Austen Emmáját nehéz úgy eljátszani,
hogy egyszerre legyen idegesítő és mégis szerethető, nem könnyű azt a Miss
Woodhouse- t elkapni, akit az írónő annak idején megalkotott. Ehhez jó
forgatókönyv, ideális színésztársak és egy tehetséges, a szerepet véresen
komolyan vevő, ám komolytalannak látszó színésznő szükséges. A BBC ezekből az
összetevőkből alkotta meg 2009-es minisorozatát – a nézők legnagyobb élvezetére.
Szerintem az ismerőseim nagy része tudja, hogy imádom a BBC
filmjeit és még inkább a sorozatait. Az egyik kedvenc filmem a F.A.Q. about
time travel, nem csinálok titkot a Doctor Who iránti rajongásomból, bevallottan
jobbnak tartom a BBC-s Büszkeség és Balítéletet, mint amerikai változatát, és
ez nagyjából minden Jane Austen történetre igaz. Így aztán nagy elvárásokkal
ültem a BBC 2009-es rövidsorozatának, az Emmának is, mely a fent említett írónő
azonos című könyvén alapszik.
Bár régen olvastam az Emmát, kamasz koromban a kedvenc Austen-regényem volt (igen, még a kultikus Büszkeség és balítéletet is megelőzte). Imádtam Emma és Knightley kapcsolatát, Knightley modorát, és valamilyen rejtélyes okból kifolyólag magát Emmát is, annak dacára, hogy mennyi mindent megtestesít, ami voltaképpen megvetendő, de legalábbis a falba veri tőle az ember a fejét. Éppen ezért a két 1996-os film annyira nem nyűgözött le (Kate Beckinsale csak egy hangyányit volt jobb Emma, mint Gwenyth Paltrow), a BBC-s sorozatot látva rá is jöttem, miért.
Romola Garainak sikerült azt az Emmát elkapnia, akit annyira
kedveltem. Igen, idegesítően vak és mégis magabiztos, nagyon tini, éretlen, de
bölcsnek hiszi magát. Ugyanakkor sziporkázó, bájos, a társaság középpontja, aki
minden gúnyos megjegyzése ellenére senkinek sem szeretne igazán ártani. Garai
pont ezt az Emmát jelenítette meg, minden gesztusa, arckifejezése, hanglejtése arról
árulkodott, hogy ő maga Emma.
A Knightley-t alakító Jonny Lee Miller is fantasztikusan
játszott, ezt leginkább az mutatja, hogy bár nem az esetem, mégis „beleszerettem”
a sorozat végére, akár csak a könyvszereplőbe. Emellett nagyon szenvedélyes
vitái voltak Emmával, nem mondhatnánk, hogy csak a (ki)oktató-(meg)tanuló
viszony, vagy akár pusztán testvéri kapcsolat állna fenn köztük, mindennemű vágy
nélkül[1].
A BBC ehhez hasonló tehetséggel válogatta ki összes többi színészt is, MichaelGambon aranyosan idegesítő volt, miközben a mindenért túlzottan aggódó apukát
játszotta, Louise Dylan arckifejezése pedig tökéletesen sugározta azt a lassú
felfogást, ami jellemzi Harrietet.
Ugyanakkor a BBC bele is nyúlt a történetbe, alakított rajta, és mindezt
úgy tette, hogy az előnyére vált: mélyített a karakterek jellemén. A
folyamatosan az apjához kötött Emmából például kitör az elvágyódó fiatal nő, bármennyire
is imádja Mr. Woodhouse-t – és szinte az összes szereplő egy-egy ilyen
jellemvonására rájátszik a forgatókönyv. Emellett a cselekményvezetés, az
előadásmód és a kamerakezelés is erőssége a rövidsorozatnak.
Szerintem is ez a legjobb Emma-adaptáció. =)
VálaszTörlésNem hiába BBC.:D Én mondom, ez a filmstúdió egyszerűen tökéleteseket alkot. Elhatároztam, hogy az lesz az életcélom, keresek valami olyat, amit rossznak tartok ÉS BBC-s.:D
TörlésEzt még nem láttam, de szerintem a legjobb Emma adaptáció a Spinédzserek! :D
VálaszTörlésEz még annál is jobb! Pedig abban "Knightley"...<3
Törlés