2014. augusztus 18., hétfő

Jenny Downham: Amíg élek, avagy nincs szebb a nyers valóságnál

Igazából nem tudom, mi van mostanában velem, valószínűleg engem is elkapott a mostanában felkapott szomorú tinisztorik láza[1]. (Ha nem érted, mire célzok, nézd meg, milyen témájú könyveket filmesítenek meg! Csillagainkban a hiba – rák, Ha maradnék – halál… És mindkettő szerepel az „elolvasandó” listámon.) Én egy régebbire csaptam most le, a 2007-es Amíg élekre, amely alapján Most jó címmel filmet is készítettek.

A történet
Az Amíg élek a rákban haldokló Tessa Scott utolsó néhány hónapjának története. Tessának van egy listája azokról a dolgokról, amiket a halála előtt mindenképpen meg akar tenni, s rögtön az első helyen a szex áll, a további néhány dolog pedig veszélyes vagy illegális, vagy a kettő egyszerre. Tessa ugyanis folyamatosan dühös és folyamatosan fél, de szerencséjére mellette áll a családja: kedves és bátor kisöccse, túlaggódó és odaadó apja, hanyag és laza anyja, folyamatosan kalandokat kereső barátnője, valamint maga Adam…

(Oké, ezt így nem lehet visszaadni, mármint te ilyen fülszöveget írnál az életedről vagy bárki más életéről? Na, ugye.)

Tessa&Adam
A moly.hu-n baromi jól áll a regény, amióta nézem, 90-91% között mocorog. Igazából meg is értem, bár még nem tudtam eldönteni, hány csillagot (4,5 vagy 5?) adjak neki, nagyon tetszett a regény, van egy érdekes hangulata, amely megfogott. Amit nem tudok felfogni, hogy miért szidja mindenki a kezdeti Tessát? Elviselhetetlen, önző és hülyeségeket tűzött ki célul, igen, de én meg tudom érteni. Ha a helyében lennék, én is így viselkednék. Iszonyatosan dühös lennék, mert ez az egész nem fair, veszélyes dolgokat csinálnék, mert úgy érezném, másoknak erre évei vannak, míg nekem nem, és ez talán megadja azt az ideiglenes, önáltató, ostoba érzést, hogy én is élek, és úgy viselkednék a hozzám közelállókkal, mint egy szemét, mert az ember mindig azokkal viselkedik így, akikben megbízik, akik ott állnak mellette – és mert úgy talán nekik is könnyebben megy az elengedés, ha van arra okuk, hogy igazán dühösek legyenek rám. Azért nem lehetnek dühösek, mert meghaltam, hiszen az nem a saját döntésem, de az, hogy előtte elégettem a képeim és szétvertem a szobám, igen. Nem mondom, hogy Tessát ez a gondolat vezette, de tudat alatt szerintem igenis befolyásolta – a düh és a félelem mellett természetesen. Szóval, szerintem az egész valahol érthető és reális volt.

Adam és Tessa a filmben
Ami viszont nem volt reális, az Adam. Mármint ismertek egy pasit is, aki ilyen? (Ha igen, sürgősen mutassatok be neki!) Csak egyszer mutatott gyengeséget, amikor azt mondta Tessának, hogy nem biztos, ez menne neki. Utána sosem. És végig annyira szerette Tessát, hogy az elképesztő. Ezen az Adam-nem-létezik gondolaton sokáig nem is tudtam túllépni, így nem is gondolkoztam el azon, ő milyen helyzetben van pontosan, pedig nagyon érdekelne, Tessa után mi lesz vele, hiszen ő már a második olyan ember nagyon rövid időn belül, akit elveszített.

Zoey a filmben
A többi szereplőről is írok néhány szót, mielőtt áttérek arra, ami igazán megfogott a történetben. Igazából mindet kedveltem, kivéve talán Zoey-t, aki nagyon távol áll tőlem és a jellememtől, de a végére ő is elnyerte a szimpátiám, Tessa megbízhatatlan anyjával egyetemben. Tessa apja is nagyszerű ember (lehetne, ha létezne), akárcsak az öccse, Cal, akit nem lehet nem szeretni, olyan érdekesen és furán és mégis jól kezeli a helyzetet.

Nincs szebb dolog a nyers valóságnál
De nem a szereplők fogtak meg igazán ebben a történetben, hanem a hangulata. Tessa elbeszélőként nagyon érdekesen fogalmaz, beleringat valami furcsa és távoli izébe, amit meg sem tudok fogalmazni rendesen, de nagy hatással volt rám. Ahogy az is, mennyire élettel teli ez a könyv. Nem vidám, hanem benne van az élet, de tényleg, a jó és a rossz oldala egyaránt. Benne van a gyöngédség és a felelőtlenség, a feladás és a hit. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a könyv nem szépít, leírja a részleteket, az elbaltázott szexet, az igazi szeretkezést, azt, hogy hogyan álljunk be gombáktól, törjük össze a szobánk, vagy lógjunk együtt a tesónkkal, és adjunk támaszt a barátnőnknek. Mindezt mégis úgy teszi, hogy nem lesz undorító vagy kiábrándító az egész, hiába van benne a világnak az az aspektusa, és azt hiszem, ez a legjobb része az egész könyvnek. Az, hogy az ember átélheti a ballépéseket, amit nem szépítenek meg a tanítói jelleg nevében csillámpónikkal, de a történet így sem lesz taszító, hanem valami érhető egész. A végén meg persze bőgsz majd, kivéve, ha úgy jársz, mint én, és a kettes metrón olvasod, és nem akarod, hogy furán nézzenek rád a többiek, mert akkor csak a torkod szorul el, de rendesen.

(Hát, igen, azt hiszem, öt pontot kap majd a regény.)


Néhány szó a Most jóról
A film is jó, ezt leszögezem elöljáróban, viszont vannak dolgok, amiket feleslegesen változtattak meg (a rádiós jelenet vagy a szex). Ez azért zavar, mert pont azt a részét vették így ki a történetnek, ami igazán erőssé tette, Tessa és az élet nyersességét. Pár árnyalatnyival rózsaszínűbb lett az egész, részemről kicsit irreálisabb. Az egyedüli dolog, ami valahogyan reálisabb lett – vagyis az egyedüli, aki, Adam. Egy kicsivel több színt kapott, nem csak a Tessa életében betöltött szerepében láthatjuk, és átlagosabb is lett – a szomszéd srác. 


Kategória: Mindenképpen olvasd el! Akár van időd, akár nincs!



[1] Vagy mazochista vagyok, drága családom, de nem tehetek róla.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése