Időutazás, nyomor, Bruce
Willis egy és kettő, fegyverek, szétlőtt testrészek, logikusan felépített és
végigvezetett történet… Ez a Looper. Meg egy kicsit több.
A történet
A (reményeim szerint) távoli jövőben járunk. A New York -nak látszó Kansas romokban, a
történetben megismerhetjük a korabeli társadalom legaljának életmódját
(legalábbis remélem, hogy ez már a
legalja…): sztriptíz táncosok, tolvajok, rablók és gyilkosok mindenhol. Az
utóbbiak egy része alkotja a Kansas nevű szemétdob kiskakasainak csapatát: ők
a looperek („bezárók”), a jövő bérgyilkosai.
Harminc évvel később ugyanis feltalálják az időgépet, amelyet az
aktuális alvilág arra használ, hogy eltegye az útból azokat, akikre már nincs
szükség, anélkül, hogy bármilyen bizonyíték maradna hátra. Ennek érdekében
visszaküldik az áldozatot a múltba, ahol a bezárók már kibiztosított fegyverrel
várják őket az adott időpontban. Bizonyíték pedig volt-nincs – sem itt, sem a
jövőben. A totális titoktartás miatt a loopereknek ugyanis bele kell menniük
egy alapvető szabályba: önmagukat is „be kell zárniuk”, ha arra kerül a sor.
Amennyiben valaki nem tünteti el jövőbeli énjét, a maffiavezér lecsap rájuk.
Mindkettőjükre.
Ilyen looper főhősünk, Joe (Joseph
Gordon-Levitt) is, aki most éli fénykorát. Gyilkol, gyűjti a pénzt, tanulja
a franciát, és szemcseppenti a drogot. Aztán megjelenik jövőbeli énje (Bruce Willis) aki nem csak elszökik előle,
ezzel biztos halált hozva a fiatal Joe-ra, de még a képébe is vágja, hogy
minden, amit csinál, megvetendő. Végül elkezdődik a macska-egér harc: a céh
Joe-ékat, a „kölyök” Joe idősebbik énjét üldözi, aki viszont a jövőt szeretné
megváltoztatni, hogy megmentse azt, akit szeret…
A világ
Az, hogy a cselekményt nem tudom öt mondatban összefoglalni,
mutatja, hogy eléggé összetett dologról van szó. A maffia-looperek világa
egyrészt ötletes, másrészt hátborzongató. Az például nagyon tetszett, hogy a
drogokat szemcseppként adagolják maguknak: praktikus (nem kell szurkálniuk vagy
felszívniuk), mégis érti a néző. Az pedig, ahogy a maffia az elkóborolt
jövőbeli éneket szedi össze… Ritkán láttam ennyire szörnyű „meghívót”. A film
tele van vérrel, lövöldözéssel és halott emberekkel, ahogy ez egy
Willis-mozitól elvárható – bár, így jobban belegondolva, ebben a jelenetben egy
csepp vér nem csordult ki, mégis iszonyatos volt. Emellett már eltörpül az a
kis apróság, hogy valakit random lelőnek az utcán, mindenki enyhén feszült,
kivéve persze az, aki aktuálisan kiscsászárnak érzi magát. Egyszóval, a rendező
felvillantotta azt a világot, amiben nem szeretnénk élni.
A szereplők és a színészek
Mivel két színész játsza ugyanazt a szerepet (bár volt egy olyan
elgondolás, hogy az öreget is Gordon-Lewitt alakítja majd, amiből szerencsére
nem lett semmi), extrán fontos, hogy mindkettő híresség tehetséges legyen.
Gordon-Lewitt állítólag hosszú időn keresztül elemezte Willis minden filmjét,
mozdulatát és mimikáját, hogy kellőképpen el tudja játszani az öreget, aminek
meg is lett az eredménye. Emellett a belső konfliktusokat is vissza tudják
adni: Joseph az önző és egoista barmot, akinek alapjaiban dől össze a világa,
amikor harminc évvel idősebb énje elmenekül előle; Bruce pedig a megtért,
önbíráskodó hősszerelmest.
Azonban nem csak ők kiemelkedőek a filmben, sőt, egy tíz éves
lekörözte őket, ha engem kérdeztek. (Innen SPOLIER
következik!!) A történetben ugyanis nem csak az időutazás kap szerepet, hanem a
természetfeletti erők is. Egyes emberekben mutáció megy végbe, így képesek
különböző apró tárgyakat lebegtetni. Ilyen Sara (Emily Blunt) is, aki egy elrejtett farmon neveli kisfiát, Cidet (Pierce Gagnon). Cid azonban nem csak
pénzérméket emel fel, hanem – mindent, ami a közelében van, ha kellőképpen
megijed. Ráadásul, a jövőbeli Joe szerint ő az az ember, akit még most meg kell
ölni, ugyanis a későbbiekben hatalmas károkat okozhat.
Emily Blunt jól hozta a kemény, fiát védelmező, farmot vezető
nőt. De a kisgyerek! Pierce Gagnon – na, ő valami zseniális. Ez a kölyök
annyira parán tudott nézni, hogy féltem kimenni az utcára. Ugyanakkor nem csak
az ijesztő, paranormális gyereket hozta, hanem az ártatlannak, már-már
aranyosnak tűnő kisfiút is. Ennek ellenére komolyan félek tőle. Nem akarok egy
sötét sikátorban találkozni vele, nem mintha erre nagy esélyt látnék. Édes
Istenem, az a nézés… (SPOILER VÉGE!)
Az időutazásról
Nagyon nehéz téma az időutazás, tele lehet logikai buktatókkal
egy arra felépített történet. Én ebben eddig nem találtam. Persze, kérdéses, hogy
miért a loopereknek kell eltakarítaniuk saját magukat, miért nem más teszi ezt
meg mindennemű szívbaj nélkül. Én ezt egyfajta morbid „nyugdíjazásnak” fogtam
fel, nem akadtam fenn rajta. Az viszont kifejezetten tetszett, hogy ahogyan a
fiatal Joe átírja a majdan vele megtörténteket, az idősebb Joe-ban először csak
az alternatívák jelennek meg nagyon halvány és zavaros emlékképként, majd,
amikor a „kölyök” már választott egy utat, az az emlék felülír mindent. Logikus
elgondolás.
Ahogyan az egész film az. Minden jelenetnek szerepe lesz a
későbbiekben, ami egyrészt jó, hiszen egy komolyan vett, felépített történetet
eredményez, másrészt viszont az is benne van, hogy a végkifejlet egy idő után
sejthető lesz. De megéri.
Ha szereted a véres, kalandos, pörgős filmeket, amikben azonban
nem csak ezen a hármason van a hangsúly, hanem a színészek játéka is fontos, sci-fi
elemekkel vannak felturbózva, ráadásul érdekes, bizonyos szempontból igencsak
erkölcsi kérdéseket vetnek fel, MENJ MOZIBA! Most!
