Megjelent az Időtlen szerelem várva várt befejező
része, melyben Gier (nagyrészt) elvarr minden szálat. Elődeihez hasonlóan a
Smaragdzöld is tele van humoros jelenetekkel, szerethető karakterekkel és izgalmas
kalandokkal.
A történet
A Smaragdzöld ott folytatódik, ahol a Zafírkék befejeződött.
Miután Gideon összetörte Gwen szívét, főhősnőnk nehezen tud másra gondolni,
mint a harakirire, de azért Xemerius és Leslie kedvéért, na meg noszogatása
miatt igyekszik összeszedni magát már csak a saját érdekében is. Hiszen a
közeljövőben (vagyis a távoli múltban) nem csak egy menüettet kell eltáncolnia,
de Saint Germain gróf titkára is rá kell jönnie, valamint néhány olyan családi
köteléket is fel kell fednie, amelyet mi már az első rész óta sejtünk, sőt meg
kell történnie a Rubinvörös eleje óta várt civakodásnak is – hogy az előre meg
nem jósolható dolgokról már ne is beszéljek.
…és ami mögötte van
Nem is tudom, mit mondjak erről a történetről. Gier nagyon jól
felépítette Gwen kalandjait (ha nem is olyan mesterien kiszámíthatatlan módon,
mint Moning Macét), bár jó pár dolgot hamarabb megsejtettem, mint maguk a
szereplők, meg tudta csavarni a történetet, nem mondhatnám, hogy spórolt az
időutazás adta lehetőségekkel. A családfát egyenesen addig bonyolította, hogy
belefájdul az ember feje (nem ártott volna egy friss és igaz változat a végére)
és leesik az álla. (Ha jót akarsz magadnak, ne olvasd el előre az epilógust! Az írónő az utolsó öt mondattal
vág igazán mellbe.)
 |
| Gwen és Gideon a filmben |
 |
| Paul és Lucy. Tök cuki ez a kép, beleszerettem. Nem sokkal később leugranak a hídról. |
 |
| Gwen a világ legjobb barátnője címet kiérdemlő Leslie-vel. (Aki a filmben minden lesz, csak szőke és szeplős nem.) |
Ennek ellenére a végével nem voltam teljesen kibékülve. Mint
írtam, Germain gróf titkára és a módszerére hamarabb rájöttem, mint maguk a
szereplők, kicsivel a történet vége előtt, ennek ellenére összecsapottnak érzem
a tetőpontot, hiányzott még egy „részletesen elmagyarázom a dolgokat” jelenet a
lezárás előtt. Ráadásul voltak következetlenségek a könyvben (a temporálások
sorrendje például teljesen felborult, hol az tűnt el hamarabb, aki hamarabb
időugrott, hol az, aki később… Ráadásul – SPOILER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
– nem tudtam rájönni, ki a fene adta át Lucasnak azt, ami a ládában volt. Lady
Tilney addigra halott volt, Mr. Bernhald pedig mintha a létezéséről sem tudott
volna róla egészen Lucas halála előttig.)
Szerencsére az ilyen szemöldökráncolásokért kárpótoltak a
fantasztikus szereplők és a letehetetlen történet. Gier nem spórolt a humoros
mondatokkal, nem egyszer visítva röhögtem, az események pedig annyira pörögnek,
hogy legszívesebben pillanatragasztóval rögzítettem volna a kezemben a könyvet,
nehogy bármilyen okból meg kelljen válnom tőle. A szereplők fenomenálisak,
imádom Gwent, a családját, Lucyéket, Lady Tinley-t, Gideont és az öccsét, Mr.
George-ot, Xemeriust… Körülbelül mindenkit, kivéve a grófot és Charlotte
anyját. És a romantikusan humoros jelenetek!
Zárszóként
Bizonyos szempontból kiszámíthatatlanabb történetet vártam, ennek
ellenére imádtam a könyv minden sorát, még az elején lévő szenvedéseket is (hiszen
így megtudtam, a szerelmes szív marcipánból készül). A szereplők, a szellemesség,
a szerelem (csak hogy meglegyen a tripla „sz”), a kalandok és az utolsó nagy
mellbevágás mindenért kárpótolt.
Kategória: Magánkönyvtárad egyik alapdarabja!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése