2013. március 25., hétfő

Susan Elizabeth Phillips: Chicago Stars-sorozat, avagy igényes romantika


A romantikus regények egyik külföldi nagyanyja Susan Elizabeth Philips. Egyik ismerősöm unszolására én is esélyt adtam az írónőnek (és ezzel egy időben a műfajnak is), SEP pedig megvett kilóra. A humoros, pörgős párbeszédek és a kidolgozott karakterek elfeledtetik azt, hogy a sorozat részei hasonló sémán alapulnak, és hogy a fordítás nem éppen tökéletes.

A történetről általában
SEP Chicago Stars-sorozata egymásra épülő, de a linearitást meg nem követelő részekből áll, melyekben az a közös, hogy a főszereplők és a mellékszereplők egy része a Chicago Stars nevű futballválogatotthoz kapcsolódik így vagy úgy. Ennek megfelelően, aki az egyik részben még mellékszereplő, a következőben főszereplővé avanzsálhat és viszont, egy hét kötetes sorozatot eredményezve.

A sorozat
Igényes romantikus regények
A sorozat részeinek másik közös vonása, hogy az elképesztően pocsék, estenként pornót vagy a ponyva legalját sejtető címek és borítók jól kidolgozott történeteket takarnak, melyekben a karaktereken van a hangsúly. Ez általában egy fő párt és egy vagy két mellékpárt takar, melyek tagjai valamilyen szinten érzelmileg defektesek. A történet során ez a „defektjük” bontakozik ki, és ahogy egymásra találnak, úgy gyógyítják be a másik sebeit, így végső soron egy olyan sztorit kapunk, mely, ha nem is akciódús, de izgalmas a maga módján. Ezt erősítik a frappáns párbeszédek, melyek miatt csak úgy pörögnek a lapok olvasás közben, és az a biztonságérzet, hogy legyen a jelen bármilyen rossz, a végén úgyis minden jóra fordul – kaotikus világunkban néha erre vágyok a legjobban.

Susan Elizabeth Phillips
Természetesen nem tökéletes a sorozat, hasonló sémákra épülnek az egyes részek. Általában egy gazdag és dögös férfi, valamint egy bajba jutott, de onnan makacsul kitörni próbáló, vagány nő párosa alkotja a fő szálat, akik újonnan ismerték meg egymást, és instant módon vonzódni kezdtek a másikhoz, hogy aztán a történet közepén-végén bevallják maguknak, nem csak testiségről van szó. A mellékszál párosa pedig gyakran közös múltra tekint vissza, mely egy rosszul sikerült kapcsolatot takar mély sebekkel. Minden egyes viszony lényege, hogy „jókor jó időben” lettek egymásra kényszerítve a szereplők. Szerencsére ezt a sémát olvasás közben elfeledteti a karakterek kidolgozott múltja és jelleme, és a különböző szituációk, amikbe kerülnek.

A sorozat gyenge pontjai
A regények legnagyobb problémája talán a fordítás. Az eredeti szöveghez sajnos még nem volt szerencsém, de Molnár Gabriella néha annyira magyartalan mondatokat rak össze, hogy ahhoz már profizmus kell. Ilyenkor nem sok választott el attól, hogy lefejeljem a falat, legjobban azonban a kötőszavak borítottak ki: egy idő után elhatároztam, annak szentelem az életemet, hogy bemutatom Molnárnak az „és”-t, ne csak annak „alacsonyabb s-barátját” ismerje s használja agyba-főbe.

A másik alapvető hibája a sorozatnak a második rész. A Se veled, se nélküledben a Stars-kötetek legnagyobb barma kap főszerepet. Bobby Tom megdöbbentően szerethető mellékszereplő az első részben, és legalább akkora p*csfej a másodikban. A hímsoviniszta disznó önmagát folyamatosan igazoló felfogása és viselkedése szinte már a most oly felkapott Mr. Grey feltételezett (még nem olvastam a regényt, csak bőven sokat hallottam róla) viselkedését előlegezi meg az amúgy érzelem-dús és normális SEP-karakterektől élesen eltérve, valamint ezt a kötetet alaposan lehúzva.

A moly.hu-s megítélések
Összegezve
Susan Elizabeth Phillips egy jól felépített és érdekes megoldású sorozatot alkotott, melyben eléggé lazán kapcsolódnak a szálak ahhoz, hogy ne előre meghatározott sorrendben olvassa őket az ember, mégis apró információkat kaphasson a már megszeretett párosok tagjainak múltjáról és a közös jövőjéről. (Így például az első rész mellékszereplője, aki akkor kamaszkorának érzékeny szakaszát éli, az ötödik rész főhősnője; a harmadik részben megismert mellék-dögös-pasi pedig az ugyanannak a résznek a főhőse.) Emellett izgalmasak és humorosak a párbeszédek, egy délutánnyi tökéletes kikapcsolódást jelentenek azoknak az olvasóknak, akik kedvelik ezt a műfajt.

Néhány személyes jegyzet
A sorozatot még nyáron kezdtem a Várom a párom című résszel, majd következetesen össze-visszahaladtam, így az első részt (Csak te kellesz!) olvastam utolsó előttiként és a harmadikat (Apafogó) utolsóként. Szóval, ebből a féléves random olvasáshullámból válogatom most ki a…


  • Kedvenc női főszereplőm: Annabelle a Várom a páromból. Minden egyes női főszereplőt szerettem, mert szókimondóak, értelmesek és humorosak, szóval ez nehéz kérdés volt, de hozzám talán az említett hölgyemény áll a legközelebb, és nem csak a hajszíne miatt. A szerelemről alkotott felfogása, a viselkedése, a „nyilván a rossz pasiba esek bele” attitűdje, valamint a szakmai elhivatottsága elég közel áll hozzám ahhoz, hogy azonosuljak vele.
  •    Kedvenc férfi főszereplőm: Bobby Tom… Haha, soha! Kevin a Törékeny szívből. Bár ezt a kötetet is cirka féléve olvastam, tudom, hogy odavoltam érte. Az adrenalin-igényétől valószínűleg infarktust kapnék élőben, de emellett művelt volt, humoros és megcáfolta a bunkó sportolókról alkotott elképzeléseket. (Emellett Deanért és a szomorú sorsú Gabe-ért is odavoltam: az előbbi sok tekintetben Kevinre emlékeztet, csak talán még érettebb, az utóbbi pedig felfogásban is felnőtt férfi már a kezdetekkor. Bobby Tommal ellentétben.)
  • Kedvenc női mellékszereplőm: vagy Kissy az Álom, édes álomból (izgalmas volt az átalakulása szürke kisegérből magabiztos nővé) vagy még inkább Annie az Apafogóból. A mindent előre tudó, nyers, mégis szeretetteljes öreglányt a valóságban is szívesen fogadnám egy beszélgetésre, melyben felnyitja a szemem, majd elküld a francba, hogy a kedvenc énekesét hallgassa a zenecsatornán.
  • Kedvenc férfi mellékszereplőm: csak egyet választhatok? (Még szerencse, hogy én vagyok a főnök, többet fogok.:D) A piperkőc, kissé talán gyerekes, mégis elhivatott pap Ethan (Apafogó és Álom, édes álom); valamint Dean és Body a Várom a páromban (aranyos és szerethető; határozott, mégis gyengéd).
  • Legkevésbé kedvelt női főszereplő: hmmmm… Talán Grace (Se veled, se nélküled), de nyilván csak egy adott személy miatt…
  • Legkevésbé kedvelt férfi főszereplő: Bobby Tom. (Igen, miatta.)
  • Legszívszorítóbb háttér: Gabe (Álom, édes álom).
  • Legvisszataszítóbb múlt: vagy a Phoebe(Csak te kellesz!) vagy a Rachelé (Álom, édes álom). Mindkettő komoly téma, iszonyatot keltő esemény és olyan dolog, ami minden nő elevenébe vág.
  • Legérdekesebb „deffekt”: a Mollyé (Törékeny szív). Most komolyan, vészjelző? :D
  • Legjobb egymásra találás: talán a Jane és Cal párosé (Apafogó). Tapéták, ilyen viszonylatban.:D

2 megjegyzés :

  1. "A piperkőc, kissé talán gyerekes, mégis elhivatott pap" - Erre gyakorló katolikusként rábuktam, mint kacsa a nokedlire. :D Ritkán sikerül úgy papot rakni egy történetbe, hogy 1) ne csinálnának teljesen viccet belőle 2) ne akarnák megalázni. Remélem, itt egyik eshetőség sem forog fent.

    Hát, ha nem is mondhatnám, hogy nagyon lázba hozott az ajánlód, azért nem ütöm ki a kezemből a sorozat kötetét, ha véletlenül oda kerül. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudtam, hogy gyakorló katolikus vagy! Én totál messze állok tőle, de szerintem nem tette röhejessé a karaktert az írónő, sőt, az egyik kedvencem volt.:D A második kötetben nagyobb szerepet kap, mint az első olyan kötetben, amiben szerepel, inkább azt ajánlanám.

      Nem lep meg, nem a te típusod.:D

      Törlés