Vágyva várt könyv

Most, hogy véletlenül sem lesz időm olvasni az elkövetkezendő két és fél hétben, vagy legalábbis nem olyat, amit akarok, ha ötösöket szeretnék, de legalább négyeseket, és közben még a FemCafe-ra is írni, ki ne rúgjanak, minden lehetséges könyv megtetszett, amit elém hozott a jó sors. (Illetve, a határozottan pimasz sors. Felettébb pimasz.)

Az egyik Kerstin Giertől a Rubinvörös. Magát az írónőt sokat dicsérik, bár kissé megijedtem, mikor megláttam az alcímet: Időtlen szerelem. De nem, nem még egy elcsépelt a "vámpírsrác beleszeret az átlag csajba" sztori az Alkonyat nyomán (vagy fordítva: a vámpírcsaj, akiről csak a 100. oldalon derül ki, hogy nos... VÉRSZÍVÓ, holott azelőtt egy deka utalás nincsen rá, magára erőlteti, hogy beleszeressen valami random alakba, de nagyon nem megy neki - na, ez még rosszabb). Hanem időutazós. Imádom az időutazós cuccokat. Doctor Who, FAQ about time travel, Az időutazó felesége (jó ezt nem annyira imádom, de jó)... És most ez.

Persze még nincs meg. De meg lesz. Már csak azért is, mert az idézetek, amiket olvastam belőle fantasztikusak. Itt az egyik:
"Elragadtatva fordultam körbe még egyszer a tükör előtt, de gyönyörködésemnek nyomban vége szakadt, amikor Madame Rossini ismét mögém lépett, és feltette a fejemre a kalapot. Hatalmas volt és rémségesen ronda, szalmából készült, és tollak meg kék szalagok díszítették, és szerintem az egész külsőmet egy pillanat alatt tönkretette. (…) Az első gondolat, ami végigcikázott az agyamon, amikor Gideon belépett, ez volt: neki miért nem kell kalapot viselnie? A második: hogy nézhet ki valaki ilyen jól piros moirémellényben, sötétzöld térdnadrágban és csíkos selyemharisnyában? És ha volt még bármi, ami eszembe jutott, az körülbelül ez volt: remélhetőleg nem ül ki az arcomra, amit gondolok. A zöld szempár futólag rám villant. – Csinos kalap. Szemétláda."

Íme, egy másik:
"– Vedd le a kabátod, és tűrd fel a pólód ujját! – utasított dr. White. Mr. George, mint valami tolmács, lefordította a mondatot: – Kérlek, légy olyan kedves, és vedd le a kabátod, és tűrd fel a pólód ujját!"

Hát, igen. Bájos. Igazából tényleg jó. Tetszik a stílusa, jó a humora, kicsit Meg Cabotra, kamaszkori egyik példaképemre (már ha volt olyan...) emlékeztet. Szóval tök evidens, hogy 21-e után, az utolsó, rémségekkel teli, verejtékes vizsgámat követően az első utam a könyvesboltba visz majd, és ezt a gyönyörűséget fogom olvasni.

Időutazás. Mert megérdemlem. (Vagy legalábbis igyekszem. Szó mi szó, tényleg. Ma egy nap alatt megírtam egy öt oldalas beadandót a szegedi, 1728-as boszorkányperről, pedig azelőtt még csak két sort meg négy címet olvastam róla. És akkor sokat mondok. Persze, még javítani kell, de arra a holnapi napot szánom.)

Szóval. Elrontottam a Tökéletes Zárást.

Időutazás. Mert megérdemlem. (Vagy legalábbis igyekszem... Pofa be, agy!)