Annyi filmes-könyves hírt
kaptam az utóbbi időben (esetenként ez cirka félévet jelent :D :D), hogy nem
győzöm behozni a lemaradást. Három sorozatomat is megfilmesítik, illetve
folytatják az adaptálását, kettő ezek közül amerikai, egy német kezekben van. A
folytatás természetesen a Futótüzet takarja, amelynek végre (nagyrészt)
tisztességesen kihirdették a színészeit, a másik két történet pedig a
Csontváros és a Rubinvörös, melyeknek megkezdték forgatását.
A Futótűzre igazából nem szeretnék sok karaktert pazarolni,
elsősorban Johanna, Mags, Wireless és Beetee érdekel. Beetee még csak
pletykaként van jelen a köztudatban, a többiekről azonban már felfedték a
leplet. Johannát
Jena Malone fogja alakítani, akit én az Álomháborúból és a
2005-ös Büszkeség és balítéletből ismerek. Az előbbi nem valami meggyőző film,
az utóbbiban pedig Lydia Bennetet játszotta, ami pedig annyira nem meggyőző
szerep… Ennek ellenére, bízok benne, hogy kihozza magából a kemény, vagány,
nagyszájú Johannát. Magset
Lynn Cohenn játsza, aki már ránézésre is kedves
öreghölgy, akár csak a szerepe, Wirelesset pedig
Amanda Plummer, akivel így
első blikkre nincsen semmi bajom.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgjSfE6UATYM-4fwynng2u3JpOzpMuC-zVWpmD6Rtw7vMYLbGeF8D63ZXK6V_fKIsqPlTHah6H_vp7Eteue2CFEyuA3-1AJqjQBJ9ADKSTDchdqoyj_N-3_TezH2UjjzgbROv6Ni2-xG7Oe/s320/fa1.jpg) |
Jena Malone |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgMTdozix4ITFtte5xRtQrJS3yyInx81iPVYQA8GRrDB_PG0vLPwpeyaF3wV2JSgGx90oPnS2Pr8zKQx0DRWCamwh3rmDGXwLKYpjDYNa9J91lRHZQppchH4NJVi52Rumt2U9tdRTC-3zti/s320/fa2.jpg) |
Lynn Cohenn |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEidMp4rWj7rEoB2mxPUR1AbPzQD7GyHNYzP0xAm396nELLrHDebaSlqffsKoL3rdYDqe7occw-IT3MbC4JGWoYqOXbgPQ_JsdnCzW0kCZtOKfLjm1EXHam4Xa97htzsYzSWxVT8_q-YwhJ4/s320/fa3.jpg) |
Amanda Plummer |
Ellenben a Finnicket alakító Sam Claflinnel… Voltaképpen, vele
sem. Annyi Finnick-pletyka terjedt már el, hogy időközben rájöttem: mindegy, ki
alakítja (a stylistok úgy is Finnické maszkírozzák), a lényeg, hogy karakteres
legyen, szép izmokkal, helyes mosollyal, és jól álljon a kezében a kockacukor. És
bár Claflint sem a Karib 4-ben, sem a Hófehér és a vadászban nem láttam, bízom
a castingosokban. Az első résznél is tökéletes munkát végeztek. (JLaw
körülbelül az utolsó olyan színésznő, akire Katniss szerepét bíztam volna, most
már el sem tudnám képzelni, hogy ki adná jobban vissza őt. )
A Csontváros felvételeit is megkezdték (végre – eredetileg Az
éhezők viadalával egy időben kezdték meg a szereplőválogatást… Az a film meg
már DVD-n is kijött. :D), bár ez esetben nem bízok a castingosokban. De már
nincs mit tenni, íme néhány ízelítő kép, Meggie-féle kommentekkel. (Meneküljön mindenki, aki szereti Lily Collinst!)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhj2YXi0K61hjBTNQGHMjlFaYj7K3HNJ_MnQHW7dBAnbk5wzcUU05AoNiynBbAmDjsBqPTvFDTu0baSWlxwgEQ7aX7saWBbMMe0WLIBZmHOnXwbPpfwHvSdxESUcLU-lVeEnjnNbu0kfHqv/s400/fa12.png) |
Lily Collins Claryként... És ez a haj NEM vörös. Pláne nem természetes. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi8ZcDAtuXsCz6gCoN2ZfuTmkkWU3y6WbD1pDoMr3pJJ7pTCWsvBhrV2iOV6mrW2tpdvARwv5527w1FLlECjohQZpu4-YLtrCOBtub4vnVKh5euHaJ9VgFXjYH1BlzlVFjcFHA5j1HXnYrr/s400/fa19.jpg) |
Ha gyorsan futsz, talán nem veszik észre a szemöldököd. Vagy van időd kozmetikushoz menni. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj5rns1OHU_e3jldqWp09YJhICfEh74_e7eWWDgSYoTkASGCS8C2xFHAIq6YxxiRBMbJDD9JpNI9j9b8XwgJ7mglK2wkZmPW4o9b9cykb-ZLvFvLsWiYJyy1Hw_E44p7Eg7QgBsHPc21Ujk/s320/fa14.jpg) |
Jamie Campbell árvadászhacukában. Mire kijön a film, már ahhoz is hozzászokok majd, hogy ő Jace. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi3wv8hOnul2W1pgsIc_YH_XsV80bXiCetjDPurZ1K9RlHFR5gOjNqVufqKQgUTtdi8Cr7LeyzgPEdMI3Tj1P1XTr0JWce0zy0UxtNCv7Mf4Wjf90Wy4dCOWPGFXfWjhjZJdPuCQ_bOy_zv/s320/fa18.jpg) |
... vagy ha mégsem, legálisan is lehetek majd Simon párti. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjjoRckNUGq5Koi5yaEbB3FYcHIDL9RzuHiElmBk9V7hVkOyhJlZGRA22Nir12pppLfy_1SBfYzKjCGPKd5Ni4YGgXgevJCb7XlJ9823Q0tIwmWtFiX4Np-2zcMM9t-ruQcKPH_Vgoe4gDm/s400/fa11.png) |
Amúgy Simon (Robert Sheehan) és Clary. Érthetetlen, Clary miért néz egyáltalán Jace-re. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgg6oeH3l9emjGUd8sI3LV9z4yrHUoK2WdP7bH5qcMS5MLVrV-PMYoumdrXWVFJYiwtrGIBg9FxAeO6-tQbxvZk8gG0hat59oygD2EADCau_U03zlzg_OfimXef7pvdNuG4TWIW8bPE6ynD/s320/fa15.gif) |
Sok Simon és Clary. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjxcyv9778U32AS8j_Js53wRNmi49KoqGt5LSU1deDPHlio0MgLMxIP1zcyQ31gPUXG2Rw7aimWROy10hB2CvUIs-Oj7R_TUvHTNOGY3tYdAeqGvldmkHbX-dacdILynYXzN3eBFNZnQF_H/s1600/fa17.png) |
Forgatási szünet, egyedül itt látszik valami is Jemima Westből, aki Isabelle-t játsza. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjcVpAIGkjbgdseo0JGiIYGBVj1e1twG44pnbovW6rMGk-gqPyL58qc8-YXVqAn91Sd0Y4e9Slwmcc_S_ohldO1Rg-ETOEKhp9ie6dZPdPr3OybMbIO0z1qhvzq7VDYyF_IHtnfsojQAgq7/s320/fa16.png) |
Alec (Kevin Zegers). Igen, a bőr topocska kellőképpen buzis, szerintem mégis jobb lenne egy mezei ex-fekete felsőben. Ez eléggé olcsó és közönséges megoldás. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjXVmI9A4ODZoLxLWLtMPWMwH1pcB6hp56z8aR_WkaaQYbCIge52AJDx6xZWRPuLG-eeT-PwbH_1rkQJtHE_3R_dQDFXHFRpVcaRM-mAJHrECtNFrIF_z06KXCw0EUQnIsYU-yaP_cbbaUo/s400/fa8.jpg) |
És végül... A DOMINA ÁRNYVADÁSZOK támadása. Ekkora sarkokon amúgy nem lehet harcolni. Csak úgy mondom. |
Végül, de nem utolsó sorban, a Rubinvörösről is jelentek meg a
forgatáson készült képek. Eddig szinte még csak olyan fotókat találtam, amin
Gwen és Gideon vannak, és nekem mindkettő színész szimpatikus, nagyrészt úgy
néznek ki és olyan a kisugárzásuk, amilyennek a karaktereket elképzeltem. Gwen
undok unokatestvérét, Charlotte-ot azonban sokkal szebbnek képzeltem, mint a
képen lévő lány, de ez annyira nem töri össze a lelkivilágom. Most ár csak
abban kell reménykedni, hogy Magyarországon is elérhető legyen majd a film.
"jól álljon a kezében a kockacukor" - ezen jót nevettem. :D
VálaszTörlésEgyébként igen, én is ezt mondom minden háborgó barátnőmnek, hogy nem vagyok hajlandó előre leírni egy színészt, mert tényleg nagyon sokat számít a smink, a haj, meg a ruhák, és ha az illetőnek jó a kisugárzása, és van egy kis színészi vénája, akkor bármit elhiszek neki. Bár Finnick kifejezetten nehéz szerep szerintem, úgyhogy fog ez a Claflin gyerek még izzadni, ha rendesen el akarja játszani, de talán megvan benne a hajlandóság, hogy jól csinálja, akkor meg rendben lesz az ügy.
Igen, el kell találnia, hogy ne csak szépfiú legyen,hanem a karakter mélységeit is megmutassa. Pláne a harmadik részben...
Törlés