A már kizárólag ünnepnapokon rózsaszín Mac története tovább folytatódik – oldalról-oldalra bonyolódva. Nem csak főhősnőnk ruhái, de a történet is egyre sötétebb, szerencsére a folyamatos pörgés és Mac ironikus humora nagyban tompítja ezt. Lássuk, mit alkotott Moning a második és a harmadik részben!
A történet
Macnek még inkább fenekestül felfordul az élete. Nem elég, hogy nővérét brutálisan meggyilkolták, ennek következtében Mac bosszút forral, majd rájön, hogy tündérek márpedig igenis léteznek, viszont egyáltalán nem olyan aranyosak, mint a Disney-mesékben, néhányan őt is szeretnék eltenni láb alól, megint mások pedig eszközként szeretnék felhasználni, hogy megtalálják minden idők legsötétebb könyvét, a Sinsar Dubh-t… Ráadásul Mac nem tudja pontosan, kiben bízhat és kiben nem, kiknek vannak sötét céljai a könyvvel, és ki akar megmenteni olyan apróságokat, mint a világ.
Macnek még inkább fenekestül felfordul az élete. Nem elég, hogy nővérét brutálisan meggyilkolták, ennek következtében Mac bosszút forral, majd rájön, hogy tündérek márpedig igenis léteznek, viszont egyáltalán nem olyan aranyosak, mint a Disney-mesékben, néhányan őt is szeretnék eltenni láb alól, megint mások pedig eszközként szeretnék felhasználni, hogy megtalálják minden idők legsötétebb könyvét, a Sinsar Dubh-t… Ráadásul Mac nem tudja pontosan, kiben bízhat és kiben nem, kiknek vannak sötét céljai a könyvvel, és ki akar megmenteni olyan apróságokat, mint a világ.
Vendéglátója, Barrons szokása szerint titokzatoskodik, rövid időn belül nem csak az lesz kérdéses, mik a tervei a Könyvvel, hanem az is, mi ő valójában. O’Duffy felügyelő tovább nyomoz, és olyan dolgokra jön rá, amelyeknek később megfizeti az árát, ráadásul Mac-kel látták utoljára – nem is csoda, hogy a felügyelő munkatársa ezek után főhősnőnkön tartja a szemét. Fiona féltékenykedik, az Árnyak nőnek, és bizony nem félnek bemutatni az egyik legerősebb élő sidhe-látónak…
Ezek még csak apró szegmensei a köteteknek. Moning igazán pörgős, több szálon futó cselekményt hozott össze, Mac ellenségeinek és potencionális, ám egyáltalán nem biztos barátainak száma csak úgy nő. Gyakran csak úgy kapkodtam a fejem, nem csak a főszereplő, hanem én is sodródom az árral.
Megy a pörgés ezerrel
Hogy ez mennyire tett jót a történetnek… Hát, néha bizonytalan vagyok ezzel kapcsolatban. A második rész igazán jól sikerült, a harmadikban azonban volt egy-két mélypont, néha azt éreztem, ez már túl sok. Vagy épp
en sokk. Arról nem is beszélve, hogy helyenként átváltott egyfajta tündéres Anita Blake-ké: mindenki a főhősnőnket akarja, és nem csak mint Könyvkeresőt…Mac jelleme is kettőssé vált: sodródik az árral, és bizony nem igazán akad ki azon, ha ölnie kell, bármennyire is rózsaszín volt a lelke az elmúlt huszonkét évben. Ez bizonyos szinten érthető is, hiszen az adott helyzetben nem igazán tehet mást, mégis visszás érzéseket keltett bennem olvasás közben. Az viszont nagyon tetszett, ahogy alakul a jelleme, a felszín alatt megjelennek a félelmei, érezhetően erősebb szeretne lenni, és imádtam az egyszerű, mégis vagány ötleteit, amelyekkel felvette (volna) a harcot a tündérek ellen.
A második kötet tetszett, a harmadikkal azonban már voltak problémáim. Nem csak az, hogy Barrons pokolian keveset szerepelt, és akkor is pokolian bunkó volt. Valahogy túl sok volt a sodródás, túl sok a tesztoszteronnal túlfűtött „kakasviadal”, amit Barrons és V’lade levágott. Azonban van még egy nagy gondom vele.
A függővégek
És most beszéljünk a függővégekről! Azokat a (könyv)sorozatbeli befejezéseket nevezem így, amik után az ember fia-lánya kaparja a falat, tépi a haját, és közben azt kiáltozza, hogy „miért?! Mi fog történni ezután?! És miért, Istenem, miért kell várnom még a folytatásra?!”. Megvan a funkciójuk: amellett, hogy kínozzák az olvasót, fenntartják az érdeklődést.
Ezekkel él Moning is. Az első kötet végén van egyfajta hangulatbeli lezárás (Barrons,
ahogy körmöt fest!). A második résznél majd megőrültem: bár kivettem a harmadikat, elcsaklizta a szobatársam, így órákat kellett várnom a folytatásra, azonban teljesen pozitív érzést keltett bennem. A harmadik ellenben azzal a fajta mocskos kínzással él, amelyet még az ellenségeimnek sem kívánok (mivel nincsenek is). Totál dühítően izgalmas, azonban az a fajta izgalom, amely az idegszálaidon táncol, egészen addig, míg el nem tépkedi őket – nem biztos, hogy optimális. Természetesen betölti funkcióját, el fogom olvasni a negyedik kötetet, hiszen érdekel, hogy hova tovább. Viszont, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag, bármilyen hatásos is volt a lezárás, egyelőre nem várom remegve az utolsó előtti részt. (Ami nagy szerencse, tekintve, hogy hivatalosan nem lehet tudni, mikor jön ki magyarul.)Kategória: a második kötet: Magánkönyvtárad egyik alapdarabja!, a harmadik: Vedd ki, kérd kölcsön, érdemes elolvasni, bár beszerezni annyira nem!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése