Stieg Larsson: A tetovált lány, avagy könyv a nők kiszolgáltatottságáról

Hogy került hozzám?

Az egyik barátnőm kapta, neki nagyon tetszett, így elolvastatta velem is. Azok alapján, amiket előtte hallottam róla (azaz megnéztem a film-adoptáció előzetesét, illetve hallottam, hogy krimiről van szó, melyben egy férfi és egy nő nyomozgatnak) valami izgalmas, kissé kiszámíthatatlan, ám azért – már amennyire egy krimi engedi – könnyed történetre számítottam, visszafogottabb szerelmi szállal, mely a romantikus énemet is kielégíti valamelyest. Hát, nem azt kaptam.

Miről szól?
Mikael Blomkvist kénytelen ideiglenesen felmondani az állását, hacsak nem akarja, hogy munkahelyén mindenki más is elveszítse azt. Mindezt azért, mert egyik ügye a bíróságon kötött ki, s rágalmazás vádjával el is ítélték három hónapra. Mikael ugyanis egy független, az igazságot kutató és leleplező lapnak a riportere, valamint egyik vezetője, aki rossz fülest követett, így magára haragította az egyik nem éppen makulátlan múltú, ám nagyhatalmú gazdasági vezetőt. Társával végül arra jut: kénytelen ideiglenesen elállni az útból, ha csak nem akarja feláldozni a lapot.

Ezzel párhuzamosan egy gazdag, ám élete végén járó úriember, Henik Vanger megkapja negyven éve szokásos születésnapi ajándékát: egy lepréselt virágot, keretben. A feladó ismeretlen, ám szándéka annál inkább kiszámítható: az öreg szeretett unokahúgának eltűnésére és valószínűsíthető meggyilkolására akarja emlékeztetni őt. Ám Henrik nem bírja tovább, szeretne még egyszer utoljára próbát tenni: az eset felgöngyölítésére az aktuálisan munka nélkül maradt Mikaelt kéri fel.

Ugyanakkor a dolog „gazdagéknál” sosem olyan egyszerű, hogy csak úgy felfogadnak valakit, pláne nem egy ilyen régi és bonyolult ügy esetén: először le kell nyomoztatni a kiszemelt fiatalembert. Erre bérli fel a megbízható nyomozócég nem éppen bizalomgerjesztő, ám annál profibb önfejű beosztottját, Lisbeth Salandert. A különös lány el is végzi a melót, kedvező képet fest Mikaelről, ám valami felkelti érdeklődését: vajon Blomkvist miért nem védekezett a tárgyaláson? Elhatározza, hogy megbízásán kívül utána jár a dolognak…

Mondanivaló a fejezetcímek alatt
Az író a kötetet négy részre osztotta, minden cím alatt egy statisztikai adat található. Nem egy elborzasztó, és van bennük valami közös: a nők kiszolgáltatottságát mutatják. (A második szerint például a svéd nők negyvenhat százaléka lesz valamilyen férfi által elkövetett erőszakos bűncselekmény áldozata. Negyvenhat!) E köré épül a történet is: Mikaelnek egy fiatalon eltűnt lány múltját kell felkutatnia, eközben nem egy véres bűncselekményre bukkan.

Bevallom, kevésbé durva és (a gyomrunkat) felkavaró történetre számítottam. Az biztos, hogy egy ideig filmben nem szívesen nézem meg: a lelki szemeimet ki tudom kapcsolni, ha kell, ám ha a filmben részletgazdagon mutatják be az ügyet, akkor napokig nem tudok majd aludni a látottaktól. Ugyanakkor nem csak az nyomozás kapcsán olvashatunk taszító tettekről: Lisbeth is belekerül egybe, míg nem dolgozik együtt Mikaellel.

Ez volt a másik olyan dolog, ami merőben eltért a várakozásomtól: azt hittem, főhőseinket viszonylag hamar összehozza a sors, ám a kötet háromötödében még csak nem is beszélgetnek. Mikael a látszólag kibogozhatatlan ügyön dolgozik, Salander pedig saját ügyes-bajos dolgait intézi. Abból pedig jut neki bőven.

A szereplők
Ugyanis Salander a legnagyobb jóakarattal sem nevezhető hétköznapi embernek és szereplőknek. A külseje egy anarchista kamaszéra emlékezteti az embert: bár már huszonnégy éves, alakja egy anorexiás modellt idéz, magassága egy tizenkét évest, ennek összhatása pedig nem egy felnőtt nőé. Ha ehhez hozzátesszük, hogy rövid, feketére festett haja, minimum öt tetoválása és nem egy piercingje van, akkor azt hiszem, már be tudod lőni a típust.

A külseje egy, nos, nem mindennapi személyiséget takar, az egyszer biztos. Az emberek kilencvenkilenc százalékához alig szól, szeret a maga feje után menni, akármennyire is zavarja ez a társadalom többi részét. Saját magát tartja el, ám a bíróság szerint gyámra szorul: ez jelenti egy idő után a problémáját. Mindent összevetve konzervatívnak nehezen nevezhető, szerintem viszont nem is annyira a jellemével, hanem a köréje felépített viselkedésével lóg ki az emberek többsége körül. Nekem sokáig nem volt szimpatikus, ám a regény végére jó irányba fejlődött a megítélésem, bár még most sem a szívem csücske, sőt. Abban, hogy már nem irritál, nagy szerepe van annak, hogy találkozott Mikaellel.

Blomkvistet ugyanis kedvelem. A nőkkel való kapcsolata kissé zavaros lenne nekem: egyszerre többel folytat szexuális kapcsolatot, ám ezt ők mindig tudják – mégis: nem terheli ez őt le érzelmileg? Már csak ezért is, mivel emellett gazdaságilag (és emberileg) az erkölcs, újságíróilag pedig az etika mellett áll ki. Az szexet szinte lazán veszi, a másikat pedig véresen komolyan. Ennek ellenére és ezzel együtt nincs vele semmi bajom, sőt őt kedvelem legjobban a könyvben.

Henrik Vanger a tipikus „idős, befolyásos, ám fájdalommal teli úriember”, aki életének utolsó éveit – többek szerint megszállottan – az őt nyugodni nem hagyó ügy felderíttetésével szeretné eltölteni – bármi áron. Alapvetően kedvelem az öreget: bár nem sokat szerepel, mégis az ember szívéhez nő egy kicsit. („Hű-de-nagyon-szeretem” karakter nem volt a könyvben.)

A nyomozás
Mint már említettem, véres, taszító és elképesztő ügyet derítenek fel hőseink. Bár a valóságban nehéz ilyet elképzelni (persze én alapvetően védett helyen nőttem fel), a kötet végére elhatároztam, hogy egy ideig idegen férfiakkal nem érintkezem, veszek egy gázsprayt és egy önvédelmi kurzust. Valamint tizenhat, esetleg tizennyolc éven aluliaknak nem ajánlom ezt a könyvet.

Agyilag megdolgoztatott a történet. Egy részére már azelőtt ráéreztem, hogy beindultak volna az események, míg más csak a szereplőkkel együtt állt össze a fejemben. Az biztos, hogy ez utóbbi az elején kiszámíthatatlan, az előbbi azonban olyan ráérzésekkel, mint az enyém, megjósolható (persze a bizonyítékok és a miértek csak később álltak össze).

Mindent összevetve izgalmas, átgondolt, bizonyos szempontból pedig roppant modern felfogású könyvről van szó. (A konzervatívabb olvasókat megbotránkoztathatja!) Teljesen másra számítottam, nem is került fel a „kedvenc könyveim” listára, viszont, mikor már megemésztettem ezt a részt, szívesen elolvasnám a következő két kötetet is, melyek együtt alkotnak egy újabb fejtörést.

Kategória: Vedd ki, kérd kölcsön, érdemes elolvasni(, bár beszerezni annyira nem)!