George Orwell: 1984, avagy para, iszonyatosan para

A világ egyik leghíresebb disztópiája a kezeim közé került. Politikai szempontból képtelen vagyok elemezni, bőven eléggé megrázó az, hogy pusztán szavakkal mennyire át lehet mosni az emberek agyát – vagy ha azzal elsőre nem is megy, az aktuális diktatúrának van még más eszköze.

A történet

Orwell regénye az általa kitalál jövőben (illetve, számunkra már múltban) játszódik, mint címe is mutatja, 1984-ben (1949-ben írta meg). Főhőse, Winston Smith, a külső Párt egyik tagja, az Igazság Minisztériumban (Minigaz, ahogy újbeszélül nevezik) dolgozik; így, mivel nem tökéletesen elvakult vagy ostoba, valamint vannak halvány emlékei a Nagy Testvér uralma előtti időkről, pontosan átlátja, milyen hazugságokkal traktálja a Belső Párt az embereket – és, ha nem félne a Gondolatrendőrségtől, rendszerezné is tudását.

Ennek ellenére fellázad, amikor szerelemre (vagy inkább szexre. Nem mintha panaszkodnék, de a XX. századi disztópiákban mindig ennyi a szerepe a nőknek? Szexelni akarnak? Lásd még: Huxley Szép új világ című könyve) kerül a sor – a Párt tagok nem vonzódhatnak egymáshoz, ő mégis titkos viszonyba kezd az irodalmi osztályon dolgozó Juliával. Emellett persze Párt-ellenes gondolatok tömkelege lepi el a fejét, és megpróbál tagja lenni az állítólag létező és Goldstein által vezetett ellenállásnak… Hogy aztán a hatalmi rendszer lecsaphasson rá.

A kidolgozott világ

Azzal, hogy elárultam, főszereplőnk legalábbis lebukik, nem gondolom, hogy túl nagy poént lőttem volna le. Az egész orwelli világ árasztja magából az egyén bukásának valószínűségét. Az író olyan megfigyelőrendszert dolgozott ki („a Nagy Testvér szemmel tart”), amely elől gyakorlatilag lehetetlen menekülni, ha mégis sikerül rejtekhelyet találni, biztos, hogy ott van a diktatúra valamelyik agymosott embere.

Mivel az agymosást tökélyre fejlesztették néhány évtized alatt. A duplagondol kidolgozásával (mindenben benne van az ellenkezője is) megteremtettek egy folyamatosan alakítható világot; az újbeszél nyelv pedig, ha végleg elterjed, teljesen lehetetlenné teszi majd, hogy az emberek gondolkodjanak, teljesen minimálissá csökkentett szókinccsel ez ugyanis lehetetlen. Emellé jön még az, hogy mind az irodalmi műveket, mind az újságokban megjelenő híreket utólag újraírják, hogy az aktuális(an kitalált) helyzetet támassza alá. Ráadásul, ez a módszer nem csak az adott földrészre, Óceániára, hanem az egész világra jellemző.

És, ha ez nem lenne elég, a hatalmon lévők (hála a duplagondol módszerének), bár tudják, hogy mindezt csak a hatalmukért teszik, valahogy hisznek az egész rendszerben, amit kidolgoztak. Márpedig, mi lenne veszélyesebb, mint a gonosz, aki hisz a saját igazában?[1]

(Utó)szavak

Mindent összevetve, egy olyan szövegekkel foglalkozó személy számára, mint én, az 1984 egy teljesen hátborzongató világot mutat be, és tökéletesen alátámasztja, hogy pusztán szavakkal mennyire félre lehet vezetni az emberiséget.

(De jó látni, hogy ezt a bejegyzést olvasod…)

---

[1] Igen, hamarosan a Shadowfeverről is írok… Evil is bad that believes it's good.