2015. augusztus 9., vasárnap

Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója, avagy beszélgessünk a társadalmi érzékenységről

A Tamás bátya kunyhójában – a humora mellett – az tetszett a legjobban, hogy bár a néger rabszolgák életéről szól, univerzálisan értelmezhető, és ezt nemcsak nyíltan vállalja, de érzékletesen be is bizonyítja az olvasónak. Ezt a regényt olvasva bizony akaratlanul is elgondolkoztam: én hova tartozom, ha társadalmi érzékenységről van szó.

Egy rabszolga, sok rabszolga
Tamás bátya az istenfélő, becsületes rabszolgák sorába tartozik, és mint ilyen, emelt fővel és tiszta szívvel igyekszik szembenézni azokkal a dolgokkal, amik rá várnak. Élete nagy részében szerencséjére (annak ellenére, hogy rabszolga) jó dolga van: a tulajdonosa szereti és becsüli őt. Minden akkor borul fel, amikor a tulajdonos anyagi csődbe jut, és kénytelen őt eladni. Bár Tamásnak el kell hagynia a családját, nem hajlandó elszökni a rá váró bizonytalan sors elől, így egy másik családhoz kerül, ahol – megint csak szerencséjére – szintén megbecsülik és szeretik őt. Azonban a későbbiekben nem kerülheti el a rossz dolgokat sem…


Miközben Tamás sorsát követjük, megismerkedhetünk más jellemű és életű rabszolgákkal, valamint különböző típusú szabad úriemberekkel és hölgyekkel is. Beecher Stowe 1850-es évek elején adatta ki ezt a regényt, hogy a rabszolgák helyzetét és potenciális sorsait érzékletesen bemutatva felszólaljon a rabszolgaság intézménye ellen – abban a korban, amikor még javában fenn állt a rabszolgaság intézménye. (Mondanom sem kell, hogy a regényt, amely először folytatásokban jelent meg, azonnal felkapták, és számtalan példányban és sok nyelven, köztük magyarul is megjelent.) A történet nagy erőssége, hogy pont jókor dolgozta fel ezt az érzékeny témát: ennél aktuálisabb máskor nem is lehetett volna.

Szerintem azért most is aktuális
A másik nagy előnye pedig az, hogy bár nagyon specifikus a témája, sikerült aktuálisnak maradnia. Én nem éltem (vagy legalábbis nem tudok róla:D) az 1800-as évek Amerikájában, és rabszolgatartók vagy rabszolgák leszármazottjaként sem érint a dolog. Ennek ellenére nagyon gyorsan haladtam a regénnyel, pár nap alatt befejeztem, és közben nemcsak az ironikus mondatain szórakoztam jól, hanem el is gondolkoztam azon, mennyi fajta és féle alakot jelenít meg, az elnyomottak és a hatalmon lévők oldaláról egyaránt. Szép kis körkép.

Tamás és Éva
Az egésznek a közepén Tamás és egy Éva nevű fehér kislány áll, akik egymáshoz hasonló jellemmel képviselik a két oldalt. Mindketten jóságosak, nemes lelkűek, kedvesek, törődnek a többi ember érzéseivel – és [SPOILER!!!!!!!] végül ez lesz a vesztük. Vajon ezzel mit akart üzenni az írónő? Azt, hogy aki teljes szívével átadja magát az őt körülvevő rossznak, aki nem keményíti meg a szívét, az így jár – de legalább közben nem adja fel önmagát, és jót tesz másokkal? [SPOILER VÉGE!]

Mellettük egyik oldalról megjelenik a mindenre elszánt, személyes szabadságára éhező és azért harcoló rabszolga, aki ölne is a családjáért; de az is, aki a szabadságkorlátozást inkább védelemként, mintsem problémaként éli meg. Vannak buták, okosak, leleményesek, szenvedélyesek, hiúk, mindenféle és fajta ember. Becheer természetesen azokat a rabszolgákat sem hagyja ki a történetből, akiknek az életét igazán megkeseríti a rabszolgaság: láthatunk olyanokat, akiktől véglegesen elszakítják a családjukat, akiket olyan tettekre kényszerítenek, amiket nem akarnak elkövetni, de olyanokat is, akiknek a lelkét és az önképét eltorzítja ez a világ, azonban van lehetőségük a menekvésre. Becheer Stowe természetesen a szeretet és az empátia fontosságát hangsúlyozza, azt, hogy mennyire fontos tudatosítani ebben a világban: a rabszolgák is csak emberek.

Nem jó gazda
Az érem másik oldala a szabad emberek attitűdje. Természetesen köztük találkozhatunk az ördöggel: azzal, aki személyes félelmeit a másik emberen éli ki, aki jelleméből adódóan viselkedik úgy, ahogy, és még igazolást sem kell keresnie. Akkor persze ott van az, aki győzködi magát, hogy ő bizony nem tehet mást, és amit tesz, messze a legjobb, pont így kell bánni a rabszolgákkal, ő igazán jóságos rabszolgatartó – pláne, hogy ez neki is érdeke, hiszen nem hagyhatja, hogy tönkremenjen az „áru”. És végül ott van a személyes kedvencem, Augustine St. Clare.

Aki pont olyan, mint én
Na jó, nem teljesen, de azért annyira igen, hogy tudjam, ha 14 évesen olvasom ezt a könyvet, maradéktalanul beleesek, és lelkesen tagadom minden rossz tulajdonságát vagy esendőségét. Így 24 évesen csak beleestem, de nem tagadok semmit – vagyok annyira öntudatos, hogy tudjam, egy cipőben járunk. Vagy legalábbis hasonlóban.

St. Clare az a gazdag és roppant intelligens ember, akit tönkre tett az az ellentét, ahogyan a fennálló rendszerhez áll, és ahogyan viselkedik benne. Augustine tudja, hogy ami körülötte megy, az rossz, tudja, hogy tennie kellene ellene, ugyanakkor úgy érzi, ez a társadalmi jelenség messze túlnőtte őt, így nem tud cselekedni, sőt, kifejezetten lusta lesz. Az ő gondolatai és viselkedése volt az, ami leginkább azt az érzést keltette bennem, hogy Beecher Stowe nem pusztán a rabszolgaságról ír, hanem minden típusú társadalmi elnyomásról – és nemcsak azért, mert a rabszolgák és gazdáik viszonyát a munkások és a tőkések viszonyához hasonlította. Azért is, mert ha valamilyen társadalmi réteg rossz helyzetét látom, ugyanez a magatehetetlen érzés ébred bennem, amit a hétköznapokban természetesen igyekszek elnyomni, hogy tudjam élni az életem. Ugyanezt érzem mindig, amikor az Örs vezér téri aluljáróban végigsétálok, és minimum három hajléktalan szólít le. Ugyanezt a kényes menekültkérdéssel kapcsolatban, vagy ha arról van szó, mennyivel nehezebb még most is melegként/nőként/magyar páciensként érvényesülni, mint „átlagemberként”.

St Clare és Tamás
Legyen szó bármilyen társadalmi kérdésről, végül ugyanazokra az összetevőkre lehet lebontani: pénz (illetve annak a hiánya), előítéletesség, társadalmi megszokások, berögzített gondolatok, az, hogy az emberek hajlamosabbak inkább a különbözőségüket, mint a hasonlóságukat észrevenni. Azt hiszem, a pénz részét nem kell magyarázni. Erre vezethető vissza például, hogy most mindenki tanácstalanul áll, és azon gondolkozik, „hova rakjuk az amúgy is szűkös Európán belül azt a sok menekültet?”. Az, hogy a magyar pácienseket szinte csak akkor látják el, ha már haldokolnak. Vagy éppen az, hogy néhány munkahelyen nőknek kevésbé szívesen adnak munkát, hiszen hamarosan szülni fognak, és akkor bizony nem a következő generációt „termelik ki”, hanem az adott cég termeléséből esnek ki. A társadalmi megszokások miatt keresnek kimutathatóan kevesebbet a nők, mint a férfiak – ugyanabban a munkakörben, ugyanannyi munkával is[1]. Ugyanerre vezethető vissza az is, hogy a melegek kapcsolatát sokan lenézik, és nem hiszik el, hogy az lehet ugyanolyan tiszta és szép, mint egy hetero kapcsolat (ahogyan ugyanolyan mocskos és csúnya is). A különbözőségek kiemelésének számlájára pedig például az írható, hogy sokan félnek a menekültektől és az ő más kultúrájuktól – ahogy a (terror)támadások, amiket a más kultúra és hit nevében követnek el, is ennek tudhatók be. Mindennek két oldala van. A listát pedig még sorolhatnám…
Az áru
Nincs megoldás, van megoldás?
Az a szomorú az egészben, hogy Beecher Stowe nem mutat fel megoldási lehetőséget. Mindannyian tudjuk, hogy a rabszolgatartás intézménye hogyan ért véget, és közben hogyan éreztette a későbbiekben, akár még napjainkban is hatását. Lehet, hogy St. Clare-nek van igaza, és az egész társadalmi probléma annyira nagy és elburjánzó, hogy egyénként nem is tehetünk ellene? De akkor mit tehetünk? Beecher Stowe mankóként csak annyit ad, hogy ideális helyzetben, ha mindenki jót tesz azokkal, akik körülötte élnek, az a jóság végül elterjed a világban.

A kérdés az, hogy mikor. És hogy hány áldozatot követel…

Kategória: olvasd csak el szépen, és gondolkozz el rajta!



[1] Még mielőtt valaki követ dobálna rám, hogy „te feminista, le akarod verni a férfiakat, talán utálod őket?!”... Nem, sőt, hosszú távon együtt szeretnék működni egyikükkel valami társadalmi izé, amit házasságnak is neveznek, kötelékében. Éppen ezért szeretnék egyenrangú kapcsolatot vele – társadalmi szinten is.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése