2015. június 25., csütörtök

Amikor nincs miről írnom, és amikor van, de egyszerűen nem tudok mit

Alighogy megfogalmaztam az előző bejegyzésem képaláírását, rájöttem, hogy az íráskészségemet mennyire a fenti mondat határozta meg az utóbbi időben. Tökéletes kifejezése egy patthelyzetnek.

Történt ugyanis, hogy felvettek egy újságírói mentorprogramba, ahol egy lelkes rádiós újságírónő egyengeti az utamat (vagy egyengetné, ha tudnám, merre vezet, nézőpont kérdése). Namármost. Ő nagyon megfogott az egyik gondolatával. Nem azzal, amit mindig ismételget, hogy legyen bennem közlési vágy, hiszen az irányítja az újságírót (ez szerintem a bloggerre és az íróra is legalább annyira igaz, ha nem jobban), ezt tudtam magamtól is, és bizony, mint írtam, mostanában mintha híján lennék ennek a vágynak.

Hanem azaz eset, amikor leadtam neki egy korrekt színházkritikát egy engem félig megfogó darabról, és jelezte, hogy ez nem az igazi (még akkor sem lett az, amikor átírtam). Ellenben a blogomon közzétett Tomorrowland írásomra azt mondta ez igen, ez az igazi, egy vagy te, ilyeneket írj. Ami ledöbbentett, mert azt a kritikát kellemes írói hévvel írtam, de körülbelül annyira izgatott a fogalmazás színvonala, ahogy a kocsmában az észt osztva szokta az embert. A színdarab esetén viszont előtte lelkesen olvasgattam mások színikritikáit, hogy tudjam, milyen fogalmazásmód dívik a berkekben. Végül két dologra is rájöttem.

Egy. Azt igazából hamarabb is tudtam, hogy mennyire fontos, hogy az adott mű (jellegétől és színvonalától függetlenül) megfogjon, beindítson egy gondolatmenetet, még akkor is, ha az a gondolatmenet arra megy ki, hogy „mi ez a szar?!” vagy, hogy „imádom a Disney-t”. Így egyszerűen sokkal könnyebb írni. Ez az, amikor van miről írnom, és tudok is mit írni róla, mert az adott időpontban az adott mű nekem szólt. Nem tudom, hogyan lehetne az időt és a művek számát még jobban felduzzasztani, hogy végül szinte minden nekem szóljon, azt sem tudom, ez egyáltalán lehetséges-e, de szeretnék ezzel kísérletezni.

Aztán van az, amikor van miről írnom, de egyszerűen nem tudok mit. Valami hasonló volt a fent említett színdarabbal kapcsolatban is – tudtam, hogy ígértem egy cikket, korrekt volt a darab, korrekt lett a cikkem is, de a megfelelési kényszer és az, hogy a darabot nem éreztem száz százalékosan az enyémnek, hatott az írás lendületére. Nem mondom, hogy siralmas lett, mert szerintem nem, sőt, hasonló kritikák szoktak megjelenni sok helyen, csak azt mondom, hogy elhiszem, hogy ez nem egy emlékezetes kritika az olvasó számára, és hogy emiatt nem jegyzi meg az én nevem, és nem keresi majd később is a cikkeimet.

És végül van az a szint, amikor nincs miről írnom. Nem láttam vagy olvastam semmit, vagy ha láttam-olvastam is, nem jegyeztem meg, mert nem köteleztek írásra, és nem fogott meg… hát, így erről a kategóriáról ennyit tudok mondani. Az önműveléshez és az élményekhez idő kell, ami sajnos tényleg csökken, ha az ember elkezd dolgozni (kivéve, ha a munkája arra kötelezi, hogy ilyen élményeket keressen).

Kettő. És most jön a lényeg, amit az elkövetkezendő időben igazán a magaménak akarok majd tudni. Szóval, a mentorom azt mondta, ma alapvető fontosságú, hogy bármit ír az ember, azon ő maga átsüssön, hogy az olvasók megismerjék, mert kritikát olvashatnak sokat, de A Hargitai Ági kritikáját csak tőlem olvashatják. Gyakorlatilag az újságírók, a kritikusok is imidzset építenek, vagy azok lesznek.[1] Ez amúgy a bloggerekre már ezelőtt is nyíltan igaz volt, persze, a blog műfaja a naplóírásra vezethető vissza… Szóval, a lényeg az, hogy rájöttem, ha én „kocsmaiagymenéses” típusú újságíró/blogger/író vagyok, akkor úgy is kéne írnom. Már csak az a kérdés, menni fog-e, vagy valamilyen mazochista megfelelési kényszer minduntalan letérít majd erről az útról. Túl sokat hallgattam azt, hogy a színvonalas írás csak ilyen meg ilyen lehet, és így nehéz elhinni a kocsmadumámról, hogy a maga nemében az is az. Pedig, ha egy gyakorlott szemű újságírónő azt mondja igen, akkor igen.





[1] Kivéve persze, akik tömeges cikkgyártásra vannak kényszerítve, hogy folyamatosan kielégítsék az emberek információigényét, legyen szó hírportálról vagy pletykamagazinról.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése