Alighogy megfogalmaztam az előző bejegyzésem képaláírását,
rájöttem, hogy az íráskészségemet mennyire a fenti mondat határozta meg az
utóbbi időben. Tökéletes kifejezése egy patthelyzetnek.
Történt ugyanis, hogy felvettek egy újságírói mentorprogramba,
ahol egy lelkes rádiós újságírónő egyengeti az utamat (vagy egyengetné, ha
tudnám, merre vezet, nézőpont kérdése). Namármost. Ő nagyon megfogott az egyik
gondolatával. Nem azzal, amit mindig ismételget, hogy legyen bennem közlési
vágy, hiszen az irányítja az újságírót (ez szerintem a bloggerre és az íróra is
legalább annyira igaz, ha nem jobban), ezt tudtam magamtól is, és bizony, mint
írtam, mostanában mintha híján lennék ennek a vágynak.
Hanem azaz eset, amikor leadtam neki egy korrekt
színházkritikát egy engem félig megfogó darabról, és jelezte, hogy ez nem az
igazi (még akkor sem lett az, amikor átírtam). Ellenben a blogomon közzétett
Tomorrowland írásomra azt mondta ez igen, ez az igazi, egy vagy te, ilyeneket
írj. Ami ledöbbentett, mert azt a kritikát kellemes írói hévvel írtam, de
körülbelül annyira izgatott a fogalmazás színvonala, ahogy a kocsmában az észt
osztva szokta az embert. A színdarab esetén viszont előtte lelkesen olvasgattam mások színikritikáit, hogy tudjam, milyen fogalmazásmód dívik a berkekben. Végül két dologra is rájöttem.
Egy. Azt igazából
hamarabb is tudtam, hogy mennyire fontos, hogy az adott mű (jellegétől és
színvonalától függetlenül) megfogjon, beindítson egy gondolatmenetet, még akkor
is, ha az a gondolatmenet arra megy ki, hogy „mi ez a szar?!” vagy, hogy „imádom
a Disney-t”. Így egyszerűen sokkal könnyebb írni. Ez az, amikor van miről írnom, és tudok is mit írni róla,
mert az adott időpontban az adott mű nekem szólt. Nem tudom, hogyan lehetne
az időt és a művek számát még jobban felduzzasztani, hogy végül szinte minden
nekem szóljon, azt sem tudom, ez egyáltalán lehetséges-e, de szeretnék ezzel
kísérletezni.
Aztán van az, amikor van
miről írnom, de egyszerűen nem tudok mit. Valami hasonló volt a fent
említett színdarabbal kapcsolatban is – tudtam, hogy ígértem egy cikket, korrekt
volt a darab, korrekt lett a cikkem is, de a megfelelési kényszer és az, hogy a
darabot nem éreztem száz százalékosan az enyémnek, hatott az írás lendületére.
Nem mondom, hogy siralmas lett, mert szerintem nem, sőt, hasonló kritikák
szoktak megjelenni sok helyen, csak azt mondom, hogy elhiszem, hogy ez nem egy
emlékezetes kritika az olvasó számára, és hogy emiatt nem jegyzi meg az én
nevem, és nem keresi majd később is a cikkeimet.
És végül van az a szint, amikor nincs miről írnom. Nem láttam vagy olvastam semmit, vagy ha láttam-olvastam
is, nem jegyeztem meg, mert nem köteleztek írásra, és nem fogott meg… hát, így
erről a kategóriáról ennyit tudok mondani. Az önműveléshez és az élményekhez
idő kell, ami sajnos tényleg csökken, ha az ember elkezd dolgozni (kivéve, ha a
munkája arra kötelezi, hogy ilyen élményeket keressen).
Kettő. És most jön
a lényeg, amit az elkövetkezendő időben igazán a magaménak akarok majd tudni. Szóval,
a mentorom azt mondta, ma alapvető fontosságú, hogy bármit ír az ember, azon ő maga
átsüssön, hogy az olvasók megismerjék, mert kritikát olvashatnak sokat, de A Hargitai Ági kritikáját csak tőlem
olvashatják. Gyakorlatilag az újságírók, a kritikusok is imidzset építenek,
vagy azok lesznek.[1] Ez
amúgy a bloggerekre már ezelőtt is nyíltan igaz volt, persze, a blog műfaja a
naplóírásra vezethető vissza… Szóval, a lényeg az, hogy rájöttem, ha én „kocsmaiagymenéses”
típusú újságíró/blogger/író vagyok, akkor úgy is kéne írnom. Már csak az a
kérdés, menni fog-e, vagy valamilyen mazochista megfelelési kényszer
minduntalan letérít majd erről az útról. Túl
sokat hallgattam azt, hogy a színvonalas írás csak ilyen meg ilyen lehet,
és így nehéz elhinni a kocsmadumámról, hogy a maga nemében az is az. Pedig, ha
egy gyakorlott szemű újságírónő azt mondja igen, akkor igen.
[1] Kivéve persze, akik
tömeges cikkgyártásra vannak kényszerítve, hogy folyamatosan kielégítsék az
emberek információigényét, legyen szó hírportálról vagy pletykamagazinról.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése