2012. május 2., szerda

Cassandra Clare: Az angyal, avagy árnyvadászok akkor

Árnyvadászok a viktoriánus Angliában? Izgalmas párosítás, noha egyelőre nem magával ragadó. Előtörténet a Végzet ereklyéihez? Veszélyes, de mindenképpen érdekes megoldás. Lássuk, mit hozott ki Clare a Pokoli szerkezetek trilógia első részéből!


A történet
Clare legújabb sorozata 1878-ban játszódik, mondhatni, a Végzet ereklyéinek előzménye, noha anélkül is megállja a helyét. Történetünk elején váratlanul meghal Tessa Gray nagynénje, így a lány kénytelen Amerikából Londonba utazni egyetlen élő rokonához, a bátyjához. Azonban hajóútja végén nem Nate, hanem a Sötét Nővérek várják, akik megfenyegetik Tessát: ha nem hajlandó együttműködni velük, a bátyja halott. Az együttműködés gyakorlatilag oktatást jelent (persze a véresebbik formáját), Tessának pedig rá kell ébrednie, hogy nem az a hétköznapi lány, akinek eddig gondolta magát (milyen meglepő), hanem alakváltó: fel tudja venni mások testét, de még a gondolatait és emlékeit is.

Közben két kamasz árnyvadász, Will és Jem egy gyilkosság miatt kezdenek nyomozni, a jelek pedig egyenesen a Sötét Nővérek rejtekhelyéhez és az ijedt Tesához vezetik őket. A fiatalok végül a helyi Intézetbe menekülnek, ahol az árnyvadászok megpróbálnak rájönni, miért gyilkolnak meg embereket, ki az a titokzatos Magiszter és mire szerette volna felhasználni Tessa képességeit…

Végzet ereklyéi 2.?
Az, hogy a Pokoli szerkezetek trilógia az első sikersorozat előzménye egyszerre előny és hátrány. Miközben olvastam, akaratlanul is hasonlóságokat kerestem (és találtam) a két történet között, elsősorban karakterekben. Will engem súlyosan Jace-re emlékeztetett: mindketten megnyerőek, arrogánsak és beképzeltek, amivel azt próbálják ellensúlyozni, hogy valamiért sebzettek és érzékenyek. Tény, hogy nem lehet tudni, Willnek mi az oka rá, míg Jace-ről már az első részben kiderült, ráadásul Will háromszor annyira igyekszik a romlott fiú képét kialakítani magáról, mint szőke utódja, mégis, az alapok ugyanazok. Az Intézet vezetője, Chartlotte Maryse Lightwood lágyszívűbb kiadásának nevezhető, Jessamine pedig egy kicsit a kor elveivel (a nők csak otthont teremtenek, csinosak és bájosak. Pont.) félrenevelt Isabelle.

Ugyanakkor érdekes volt a Végzet ereklyéiben is feltűnő szereplőkről úgy olvasni, hogy tudtam, mi lesz a sorsuk. Magnus még „fiatalként”, Camille mint az előbbi szeretője, ugyanakkor egyfajta kihasználója, és Will mint Magnus egykori, most mégis jelenkori nagy szerelme. Ez utóbbi volt a legfurcsább, nem emlékeztem már rá, hogy hívták a kék szemű, sötét hajú ifjút, aki hasonlított Alec-re, így enyhén leesett az állam, mikor összeállt a kép.

A történet is mutat hasonlóságokat. Az egyik kézenfekvő: a megszokott két pasi – egy csaj felállás, amely nem egy könyvben megfigyelhető. Tessa és Will jól láthatóan vonzódnak egymáshoz, ugyanakkor Jemnek, Will legjobb barátjának is megtetszik a lány. Azonban – szerencsére – nem kell azonnal és minden ok nélkül szenvedélyes és mindent elsöprő szerelmeket várni, noha a fülszöveg ezt érzékelteti, Clare egyelőre csak a kis szikrákat indította el. A másik nagy hasonlóság (SPOILER!) az apafigura megkérdőjelezése a főhősnő életében. Még nem tudni, pontosan ki Tessa apja és hogyan kerül a képbe a Magiszter, de valami volt és valami lesz. Főhősnőnk megint csak más, mint akinek tartotta magát.

A szereplők
Azonban szerencsére kedvelhető. Nem kezd el ok nélkül hisztizni, inkább csak teszi, amit tennie kell. Közben pedig imád olvasni, kicsit talán fontoskodó, ugyanakkor fantasztikusan ki tudja osztani Willt, amikor mással tapló, öröm olvasni. Ugyanis hiába a sötét haj, Will valahogyan (még) nem lopta be magát annyira a szívembe, mint Jace, talán, ha kiderül, miért játszik rá annyira a rossz fiú imidzsre. Egyelőre még a beszólásainak egy részét is inkább gyerekesnek, mint szellemesnek éreztem. Jemet ellenben megkedveltem. Akár csak a bolondos tudós Henry-t vagy… Hát, legjobban őket. Ahhoz, hogy a többiekhez kötődjek több idő (kötet) kell.

Nem volt rossz történet, koránt sem, ugyanakkor egyelőre nem tudott magával ragadni. Ennek ellenére kíváncsian várom a következőt, már csak azért is, mert az biztosan nagyobb hatással lesz rám.

Kategória: Vedd ki, kérd kölcsön, érdemes elolvasni, beszerezni annyira nem!



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése