Spirit Bliss: A múlt árnyai, avagy az életképtelen főhősnő

Csavaros történetet írni egyre nehezebb, hiszen már nem egy poént ellőttek az irodalomtörténet során. Spirit Blissnek ennek ellenére sikerült olyan megoldást kitalálnia, ami megdöbbenti az olvasót. A múlt árnyainak az az egyetlen hátránya, hogy nem biztos, hogy eljutunk odáig, meglehet, a főhősnő ostobasága hamarabb megtör a kelleténél.

A történet

Spirit regénye in medias res kezdődik, főhősnőnk, Katherine azonnal fogságban, majd nem sok híján máglyán találja magát boszorkányégetés címén. Szerencsére arra jár a szőke herceg fehér lovon, és megmenti őt. Sajnos eme ifjúról kiderül, hogy Katie célpontja: a lányt azért küldték vissza a sötét középkorba, hogy megölje a jövő nagy diktátorát, Véreskezű Casimirt, a vámpírt. Katherine elkezdene dolgozni az ügyön, amikor rájön, hogy Casimir még ember, ráadásul jó ember. Emiatt (bár nyilván a vonzó kék szemek is befolyásolják főhősnőnket) Katie elhatározza, megpróbálja megakadályozni, hogy Casimirből az a szörny váljon, aki a jövőben lesz, anélkül, hogy végezne vele…

A könyv és én

A múlt árnyaival már hosszú hónapok óta szemezgettem, mire megnyertem egy novellapályázaton, és végre a kezembe foghattam a dedikált, saját példányom, amit ezúton is köszönök Spirit Blissnek! A történet érdekesnek tűnt (az időutazás a nagy gyengém, és bár a vámpírok már elcsépeltek, azért nekik sem mondok nemet…), a moly.hu-n pedig nagyon jó eredményt ért el a magyar írónő sztorija (ez 92%-ot takar). Ennek ellenére, bárhogy is akartam, nem tudtam feltétel nélkül szeretni a sztorit.

Hol vannak az infók?!

Ennek több oka is volt. Először csak az információadagolása zavart: Spirit túl sokszor nem vagy nem időben közöl olyan adatokat az olvasóval, amikre alapvetően szükség van ahhoz, hogy élvezhesse a történetet, és ne akadjon fenn apróságokon. Ilyen kérdés például egy időutazásos regény esetén az, hogy mikor és hol vagyunk. Sokkal jobban élveztem volna az olvasást, ha nem kell azon agyalnom, hogy vajon Angliában vagyunk-e, vagy – a nevek alapján – más angol nyelvű területen; ha nem azon pörögtem volna, hogyha főhősnőnk paradicsomot vásárolgat a piacon[1], akkor hogy lehet az, hogy elvileg a sötét középkorban[2] járunk? És miért tegeződik mindenki, cseléd-úr, férfi-nő egyaránt, a középkorban? Tudom, hogy ez akár szőrszálhasogatásnak tűnhet, de mivel időutazásos történetről van szó, muszáj utánanézni az ilyen apróságoknak is. (Vagy a jövőbe helyezni a történetet, az író jövőképébe nem köthet bele senki ilyen szempontból.:D)

Hol, mikor?

Az információadagoláshoz tartozik főhősnőnk kora is: az eperegyes elbeszélés alapján én körülbelül tizenöt évesnek néztem, a stílusa, a viselkedése, a felfogása, a gondolkozása is arra utalt, így ebben a hitben olvastam a történetet, egészen addig a pontig, amíg Katherine el nem ejtett egy fél megjegyzést arról, hogy úgy viselkedik, mint egy idióta kamasz, holott már mióta nem az. Ekkor elkezdtem gondolkozni: ez a lány huszonnyolc éves lenne? Hogy lehet huszonnyolc, amikor minden szinten totál tini? A kötet végén kiderült, hogy Katherine húsz éves (ami azért annyira nincs messze a kamaszkortól, hogy ne viselkedhessen néha idióta módjára; főhősnőnk szintjét azonban nagyon meghaladja), de ezt nem ártott volna már az elején közölni. Ahogy azt sem, melyik korból utazott vissza Katherine; ezek az apróságok szerkesztettebbé tették volna a történetet.

A regény leggyengébb pontja: a főhősnő

Azonban Katherine-nek nem csak a kora zavart, és itt értünk el a könyv legnagyobb hibájához. Sok olyan főhősnő van, akit nem kedvelek, mert jellegtelen, de ritka az olyan, akit szinte azonnal meggyűlölök. Katie rekordot döntött. Olyan szinten életképtelen volt, hogy néha üvöltöztem vele olvasás közben. Az egyik problémám az volt, hogy nagyon ostoba, ha valami kiüti a szemét, akkor sem veszi észre. (SPOILER! Például miért nem ismeri fel a vámpírrá alakulás jeleit, mikor egy olyan világban nőtt fel, ahol ez alapvető? Nem tűnik fel neki, mi a különbség a méreg és az altató hatásai között – hogy ez utóbbi például nem okoz fájdalmat? A józan paraszti ész mellett a normális is hiányzik belőle: az apja időutazással foglalkozó tudós, Katie ennek ellenére sosem gondolkozott el azon, hogy is működik ez az egész.) Az egész lány olyan, mint egy birka, vakon követi az aktuális hímnemű egyedet, akit mellérendelt a sors, legyen az a jövőbeli főgonosz, a legjobb barátja, a legutálatosabb osztálytársa, bárki. Elhatározza, hogy megmenti Casamir életét és lelkét, ehelyett a könyv első felében mást sem csinál, mint eszik és öltözködik, közben pedig sodródik az árral, hogy aztán a könyv második felében, amikor felpörögnek az események, megint csak sodródjon az árral. Ennek a lánynak komoly problémái vannak: nem főszereplő alapanyag.

Egy főhősnőtől ugyanis azt várom el, hogy tökös legyen, hogy álljon a sarkára, ha az kell. Gwen, a szintén időutazásos Rubinvörösben minden lehetséges szabályt igyekezett megszegni annak érdekében, hogy kiderítse, mi folyik körülette. Katie lement a titkos pincébe, majd abbahagyta a nyomozást. Gwen, amikor szembetalálkozott azzal a hímsoviniszta disznóval, aki könnyedén a halálát okozhatja, inkább tartotta a száját, és csak magában vágott vissza a disznónak. Katie, amikor szembetalálkozott azzal a hímsoviniszta disznóval, aki könnyedén a halálát okozhatja, úgy döntött, hirtelen tüzes menyecskévé avanzsál, és nem csak a férfit hódítja meg két pap előtt, hanem a száját is alig fogja be, hiszen mi jobb, mint a máglyahalál, ha az embernek éppen meg kéne mentenie a világot? Ilyen és ehhez hasonló problémáim voltak Katie-vel, ami úgy tönkrevágta az olvasást, mint dióhéjat a kalapács. Remélem, főhősnőnk a következő részben a sarkára áll, és nem egy haszontalan báb lesz, aki eperegyben elmeséli, hogyan nem próbálja éppen rendbe tenni a dolgokat. (Miközben persze nem egy pasi nyáladzik utána, a jó szereplők pedig nagyrészt odavannak érte, amit a fentiek tekintetében nem értek. A fentiek tekintetében azt sem értem, hogy lehet Katie már húsz éves.)

A könyv erős jó oldalai

Még szerencse, hogy nem csak Katie szerepelt a történetben, és hogy Spirit Bliss piszok jól bánik a csavarokkal. A többi karakterrel nem volt semmi bajom (bár Payton is kamaszként viselkedett nem egy hely… végig, Casamir pedig túlzottan jófiúnak volt beállítva), ennek ellenére annak kifejezetten örültem, hogy amikor beindul az akció, Bliss nem bánik a szereplőkkel kesztyűs kézzel, így, bár nem egy kedvelt karakter odavész, veszít a rózsaszín varázsából a sztori. Ráadásul a végső csavar egyszerűen zseniális, Spirit kihasználta az időutazásban rejlő lehetőségeket, hogy aztán az olvasónak leeshessen az álla. Erről nem is mesélnék többet, csak annyit, hogy bár Katie-vel sosem békültem meg, az utolsó körülbelül százötven oldalt remegve faltam, annyi minden történt egyszerre, és olyan dolgok derültek ki, hogy alig tudtam letenni. Egyszerűen fenomenális volt, azon szerencsés befejezések egyike, amik esetén kíváncsian várod a folytatást. (Remélem, Katherine meghal, és bejön egy új főhősnő…)

Bár Katie-t sokat pocskondiáztam, nem mondom, hogy Spirit Bliss könyve rossz. Olvastatja magát, izgalmas fordulatokban gazdag, és ha nem lenne benne a főhősnő, nagyon jó lenne, mindenkinek ajánlanám.

Kategória: Azoknak, akik könnyen túlteszik magukat az ostobaságon: Vedd ki, kérd kölcsön, érdemes elolvasni, bár beszerezni annyira nem! Ha valakit zavarnak főhősnők hiányosságai: Megteszi, ha nincs más.

---

[1] Európába, ha ugyan ott játszódott a történet, a 16. században ismerték meg ezt a zöldséget.

[2] I.sz. 476 és 1000 között.