petíciót indítani, attól tartok, Magyarországra anélkül nem kerülne be, bármilyen híres is a könyv...), ehhez adtak ki egy nyúlfaroknyi trailert. A történetről nem sok derül ki (legalábbis, ha nem tudsz németül), de az lejön, hogy időutazásról szól, és mivel nem hollywoodi pénzes produkció, így egyelőre nem is várok ennél többet tőle. Ennek ellenére totál felcsigázott, és csak részben azért, mert „Gideon” olyan fantasztikusan kiáltja Gwen nevét. A másik ok, hogy teljesen ki vagyok békülve a főszereplőket alakító no-name színészekkel  olyanok, amilyeneknek elképzeltem őket.


2013. 03. 29-én Stephenie Meyer (SOKKAL JOBB, mint az Alkonyat) A burok című könyvének adaptációja kerül a mozikba, ezt 100%-os valószínűséggel a magyarok is átveszik. Több bajom is van az előzetessel, és kicsit (nagyon) félve várom ezt az alkotást.

Probléma 1.: Az előzetes látványosra sikeredett, azt az érzést kelti, hogy egy (szerelmes) akciófilm vár a nézőkre. A burok nem akció-központú történet, autós üldözésre, karatebajnokok által elkövetett verekedésre és lövöldözésekre például nem emlékszem. Persze, lehet, hogy azt a minimális akciót zsúfolták az előzetesbe, amely a könyvben is volt, és csak ebben a két perc tizennyolc másodpercben kelt ilyen hatást, amúgy nem pörgették fel öncélúan az amúgy teljesen másról szóló történetet. Ki tudja.
Probléma 2.: Ezek alapján a szerelmi három(négy)szög hangsúlya nem máson lesz, mint Jareden. A casting miatt ő a helyes(ebb) pasi (egyik sem a zsánerem), ráadásul ebben a két percben (ha jól számoltam) ötször smárol a főszereplő lányok testével. Plusz, tuti ő lesz a szenvedő hősszerelmes, amivel nem is lenne baj, hiszen az, ha közben Iant nem húznák le a budin. Ajánlom, hogy ne így legyen (még akkor is, ha ennél a srácnál kevésbé ianös embert nehezen tudnék elképzelni)!
Probléma 3.: A casting. Ajánlom, hogy jól játszanak.

Szerencsére vannak ígéretes dolgok is. Egyrészt, a soundtrack, imádom ezt a számot. Másrészt egyes mondatok (például abba az egy szóba, hogy Jared! mennyi érzelmet sűrített Saoirse Ronan; vagy mennyire hátborzongatóan hatásos az It's not human kifejezés). Szóval, látok én reményt, de félek is tőle. Nehéz ezt a könyvet vászonra vinni, túl sok hozzá a belső történés. Veszélyes, nagyon veszélyes...


Végezetül, kijött a Csontváros első trailere is, közvetlenül A burok után. A Csontváros augusztus 23-án kerül majd a mozikba, valószínűleg hozzánk is ellátogat, egyelőre egy hangulati, "nagyon jók lesznek a csetepaték" előzetessel ajándékozták meg a nagyérdeműt. Valamiért annyira nem fogott meg (oké, sokat fognak vagdalkozni, na és?), pedig eléggé hatásos. Talán az zavar, hogy olyan motiváció nélküli az egész, nem derül ki belőle, hogy Clary igazából miért csöppen a dolgok közepébe, pedig nem olyan rövid, mint a Rubinvörös, lenne arra lehetőség, hogy megmutassák. Ráadásul Luke nem szerepel (vagy csak egy pillanatra tűnik fel), Simonnak meg egy felejthető mondata van, pedig őt alakítja az színész, aki igazán érdekel. Magnust ti amúgy észrevettétek? Vajon csak az utolsó pillanatban mutatják meg teljes valójában?

(Utálom Clary haját. Tudom, nem ezen kéne vacakolnom, de Clary az egyik legtermészetesebb női karakter, akiről olvastam. Természetes vörös hajjal, nem festett „egzotikus” vörössel.)


A csapat.

(Ez egyszerűen zseniális.:D)


(Bár ők lehet, hogy másképp gondolják...)

2012. november 14., szerda

Cynthia Hand: Angyalsors, avagy az angyal lánya valamiért elvarázsol

Az Angyalsors nem világmegváltó fantasy, nem hoz nagy változást az ember életébe vagy az irodalomtörténet alakulásába, de megvan benne az az apró plusz, amely elvarázsol, és bedaráltatja veled a korántsem tökéletes könyvet, még akkor is, ha némi kesernyés ízt hagy maga után.

A történet
Főhősnőnk, Clara Gardner negyedrészt angyal. Ez sajnos nem csak azzal jár, hogy szebb, okosabb és ügyesebb, mint egy átlag földi halandó: rendeltetése is van, amelyet a rátörő látomások révén ismer meg. Ezek szerint egy ismeretlen fiút kell megmentenie egy erdei tűzvészből, egy olyan országrészben, melyet nem ismer. Látomása alapján anyja kinyomozza, melyik erdőről lehet szó, majd a további jóslatok alapján beméri a pontos helyet is: Clara anyjával és öccsével együtt kénytelen elköltözni Wyoming államba, mondhatni, a cowboyok földjére.

Itt Clarának nem csak arra kell ráébrednie, hogy a megmentendő fiú, Chris új iskolája ügyeletes szépfiúja (akinek a barátnője persze teljes erőből védi a felségterületét), hanem az új iskolába be kell illeszkednie: barátokat kell találnia, lehetőleg el kell kerülnie, hogy az iskola dilisének nevezzék ki, és még az egyik fiú, Tuck szurkálódásait is el kell viselnie…

Miért szeretem ezt a könyvet?
Vannak olyan könyvek, amik azért ragadnak magukkal, mert gondosan felépítettek: bármelyik mondatnak óriási szerepe lehet a folytatásra nézve, és amikor azt hiszed, hogy már mindent tudsz, de legalábbis sejtesz, rá kell jönnöd, hogy az író megint agyafúrtabb volt, mint te, ráadásul úgy pörögnek az események, hogy azt sem tudod, ki az anyád. Már a történet leírásából is látszik, hogy az Angyalsors nem ez a típusú könyv: leginkább egy tizenhat éves kamaszlány szociális életéről szólt, olyan apróságokkal fűszerezve, mint repülés, dicsfény vagy természetfeletti küldetések.
Megint mást a mondanivalója miatt szeretek meg, azért, mert annyira jól leképezi a társadalmat vagy az emberi lelket, esetleg a kettőt egyszerre. Az Angyalsors nem ez a típusú könyv: nem azt mondom, hogy kidolgozatlanok a szereplők, mert szerencsére nem „kétdések”, annál több van bennük, de nem is eget rengető mélység, pont olyanok, mint amilyennek egy könnyed, szórakoztató tiniregény szereplőinek lenniük kell. Tuck egyszerűen imádnivaló, de átlát rajta az olvasó, nem okoz meglepetéseket. (Ennek ellenére megismételném, Tuck egyszerűen imádnivaló.) Chris a tipikus tökéletes jófiú, valamivel több titokkal – pontosan az a típusú karakter, akit nem kedvelek meg. Clara az átlagos, mégis szimpatikus főhősnő, érdekesen logikátlan komplexusokkal (ha tudja magáról, hogy angyal, és mindenhez ért, miért hiszi azt, hogy semmihez sem ért?).

Van olyan könyv, aminek a hangulata varázsol el, minden mondat egyfajta balzsam a lelkemnek, esztétikai kielégülést (na, ilyet sem gyakran írok le) okoz. Na, az Angyalsors nem ez a könyv. Nem tudom, az eredeti szöveg milyen (elvileg Hand szépírást tanít), de a fordítás néhol kifejezetten esetlen.

És valahogy mégis megszerettem. Nem mindent felemésztő, agybomlasztó, „MIÉRT nincs itt a folytatás?!” szeretet ez, de még abban sem vagyok biztos, hogy a „visszatérek hozzád” fajta. Ez az az egydélutános kaland, amelyet nem bán meg az ember: a könyv leköti, sőt magával ragadja, pörögnek az oldalak, az olvasó pedig hangosan kacarászik (nem egy poénnál röhögtem fel), és várja a fejleményeket.

És akkor eljő a vég…
Persze, nem a tökéletes villámkapcsolat ez, a könyvnek megvannak a hibái, elsősorban sajnos a lezárás. A könyv kifejezetten könnyed, így nem akartam eget rengető véget, de arra sem számítottam, hogy az egész tűzvész elveszti a jelentőségét, ráadásul egy alapvető logikai hibát hoz magával. (SPOILER: Hogy van az, hogy Angela azonnal rájött Clara esetében, hogy a lány angyal, míg Christiannál ez nem esett le neki, pedig évek óta ismeri a fiút?) Ráadásul, alig halad valamit előre a cselekmény. Csendben csörgedezik, meglehetősen kellemes hangulatba ringatva az olvasót, hogy aztán a végén egy hatalmas pofont keverjen le neki, majd a képébe röhögjön: haha, arra biztos nem számítottál, hogy ennyire kevés lényeges dolog történik, pedig fantasyról van szó, ugye?

Ennek ellenére érdekel a folytatás, még akkor is, ha félek az ellaposodástól vagy az esetleges szerelemi háromszögtől, amely biztosan hajtépéseket fog előidézni nálam. Az első részben mindenesetre megvolt az a plusz, melyet nem lehet megfogalmazni vagy megfogni, csak úgy lebeg a lapok között, az a fajta esszencia, amelytől működik egy történet, és amely könnyen, nagyon könnyen elpárologhat…

Kategória: Vedd ki, kérd kölcsön, érdemes elolvasni, bár beszerezni annyira nem!

2012. november 10., szombat

Könyvmolyképzős kinézettek 2.

Mivel már vagy ezer éve (na jó, legyen csak kilencszázkilencvenkilenc, ne túlozzunk) nem írtam a blogra, ideje legalább egy-két áttekintő bejegyzéssel meglepni titeket, ha már konkrét kritikát képtelen vagyok kisajtolni magamból. Mert a könyvek világa még a gazdasági helyzet miatt sem áll meg (maximum pang egy kicsit.. közepesen...).

A Könyvmolyképző Kiadó nem egy új regénnyel jön ki, és bár tapasztalati alapon nem bízok meg minden egyes „vörös pöttyösben”, hiszen eléggé változó a minőség, van egy-két olyan kötet, amelyre így látatlanban is befizetnék.

Sarah Addison Allen: The Sugar Queen
Várható megjelenés: 2012. 11. 07. (van egy olyan érzésem, hogy a hivatalos honlap téved... ett.)
Várható megjelenés: ?
Megjelent!!

Fülszöveg: a magyar elveszett térben és időben. Imagine a world where the color red has startling powers and passion can make eggs fry in their cartons. Welcome to snowy Bald Slope, North Carolina. There's magic behind every closet door.

A huszonhét éves Josey Cirrini három dologban biztos: hogy észak-karolinai szülővárosában a tél a kedvenc évszaka, hogy ő egy igazi déli szépség igencsak szánalmasra sikerült utódja, és hogy az édességet legjobb, ha szekrénye rejtekében fogyasztja el. Josey élete hosszú éveken át eseménytelenül zajlik anyja házában, vigaszt egyedül az édességekből és romantikus regényekből felhalmozott hatalmas készlet jelent számára, ezek közé menekül minden este… Egészen addig, amíg egy napon rá nem döbben, hogy a szekrényét elfoglalták. Nem más rejtőzött el benne, mint a helyi pincérnő, Della Lee Baker, a goromba, de lágyszívű nő, aki egyharmad részt maga a végzet – de kétharmad részt egy tündéri keresztanya…
Egy szerencsétlen, és hibákkal teli életből menekülve Della Lee úgy dönt, Josey titkos szekrénye a legbiztonságosabb hely. Cserébe megváltoztatja Josey életét – mert az bizony egyértelmű, hogy ez a szekrény nem egy boldog nő tulajdona. Della Lee nyers szeretetének hatására Josey hamar lemond a pekándió tekercsről és a karamelláról, felfedezi olykor nagyon is heves női ösztöneit, és hamarosan rádöbben, hogy az élet sokkal több lehetőséget rejt, mint gondolta...

Miért várom? Még csak egy könyvet olvastam az írónőtől,  de az, attól még, hogy nem forradalmasította a könyvpiacot, tetszett. Az írónő a hétköznapi életet átszőtte valamilyen varázslattal és varázslatossággal, nagyon ott volt a könyv hangulata. Remélem, ez a történet is ilyen jól fog egyensúlyozni az összetevői között.




James Patterson: Maximum Ride 1.
Várható megjelenés: 2012. 11. 15. (Mindjárt itt van!)
Várható megjelenés: ?

Fülszöveg: Hat felejthetetlen kölyök – család és otthon nélkül – az életéért fut. Maximum Ride és a legjobb barátai egy kísérlet eredményei: repülésre tervezték őket. De ezzel még nem ér véget csodálatos képességeik listája. Most megléptek, és tudniuk kell, ki hozta létre őket, ki vadászik rájuk, és miért tervezték úgy őket, hogy az emberek felett álljanak. James Patterson ezt írja regényéről: „A kedvenc könyvem, és talán a legjobb alkotásom.”

Miért várom? Egy olyan ízlés tekintetében megbízható „könyvajánlóm” van, aki egyetlen egy könyvajánlót sem írt még: burdge bug. A fantasztikus rajzoló mindig olyan történetekhez készít fanartokat, amiket én is szeretek – vagy ha még nem olvastam, akkor később a kezembe kerül, és megszeretem. (Remélhetőleg,) a Maximum Ride is ilyen lesz. (Néhány kép: egy, kettő, három, négy, öt.)


Cassandra Clare: A (mechanikus) herceg (Pokoli szerkezetek 2.)
Várható megjelenés: 2012. 11. 20. (Már csak kilenc nap!)
Várható megjelenés: 2012. 12. 10.

Fülszöveg: A Viktória-korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban múlandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit.

Miért várom? Cassandra Clare könyveiért már évek óta oda vagyok, és bár Az angyal első nem teljesen varázsolt el, Tessának (igen, nem az egyik pasinak, hanem a főhősnőnek!) sikerült annyira a szívembe lopnia magát, hogy kíváncsi legyek a sorsára. Meg abban is reménykedem, hogy szó lesz még a véres kannibálkacsákról. :D

Kelley Arstrong: A leszámolás (Sötét erők 3.)
Várható megjelenés: 2012. 11. 21.
Várható megjelenés: 2012. 12. 10.

Fülszöveg: A tizenöt éves Chloé Saunders hétköznapi életet szeretne élni. Nem adatik meg neki. Chloé ugyanis genetikai módosítás áldozata, olyan nekromanta, aki akarata ellenére képes felébreszteni a holtakat. Chloé, és hasonszőrű, különleges „tehetséggel” megáldott (vagy inkább elátkozott?) társai az életüket mentik a pokoli szervezettől, amelyik létrehozta őket.
És, ha mindez nem elég, Chloé gyengéd érzései a testvérpár - Simon, a kedves varázsló, és bátyja, Derek, az annyira nem kedves vérfarkas - iránt összezavarják a fejét. Ráadásul az a szörnyű gyanúja, hogy szíve mindinkább a vérfarkas felé hajlik…

Miért várom? Armstrong mesterien bánik a karaktereivel. Sem Chloé, sem Derek nem hétköznapi YA fantasy főhős, van bennünk valamilyen báj, így a szépséghibák teszik őket tökéletessé. Plusz annyira aranyosak együtt, olyan kis ártatlanok. :D Ja, és persze a trilógia befejező kötetében az izgalmas cselekmény is kerek lesz.

Kerstin Gier: Smaragdzöld (Időtlen szerelem 3.)
Várható megjelenés: ? (a libri.hu szerint 2012. 11. 14. Úgy legyen!)
Várható megjelenés: 2012. 12. 10.

Fülszöveg: Mit tesz az, akinek összetörték a szívét? Úgy van. Telefonál a legjobb barátnőjével, csokoládét majszol és hetekig dagonyázik a boldogtalanságban. Csak az a bökkenő, hogy az akarata ellenére időutazóvá vált Gwendolynnak egészen más dolgokra kell tartalékolnia az energiáit: például a túlélésre. Mert azok a szálak, amelyeket a kétes hírű Saint Germain gróf még a múltban illesztett egymáshoz, immár a jelenben is veszélyes hálóvá szövődtek. Ahhoz, hogy felfedjék a titkot, Gideonnak és Gwendolynnak nem elég eltáncolni egy menüettet a 17. század egyik legpompásabb bálján, hanem hanyatt-homlok kell belevetniük magukat a kalandokba bármelyik évről is legyen szó. Érzelmi hullámvasút az évszázadokon keresztül: Gideon és Gwen kalandjai Kerstin Gier, kitűnő bestseller-szerző tollából. Beleszeret, aki elolvassa!

Miért várom? Komolyan kérdezed? Hát jó, válaszolok... Mert összeáll egy összetett történet, kiderülnek a titkok, megfejthetem a versek jelentését, rájöhetek arra, mit akar Saint Germain gróf, ki akarta Gideonékat megölni, kire lesz (volt) féltékeny Gwen a harmadik (első) részben, mit reagál majd a hősnő, ha rájön, nem azok a szülei, akiket annak hisz, valamint remélhetőleg sokat szerepel Kanapé Kuzin és egy cserfes vízköpő... De ahogy ezzel a könyvvel haladunk, hamarabb kijön a film. (Amelynek hivatalos plakátját a még hiányzó könyvborító helyén láthatod. Nekem kicsit fura, jobban tetszik ez a fanmade változat.)

Könyvmolyképzős kinézettek 1.


Mivel már vagy ezer éve (na jó, legyen csak kilencszázkilencvenkilenc, ne túlozzunk) nem írtam a blogra, ideje legalább egy-két áttekintő bejegyzéssel meglepni titeket, ha már konkrét kritikát képtelen vagyok kisajtolni magamból. Mert a könyvek világa még a gazdasági helyzet miatt sem áll meg (maximum pang egy kicsit.. közepesen...). 

A Könyvmolyképző nem egy új könyvvel jött ki az utóbbi években, azonban nem merek minden egyes kötetben megbízni, túl sok olyan történet van, ami sablonokra épül, és nem működik. (Persze olyanok is vannak, amik arra épülnek, és mégis működnek.) Ugyanakkor a kiadónak nem egy sorozata elvarázsolt már, némelyik függővé is tett, komoly tünetekkel – ilyenekre vadászok a továbbiakban. Az alábbi kötetekben megbízok annyira, hogy a könyvtárban visítva kapjam le a polcról, és ha olvasás után is szimpatikusak, megvegyem őket, de azért feltétel nélkül nem mernék befizetni rájuk.

Benina: A boszorka fénye (Bíborhajú 1.)
Moly: 85% (határeset, de sokan dicsérik, ráadásul magyar is) 

Fülszöveg: Claire White nem mindennapi tinédzser. (Na jó, az ilyen szövegekről le kell szoktatni a kiadókat.) Claire White boszorka, méghozzá a tiszta vérű Utolsók egyike, akikből már alig néhány él a világon, ugyanis a boszorkányüldözők parancsára kegyetlen lények, a zsoldosok sorra végeznek velük. A tizennyolc éves Claire, akinek a szülei kiskorában meghaltak, nehezen fogadja el másságát. Egyszerű, átlagos fiatal lány szeretne lenni. Gideont, öreg mentorát és jó barátját menekülés közben a szeme láttára öli meg az egyik legkönyörtelenebb zsoldos, és a lány élete ezzel örökre megváltozik. A mély gyászt, a magányt és a depressziót egy baljóslatú, titokzatos srác felbukkanása töri meg. De miért fontos a félig démon, félig boszorkány Kellan Blacknek, hogy Claire-t ráébressze, mekkora varázserővel bír? És miért akarja megvédeni őt akár az élete árán is? Hogyan kénytelen szembesülni Claire a barátság mélységeivel, a szerelemmel, az árulással, a gyűlölet intenzitásával, az önmagába vetett hittel és saját erejével? 
A fenyegetettség folyamatosan ott lebeg a lány feje felett, mint valami ködös árny… Csak egyvalaki tudja, hogy a legnagyobb veszély egyre közeledik, és a tűz ereje mindent lángra lobbanthat.

Miért érdekel? Elsősorban GonoszKaktusz pozitív kritikája miatt. Bár az ízlésünk nem egyezik teljes mértékben, mérvadónak tartom a véleményét. Később pedig meglátjuk, mi lesz.

Cat Patrick: Forgotten – Úgyis elfelejtem
Moly: -

Fülszöveg: Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor – bárhogy is próbálja – London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt még mielőtt elpusztítaná a jövőjét.

Miért érdekel? Mert az alapkoncepció eléggé ott van. Ha az írónőnek sikerült teljesen kiaknáznia, akár jó is lehet. Plusz, a borító alapján vörös hajú a főszereplő. :D

Simone Elkeles: Perfect chemistry 1-2.
Moly: 92% és 97%

Fülszöveg: Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel. Vajon sikerül legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

Miért érdekel? Mert eddig, ahhoz képest, mennyire sablonosnak tűnik a leírása, csakis jót hallottam róla. Azt, hogy az írónő jól kiaknázta a hétköznapi emberekről szóló történetekben rejlő lehetőségeket: mindenki kézzelfogható és kidolgozott, nem élnek tökéletes világban. Maximum úgy tesznek.

Shelley Alexre villant egy ferde mosolyt, és ökölbe szorított kezének ujjperceivel kopácsolni kezd a billentyűzeten. – Hello – mondja egy női géphang. Leüt még egy billentyűt. – A nevem Shelley – folytatja a gép. 
Alex letérdel Shelley mellé. Ez az egyszerű gesztus szíven üt. Colin sohasem foglalkozik a nővéremmel, úgy tesz, mintha Shelley nem csak fogyatékos de süket és vak is lenne. 
– Mizu? – kérdezi Alex, és megrázza Shelley bénult kezét. – Szuper a géped. 
– Ez egy személyi számítógép – magyarázom neki. – Ezzel kommunikál.

Fülszöveg 2.:  A szókimondó, és meglehetősen szabadszájú középső Fuentes testvér, Carlos, nem találja a helyét Mexikóban, ezért a család visszaküldi Amerikába Alex és Brittany közelébe, hogy távol tartsák a bajtól. Ami természetesen Coloradóban is rátalál. Már az első hetekben összeakasztja a bajszát a helyi kábítószer kereskedőkkel, ráadásul megismerkedik egy különös lánnyal, aki szabadidejében hegyet mászik, autót szerel, és meleg a legjobb barátja. Carlos úgy gondolja, hogy Kiara Westford túl jó hozzá, ezért igyekszik érzelmileg nem belebonyolódni a kapcsolatba. Kiarát viszont elvarázsolja az a néhány pillanat, amikor Carlos az igazi énjét mutatja meg. Szó szerint fájdalmas az egymás felé vezető út. Vajon mindketten túlélik a közeledést? (Jaj, ezek a fülszövegek, komolyan fájnak néha!)

Miért érdekel? Szimpatikus a női karakter.



Spirit Bliss: A múlt árnyai
Moly: 92%

Fülszöveg: Minden vámpírok atyja, Véreskezű Casimir irányításával a vérszívók átvették az uralmat a világunk felett. Az emberek többségére azonnali halál várt, akik életben maradtak, azok vagy a vámpírokat szolgálják, vagy űzött vadként élnek a csatornákban. 
Az emberi lázadók vezetője őrült tervet eszelt ki. Hogy megmentse a világot, hosszú évek munkája során feltalált egy időgépet. A küldetés célja: visszautazni a középkorba, felkutatni Véreskezű Casimirt, mielőtt vámpírrá változott volna, és még emberként végezni vele.
A végzetnek köszönhetően Katherine Glanville lesz a szerencsétlen kiválasztott. Visszaküldik őt a múltba, ahol férfiruhája és furcsa viselkedése miatt azonnal el is könyvelik boszorkánynak. Csak a véletlenen múlik, hogy megmenekül végül, mivel összekeverik Casimir úrfi sosem látott unokahúgával, Roderica Galahaddel.
A feladat végrehajtása innentől egyszerűnek tűnik, csak kettesben kell maradnia a férfival, hogy egy óvatlan pillanatban megölhesse. De mi van, ha az emberi Casimir kedves, önfeláldozó és jó lélek? Ha a valódi gonosz egy az egyházon belül működő szekta, a Vérző Rózsa Rend? Vagy ez csak a látszat? Katherine-nek rá kell jönnie, hogy egy ember életét elvenni még a jövő ismeretében sem olyan egyszerű, mint azt gondolta…

Miért érdekel? Időutazás, időutazás!! Bár már most felvet bennem néhány kérdést a történet, pedig csak az első ötven oldalát olvastam online, azért adok neki egy lehetőséget. (Miért egy kamasz lányt küldenek vissza ilyen céllal???)

Kezdtem úgy érezni, mintha egy időhurokba kerültem volna. Bár minden napom más volt, mégis hasonlítottak egymásra. Reggel Lucinda ébresztett, napközben történt valami akciófilmbe illő, este betörtek a szobámba, éjszaka pedig nyugtalan forgolódásra voltam ítélve.