2014. január 22., szerda

Jégvarázs kritika, avagy Disney és a szerelem

Mikor megtudtam, hogy lesz egy újabb Disney-rajzfilm, majd kiugrottam a bőrömből örömömben. Aztán, amikor megnéztem az előzetest, erőteljesen elgondolkoztam azon, kell-e ez nekem. Végül egy barátnőm elcibált a moziba, és én mondom, nem bántam meg. A Jégvarázs vicces, megható, kalandos és néhol már-már felnőtt is. De mindenképpen öntudatos Disney-mese.

A történet
Emlékszel még a Jégkirálynő történetére? Nem? Semmi baj, én is alig, és a Jégvarázsnak semmi köze nincsen hozzá, egy-két apróságot leszámítva. Az adaptációban ugyanis a jéguraló királynő, Elza, nem gonosz, sőt fél saját erejétől, s mikor az a koronázáson elszabadul, elmenekül a királyságából, hogy Anna húgát és a népet védje, valamint megtalálhassa saját magát. Azonban az ereje rombolást hoz a királyságára, s részben emiatt, részben pedig testvéri szeretetből, Anna utána rohan, hogy rávegye, térjen vissza, nézzen szembe erejével és fékezze meg a telet…

A főszereplők
A Disney és én
Az utóbbi időben nem voltam maradéktalanul elégedett a Disney-vel. Gyerekkorom óta rajongok érte, és tagadok minden olyan vádat, hogy félreneveli a lányokat (én is enyhén feminista lettem, noha ezeken a történeteken nőttem fel), szerintem elsősorban arra tanít, hogy tegyél meg mindent az álmaidért, és el is érheted azokat. Az utóbbi néhány rajzfilm azonban enyhén félrecsúszott. A hercegnő és a béka még kellemes volt, de nem igazán fogott meg, ha [SPOILER VESZÉLY a következő két szóban!] békák maradnak vagy meghalnak a történet főszereplői, akkor sem borulok ki. Az Aranyhajat kifejezetten szerettem (Flynnt imádom!), az ostoba, idegesítő, gyerekes Merida azonban egy életre óvatossá nevelt Disney-mesék terén.

Borzalmas nőszemély
Így hát, amikor megnéztem a Jégvarázs pocsékabbnál pocsékabb jeleneteket felsorakoztató, ótvar humorral operáló előzetesét, arra számítottam, hogy jön Merida 2, csak még idegesítőbb lesz, és hülyére veszi a nézőt is. Na, ebből nem kérek, gondoltam, és nem értettem, mi ez a nagy rajongás, amit minden olyan ismerősöm levágott, aki már látta. Az egyik egészen addig merészkedett, hogy másodjára is megnézte a moziban, és engem is cibált magával.

Szerintem megérte az árát (1100 forint, ráadásul popcorn nélkül). Benne volt minden olyan jelenet, amit már láttam az előzetesben, és előre rettegtem, hogy mennyire halálra fog idegesíteni Anna és a néha fejetlen hóember, és hogy majd úgy jövök ki a moziból, hogy nem hiába csökken generációról generációra a kölykök IQ-ja. Azonban érdekes módon nem idegesítettek a szereplők, sőt szimpatizáltam velük, Annában még félig-meddig magamra is ismertem (indulatos vörös drama queen :D), és a rajzfilm is kifejezetten okos volt.

A túlzások mestere, akárcsak én :)
A szerelmi szál
Nem a történet miatt írom ezt. Az a szokásos „a szeretet mindent megold, csak küzdj” szálon fut egészen a happy endig, nem nevezném megjósolhatatlannak. Még csak nem is a dalok miatt, bár nem rosszak, sőt, ahogy a grafika sem, pedig egyik „Disney herceg” sem helyes ebben a sztoriban. Hanem a szerelmi szál miatt. A Disney-meséknek ez az a vonatkozása, amit sokan megkérdőjeleznek vagy szidnak, mert a nők látszólag instant módon beleszeretnek valakibe, aki gazdag, befolyásos vagy annak tűnik. Itt azonban kiparodizálták ezt az egészet, és a főhős és főhősnő között olyan párbeszéd zajlik, amelyet még a jellegzetes humorú romantikus regényíró, Susan Elizabeth Phillips is megirigyelhetne (ez volt a kedvenc részem). Kristof nevű főszőkeségünk ugyanis lelkesen leszólja az instant szerelmet, és rámutat arra, mennyire fontos egy párkapcsolatban, hogy ismerd a másikat (és annak a cipőméretét), az eljegyzés egy nap után pedig kifejezetten elkapkodott. És ez az attitűd és szarkazmus végigmegy a filmen, bár nem ilyen erősen, és persze, hogy boldog befejezéshez vezet, mégis élővé és hitelessé teszi az egészet.

Az egész szánjelenet fenomenális
SPOILER ALERT!!!
A kedvenc párbeszédem.:) (Magyar szinkronnal még jobb, pedig az ritka) 
Kristoff: So, uh tell me. What made the Queen go all ice crazy? (Amúgy mondd csak, miért lett jégbolond a királynő?)
Anna: Oh well, it was all my fault. I got engaged, but then she freaked out because I'd only just met him, you know that day. She said she wouldn't bless the marriage and... (Ó, az egész az én hibám. Eljegyeztek, de kiakadt a hírtől, mert csak aznap ismertem meg a srácot, tudod. Azt mondta, nem adja ránk az áldását, és...)
Kristoff: [Interrupts] Wait, you got engaged to someone you just met that day? (Várj, igent mondtál valakinek, akit csak aznap ismertél meg?)
Anna: Yeah. Anyway I got mad and so she got mad and then she tried to walk away and I grabbed her glove... (Ja. Amúgy, dühös lettem, erre ő is dühös lett, és megpróbált elmenni, de megragadtam a kesztyűjét, és...)
Kristoff: [Interrupts] Hang on, you mean to tell me you got engaged to someone you just met that day? (Várj csak, tényleg azt mondod, hogy igent mondtál valakinek, akit csak aznap ismertél meg?)
Anna: Yes, pay attention, but the thing is she wore the gloves all the time, so I just thought, maybe she has a thing about dirt... (Igen, figyeljél már, de az a lényeg, hogy mindig hordta azokat a kesztyűket, de én azt hittem, csak a kosz miatt, vagy ilyenek...)
Kristoff: [Interrupts] Didn't your parents ever warn you about strangers? (A szüleid nem figyelmeztettek az idegenekkel kapcsolatban?)
Anna: Yes, they did. (De, igen.)
[Moves further away from Kristoff] (Elcsúszik Kristoff mellől, akit nemrég ismert meg)

Testvéri szeretet meg blablabla
A testvérpár szála engem kevésbé fogott meg (romantikus feminista vagyok, jó? :D), hát persze, hogy szeretik egymást, hát persze, hogy ott vannak a másiknak, hát persze, hogy megvédenék egymást minden áron (még hülyeséget elkövetve is). Emellett az sem meglepő, hogy mennyire intenzív és fokozott az érzelmi kapcsolat közöttük, hiszen testvérek, a valóságban is hasonló kapcsolatok alakulnak ki (akár negatív, akár pozitív irányban – nincs olyan testvérpár, amelynek tagjai közömbösek egymással szemben). Anna és Elza egymás tökéletes ellentétei, egyik pörög, a másik visszafogott, egyik gyereklelkű, a másik koravén – és mégis, az egyik felelősségteljes, a másik elmenekül, és meg kell menteni. A történet egyik érdekessége, hogy a kisebb menti meg a nagyobbikat, pedig a valóságban ez általában másképp szokott lenni, de legalábbis a felelősségérzet nem ilyen arányban oszlik meg kettejük között. (Nem mondom, Elza is felelősségteljes volt, csak rosszul próbálkozott.)
Elza és Anna
Még beszélhetnénk Elza kapcsán arról, hogy mennyire fontos, hogy elfogadd és megszeresd önmagad, hogy ne félj a benned rejlő erőtől és tulajdonságoktól, még akkor sem, ha kicsit (vagy nagyon) kilógsz tőlük az átlagból, hisz csak így lehetsz igazán boldog és teljes. De ezt úgyis tudja mindenki magától. Vagy, ha nem, hát fogja, miután megnézte a rajzfilmet.

A Jégvarázst összességében minden fiatallelkűnek ajánlom. Humoros, aranyos, érzelmes, izgalmas, szép. Ugyanakkor néhol talán kicsit sok, így azokat, akik nincsenek kibékülve az enyhén hiperaktív karakterekkel, óva intem tőle – Anna aztán nem áll meg.