(Who has) The Name of the Doctor?

Mint a hirtelen hévvel összekalimplált hatos-hetes évadleírásomban említettem, a Doctor Who hetedik évadjának zárása rendesen megviselte rajongói idegeimet. Megtudtuk, ki Clara, mit keres mindenhol, sőt már a felvezető monológ eléggé agymeresztően bizsergetős volt. Hogy a River-szál bizsergetéséről ne is beszéljünk.

Moffat igazi cliffhangert csinált, persze, sejtjük, hogy minden rendben lesz, hiszen tudjuk, ki kit fog játszani a november 23-án (TUDJÁTOK, EZ MILYEN MESSZE VAN MÉG?!) esedékes filmben. Ennek ellenére, bár a Clara-szálat megdöbbentően hamar megmagyarázta Moffat (bár esélyes, hogy csak részben, ahogy arra Mrs. Spoiler is utalt), az ember tele van kérdésekkel: az egyik szüli a másikat.

Először is, ki is az az Ollivander… akarom mondani, John Hurt (Ollivander, Mr. Weasley, hamarosan az egész Harry Potter stábot átveszi a Doctor Who :D) által alakított Doktor? Milyen kapcsolatban áll a mostanival? Egy ilyen vén csotrogány fogja játszani Tizenkettest, vagy valami más van a háttérben? Úgy érzem, hamarosan a sorozat végéhez közeledünk… És nem akarom.

Másodszor, Szuflé Lány és Doktorné között mégis milyen kapcsolat van? River telepatikus úton fenntartott egy kommunikációs csatormát Clarával, de ez vajon a későbbiekben is fog funkcionálni, vagy túl töredezett lett? Valahogyan Rivernek még vissza kell térnie, legalábbis ezt engedi sejtetni a rejtelmes „Spoilers” mondat. (Komolyan kikészítesz, Moffat.)

 

Harmadszor, River. Igazából az egész bejegyzést neki szentelném szívem szerint. Kezdjük az objektívebb, tárgyilagosabb résszel. Tehát, bár River elvileg már meghalt és már túlesett a Doktorral való első találkozáson, a kettő közötti részek random sorrendben történnek meg, így kalandozhat jobbra-balra a férjével. Amy-ék búcsúja után azt hittem, gyakrabban fognak találkozni, vagy legalábbis megvan az esélye annak, hogy lássák még élve egymást, hiszen miért épp az lett volna az utolsó? De lehet, tévedtem, mivel itt már csak River visszhangja követi a Dokit. A könyvtárból szó szerint a sírig. Szeretném tudni, ez mégis hogy a fenében lehet, és eddig miért nem volt így, hiszen ezek szerint már a negyedik évad óta visszhang River?!

Ráadásul, az sem derült ki, honnan tudja a Doktor igazi nevét. Két lehetőség van. Az első: River hazudott Amynek a hatodik évad végén, és a Doktor valamikor mégis elárulta a nevét, ha nem is az esküvő alatt, így River ki tudta nyitni a Tardist. A második: River hazudott, hogy a Doktor (neve) ne bukjon le Clara előtt, és nem is ő nyitotta ki az időgépet, hanem Tizenegyes maga. A Doktor neve pedig voltaképpen „Please!”. (Naggyon valószínű.:D)

Másrészről viszont imádtam a Doktor és River jelenetit (na jó, jelenetét) ebben a részben. A Doktor és River kapcsolatának mélysége kezdetben nem elégített ki, jó-jó, River Tizenegyes felesége lett egy alternatív világban, na és? Érzelmek nélkül a Doktornak az életében ez is csak egy taktikai lépés, amit meg kellett tennie, hogy megmentse a világot. Nem hittem, hogy rajongáson és tiszteleten túl bármit is érez River iránt.

Egészen a mai részig.

Már a nemrég felfedezett minisorozat megmozgatott bennem valamit. A hatodik évad végéhez írtak egy hat részből álló minisorozatot, körülbelül olyan, mint a Pond life, csak nem lett annyira híres, én legalábbis csak most hallottam róla. A címe: Night and the Doctor, mindenkinek kötelező jelleggel ajánlom! Ebben van egy-két aranyos és elgondolkodtató Amy-Doki jelenet, és nem egy vicces-pikáns River-Tizenegyes. Megtudhatjuk, milyen éjszakai életet él a Doktor, és egy kicsit jobban beleláthatunk a kalandjaiba Riverrel. Sajnálom, hogy ez kimaradt a rendes sorozatból, így sokkal kerekebb, miért ragaszkodik a Dokihoz River, és miért kezeli úgy, ahogy.

És láthatjuk azt a Doktort, aki utoljára kalandozik Riverrel.

Már itt sejtettem, hogy Tizenegyes nem annyira EQ-szegény, mint mutatja magát, nagyon is szereti Rivert. Persze, már akkor gyanakodhatna erre az ember, amikor a Doki igazi ficsúrként igazgatja a kis csokornyakkendőjét, ha a nejébe fut, vagy hangosan rajong érte, ha azt hiszi, csak egy fiktív karakterről olvas. De a hetedik évad záróepizódja bebizonyítja, hogy ennél még többről van szó. A Doktor egyszerűen képtelen elereszteni Rivert, inkább úgy tesz, mintha nem hallaná[1], ráadásul a csók…

Most először nem River kezdeményezett, és a Doktor nem azért csókolt meg valakit, hogy megmentse őt. Nem volt vészhelyzet, senki sem haldoklott (illetve igen, de ez a csók nem befolyásolta a dolgot), semmilyen tekintetben nem volt rákényszerítve erre a Doktor[2]. Egyszerűen elragadták az érzelmi. Ezzel a csókkal, csupán egy csókkal, mit eggyel, a csókkal, lett teljes River és a Doktor története.

Remélem, Moffat nem pont most akarja lezárni. Hiányozna River Song. Két lábon járó veszély magassarkúban. A Doktor felesége. Végre.

---

[1] ez lehet arra magyarázat, a néző miért nem tudta eddig, hogy Dr. Song visszhangként az éterben kering

[2] Azt, hogy ez mekkora dolog, az is mutatja, hogy ÉN EGY CSÓKOT ELEMZEK AZ EGYIK BEJEGYZÉSEMBEN.

Doctor Who: a hatodik és hetedik évad áttekintés, avagy néhány keresetlen szó

Régen hallattam már a hangom Doctor Who terén, ami igencsak meglepő, tekintve, hogy mennyire rajongtam anno az ötödik évadért, majdan Tízes kacsintásáért meg a csini hajáért. Egy időre ugyanis elveszettem a lelkesedésem, a mostani évadzáró (a hetedik szériáé) azonban úgy felpörgetett, hogy izgalmamban mindig félrenyomom a nyamvadt billentyűket, miközben gépelek.

A Doctor Who ötödik évada egyszerűen fenomenális volt, Moffat megmutatta, hogy kell úgy sorozatot írni, hogy a 13 részből csak egy sikerüljön közepesre, a többi mind üssön, ráadásul egy komplex, csavaros történetet adjon, titkokkal (elnézést, spoilerekkel ;)), szerethető karakterekkel, finoman alakuló kapcsolatokkal és humoros jelentekkel. Az ötödik évad valami olyat adott, amit én magam is szívesen írtam volna. Vagy korrektúráztam volna. Vagy szimplán csak a kisujjammal hozzáértem volna a forgatókönyvhöz. Jó, rendben, akkor a szendvicsárus lány leszek, csak hadd vegyek részt a forgatáson!

 

A hatodik évad ehhez képest megdöbbentően gyenge lett, legalábbis az első fele. Valahogyan középszerűek voltak a részek, azóta sem néztem őket újra, pedig a kedvenceimet szerintem láttam már vagy négyszer. A kevésbé kedvenceket meg csak kétszer… De igazán nem is a részekkel volt a baj, hanem a főszállal: River sztorija körülbelül azóta érdekel, mióta megtudtuk, hogy végzi majd abban a bizonyos könyvtárban. A viselkedése alapján valami ütősre számítottam, és Moffat igyekezett is: a River-Pond csavar valami iszonyatosan bonyolultat, ugyanakkor érzelmileg megviselő dolgot produkált, akár csak az időről-időre feltűnő, az időt pont fordítva kezelő történetvezetés. A Doktornak meg végre lett egy igazi családja.

De, de mégsem volt annyira ütős. River viselkedése alapján valami nagyobbra számítottam, valami elementáris kapcsolatra közte és a Doktor között, arra az igazi szerelemre, amit a „The Wedding of River Song” című rész nem adott meg, pedig szerintem minden rajongó erre várt az idegszálaival. Emellett az évadzáró valahogyan összecsapott is volt: a rendes kibontáshoz duplaepizódra lett volna szükség, és bár a „Closing Time” aranyos rész volt, kibírtam volna Craig apává nevelésének története nélkül is.

Persze, a hatos évad sem volt teljesen rossz (mégis csak Moffat keze nyomát viseli), a „Let’s Kill Hitler” című csodát végig röhögtem és bőgtem, a „The girl who waited” megható volt és elgondolkodtató, akár csak a „The God Coplex” – az évad második fele már hozta az elvárt szintet.

 Ezután jött a hetedik évad első fele, melyben az Amy-éktől való búcsú a fő szál. A napokban újranéztem ezt a néhány részt, és bár Amelia Pond haja ilyen hosszan annyira már nem szép, mint rövidebben (ez csak azért fontos, mert imádom a vörös hajú karaktereket, mindig jobban azonosulok velük. Kivéve, ha Arielről van szó. Vannak azok a határok, amiket nem lépek át.), megállapítottam, hogy odavagyok Pondékért. A sorsuk nagyon szomorú, a búcsúepizódjuk majdnem megütötte a Donna által felállított „telebőgök egy vödröt, annyira fáj” szintet, azt pedig külön értékelem az évadban, hogy megmutatta, milyen, ha az ember életében huzamosabb ideig részt vesz a Doktor. Tönkretesz, felőröl, és még sem tudsz kilépni, mert imádod, és ő is imád téged. Tíz év telt el Pondék életéből, majd maga az életük, amikor először láttam a részeket, nagyon sajnáltam őket. Még most is sajnálom, pedig a legnagyobb csoda az életükben mégis csak az volt, hogy „elvesztették a lányukat”. Mert így megismerték Raggedy Mant.

Aztán az évad második felében, a tavasszal együtt megjött Clara. Bevallom, amennyire megszerettem Pondékat, annyira nem tudtam még fél évad után sem érzelmi kötődést kialakítani Clarával. Pedig a története izgalmas és kidolgozott, a személyisége tökéletes: humoros, eszes, titokzatos, talpraesett, ő is felpofozza a Dokit, ha kell, önálló, makacs és józan. (Noha, mintha beleszeretett volna a Doktorba, ti nem így látjátok?) Igazi egyéniség, bölcsészlányos ruhákban piros táskával, és olyan bájos külsővel, hogy Audrey Hepburn majdnem elbújhat mellette. És még mindig hiányzik nekem valami – ami szerintem a Doktorral való kapcsolatában kereshető. Kötődnek egymáshoz és kedvelik egymást, sőt, egymás megmentői, valami mégis hiányzik. Ha rájövök, pontosan mi, kap egy külön bejegyzést, ígérem.

Clara félévadja egyébként megint csak nem volt valami nagy szám, mint a hatos évad első fele. Volt pár eléggé gyenge rész, amikről ordított, hogy bármelyik másik kísérő is megkaphatta volt, szinte bármelyik másik Doktorral, az ilyen töltelékrészek nem tesznek jót a sorozatnak. A Moffat által írt epizódok ellenben nagyon jók voltak, legyen az bármelyik Great Intelligence-es rész, a TARDIS-felfedezős epizód is eléggé erős és izgalmas volt, igazi kerek történettel, valamint Gaimen és Gatiss is eléggé jó epizódokat írt. Így belegondolva csak három epizód volt átlag alatti, valahogyan mégis lesúlyozzák az egész évadot a kollektív memóriámban, fene tudja, miért. Remélem, a nyolcadik évadban Clara jobban a szívemhez nő majd.

Mivel az első részen Rose-zal kell osztoznia, ennek nagy esélye van…

(Jaj, tényleg eléggé keresetlen és kaotikus lett ez a bejegyzés!)

(A hetedik évad zárása River-rajongó lelkemnek külön örömökkel és hatalmas kétségbeeséssel szolgált. Erről részletesebben a következő bejegyzésemben!)