Cynthia Hand: Angyalsors, avagy az angyal lánya valamiért elvarázsol

Az Angyalsors nem világmegváltó fantasy, nem hoz nagy változást az ember életébe vagy az irodalomtörténet alakulásába, de megvan benne az az apró plusz, amely elvarázsol, és bedaráltatja veled a korántsem tökéletes könyvet, még akkor is, ha némi kesernyés ízt hagy maga után.

A történet

Főhősnőnk, Clara Gardner negyedrészt angyal. Ez sajnos nem csak azzal jár, hogy szebb, okosabb és ügyesebb, mint egy átlag földi halandó: rendeltetése is van, amelyet a rátörő látomások révén ismer meg. Ezek szerint egy ismeretlen fiút kell megmentenie egy erdei tűzvészből, egy olyan országrészben, melyet nem ismer. Látomása alapján anyja kinyomozza, melyik erdőről lehet szó, majd a további jóslatok alapján beméri a pontos helyet is: Clara anyjával és öccsével együtt kénytelen elköltözni Wyoming államba, mondhatni, a cowboyok földjére.

Itt Clarának nem csak arra kell ráébrednie, hogy a megmentendő fiú, Chris új iskolája ügyeletes szépfiúja (akinek a barátnője persze teljes erőből védi a felségterületét), hanem az új iskolába be kell illeszkednie: barátokat kell találnia, lehetőleg el kell kerülnie, hogy az iskola dilisének nevezzék ki, és még az egyik fiú, Tuck szurkálódásait is el kell viselnie…

Miért szeretem ezt a könyvet?

Vannak olyan könyvek, amik azért ragadnak magukkal, mert gondosan felépítettek: bármelyik mondatnak óriási szerepe lehet a folytatásra nézve, és amikor azt hiszed, hogy már mindent tudsz, de legalábbis sejtesz, rá kell jönnöd, hogy az író megint agyafúrtabb volt, mint te, ráadásul úgy pörögnek az események, hogy azt sem tudod, ki az anyád. Már a történet leírásából is látszik, hogy az Angyalsors nem ez a típusú könyv: leginkább egy tizenhat éves kamaszlány szociális életéről szólt, olyan apróságokkal fűszerezve, mint repülés, dicsfény vagy természetfeletti küldetések.

Megint mást a mondanivalója miatt szeretek meg, azért, mert annyira jól leképezi a társadalmat vagy az emberi lelket, esetleg a kettőt egyszerre. Az Angyalsors nem ez a típusú könyv: nem azt mondom, hogy kidolgozatlanok a szereplők, mert szerencsére nem „kétdések”, annál több van bennük, de nem is eget rengető mélység, pont olyanok, mint amilyennek egy könnyed, szórakoztató tiniregény szereplőinek lenniük kell. Tuck egyszerűen imádnivaló, de átlát rajta az olvasó, nem okoz meglepetéseket. (Ennek ellenére megismételném, Tuck egyszerűen imádnivaló.) Chris a tipikus tökéletes jófiú, valamivel több titokkal – pontosan az a típusú karakter, akit nem kedvelek meg. Clara az átlagos, mégis szimpatikus főhősnő, érdekesen logikátlan komplexusokkal (ha tudja magáról, hogy angyal, és mindenhez ért, miért hiszi azt, hogy semmihez sem ért?).

Van olyan könyv, aminek a hangulata varázsol el, minden mondat egyfajta balzsam a lelkemnek, esztétikai kielégülést (na, ilyet sem gyakran írok le) okoz. Na, az Angyalsors nem ez a könyv. Nem tudom, az eredeti szöveg milyen (elvileg Hand szépírást tanít), de a fordítás néhol kifejezetten esetlen.

És valahogy mégis megszerettem. Nem mindent felemésztő, agybomlasztó, „MIÉRT nincs itt a folytatás?!” szeretet ez, de még abban sem vagyok biztos, hogy a „visszatérek hozzád” fajta. Ez az az egydélutános kaland, amelyet nem bán meg az ember: a könyv leköti, sőt magával ragadja, pörögnek az oldalak, az olvasó pedig hangosan kacarászik (nem egy poénnál röhögtem fel), és várja a fejleményeket.

És akkor eljő a vég…

Persze, nem a tökéletes villámkapcsolat ez, a könyvnek megvannak a hibái, elsősorban sajnos a lezárás. A könyv kifejezetten könnyed, így nem akartam eget rengető véget, de arra sem számítottam, hogy az egész tűzvész elveszti a jelentőségét, ráadásul egy alapvető logikai hibát hoz magával. (SPOILER: Hogy van az, hogy Angela azonnal rájött Clara esetében, hogy a lány angyal, míg Christiannál ez nem esett le neki, pedig évek óta ismeri a fiút?) Ráadásul, alig halad valamit előre a cselekmény. Csendben csörgedezik, meglehetősen kellemes hangulatba ringatva az olvasót, hogy aztán a végén egy hatalmas pofont keverjen le neki, majd a képébe röhögjön: haha, arra biztos nem számítottál, hogy ennyire kevés lényeges dolog történik, pedig fantasyról van szó, ugye?

Ennek ellenére érdekel a folytatás, még akkor is, ha félek az ellaposodástól vagy az esetleges szerelemi háromszögtől, amely biztosan hajtépéseket fog előidézni nálam. Az első részben mindenesetre megvolt az a plusz, melyet nem lehet megfogalmazni vagy megfogni, csak úgy lebeg a lapok között, az a fajta esszencia, amelytől működik egy történet, és amely könnyen, nagyon könnyen elpárologhat…

Kategória: Vedd ki, kérd kölcsön, érdemes elolvasni, bár beszerezni annyira nem!