Moning a Fever-sorozat
utolsó kötetében pontot tesz Mac történetének a végére… Hogy közben megnyisson
egy-két új szálat a következő öt kötetre. Ráadásul mindezt nagyon profin, totál
izgalmasan, félig humorosan és Barrons-féle romantikával teszi. (Vigyázat, hol
hajtépés, hol olvadásveszély!)
A történet
A cselekmény ott folytatódik, ahol a negyedik kötetben
abbamaradt: Mac a sziklán siratja utolsó és egyetlen reményét, a halott
Barronst. Közben olyan változások mennek át a lelkében, amit előző énje, Mac1.0
el sem tudott volna képzelni: elhatározza, hogy ellensége Darroc segítségével
megszerzi a Könyvet, és a Sinsar Dubh révén újraírja az egész világot, olyan
alternatívát teremtve, ahol még él a szerelme.
Nagyrészt minden a Mac által elképzelt módon halad, egészen
addig, míg Darroc Vadásza le nem tépi ura fejét, így megfosztva főhősnőnket
attól a lehetőségtől, hogy megtudja, hogyan lehet felemelni a Könyvet. Ráadásul
valaki, akit Mac a Sinsar Dubh illúziójának néz, elrabolja, és Barrons
könyvesboltjába viszi. És ez a valaki pont úgy néz ki, mint maga a bolttulajdonos…
A válaszok
A cselekmény során minden kérdésre választ kapunk –legalábbis azokra
a dolgokra, amiket az első részben vetett fel az írónő. Ki volt Alina gyilkosa
(megdöbbentő)? Mi van az Unseelie Királlyal? Ki a szerelme? Kicsoda főhősnőnk?
(Szerencsétlen, ezalatt a hatszáz oldal alatt kész identitás-válságon esik át…
többször is.) A mellékszereplők? Fekete vagy fehér? Ráadásul ezek a válaszok
(szerintem) teljesen logikusak és kielégítőek, ugyanakkor nem kiszámíthatóak. Moning
jól keverte a kártyáit (az új kártyás szereplő ugyanakkor egy kissé ijesztő),
elejétől a végéig.
Mac és Barrons
Főhőseink kapcsolata is alakul, sőt kifejlődik. Barrons visszatérte
után (szerintem sok olvasóval egyetemben) legszívesebben rácsaptam volna a kis
kezükre, amiért annyira makacsak és keményfejűek mindketten, hogy képtelenek
rendesen kommunikálni, még az után is, hogy Barrons meghalt, Mac pedig le
akarta rombolni érte a világot. De aztán szépen lassan megtörik a jég,
leomlanak a falak (és több metaforát nem sorolok fel), mindketten kiharcolják,
hogy a másik úgy kezelje őt, ahogy szeretné (hívj Mac-nek!; fogadd el, hogy akarsz!), Moning pedig eléri, hogy
fangirlködve visongasson az olvasó.
A vége
A történet végével is teljesen elégedett voltam. (Innentől nagyfokú
SPOILER következik!) Ha belegondol
az ember, bármennyit is változott Mac, nehéz elképzelni, hogy a rózsaszín déli
lány egyedül, vagy minimális segítséggel legyőzi a Sinsar Dubh-t, hiszen olyan (nagyrészt)
halhatatlan személyek sem tudják, mint Barrons vagy V’lane. És itt jön a görög
eposzokban is alkalmazott isteni közbeavatkozás, a nagyhatalmú (ámde rövidesen
megkedvelt) emb… izé… szóval közbelépése. A történetet végül ő oldja meg, de
Macék is abszolút részesei az egésznek, pláne a lány, aki mindent átlát.
Új részek
Egy szálat tehát lezárhatunk. Azonban, már ebben a részben is
vannak olyan elemek, amiket a későbbi kötetekben fog kifejteni az írónő. Kezdetben
úgy tudtam, Moning három részt tervez még, Dani főszereplésével, azóta olvastam
olyan híreket, miszerint még öt (!) kötet lesz, ezzel tízre dagasztva a
sorozatot. Bevallom, félek. Nem csak azért, mert ki tudja, hány év múlva érünk
a végére; azért is, mert az ilyen végtelenre nyúló történeteket gyakran
elrontják, legyen szó könyv- vagy filmsorozatról. Egyszerűen kifut a történet,
de az írója nem áll le időben. Moningnak megszavazom minden bizalmam, hiszen
eddig is teljesen tudatosan építette fel az egész cselekményt (már az első
kötet bevezetőjében utalt a negyedik részre!). De azért… inkább álljon le
időben.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése