Az újságírólét szépségei

Immár a hátam mögött tudhatom a második sajtós megjelenésemet. Ezúttal különbző hírességekbe is belefutottam, a cikket hamarosan megírom, és nemsokára a honlapra is felkerül majd, így elolvashatjátok. Most nem is az a lényeg, csak az egyik közjátékot szeretném megosztani, amin azóta is folyamatosan nagyokat vigyorgok.

Történt nem is olyan rég, hogy az egyik barátom egy rendezvényről tudósított. Ekkor összefutott egy magyar celebbel, akit nem neveznék meg, nehogy gond legyen belőle. A biztonság kedvéért a barátom nevét is lecserélem. Utólagos engedélyével Beatlesgirl lesz, a híresség pedig „Lagzi Lajcsi”. Vele biztosan nem fogja keverni senki – a nevéből adódik, hogy különbséget tud tenni két élelmiszer között, és még a nevüket is tudja. A barátja pedig legyen Elvis. Ne kérdezzétek, miért, én sem tudom.

Szóval kedves barátném a legnagyobb lelki nyugalommal állt, és beszélgetett a kajáspult előtt egy hasonló helyzetben lévő hölgyeménnyel, mikor „Lagzi Lajcsi” megszólította:
„Lajcsi”: Adsz egy olyan cuccot?
Beatlesgirl: Melyikre gondolsz? A zöldséges tekercsre, vagy a meggyes süteményre?
„Lajcsi”: Hát arra, ami ilyen piros és gyümölcsös.
Beatlesgirl: Tehát a meggyes süteményre.
„Lajcsi”: Ja, hogy azt meggyes süteménynek nevezted...meggyes süteménynek.
Beatlesgirl: Nem, igazából a zöldséges tekercsnek.
„Lajcsi”: Mi? Összezavarsz.
Elvis: Jézus, Lajcsi.

Mondanom sem kell, baráti társaságunkban szállóigévé vált a „meggyes sütemény” kifejezés. Ezek után, én a második sajtós szereplésem alkalmával, teljesen elveszve (mindenki ismert mindenkit, kivéve persze én), random leültem egy csapat lány közé, akikről később kiderült, hogy ők a szervezők. És mit ad Isten, ki ült le később pontban velem szembe? Eltaláltátok, Lagzi, „majdnemszemélyesen”. Miután bemutatkoztunk egymásnak, lelkesen osztani kezdte az észt a szervező hölgyeknek. Amivel annyira még nem is lett volna gond (a hangsúly azért az „annyirán” van). Viszont nekem végig ez járt a fejemben: „MEGGYES SÜTEMÉNY”. Nagy, vörös betűkkel, és meggyekkel díszítve.

Természetesen vigyorogtam, mint a vadalma, de legalábbis egy kis apró somolygás midvégig jellemzett. Igyekeztem annyi ingyen kaját tömni a számba (igen, vannak határozott előnyei a sajtóságnak. Eddig csak jó kajával hozott össze a sors.), amivel nem nézek ki hülyén, de annyira kitölti a szájüregem, hogy nem robban ki belőlem a nevetés. Észrevettem, hogy „Lagzi” eléggé vizslat miközben beszél, úgyhogy igazán próbáltam magam visszafogni. Szerencsére rövid időn belül át is adta a helyét az egyik csajnak, és csatlakozott az egy asztallal odébb ülőkhöz. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy az járt a fejében, „itt egy elvetemült – már ha ismeri ezt a szót – rajongó. Hogy elvörösödött miattam.”

Szegény, felzaklatott pára, egyedül azt nem sejthette, hogy közben nekem egyetlen kifejezés járt a fejemben. MEGGYES SÜTEMÉNY.