Ally Condie: Matched – Egymáshoz rendelve, avagy a srác szemszíne fontosabb...

Condie belép a YA anti-utópiaírók sorába, azonban könyvében sokkal nagyobb hangsúlyt kap az aktuális szépfiú szemének színe, mint a társadalom hatalmaskodásának kidolgozott megmutatása. Végeredményként egy olyan könyvet kapunk, amiből jóval többet ki lehetett volna hozni az idegesítően kevéstől.

A történet

Főhősnőnk (bár egyelőre nem szívesen illetem ezzel a megtisztelő szóval…), Cassia Reyes a távoli jövőben él a Társadalom tagjaként, annak minden előnyével és hátrányával. Történetünk első pár tíz oldalán előnyként gondol a Párosító Bankettre is, melynek során a rendszer kisorsolja számára a tökéletes társat, akivel leélheti az életét. Meglepő módon ez a társ Cassia gyerekkori barátja, Xander (nem, mint a történet további alakulása is mutatja majd, nem az ő szemére utaltam). Cassia vidáman vállalná a közös sorsot, egészen addig, amíg a Párjáról szóló microchipen fel nem villan egy másik fiú képe – Ky Markhamé…

…és ahogyan az felépül

…akkor ugyanis elhatározza, hogy inkább ezzel a fiúval szeretné leélni az életét. Instant módon elkezd vonzódni a sráchoz, aki persze viszonozza az érzelmeit. Együtt másznak hegyet szabadidős tevékenységként, olvasnak és szavalnak tiltott verseket és bámulnak a másik szemébe hosszan. Cassia közben nem gondol senki másra, sem a családjára, sem a gyerekkori legjobb barátja érzéseire. Nem tépelődik olyanokon, hogy vajon bajba sodor-e ezzel valakit, aki szeret.

Önmagában ezzel nem lenne gond. A szerelem mindent legyőz, nagyszerű, fantasztikus, nem Cassia az első főszereplő, aki gondolkodás nélkül belevág mély érzelmei következményeibe. De hogy közben mennyire rosszul prezentálja a világot az írónő! (Pedig tele van potenciállal, sok mindent ki lehetett volna hozni belőle... Így még jobban idegesít, hogy ez nem így lett.) Szó szerint fizikai fájdalmat okozott az első 280 oldal néhány mondata. (Oldalanként néhány… Jó néhány.) Körülbelül a 280. oldalon jut el addig Condie, hogy kerek egészben megfogalmazza, hogyan épül fel a rendszer munkafelosztása.

Cassia gondolatain keresztül ismerjük meg a világot – ez valamilyen szinten „okot ad” arra, hogy ne legyen egy összefoglaló leírás róla, hiszen mi sem úgy kelünk fel reggel, hogy végiggondoljuk társadalmunk problémáit. De! Egy ilyen típusú könyvnél alapvető, hogy összeszedetten fel legyen vázolva a rendszer. Nem szájbarágósan, de kereken. Ez viszont nem volt kerek. Az utolsó ötven oldal talán valamit kerekített rajta, de ehhez előtte 280-at kellett átrágni, és még így is inkább kocka, mint gömb.

Cassia gondolatai

Cassia azonban nem csak a világot mutatta be (darabokban és nyögvenyelősen), hanem kommentálta is azt. Szerintem az írónő nagyon rosszul választotta ki a magatartását. Az az optimális, ha vagy egy nagyon lázadó lányt választ, aki határozottan állítja, hogy ez a világ rossz, vagy egy olyan személyt, akit valamilyen külső behatás ér, és alapjaiban megrázza az a tény, hogy ez a világ bizony rossz, így valamit tesz ellene. Condie ehelyett egy skizofrént alkotott, aki hol azt állította, hogy ez a világ egyenesen tökéletes, hol azt, hogy ő mindig is tudta, hogy rossz, és megbízhatatlan, de amúgy persze tökéletes… Következetlen, és lehet, hogy a valóságban ezzel mindenki így lenne, de ennek a lánynak minden egyes gondolata erőltetett volt.

Ennek talán a hatalmas vargabetűk az okai, amiket leírt. Vegyünk egy példát: az imádott fiú gyönyörű kék (kék, zöld, szürke…) szemeivel Sziszifusz példaértékű történetét meséli, amelyről az ember automatikusan a Társadalom hibáira és az azzal való szembeszállásra asszociál. Mit tesz ehelyett főhősnőnk? Elgondolkozik azon, hogy vajon Kynak is annyira bejön-e az erdő illata, mint neki. És mennyire reméli, hogy igen. (ÉDES ISTENEM!) Ráadásul mindezt a lehető legbugyutább nyelvezettel.

Az egyetlen pozitívum

Mint említettem, az utolsó cirka ötven oldal kerekít valamit a történeten, összeálltabbá teszi nem csak az eseményeket, de a világot is. Ha az első 280-90 oldalt is hasonló színvonalon írta volna meg Condie, most nem húznám le ennyire a kötetet. Már Cassia sem ír le vargabetűket, nem rágja az ember szájába a mások jelleméről alkotott véleményét (szintén taszító vonás), és az események is felpörögnek, nem csak az erdőben túrázgatunk. Ez egy reménnyel telibb folytatást ígér, amit, ha nem lesz ennyire friss ez az élmény, el fogok olvasni.

Majd.

Kategória: Megteszi, ha nincs más.