2012. március 3., szombat

Karen Marie Moning: Keserű ébredés, avagy Barbie és a bolttulajdonos véres kalandjai

Már hónapok óta szemezgettem ezzel a könyvvel, egyre több és több részletet olvasva belőle az Intersparban[1]. Egyre jobban és jobban tetszett, de valahogyan mindig túl sóher voltam ahhoz, hogy megvegyem magamnak, a címét meg folyton elfelejtettem (nem valami jellegzetes), úgyhogy megörökítettem a borítóját a mobilommal, majd ez első olyan alkalommal, amikor bent volt a könyvtárban, lecsaptam[2] rá.

A történet
MacKayla Lane (Úristen, ez a név! Mégis milyen megfontolásból adják ezt a főhősnőnek?) egy amerikai kisvárosban tengeti szerinte tökéletes életét. A legnagyobb gondja az, hogy milyen zenét hallgasson, milyen ruhát vegyen fel, és hogy nehogy kivonják a forgalomból a kedvenc rózsaszín körömlakkját, ami valószínűleg az apokalipszis eljöveteléhez vezetne. Egészen addig, amíg Írországban brutálisan meg nem gyilkolják a nővérét, Alinát.

Főhősnőnk ezt a történet elején tudja meg, ahogy záros határidőn belül azt is, hogy a rendőrség nyomok hiányában feladja az ügyet. Mac úgy érzi, Dublinba kell utaznia, hogy rávegye a rendőrséget, nyomozzanak tovább, vagy ha ők nem teszik, akkor maga eredjen a gyilkos nyomába. Ott azonban egy teljesen új valósággal kénytelen szembenézni: ebben a valóságban nővére nem volt tökéletes, lógott a kurzusokról, ingerült volt, nem szerzett barátokat, ráadásul nem egy dolgot eltitkolt húga elől. Ezek a titkok szoros kapcsolatban állnak azokkal a visszataszító lényekkel, akiket Mac nem egy helyen lát, néhány sötét és szent tárggyal, egy faragatlan modorú, ám felettébb vonzó könyvesbolt tulajdonossal, és ami a legijesztőbb: magával Mac-kel. Szőke hajú Barbie babánk kénytelen belevetni magát a sötétségbe…

Tündérvilág, szárnyak nélkül
A történet világa közepesen eredeti, mégis izgalmas ebben a műfajban, bár tény, hogy nem sok tündérekről szóló történetet olvastam eddig, valahogyan taszítanak. Itt a tündérek inkább „UFO”-k, vagy legalábbis valami hasonlóak voltak. Ebben a kötetben (mivel több részes sorozatról van szó) leginkább undorító és veszélyes példányokkal találkozunk, bár állítólag vannak szépséges és veszélyes példányok is (össz-vissz egy ilyennel hozza össze a balsors főhősnőnket).

Persze, nem csak ezek a tündérek sürögnek-forognak a kötetben: vannak olyan emberek is, akik természetfeletti erővel bírnak: ők a sidhe-látók, azok a személyek, akik átlátnak a tündérek álcáin. Mint Mac vagy Jericho Barrons, a fent említett könyvesbolt tulaj. Természetesen szerepelnie kell legalább egy vámpírnak is a sztoriban – bár azóta sem vagyok benne biztos, hogy az adott regény példánya az-e, vagy csak valami hasonló.

És persze ott vannak a kimaradhatatlan szent tárgyak, melyek közül néhány védelmet nyújt, megint más viszont az egész emberiséget fenyegető veszélyt. Ahogy az lenni szokott, mindenki ezekre vágyik, de leginkább arra a könyvre, ami után Mac és Barrons, valamint, mikor még élt, Alina is kutatott…

A szereplők
Bármennyire is elrettentő számomra a borítón olvasható „Tündérkrónikák” kifejezés, piszok jó könyv volt, hála a karaktereknek. Bár Mac egy idegesítő, hisztis, rózsaszín libának hat a leírása alapján, szerencsére nem az. (Na jó, leszámítva a rózsaszín-dolgot.) Van egy kellemesen fanyar humora, talpraesett, nem annyira ostoba, mint az ebben a műfajban szereplő főhősnő társainak többsége, és huszonkettő, ismétlen, huszonkettő éves. Bizony, végre egy olyan lány fantasy, ami nem tizenöt-tizenhat éves kamaszokkal dolgozik, hanem egyetemista korú a főhőse!

Jericho pedig még tőle is idősebb, harminc körül járhat. A sötét jófiú tipikus megtestesítője, aki (Mac érdekében) nem restelli megfenyegetni a lányt, hogy húzzon el innen, majd amikor ez hatástalan, kihasználja adottságait (ó, nem, nem úgy! Még.). Veszélyesen jóképű, elképesztően faragatlan és nyers, és természetesen nagyon izgalmas.

Nagyrészt kettejük jelleme határozza meg a könyvet, amely így eléggé felpörög. A szereplők céljai keresztezik egymást, kvázi mindketten felhasználják a másikat, heves szócsatákkal és közöttük izzó levegővel kísérve. Vándorolnak egyik ellenféltől a másikig, a végén azonban csak egy közepesnek is nehezen nevezhető „leszámolással” örvendeztetik meg az olvasót: ez a további kötetekben vár ránk. Amelyeket már kíváncsian várok!

Kategória: Mindenképpen olvasd el! Akár van időd, akár nincs!



[1] Hiszen egy mezei könyvesboltban olyan tré lett volna, nem?
[2] Ezúton is szeretném megköszönni Tének, hogy kivette a saját nevén, mikor a kölcsönözhető könyvkeretem már betelt.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése