Meg Cabot: Váltságdíj a szívemért, avagy középkorban kisgatyában

Egy-két szó a szerzőről

Még mielőtt belekezdek ebbe a kritikába, szeretnék néhány dolgot szólni az írónőről, mert megérdemli. Valószínűleg a legtöbb velem egykorú lány olvasott már minimum egy könyvet Cabottól, hiszen egy időben igencsak közkedvelt volt. (Mostanában mintha egyre kevesebb könyve jelenne meg, bár az is lehet, hogy csak kevesebbet tudnak lefordítani, mert utolértük a külföldi regényeket.)

Az én stílusomat is alapjaiban határozta meg, ha voltak/vannak példaképeim, ő az egyik. Mindig kikapcsol, bármi problémám van, ideiglenesen elfelejteti velem, én is ezt szeretném nyújtani a majdani olvasóimnak. Ifjúsági lányregényeket ír, paranormálisakat és hétköznapiakat egyaránt, könnyed, már-már csevegő stílusban, tele humoros jelenettel és dögös pasikkal. A Mediátor szó azóta is megdobogtatja a szí… Az egyik nagy kedvencem.

Maga a történet
Hát, ez a könyv nem lesz. Eleve kissé gyanakodva közeledtem hozzá: a kerettörténete szerint a híres „neveletlen hercegnő”, vagyis Mia Thermopolis, Genovia tíz kötetet megélt, és közel kilencet végighisztiző, ám kedvelt majdnem-uralkodónője írta, és romantikus történelmi regénynek szánta.

Finnula névre hallgató főhősnőnk húga hatalmas bajba keveredik: másállapotos lesz férj nélkül, ráadásul az összes hozományát elköltötte, így nem tud hozzámenni a kiszemelt piperkőc szegénylegényhez. Még szerencse, hogy Finnula csak biológiai szempontból nem tökös csaj, amúgy jól bánik az íjjal, és bár aprócskának és törékenynek tűnik, elég izmos! Éppen ideális arra, hogy egy gazdagnak tűnő ismeretlent elraboljon, hogy aztán testvére váltságdíjat követeljen érte.

Mekkora szerencse, hogy éppen most érkezik inkognitóban haza szívtipró és pénzérmékben sem szűkölködő főhősünk, Hugo, így már potenciális fogoly-jelölt is van. Csak éppen ez a fogoly „nagy titkokat” rejteget, és szexuálisan igencsak aktív… Így az sincsen ellenére, hogy a törékeny, nadrágban a hátsóját mutogató, tüzes, vörös hajú Finn őt szemeli ki…

És ami mögötte van
Az semmi. Illetve nem valami sok minden. A történet félig-meddig Goldenlane Pokoli balhéjára emlékeztetett, csak éppen sokkal rosszabban van tálalva annál. Szexualitástól abszolút túlfűtött, minden másban viszont annyira nem, mintha a történet és a karakterek csak mellékesek lennének. Nem teljesen szörnyű, viszont Megtől ezerszer jobbakat szoktam meg és várok el.

Az már másik kérdés, hogy vajon ő komolyan vette-e ezt a regényt, vagy paródiának szánta. Néha az az érzésem, hogy inkább ez az utóbbi, és elsősorban saját szórakoztatásnak szánta, másrészt viszont annyira szorosan a karakteréhez kötötte, hogy nem tudta nem kiadatni.

Ha valaki szereti az olyan típusú könyveket, amiknek a borítóján egy alig valamit takaró, ruhának nevezett cafatban, érzékinek szánt, félig nyitott szájjal álló nőt szorít magához egy marcona, izmoktól dagadó férfiú, mindenképpen ajánlom. Minden más esetben:

Kategória: Megteszi, ha nincs más.