2016. szeptember 18., vasárnap

Több mint egy év, avagy EVS után part 1

Két hét vánszorgott, repült és csinált mindenféle előre mutató időbeli mozgást, mióta elhagytam Olaszországot. Ezalatt a két hét alatt még mindig nem fogtam fel igazán, hogy elhagytam a borok, a pasta[1] és a világ legjobb fagyijának vidékét, de egy Skype beszélgetés az ottani barátaimmal valamennyire rádöbbentett erre az aprócska tényre. Szóval, úgy döntöttem, ideje pontokba szedni és végignézni ez a varázslatos évet.

A Trentóhoz közeli Monte Bondonén.
Erről a helyről nem lesz szó, de szeretem ezt a képet, szóval berakom! :D
Helyek:
Az egyik legfontosabb célom az volt, hogy sokat utazzak. Mármint nagyon sokat. Ez szerencsére meg is történt, amiben nagy szerepe van annak, hogy ha egy hónapon belül nem kezdtem el legalább megtervezni, ha nem is kivitelezni a következő utazást, akkor elkezdtem bekattanni. Olyan módszeresen. Szóval így aztán minden másfél-két hónapra jutott egy nagyobb utazás, meg néhány kisebb.

Itten jártam bizony: Orvieto, Bologna (oké, itt csak fél napot), Verona, Padova, Velence, Milánó, Pavia, Firenze, Nápoly (+Pompeii), Merano, Bolzano, Torino, Genova, a Cinque terre, Vicenza plusz Trentino néhány vidéke (tavak, hegyek). Olaszországon kívül pedig: Brüsszel, Amszterdam, Peja (Koszovóban) és még két város pár órára, Pristina és Prizren.

Annyira szeretek utazni! 
Kedvenc olasz városom: Amszterd… Ó, mármint olasz? Szóval, ez nehéz kérdés. Hangulatban Nápoly, mivel teljesen őrült volt, de sosem féltem, amíg az utcáit jártam; a változatossága miatt Milánó, egyszerűen bármit szeretnél látni vagy érezni, ott megtalálod; a leglélegzetelállítóbb dolgot pedig Meránóban láttam, amikor annak a kertjét láttam.
Merano

Nápoly

Megint Merano

Milano
Kedvenc nem olasz város: AMSZTERDAM! Dilis az a város, olyan kaotikus, hogy az elképesztő, de mégis összeáll valami egésszé. És ezt most nem csak a vicces sütik, a piros negyed meg az impresszív óvszerbolt miatt mondom, hanem azért is, mert tudom, ide még vissza fogok térni: a helyi kulturális élvezetekbe első alkalommal nem sikerült igazán belevetnem magam, mivel csak a szexmúzeumba jutottam be… (És még ott van Van Gogh és Anna Frank és Madam Tussaud!)
A dilis város

Az a bizonyos múzeum...
A kedvenc helyem Trentón belül: most mondhatnám Dos Trentót, ahol egy érdekes mauzóleumot meg az egész várost láthatja az ember; vagy a folyópartot; vagy a még magasabb kilátóhelyet; vagy a három geek shop egyikét; vagy a könyvtárat; vagy a Santa Chiara kertet, ami nagyon hangulatos; vagy bármelyik másik parkot; vagy a helyi bárokat…

De azt hiszem, mást választok. A hazasétálási útvonalam volt a kedvencem, amelyet többnyire a szobatársammal tettem meg. Trentóban este 11 után nem járnak buszok, így ha az ember ki akar rúgni a hámból, kénytelen gyalogolni. A mi utunk először a gyönyörű folyó partján vezetett, majd egy benzinkút mellett jobbra, végig egy sötét és kietlen utcán, amely egy idő után almafa kertek mellett haladt el… utána fel, egészen a templomig, és már otthon is vagy, röpke fél óra után! Ez a hely nem volt igazán szép, amikor véget ért az almaszezon, igazán, khm, hasznos sem, de mindig nagyokat beszélgettem itt S-val, vagy volt időm gondolkozni, ha egyedül jártam be, ami igencsak hasznos, ha az embernek alapvetően nincsen privát szférája az otthonában.

Kaja
Olaszországban alapvetően megváltoztak az étkezési szokásaim, ami szerintem annak tudható be, hogy több 19 éves őrült, vega némettel voltam körbevéve, mint azelőtt bármikor, így szinte én is elhagytam a húsevést. Szinte, de azért nem teljesen, és sajnos nem a természet- és állatvédelmi indokok győztek meg, egyszerűen csak, ha más nem pucol nekem csirkét, akkor én nem eszem, mivel én nem vesződök olyan dolgokkal, amik nyersen véresek lehetnek. És a kaja legcsizmaalakúbb földjén többnyire magamra főztem, mivel az „egyek vagy utazzak?” kérdésből az utóbbi került ki győztesen. De azért így is sikerült néhány dolgot megkóstolnom: a híres nápolyi és a nem híres, de óriási alla Grotta – Trento pizzát (kétszer akkor, mint a fejem!), temérdek fagyit (mindig kérdezz rá, hol árulják a legjobbat a városban – mindenki mást mond persze), babàt (fúj!) és sfogliatellát (nyami!) meg persze sok-sok pizzát. Ja, és lóhúst (ennyit a vega dologról), amely egyszerre volt finom (=isteni) és sokkoló („EZ EGY LÓ VOLT. MEGETTEM EGY LOVAT. EGY LOVAT!”).

"Nincs őszintébb szerelem az étel szereteténél."

A győztes kedvenc olasz kaja: fej-fej mellett halad a sfogliatella és az olasz fagyi. A sfogliatella egy leveles tésztából és vaníliás-fahéjas-valamis töltelékből álló sütemény. Az olasz fagyi meg az élet, és fagyizó aztán minden városban van, szóval azt hiszem, ez nyert. Fagyiii! (Az a fránya ló is finom volt, viszont csak majd’ egyéves lelkifurdalást okozott… És még nincs vége!)

Kedvenc olasz bor: sokat kóstoltam, de valahogy nem lett nagy kedvencem. Inkább egy jó kis Sprizt vagy Hugo! (A Hugo olyasmi, mint a Mojito, ilyen mentás alkoholos cucc.)
Nápolyi étkek... Az a kagyló formájú a sfogliatella!
Ez pedig otthonról hiányzott: kezdetben azt hittem, a Túró rudi lesz majd a gyenge pontom, de annak a hiányát eléggé jól bírtam. Viszont a tejföl után rövid időn belül sírva kezdtem ácsingózni, és ez majdnem egy évig ki is tartott. Majd jöttek az olyan hirtelen kívánságok mint: „de jól esne egy kis mákos tészta!” meg „pogáááácsa” és „miért nem lehet itt darált háztartási kekszet venni egy jó kis kókuszgolyóhoz?!”, valamint „rakott. karfiol. az. élet.”. Aztán hazaértem, ettem majdnem mindet, és nagyon furán estek. Hol van a tésztám?!

Olaszok:
Sok sztereotípia él az olaszokkal kapcsolatban, némelyek gyakran igazak, megint mások ritkán. Viszont azt bátran kijelenthetem, hogy az egyik legbüszkébb nép, amelyet valaha láttam, méghozzá jó értelemben: imádják a kultúrájukat, az ételeiket, és végtelenül aranyosak, amikor épp valami olyan deviáns viselkedésen akadnak ki, hogy valaki pasta con ketchup[2] fogást eszik!

Ezt szerettem legjobban az olaszokban: talán azt, hogy többnyire kedvesek. Hazaértem, és két héten belül kétszer is felhúztak a magyarok azzal az attitűddel, hogy: „segítek neked, de azért b*szd meg!”[3] ahelyett, hogy segítettek volna normális hangnemben vagy nem segítettek volna egyáltalán. Az ilyet nem szeretem, és ilyen olaszoknál nem is volt. Vagy nem segítettek, vagy segítettek és mosolyogva. Merő általánosságban kedélyesebbek.

A legolaszosabb élmény: volt ez a fél napom ezzel az olasz sráccal, aki bemutatta nekem a városát. Volt ott minden, ami az Igazi Olasz Élményhez kell: robogózás (amely hol azzal telt, hogy visítva szorítottam a sofőr vállát, hol azzal, hogy a Marilyn Monroe-stílust utánzó szoknyámat lapítgattam), szabó és persze olasz családi ebéd is (ahol volt tészta, nyugi). Utána pedig sétáltam egy nagyot egy csendes olasz városban, a szűk utcákban járva. Szép nap volt. ^^

Itt épp nem visítottam és még a szoknyám is a helyén volt!
Az első kultúrsokk: szerintem a villanykapcsolók voltak. Fordított irányba mennek! Fel, amikor lekapcsolod a lámpát és le, amikor fel!

Egy olasz szokás, amit átvettem: háááát, több zöldséget és gyümölcsöt eszem most, mint az EVS előtt. Valamint azt hiszem, a mindennapokban nyugodtabb is vagyok (amikor épp nem rágódom a jövőmön, persze), és igyekszem az olaszos kedélyességgel bánni a magyarokkal is.

Egy olasz szokás, amihez nem tudtam hozzászokni: az, hogy nem valami egyenesek. Ha valamire nem a válasz, nem szívesen mondják ki, hanem körtönfalaznak, ami egy olyan egyenes lányt, mint én, nagyban tud irritálni. Csak mondd ki! Másképp nem értem meg! Csak azért sem!

A kedvenc olasz szavam: pompino! Annyit tesz, hogy… szóval, hogy szopás, szexuális értelemben, és nem általánosságban. Igazából azért tetszik ennyire, mert pontosan olyan, mint a bambino, azaz fiú gyermek, és amikor ezt először megjegyeztem az olaszoknak valahogy így alakult a beszélgetés:

*Olasz hablaty* … pompino
Én (persze olaszul): Mit jelent az, hogy pompino?
Olaszok (angulol): hogy is van… ja, ez az, szopás.
Én (olaszul): de hát ez teljesen olyan, mint a bambino!
Olaszok (olaszul): hát, ettől nem lesz bambinód.

Olaszlecke és szexuális felvilágosítás egyben!

Mivel ez a bejegyzés baromi hosszú már így is, az EVS-létről, munkáról és érzelmekről, szóval a kicsit személyesebb kérdésekről majd egy másikban beszélek.



[1] tészta
[2] tészta ketchuppel
[3] Cipőkicserélés meg a moziban egy hapsinak, jaj, fel kellett állni, hogy bemenjek a sorba, mikor a film még el sem kezdődött! Szégyen!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése