Nagyon ritkán van
olyan, hogy egy város egy nap után mély benyomást tud rám tenni. Ilyen volt a
változatos és izgalmas Amszterdam, a túlzsúfolt és túlértékelt Velence, és most
az alig ismert, de ezer csodát rejtő Merano is csatlakozott a sorhoz. Fantáziadús
folyópartjára és a szépséget a szórakoztatással ötvöző kertjére egy nap alig
elég.
Olaszországon kívül
Olaszországon belül
Olaszország Trentótól északra egy ilyen furcsa hibriddé
alakul: a történelmi vonatkozásai és az osztrák határhoz való közelsége miatt
ebben a térségben szinte már nem is olaszok, hanem osztrákok laknak, akik a
dallamos olasz nyelvet részben a katonásabb németre váltva az építkezési
stílust is lecserélték. A házak között járva inkább érzed magad egy
síparadicsomban, mint egy igazi mediterrán városkában, ami engem jól le is
sokkolt így kilenc hónap tömény olaszlét után.
Ami még sokkoló volt, az a WC. Teljesen véletlenül betértünk
egy hangulatos „kis olasz kávézóba” a folyóparton, ahol már a pincérnő gyanakvásra
adott okot, amikor németül vette fel a rendelésünket. De csak a WC-be betérve jöttem
rá, mennyire távol áll ez a kávézó bármitől, amit olasznak neveznék: egyszerű magyar
lányként hirtelen nehezen tudtam annál abszurdabb dolgot elképzelni, mint a
márványkővel kirakott, hatalmas WC-ben osztrák klasszikus zenére pisilni.
Aztán elkeveredtünk a
folyóparton
Megszállott Sisi-rajongóként[1]
meg kellett keresnem a híres, ülő Sissi-szobrot, hogy teljes lehessen az életem[2].
A hercegnő annak idején 7 hónapot töltött el a helyi kastélyban, egészségügyi
sétáját a folyóparton róva: a sebes, mégis hangulatos kis folyót elnézve
abszolút meg tudtam érteni, hogy miért választotta ezt a részét a városnak. A
meránóiak persze még menőbbé tették az egészet: az alpesi hangulatra fittyet
hányva „berendeztek” itt egy mini esőerdőt, amelyet érdekes, a természetbe
beolvadó szobrokkal dobtak fel. Csobogó folyócska, faember, megbújó óriáskígyó
és látványos ragadozó madár – kell ennél több?
Bizony kell, méghozzá a
Trauttmansdorff-kastély kertjei
A Sissi-kastély kertjei körülbelül 12 hektáron terülnek el,
ami azt jelenti, hogyha szereted kiélvezni a látványt, elmerülni a csodálatban
és selfie-zni párat, akkor minimum öt órára szükséged van ahhoz, hogy megnézd a
felét. Szerencsére a kert tervezői azon voltak, hogy kényelmessé tegyék ezt a
napot, mosdót még az is pont megfelelő időben talál újra és újra, akinek kiemelten
gyakran van rá szüksége, emellett hangulatos ülőhelyekkel tarkított az egész,
szóval bármikor megállhatsz megenni a kis szendvicsed, és a tömeg is
optimálisan oszlik el.
És, hát, ennél csodálatosabb és szórakoztatóbb kertet még nem
láttam. Hegyoldalon, hegyek között, dúsan zöldellve, virágosan illatozva, ezer
csodát rejtve…! Az egyik kedvenc helyem a szerelmesek parkja volt, amit kicsit
interaktívabbá tettek: eleresztheted például ott a rossz érzéseidet,
megragadhatod a jókat, vízen járhatsz, és azon agyalhatsz, az egyik perverzen
leselkedő kisfiú miatt miért csak pár perc késéssel veszed észre a másikat… (Izé,
szobrokról van szó.) Ugyanakkor találhatsz itt papagájházat, lugasokat,
gyümölcsöt, fűszernövényt, mini strandot, tavat, a hónapnak megfelelő
virágcsodát, pipacsmezőt, kreatívabbnál kreatívabb kilátóhelyet és akkor az
üvegházra még időd sem volt… Egyszerűen olyan, mint egy csodavilág, elvarázsol
és abszolút feltölt energiával.
Persze a kastély sem üres. Bár én azt hittem, kicsit szánalmas
módon az egész kiállítást arra húzzák majd fel, hogy Sissi hét kemény hónapig
itt lakott, valami sokkal jobbat találtak ki: információkkal részletesen
ellátott, fantáziadús és szórakoztató turizmus-kiállítást járhatsz végig, ha a
kerteket már letudtad (vagy rákezdett az eső, mint az én esetemben). A legjobb
az egészben, hogy pont akkor találod meg a golyós akadálypályát, amikor az
agysejtjeid már végképp felmondták a szolgálatot, így teljesen ki tudod
élvezni, hogy egy mini golyóval bejárod a tipikus síparadicsomi és hegyvidéki
élet különböző helyszíneit.
A kert mélypontja viszont a The Botanical Underground, amely
amennyire menőn hangzik (botanikus kert? A föld alatt? Botanikus kert?), annyira nem az. Egyrészt, nem botanikus kert.
Másrészt, biztos totál beszívtak azok, akik ezt kitalálták. A földalatti részt
a háromfejű kutya, Kerberosz (Bolyhoska) őrzi, de szerintem csak azért, hogy ez
a sok hülyeség ne szabaduljon ki. Az elején még minden normálisnak tűnik,
mármint csak a víz hatásait tudjuk meg a víztől magától, szóval mi az. Az egész
akkor durvul el, amikor az ásványok fejhangon visítozva részletezik, mire jók,
és még csak véletlenül sem érted meg őket, amikor egyszerre beszélnek. Pedig
biztos sokról maradsz így le. Szerencsére az egész csak 12 perc, szóval utána
nyugodtan élvezheted tovább a kerteket, és fedezheted fel, hogy a meránóiak magyar
rackajuhokat is hozzácsaptak a világ 84 csodájához[3].
A kertek és a múzeum bizony egész napos foglaltságot
jelentenek, a belépő 12 euróra rúg, ha felnőtt vagy, és 8,50-re, ha tanuló –
bármelyik kategóriával még csóró magyar szemmel is abszolút megéri. Nem hiába
nyerte el tavaly „az év kertje” díját nemzetközi szinten!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése