Szerencsére nem. Illetve részben igen: ez az első trilógia befejező része, de drága és szeretett írónőnk már írja a következőt, ugyanezekkel a szereplőkkel, csak más történettel és kihívással. Erre a hírre azon ismerőseim, akik olvasták a sorozatot, felvisítottak, majd örömködve ugráltak egy sort. (Nem úgy, mint én, amikor megláttam, ki fogja játszani Claryt… Kifakadásomhoz kattints ide.)A történet
Szóval, a harmadik kötet, még mielőtt végképp elkalandoznék szemöldöktájra. Még mindig imádom a sorozat borítóját, a hátlapját – és azt is, ami közte van. A második kötet egy igen drasztikus és hajtépést eredményező mondattal fejeződött be (ó, igen, látom, emlékszel), aminek eredménye képpen Clary az Üvegvárosba, az Árnyvadászok eredeti lakhelyére igyekszik. Ennek „mindenképpen csak bátyja”, Jace nem örül: attól tart, hogy a Klávé megtudja, mekkora ereje van a lánynak rúnatekintetben, és nem hagyják majd békén. Éppen ezért megpróbálja rávenni Simont, üzenje meg a lánynak, hogy a családja nélküle megy el, ugyanakkor hazudja azt Lightwoodéknak, hogy Clary meggondolta magát. Erre végül semmi szükség nem lesz; egy démontámadás hatására kénytelen átugrani a Portálon Clary nélkül – azonban Simonnal együtt.
A Klávé természetesen nem örül a hívatlan Alviláginak, aki ráadásul még a napra is ki tud menni, szemfogai hosszúságának dacára. Clary pedig annak nem örül, hogy otthagyták, holott csak az Üvegvárosban találhatja meg azt a személyt, aki felébresztheti anyját. A dacos lány rajzol magának egy másik Portált, amin keresztül a dühös Luke is követi, nehogy baja essen.
(Ó, igen, még egy Alvilági a Nephilimek szent városában. Ciki.)Ezek után felpörögnek az események: Clary és Jace veszekednek, a lány szerez magának egy másik, túlbuzgó segítőtársat, Simon börtönbe kerül New York helyett, Isabelle viszont totál másképp viselkedik irányába, mint régen. Persze Valentine sem ül a babérjain, s hála városbeli kémjeinek hamarosan, na jó, a kötet végén, a Nagy Összecsapás közepén találhatjuk magunkat. És akkor a nem elhanyagolható méretű titkokról még nem is beszéltem…
Karakterek, kapcsolatok, sötétség
A cselekmény magával ragadó volt, azonban Clare sikeresen beleszőtte az eseményekbe a szereplők jellemének változását, és a köztük lévő kapcsolat alakulását is. Simon nagyon sokat változott, és most nem csak a sápadtságára gondolok. Magabiztos lett, igazi tökös csávó. Alec is fejlődik, persze csak komótosan, de azért szépen. Természetesen a szerelmi szálak is alakulnak, sokan elnyerik annak a figyelmét, akinek szeretnék (néhányan meg csak félig. Vagy még annyira sem. Csak hogy legyenek izgalmak a következő kötetre is.).
Ugyanakkor a történet sötétebb is, mint az eddigi köteteké. Olyan titkok derülnek ki, hogy beleborsódzik a hátad, és libabőrös lesz a karod, miközben olvasod. Azt sem mondhatnám, hogy Valentine előretör a népszerűségi listán, ugyanakkor az elég sokat elárul a dolgok alakulásáról, hogy lesz olyan, akit kevésbé bírsz. Talán ez a sötétség annak az oka, hogy kevesebb a frappáns párbeszéd (és azokkal párhuzamosan nő a „Fogd már be!”-felkiáltás – szeretem Claryt, de ilyenkor le tudnám ütni), de a szokásos és igazi Jace-beszólásokat azért nem kell nélkülöznünk, és Simonnal is alkotnak egy sort.
Jöhet a következő!
Szerettem ezt a „befejező részt”, és várom a következőt, hiszen nem egy dolgot elvarratlanul hagyott az írónő, ah
ogy arra utalgatott is néhány helyen. Ennek ellenére talán még mindig a második rész a kedvencem – az arckarmolást indukáló szerkesztői hibák ellenére. (Egyébként ilyeneket a harmadik kötetben már nem produkált – ki tudja, hányan panaszkodtak még rajtam kívül a kiadónak…) Ez persze nem jelenti azt, hogy a harmadik ne lett volna jobb a jónál, érdekes, felemelő és letehetetlen, sőt! (De azért valljuk be a második rész bővelkedett olyan helyzetekben, amik legendássá nőhetik ki magukat. Rettenhetetlen rúna…) Szóval, olvassátok, a kiadó meg fordítsa gyorsan a következő részt (de azért körültekintően), hogy megkaparinthassuk végre!Kategória: Magánkönyvtárad egyik alapdarabja!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése