A regény célja – miért más, mint a többi?Agatha Christie egyik a szokásostól kissé eltérő regényét tartaná a kezében az Olvasó, ha éppen tartaná. (Ami igen csak meglepne, hacsak nincs a monitorra meredő egyén közelében a kötet, hogy a cím olvasása után lekapja a polcról. De ezt erősen kétlem.) Ugyanis Christie ezzel a kötettel azt példázza, hogy a krimi nem a gyilkosság elkövetésével kezdődik. A kötet első fejezetében azokat az eseményeket vázolja fel, amik a későbbiekben befolyásolják a történések alakulását, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy fél évvel a gyilkosságok megtörténte előtt kezdődik a regény és még akkor is, ha ezek az események nem tűnnek kiemelkedően fontosnak.
Az alaphelyzet – ki kibe szerelmes?
A második fejezetben az alaphelyzetet vázolja fel: egy házaspár férfitagja, Nevile Strange találkozik előző feleségével, aminek a hatására elhatározza, összebarátkoztatja a két Mrs Strange-t, az energikus és indulatos Kay-t, valamint az álomszerű és kifinomult előző nejét, Audrey-t. Ehhez a legjobb helyszín a gazdag rokon, Lady Tressilian háza, aminek közelében feltűnik Kay fiatalkori rajongója, Ted Latimer és Audrey gyerekkori barátja, Thomas Royde is, aki már évek óta szerelmes Audrey-ba, és úgy érzi, most jött el az ő ideje. Ehhez a csapathoz tartozik az idős és súlyosan beteg Lady gyakorlatias társalkodónője és házvezetője, Mary Aldin, aki szintén nem mentes az érzelmektől; valamint az öreg és sokat látott jogász, Mr Treves, aki egy történetet mesél el egy el nem ítélt gyilkosról, akit bárhol, bármikor felismerne – majd másnapra felmondja szíve a szolgálatot, egy tévesen kitett tábla miatt…
A nyomozó és a nyomozás – hogy is vannak azok a szálak?
Ám – természetesen – nem ez az egyetlen halál a könyvben; a nagy vagyont hátrahagyó Lady Tressiliant brutálisan meggyilkolják, és minden jel Nevile Strange-re, a vagyont örökölő rokonra mutat… Ekkor kapcsolódik be az eseményekbe Battle nyomozó, aki nem annyira híres, mint a stílusos Poirot vagy a törékeny, ám felettébb ravasz Miss Marple, de nem sokban marad el társaitól. Nyomozását nagyban segíti egy, fél évvel korábban öngyilkosságot megkísérlő fiatalember Angus MacWhirter, saját megérzései és az egyre kuszább, ám nem kibogozhatatlan szálak.
Márpedig szálak vannak rendesen. Szinte mindenki szerelmes valakibe, aki (látszólag vagy ténylegesen) szerelmes valaki másba; minden szereplőnek vannak vágyai és céljai, ám látszólag egyikőjüknek sem érdeke Lady Tressilian halála annyira, hogy ilyen tettet kövessenek el. Ennek ellenére Battle nyomozó az utolsó fejezetben sikeresen lerántja a leplet a gyilkosról, így az megkapja méltó büntetését, és a többiek – legnagyobb örömömre – az esélyt a boldogságra.
Ha az ember tudja, ki a tettes… dobja el a könyvet?
A krimit azonban nem tudom megítélni a legfontosabb szempontból: az alapján, hogy mit nyújt a nyomozás a beavatatlan olvasó számára, ugyanis nagy Agatha Christie-rajongó vagyok. Na ez nem azt jelenti, hogy nem tudok kellő mértékben elfogulatlan lenni, csak már a regény elolvasása előtt láttam filmen. (Csak egy aprócska észrevétel: emlékeim szerint Audrey pont azt a hatást váltotta ki a nézőből, mint az olvasóból.) Emiatt pontosan tudtam, ki a gyilkos, noha néhány szálat kihagytak a filmből, és nem is emlékeztem az indítékra. Ennek ellenére azt kijelenhetem, hogy ha az olvasó rá is jön, ki a tettes, mégsem éli meg elpazarolt időként az olvasást, erről Agatha gondoskodik.
Tökéletesen bele tud ringatni abba az „angol-történetről-van-szó”-hangulatba, ami sugárzik a regényeiből (még ha azok nem is mindig angol földön játszódnak), és amit annyira szeretek; valamint erre a könyvre fokozottan jellemző, hogy az olvasó azon gondolkodhat, hogy „ennek az eseménynek vajon mi köze lesz a gyilkossághoz?”. Ugyanakkor nem szúrja ki a szemünket az összes nyommal, nem tűntet fel minden később jelentős eseményt fontosnak; megmaradnak azok a bizonyos jelentéktelennek mutatott apró jelek is, amik a „rejtvényfejtés” élvezetét adják. Márpedig Agatha Christie nagyon ért ahhoz, hogy úgy bogozza össze a szálakat, hogy szinte kibogozhatatlannak tűnjenek – majd egy varázsütésre kibogozza azokat…
Kategória: Magánkönyvtárad egyik alapdarabja!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése