Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala, avagy a „könnyed” vérengzés

Mint már írtam, Collins regénye körülbelül azóta érdekelt, hogy megláttam a harmadik olyan képet, amelyet Burdge bug a főszereplőkről rajzolt. Bár az alaptörténet kissé gyomorforgatónak nevezhető, mégis – addig olvastam, míg ezzel a felirattal nem találkoztam: „Vége az első könyvnek”. Még ha ez egyben hajnali kettőt is jelentett.

Az a morbid történet
Mikor röviden felvázoltam egy barátnőmnek, miről szól a történet, olyan hangot adott ki, amely a horkantás és a szisszenés közötti átmenetnek felel meg. Bizonyos szinten meg is értem, miért.

A regény világa a mai Észak-Amerika területén fekszik, országát Panemnek nevezik. Panem a fényes és gazdag Kapitóliumból és tizenkettő, periférián fekvő, elnyomott körzetből áll. A körzetek valamikor az már ahhoz eléggé távoli múltban, hogy az történelem legyen, fellázadtak, ám a Kapitólium leverte őket, és megtorolta tettüket. És az óta sem hagyja elfelejteni „dicső” tettét: emlékére évente megrendezik az Éhezők Viadalát, azt a tévéműsort, amelyben a körzetekből fejenként egy-egy tizenkettő, illetve tizennyolc év közötti fiú és lány vesz részt. Az Éhezők Viadalát minden kapitóliumi imádja, és mindenki más utálja és féli – a kamaszoknak ugyanis saját életüket kell megvédeni a másik huszonhárom résztvevővel szemben…

Ebben a világban él Katniss Everdeen, a tizenkettedik körzet lakója, egy tizenkét éves húg és egy lelki beteg anya eltartója. Katniss tizenegy éves korában vesztette el apját, s azóta barátjával, Gale-lel együtt (illegálisan) vadászva és gyűjtögetve szerzi meg a napi betevőt. Katniss a csapdákhoz és az íjászathoz jól ért, testvéréért, Primért mindent megtesz, halálosan szereti. Olyannyira, hogy mikor húga nevét sorsolják ki, önként és ellentmondást nem tűrően jelentkezik helyette a Viadalra. Azonban nem csak neki kell részt vennie a műsorban; a szabályoknak megfelelően egy fiút is kisorsolnak: Peeta Mellarkot, azt az embert, akinek Katniss apja halála után az életét köszönhette…

Ezek után Katniss és Peeta ellenségként és mégis egy csapatként kénytelen a Kapitóliumba utazni, hogy egy cserfes és gondtalan tévébemondó, egy részeges mentor és néhány őrült stílustanácsadó készítse fel őket a véres parádéra. Céljuk a közönség szimpátiájának megnyerése, hiszen az az arénában egyet jelenthet az életmentő segítséggel. Azonban a fenti csapat szerint ehhez az kell, hogy a két fiatal társként jelenjen meg a nézők képzeletében, noha az arénában teljesen más lesz a helyzet…

Ennek ellenére…
…A regény határozottan jó volt. A világ felépítése érdekes: a Kapitólium Hollywood véres változatát idéző, felszínes életmódja éles ellentétben áll a körzetek szegénységével és túlélési praktikáikkal. Míg az egyiknél az a fontos, hogy minél extrémebb külsőd legyen, a másiknál a praktikusság és a kényelem, no meg az ár dominál. Az előbbi lakóinak szinte szó szerint a szájukba repül az étel, mégis azon aggódnak, hogy tökéletesen vékony legyen az alakjuk; az utóbbiakhoz tartozók keményen dolgoznak az élelemért, és minden vágyuk egy kis háj legalább oda, ahol a bordájuk kilátszik.

Maga a műsor a túlélőshow-kat juttatja az ember eszébe, egyetlen alapvető különbséggel: itt a cél a gyilkolás és a szószerinti túlélés. Ennek ellenére nem hiányoznak az alapvető kellékek: a bonyolult ruhaköltemények, a parádézás, a szerepjátszás, majd a Játékmesterek történésalakító módszerei, az izgalom fenntartása és fokozása, egyszóval minden, ami a külső szemlélő számára láthatatlan megrendezettséghez kell.

Nagyon tetszett, hogy így megoldotta a körítést az írónő, és azt sem vetném a szemére, hogy nem telítette vérrel a cselekményt. Az események pörögnek, van néhány csúnya sérülés és még csúnyább halál, de nem a „gusztustalanul lógnak a belek”–módon van megírva, hiszen nem egy horror-regény volt a cél. Mondhatni, hogy Katniss jó néhány durva jelenetet megúszott, ennek ellenére természetesen nem unatkozik sem ő, sem az olvasó. A hangsúly inkább az érzelmeken van, noha a versenyzőknek alig adatik meg az a luxus, hogy ilyen földi hiúságokon gondolkozzanak. Mégis: barátság, szeretet, szerelem, harag, gyűlölet, bosszú, iszonyat, mind-mind szerves része a regénynek.

A regény nyelvezete is hangulatos, magával ragadja az olvasót, éppen eleget mond el. (Ez a Beastly után kétszer annyira szembetűnő…) Előnye az is, ami manapság ritka: a borító hátulján olvasható ajánló pontos, nincs teletömve az eladást szorgalmazó, frappánsnak tűnő, ám a tartalmat nem igazán fedő mondatokkal, és az információkból is éppen eleget közöl ahhoz, hogy ne und el magad az első száz oldalon, arra gondolva, hogy „igen, ezt már tudom”.

Már nagyon várom, hogy megkaparintsam a következő részt. És nem csak azért, mert tetszett az első, hanem mert izgalmas résznél lett vége, sok minden még csak ezután következik, és néhány dolgot még nem magyarázott meg az írónő. Ami semmi képpen sem zavaró.

Csak az az, hogy még nincs meg a második rész…

Kategória: Magánkönyvtárad egyik alapdarabja!

Joseph Delaney: A Szellem inasa, avagy ifjúsági fantasy szellem-módra

A tizenhárom éves Thomas J. Ward egy nem mindennapi munkába csöppen bele, amely elszakítja szeretteitől és nagy eséllyel megfosztja emberi jelenlegi és majdani kapcsolataitól. Ja, és mellesleg akár az életébe is kerülhet. Ennek a munkának a kezdeteit meséli el A szellem inasa című kötet. A „kezdet” szó azonban korántsem jelenti azt, hogy egyelőre mentes a veszélyektől.

A történet
Mikor Tommy betölti tizenharmadik életévét, kénytelen beállni inasnak, hiszen hetedik fiú hetedik fiaként nincs nagy esélye bármit is örökölni apja vagyonából és birtokából. Azonban anyja nem mindennapi nő; már Tommy születésekor rájött, hogy fia nagy dolgokra hivatott, akár az egész Tartomány sorsát befolyásolhatja. Így az utolsó Tartományban maradt Szellemre bízza kiképzését.

Szellemnek lenni nem könnyű dolog. Folyamatos veszélyben érzi magát az ember, néha indokolatlanul, ám többnyire indokoltan. A többi ember csak a Szellem segítségét kéri, ám más esetben tartják a tisztes távolságot – akár folyamatos keresztvetésekkel kísérve. Egy Szellemnek gyakorlatilag nincsenek emberi kapcsolatai – noha ő maga emberi lény, igényelné ezt, és értük harcol. A Szellem munkája meglehetősen mostoha.

Ennek a munkának gyakorlatilag nincsenek előnyei, hacsak azt nem nevezzük annak, hogy egy Szellem jóval érzékenyebb a világ dolgaira az átlagos embernél. Így jobban átláthatja a lidércek, koboldok, boszorkányok világát, s tenni is tud ellenük. Eközben gyakran a saját élete lesz a tét.

Érthető okokból Tommy nem kifejezetten repes az örömtől, amikor a Szellem – becsületes nevén Mr. Gregory – elviszi magával, s neki ott kell hagynia anyját, apját, legidősebb bátyját és annak feleségét. Ráadásul kényelmetlen útjuk van, sokat gyalogolnak, a cipője nem ehhez van kiképezve, s napi ételadagjuk egy kevés falat sajt. Ennek ellenére anyja kedvéért nem adja fel a dolgot, sikeresen átmegy az első próbán, melyet a szigorú Szellem állít elé, majd Mr. Gregory birtokán megpróbálja elsajátítani a Szellem-léthez szükséges tudást és gyakorlatot.

Azonban összeismerkedik egy hegyes orrú cipővel rendelkező lánnyal, Alice-szel, aki kisegíti egy kétes kimenetelű helyzetben, s cserébe azt kéri tőle, hogy viszonozza a szívességet. S bár a Szellem kifejezetten hangsúlyozza, hogy Tom vigyázzon a lányokkal, „különösen azokkal, akik hegyes orrú cipőt hordanak”, Tommy teljesíti a lány kérését, és megtörténik a baj. Egy nagyhatalmú boszorkány kiszabadul, s embervérre vágyik…

Ifjúsági fantasy és a velejáró dolgok – a karakterek és a világ
Ez a Wardstone krónikák elméletileg hetedik része - bár, hogy mi lehet az első hat, nem tudom, magyarul nem találni róluk semmit. Szerencsére első, felvezető kötetként tökéletesen megállja a helyét. Nekem egy kicsit Harry Potter- és még inkább Darren Shan-szagú volt, bár ez annak tudható be, hogy ifjúsági fantasyról van szó, és ez mű a hangulatát, a karakterek jellegzetességeit is markánsan befolyásolja. Tommy a még beavatatlan majdani Hős, akiben mind a Szellem, mind az anyja látják a lehetőséget, bátor, ám nem veszi észre azonnal azokat az összefüggéseket, amelyek az olvasónak feltűnnek, és észreveszi azokat, amelyekre nem vagy csak alig tesz utalást az író. A Szellem a szigorú, kissé magának való, Tom szemében gyakran logikátlanul oktató Tanító, aki sötét emlékekkel kényetlen megküzdeni, ám sokkal jószívűbb, mint ahogy az elsőre látszik. Alice az a barát vagy ellenség, aki sok vizet kavar – és még sokat fel is fog, bár nem biztos, hogy rosszakarattal. Tommy anyja ért a természetfeletti dolgokhoz, jók a megérzései, tiszteletet parancsoló, mégis gyengéd, és van egy olyan érzésem, hogy akár a háttérben ügyködő, manipulatív személy szerepét is megkaphatja majd.

A Tartományban gyülekeznek azok a képletes felhők, egyre nagyobb az a bizonyos sötétség. Márpedig a sötétséggel növekszik a gonosz természetfeletti lények hatalma is. Tommy ezt érzékeli, az anyja és Mr. Gregory azonban tudja: a Szellemnek és az inasának egyre több veszéllyel kell majd szembenézni, és nem lesz leányálom. Még szerencse, hogy főhősünk fiú.

Egy szóval, minden adott egy kalandokkal és varázslatokkal teli ifjúsági regénysorozathoz. Már csak az a kérdés, hogy kap-e olyan nagy reklámot, mint elődei. Eddig nekem úgy tűnik, megérdemelné.

Kategória: Vedd ki, kérd kölcsön, érdemes elolvasni, bár beszerezni annyira nem!