2017. szeptember 10., vasárnap

TOP 5 dolog, amiben Brüsszel jobb, mint Pest

Zöldövezet mindenhol, jó sörök, ingyen koncert legalább kéthetente… Bár az egyetemi évek alatt kifejezetten imádtam Budapestet, az utóbbi fél évben sokszor elgondolkoztam azon, mennyi minden hiányzik onnan, amit itt, Brüsszelben megtaláltam. Egy-két dolgot átvehetnénk.




Immár több, mint hat hónapja koptatom Brüsszel utcáit, és azt kell mondjam, hétről hétre jobban tetszik a város. Érdekes módon nem az elején ütött be a „rózsaszín köd”, hanem fokozatosan érkezett az életembe – mostanra eljutottam arra a pontra, hogy magabiztosan merem kijelenteni, Brüsszelt jobbnak tartom, mint Pestet. Mégis miért?


1. Parkok mindenhol
Nincs annál csodálatosabb, amikor egy nagyvárosban élve kiszakadhat az ember az agyonhajszolt, modern hétköznapokból. Abból a környezetből, ahol az emberek az okostelefonjukba merülve sétálnak az utcán, ahelyett, hogy figyelnének; minden sokkal zajosabb, mint kéne, hogy legyen; és az ember tüdejét nonstop roncsolja a kipufogógáz. Nem azt mondom, hogy nem szeretem a nagyvárosi életet, mivel a sokfajta programlehetőségnek és a színes ember-kavalkádnak megvan a maga varázsa, de néha minden pozitívumával együtt is jobb kiszakadni belőle. Erre az egyik legjobb megoldás egy parkban leheveredni, és olvasni egy jó könyvet, vagy éppen piknikezni a barátaiddal.


Brüsszel kiváló erre: tele van kisebb-nagyobb parkokkal. Húsz perc alatt szinte bárhonnan találhatsz egy csinos zöld területet, ahol madarak dalolnak, emberek chillelnek, és ki tudsz kapcsolódni – de tényleg, nézd csak meg azt a sok zöld foltot a térképen. Ráadásul a parkok változatosak: tavas vagy tó nélküli, kicsi vagy nagy, nyüzsis vagy nyugodt – válogathat az ember kedvére.

2. Kulturális élet és ingyen fesztiválok
Nem azt mondom, hogy Pest szégyenkezhet a kulturális élete miatt, mert nem… Viszont nem teljesen tudja felvenni a versenyt Brüsszellel. A város tele van múzeumokkal, könyvesboltokkal, a falakat képregényes festményekkel dobták fel, ráadásul, ami a legfontosabb, egy csomó, különböző tematikájú fesztivált rendeznek, elsősorban a nyáron. Zene, könyv, film, képregény, középkori vagy nemzeti fesztivál, helyi nemzeti ünnep, külföldi nemzeti ünnep (állítólag október 23-án magyar is várható), ok mindig van ünneplésre.


3. Nyugodtabbak az emberek
Sokkal kevesebbet rohannak itt az emberek, sokkal többen beszélgetnek a metrón, mint otthon, kevésbé sietnek (még a reggeli órákban is), és egyáltalán nyugodtabb a légkör. Kivéve az úttesten, ahol a sofőrök néha totál agresszívak egymással.

4. Jobb a sör
Tudom, ez nem fair Pesttel szemben… de ott sosem rajongtam a sörért.


5. Rókák sétálnak este az utcán
Oké, ez valószínűleg a parkoknak köszönhető, de mintha itt elterjedtebbek lennének a kistestű vadállatok, mint Pesten, ami mindenképpen egy „közelebb a természethez” hangulatot kölcsönöz a városnak. Éjszakánként még a házunk közelében is rókákat látni néha, vagy sünit vagy valami rágcsálót, amit nem tudok megkülönböztetni a többi rágcsálótól, de ott van, és kész. Lehet, hogy ez nem mindenkinek jön be, én speciel jobban szeretem őket, mint csótányokat a panelházakban.

+1. Teljesen bevett szokás a szelektív hulladékgyűjtés
(Bár az tényleg fura, hogy csak zacskókba pakolva rakják ki őket az utcára.)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése