Mary E. Pearson: Az imádott Jenna Fox, avagy robotlány és amnézia

Elgondolkodtató témát feszeget regényében Pearson: mitől ember az ember? Ehhez egy szerethető kamaszlányt tesz főszereplővé, aki közel háromszáz oldalon keresztül ezen agyal, hogy aztán az utolsó negyven oldalon az előzőekhez képest hatalmas mértékben felpörögjenek az események. Olyan történet ez, mely elsősorban a hangulatra és a elmélkedésre épül, de ezek varázsát az utolsó oldalakon sajnos megtöri.

A történet

A távoli jövőben, amikor a mesterséges uralkodik a természetes felett, Jenna Fox súlyos balesetet szenved, és csak egy évvel később tér magához. Ezután nem csak amnéziájával kell megküzdenie, de arra is rá kell jönnie, hogy a szülei miért viselkednek olyan furcsán, miért kellett elköltözniük a biztonságot jelentő orvosok közeléből, és egyáltalán: miért bánnak úgy vele, mint egy procelánbabával? Egyszerre próbál meg emlékezni, új életet kezdeni és nyomozni, bár mint később rájön, utóbbi kettő nagyban akadályozza egymást. Orvosi körökben befolyásos apjának ugyanis csak egy lehetősége volt, hogy megmentse őt: az agyából megmaradt legfontosabb 10%-ot bele kellett illesztenie egy teljesen mesterséges testbe, mely nagyrészt ugyanolyan, mint az előző, egyetlen apró különbséggel – nem emberi. Mellesleg illegális is.

Merengések kirakósa

Ez adja a történet oroszlánrészét: Jenna az első pár oldalon megpróbálja összerakni magát, majd csodálkozik, miért emlékezhet olyan dolgokra is, melyek két hetes korában történtek vele, végül rájön szülei titkára. Ezután egy kérdésre keresi a választ: vajon ember ő, a megmaradó 10% azzá teszi-e, és hol a lelke? Van egyáltalán lelke? Egy háromszáz oldalas belső monológról van szó, melybe mintegy mellékesen bekerülnek olyan dolgok is, mint suli, barátság, csók, szerelem. (Bár arra nem kapunk konkrét választ, Jenna képes-e szerelemből szeretni. A könyv előnyére legyen mondva, fel sem vetül benne a kérdés.)

A történet kevésbé mellékes része a család: sok mindent megtudunk Jenna előző életéről, ő volt a piedesztálra emelt tökéletesség, a szülők szeme fénye. A szülei rettegnek, nehogy kiderüljön tettük, és bizonytalanok abban, hogy helyesen cselekedtek-e. Lily, Jenna nagyanyja, megpróbálja távol tartani magától már meggyászolt unokáját, amennyire csak lehet úgy, hogy össze vannak zárva, ugyanakkor segítene is neki.

A könyv hangulata, a tagolása (kisebb részekből áll össze, akár a kirakós, vannak közben szómagyarázatok, ha Jenna egy-egy kifejezést nem ismer, és közel versszerű, pontokba szedett gondolatok), sőt Jenna karaktere a regény erőssége. Jenna eléggé összetett, ahhoz képest, hogy közben semmi, imádtam, hogy a párbeszédekben egyenes és határozott, belső monológjaiban bizonytalan, tetteivel pedig egyszerre szeretne megfelelni és dolgokra rájönni. Ez egyrészt idegesítő, hiszen lassabban halad így, mint amúgy tehetné – de végső soron nem ilyen minden ember?

A cselekmény hiányosságai

Ami viszont nem jött be, az a történetvezetés. Nem azzal volt a gond, hogy nem adagolta az információkat Pearson, hanem azzal, hogy élesen váltott. A regény első háromszáz oldala ringató elmerengés, alig valami történik – senki ne várja azt, hogy Jenna egy kalandokban gazdag nyomozást vág le. Az utolsó negyven oldalba viszont túl sok mindent sűrített bele az írónő (ide sem akciót), túl sok cselekedetet és információt, egyszerűen túl sűrített volt az előzőekhez képest. Ez a váltás megrázta kicsiny olvasói lelkemet.

Ennek ellenére ajánlom a könyvet azoknak, akiket érdekel: hol kezdődik és végződik az ember, és szeretnének olvasni róla egy hosszabb elmerengést egy tizenhét éves kamaszlány szemszögéből. Nekem talán hiányzik belőle még egy adag történés ahhoz, hogy kifejezetten tetsszen, Pearson nagyon hirtelen elvágta a történet végét, hiányt teremtve. Így mintha merengésből is kevesebbet kaptam volna, mint kéne. (Háromszáz oldal után… Tudom, telhetetlen vagyok.)

Kategória: Vedd ki, kérd kölcsön, érdemes elolvasni, bár beszerezni annyira nem!

(Kérdés azoknak, akik már olvasták a könyvet: hány éves Jenna lánya a végén? Én kicsinek érzem a viselkedése alapján (szökdécsel, lábujjhegyre emelkedik, hogy felülhessen a padra). Az utolsó mozaikdarab 260 évvel később játszódik, Jenna elvileg 70 évet élt Ethannel, és saját állítása szerint nem sokkal azután, hogy ő elment, elintézte azt, ami ahhoz kellett, hogy gyereke lehessen. Ezek szerint Kayla 190 éves, vagy mi?:D)