Looper – A jövő gyilkosa, avagy üldöz a múltad, mert nem jön be neki a jövője

Időutazás, nyomor, Bruce Willis egy és kettő, fegyverek, szétlőtt testrészek, logikusan felépített és végigvezetett történet… Ez a Looper. Meg egy kicsit több.

A történet

A (reményeim szerint) távoli jövőben járunk. A New York -nak látszó Kansas romokban, a történetben megismerhetjük a korabeli társadalom legaljának életmódját (legalábbis remélem, hogy ez már a legalja…): sztriptíz táncosok, tolvajok, rablók és gyilkosok mindenhol. Az utóbbiak egy része alkotja a Kansas nevű szemétdob kiskakasainak csapatát: ők a looperek („bezárók”), a jövő bérgyilkosai.

Harminc évvel később ugyanis feltalálják az időgépet, amelyet az aktuális alvilág arra használ, hogy eltegye az útból azokat, akikre már nincs szükség, anélkül, hogy bármilyen bizonyíték maradna hátra. Ennek érdekében visszaküldik az áldozatot a múltba, ahol a bezárók már kibiztosított fegyverrel várják őket az adott időpontban. Bizonyíték pedig volt-nincs – sem itt, sem a jövőben. A totális titoktartás miatt a loopereknek ugyanis bele kell menniük egy alapvető szabályba: önmagukat is „be kell zárniuk”, ha arra kerül a sor. Amennyiben valaki nem tünteti el jövőbeli énjét, a maffiavezér lecsap rájuk. Mindkettőjükre.

Ilyen looper főhősünk, Joe (Joseph Gordon-Levitt) is, aki most éli fénykorát. Gyilkol, gyűjti a pénzt, tanulja a franciát, és szemcseppenti a drogot. Aztán megjelenik jövőbeli énje (Bruce Willis) aki nem csak elszökik előle, ezzel biztos halált hozva a fiatal Joe-ra, de még a képébe is vágja, hogy minden, amit csinál, megvetendő. Végül elkezdődik a macska-egér harc: a céh Joe-ékat, a „kölyök” Joe idősebbik énjét üldözi, aki viszont a jövőt szeretné megváltoztatni, hogy megmentse azt, akit szeret…

A világ

Az, hogy a cselekményt nem tudom öt mondatban összefoglalni, mutatja, hogy eléggé összetett dologról van szó. A maffia-looperek világa egyrészt ötletes, másrészt hátborzongató. Az például nagyon tetszett, hogy a drogokat szemcseppként adagolják maguknak: praktikus (nem kell szurkálniuk vagy felszívniuk), mégis érti a néző. Az pedig, ahogy a maffia az elkóborolt jövőbeli éneket szedi össze… Ritkán láttam ennyire szörnyű „meghívót”. A film tele van vérrel, lövöldözéssel és halott emberekkel, ahogy ez egy Willis-mozitól elvárható – bár, így jobban belegondolva, ebben a jelenetben egy csepp vér nem csordult ki, mégis iszonyatos volt. Emellett már eltörpül az a kis apróság, hogy valakit random lelőnek az utcán, mindenki enyhén feszült, kivéve persze az, aki aktuálisan kiscsászárnak érzi magát. Egyszóval, a rendező felvillantotta azt a világot, amiben nem szeretnénk élni.

A szereplők és a színészek

Mivel két színész játsza ugyanazt a szerepet (bár volt egy olyan elgondolás, hogy az öreget is Gordon-Lewitt alakítja majd, amiből szerencsére nem lett semmi), extrán fontos, hogy mindkettő híresség tehetséges legyen. Gordon-Lewitt állítólag hosszú időn keresztül elemezte Willis minden filmjét, mozdulatát és mimikáját, hogy kellőképpen el tudja játszani az öreget, aminek meg is lett az eredménye. Emellett a belső konfliktusokat is vissza tudják adni: Joseph az önző és egoista barmot, akinek alapjaiban dől össze a világa, amikor harminc évvel idősebb énje elmenekül előle; Bruce pedig a megtért, önbíráskodó hősszerelmest.

Azonban nem csak ők kiemelkedőek a filmben, sőt, egy tíz éves lekörözte őket, ha engem kérdeztek. (Innen SPOLIER következik!!) A történetben ugyanis nem csak az időutazás kap szerepet, hanem a természetfeletti erők is. Egyes emberekben mutáció megy végbe, így képesek különböző apró tárgyakat lebegtetni. Ilyen Sara (Emily Blunt) is, aki egy elrejtett farmon neveli kisfiát, Cidet (Pierce Gagnon). Cid azonban nem csak pénzérméket emel fel, hanem – mindent, ami a közelében van, ha kellőképpen megijed. Ráadásul, a jövőbeli Joe szerint ő az az ember, akit még most meg kell ölni, ugyanis a későbbiekben hatalmas károkat okozhat.

Emily Blunt jól hozta a kemény, fiát védelmező, farmot vezető nőt. De a kisgyerek! Pierce Gagnon – na, ő valami zseniális. Ez a kölyök annyira parán tudott nézni, hogy féltem kimenni az utcára. Ugyanakkor nem csak az ijesztő, paranormális gyereket hozta, hanem az ártatlannak, már-már aranyosnak tűnő kisfiút is. Ennek ellenére komolyan félek tőle. Nem akarok egy sötét sikátorban találkozni vele, nem mintha erre nagy esélyt látnék. Édes Istenem, az a nézés… (SPOILER VÉGE!)

Az időutazásról

Nagyon nehéz téma az időutazás, tele lehet logikai buktatókkal egy arra felépített történet. Én ebben eddig nem találtam. Persze, kérdéses, hogy miért a loopereknek kell eltakarítaniuk saját magukat, miért nem más teszi ezt meg mindennemű szívbaj nélkül. Én ezt egyfajta morbid „nyugdíjazásnak” fogtam fel, nem akadtam fenn rajta. Az viszont kifejezetten tetszett, hogy ahogyan a fiatal Joe átírja a majdan vele megtörténteket, az idősebb Joe-ban először csak az alternatívák jelennek meg nagyon halvány és zavaros emlékképként, majd, amikor a „kölyök” már választott egy utat, az az emlék felülír mindent. Logikus elgondolás.

Ahogyan az egész film az. Minden jelenetnek szerepe lesz a későbbiekben, ami egyrészt jó, hiszen egy komolyan vett, felépített történetet eredményez, másrészt viszont az is benne van, hogy a végkifejlet egy idő után sejthető lesz. De megéri.

Ha szereted a véres, kalandos, pörgős filmeket, amikben azonban nem csak ezen a hármason van a hangsúly, hanem a színészek játéka is fontos, sci-fi elemekkel vannak felturbózva, ráadásul érdekes, bizonyos szempontból igencsak erkölcsi kérdéseket vetnek fel, MENJ MOZIBA! Most!