2016. május 1., vasárnap

Firenze TOP5, avagy a Ponte Vecchiótól a közlekedési táblákig

Gyönyörű kertek, fantáziadús közlekedéstáblák, érdekes múzeumok[1] és az egyik legjobb olasz fagylaltozó… Firenze TOP5 következik!

Miután olvastam egy cikket, amely szerint Firenze Európalegjobb turista célállomása, az izgalomtól remegve vártam a lehetőséget, hogy belevessem magam a megszavazott élvezetekbe. Listát írtam, képeket googliztam, térképet néztem, aztán persze jött az eső, és felrúgott mindent. Négy napból három zuhogó esőben, beázott cipőben, aktívan vacogva telt. Azért élveztem? Naná! Íme, a TOP5 dolog, ami igazán megfogott Firenzében.

A város és én


1. A közlekedési táblák
Erre nem számítottál, igaz? Pedig Firenze egyik legjellegzetesebb vonásává nőtte ki magát a szememben az, amit a közlekedési táblákkal műveltek. Az egész valahogy úgy indult, hogy a csapat egyik tagjának feltűnt, hogy a balra kanyar egy szívecskét szúr át. Majd hogy halacskák úszkálnak a „várakozni tilos”-ban. A stop-tábla behúz egy arcnak. Szumóbirkózó feneke mered ránk. Valaki óvszert húzott stoptáblára. Szívecske itt, szabadságfelirat ott. Aztán pedig felfogtuk, hogy a belváros kb. minden utcájában felfedezhetünk valami szokatlant és izgalmasat, ha figyeljük a közlekedési táblákat.

Nyilván egy bolt is jár ehhez az ügyes gerillamarketinghez. És bár nagyrészt csak matricákat, képeslapokat meg kis táblákat lehetett itt venni, azért stílusosan művészieskedő volt, a forgó kiállított tárgytól kezdve a falfestéken át a bolti eladóig, aki abszolút megtestesítette az olasz fiatal művész összes sztereotípiáját. Öltözék, hanghordozás, a laza nemtörődömség, amivel meggyújtja a cigijét a boltban… minden a helyén.
2. A kertek
Olaszországban rájöttem, hogy a kertek és a parkok szerelmese vagyok, valahogy minden városban találtam olyat, ami megfogott.[2] Firenzében rögtön két növénygyűjtemény is megnyert magának: a Giardino delle rose (A rózsák kertje) olyan, mint egy kis ékszerdoboz, a Pitti Palota parkja pedig Mr. Darcy szökőkutas jelenetét juttatta eszembe.

A park ugyanis hatalmas, gyönyörű szökőkutakkal, lugas ösvénnyel, virágos kerttel és gyönyörű kilátással. Egy-két órát minimum el lehet benne tölteni, pláne, ha ötpercenként megállsz fotózkodni, ahogy mi is tettük.

Kilátás a Parkból
Szökőkút - hol van Mr. Darcy? 
Séta a lugasban öt perc napfénnyel
A rózsák kertje nem annyira híres, viszont nagyon hangulatos, pláne tavasszal, amikor tényleg tele van rózsákkal, valamint érdekes szobrokkal és a napsütésben „csillelő” emberekkel. Hangulatában kicsit olyan, mint a Margitsziget rétje, csak sokkal kisebb és sokkal romantikusabb. Ha Firenzében laknék, biztos ide járnék minden nap!
Giardino delle rose
Jelenlegi státuszom: két utazás között
Pacsiiii
3. A fagyizó
Még csak most ért véget az április, de máris azon aggódok, hány kilót fogok felszedni az olasz fagylaltoknak köszönhetően. Trentóban már két olyan fagyizót is találtam, ahova bármikor szívesen betérek[3], de egyik sem nyújtott olyan élvezetet az ízlelőbimbóimnak, mint a firenzei LaCarraia sajttortás fagyija. Vagy az étcsokis. Vagy a citromos-kekszes. Vagy a csokis mousse-os. Ha Firenzében jársz, mindenképpen próbáld ki az ottani fagyikat! 

4. A divatkiállítás
Ha egy kicsit is rajongsz a női ruhákért, és titokban visszavágysz abba a korba, amikor indokolatlanul széles szoknyákban jártak a nők; stílusosnak találod a ’20-as éveket; szívesen belebújnál abba a habcsók izébe, ha lenne rá alkalmad; esetleg szeretnéd megtudni, hogyan öltöztek régen a divatosnak tartott olasz hírességek, mindenképpen nézd meg a Pitti Palota kosztüm kiállítását. Lányos énem minden porcikája visítva ugrándozott az örömtől, amikor bejártam a Palota amúgy is gyönyörű termeit, és megcsodálhattam az elmúlt cirka 150 év ruhakölteményeit, elolvasva azoknak a nőknek a történeteit, akik hordták őket.

"just a drop of no5"

5. A látvány
Néhány lépcsőt meg kell másznod, ha fel akarsz jutni a Piazzetta Michelangelóra, de abszolút megéri: a kilátás egyszerűen gyönyörű. Firenze tele van szép épületekkel, kezdve a Dómmal, a könyvtáron át, a Ponte Vecchioig, szóval az összképnek esélye sincs rondának lenni.
Piazzetta Michelangelo
Firenze egyik legszebb tere pedig a Piazza della Signoria. Imádni fogod, ha szereted az ókori szobrokat (és bírod a tömeget), ugyanis számos híres alkotást (illetve annak másolatát) találhatsz itt, többek között Dávidot is megcsodálhatod. Mármint csak a pszeudo-Dávidot, de azért elég menő.
Kukucs!

Firenze egy élettel teli, izgalmas és gyönyörű város. Bevallom, a legjobb európai célállomásnak nem ezt a várost szavaznám meg, de azt abszolút megértem, mit keres a TOP10-ben.


[1] Nem, az Uffizibe nem mentünk be: vagy a sor volt túl hosszú, vagy mi voltunk túl fáradtak és hisztisek hozzá.
[2] Még nem sikerült eldöntenem, hogy ez annak tulajdonítható-e, hogy élvezem azt a hamis „vissza a természethez” életérzést, amit nyújtanak, vagy annak, hogy utazás közben sokszor ott költöm el az önkéntes pénztárcához szabott, alacsony költségvetésű szendvicsebédem az első nap…
[3] És egy olyat, amit mindenki szeret, de szerintem túl édes a kínálatuk, arról nem is beszélve, hogy ott éltem át a világ legbizarrabb fagyis élményét: a SAJTFAGYIT.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése