A délnyugat-német körút: néhány nap alatt néhány város

Frankfurt, Heidelberg, Mainz, Pforzheim, Stuttgart és Wiesbaden… Két közeli ismerősömet meglátogatva Délnyugat-Németországot járhattam be, általános képet nyerve az ország ezen részéről.

Az általános képhez nagyban tartozik a bretzel+vaj kombó szeretete, a félig lerombolt, majd sietve (és gyakran csúnyán) újjáépített városkép, a gazdagság általános hangulata, az országutakon száguldozó őrültek ijesztő közelsége, a fejlett vega és vegán kínálat, na meg persze a rossz idő. De milyenek a meglátogatott városok?

Stuttgart

Az egynapos stuttgarti látogatásom nagy része a hidegre való tekintettel az egyik helyi múzeumban telt el. A Staatsgalerie-ben egy nagyon alapos gyűjteményt találhat az ember, amely az 1300-as évektől napjainking öleli fel a legfontosabb stílusokat és alkotókat. Bevallom, nekem a Louvre-nál is jobban tetszett, mert sokkal emészthetőbb az itteni mennyiség, és a termek elrendezése is logikusabb. És bár a Mona Lisa nincs itt, így is olyan fontos festők alkotásait fedezheti fel az ember, mint Rembrandt vagy Picasso.

Oberer Schlossgarten

A város is elég szép, és bár az olyan külterületi helyekre, mint az állatkert, időhiány miatt nem jutottam ki, így is megtaláltam azt a parkot, amelyik lenyűgözött: az Oberer Schlossgartent. A park egyik oldalán klasszikus szobrok sorakoznak, a másik oldalán a városi színház áll, középen pedig a valószínűleg az Újpalotához tartozó tó. Bármerre néz az ember, csak szép dolgokat lát.

Pforzheim

Oké, tudom, mit kérdezel most magadtól. „Mégis mi ez a hely, és mit kerestél te ott?” Bevallom, ha az egyik közeli barátom nem lakik ott, biztosan nem keresem fel ezt az egyáltalán nem híres, Nyíregyháza nagyságú, a második világháború során nagyrészt lerombolt, azóta pedig elég csúnya stílusban újraépített várost. Ugyanakkor Pforzheimnek is megvannak a maga látványosságai.

a Wallberg

Ha példádul szereted az állatokat, érdemes elmenni a helyi, etetős állatkertbe, ahová belépőjegyet nem kell fizetni, csak ilyen kajacsomagot vehetsz, ha kedved van a helyi lényeket etetni és közben simogatni (a kaja reménye nélkül hülyék lennének megközelíteni az embert). Még történelmi nevezetessége is van a városnak: a Wallberg, az a domb, ahová a második világháborús romokat hordták össze, és ahol most egy nagyon mini kiállítást láthat az ember, előtte-közben-utána képekkel, realizálva, hogy ez a város szép lehetett egykor. A város leghíresebb kulturális alkotása a Gasometerben található. A Rom 312 a világ legnagyobb 360 fokos panorámája, amely az ókori Rómát mutatja be a fent említett évben. A panoráma kicsit túlárazott – 9 euró a diákjegy, 11 a felnőtt –, de tényleg nagyon alaposan kidolgozott és szép, ráadásul nem teljesen állókép: a nappalok és az éjszakák váltakoznak rajta.

Rom 312

Kaja szempontjából is megéri felkeresni a várost, az ugyanis tele van olaszokkal. A La Pinseriában például "pinsát" lehet kapni, ami majdnem olyan, mint a pizza, csak a tésztája tök más, de amúgy finom. (Kivéve, a nutellásat, az szerintem extrafura, bár más meg viszi, mint a mézet, szóval.) Azoknak a (valószínűleg nem létező) pénzes olvasóimnak, akik épp Pforzheimbe készülnek, és olasz fogásokra vágynak előétellel, főfogással meg desszerttel, a Landgasthof Hohenecket tudom ajánlani, ahol minden egyes falat nagyon ízletes. Az alternatív megoldások kedvelőinek pedig az Natura Feinkostot, egy nagyon családias hangulatú bioboltot, ahol a megvásárolható hozzávalókból helyben fogásokat is készítenek – az okrasalátát nem szabad kihagyni!

Frankfurt 

Felhőkarcolók és templomok váltakozása alkotja Frankfurt látképét. Frankfurt szerencséjére a világháború ellenére is szépen megmaradtak vagy megújultak az itteni épületek, például a vörös Katedrális, a főtér házai vagy a templomok nagy része. Bár a Paulskirchét nagyrészt lerombolták, történelmi jelentősége miatt később korrekten fel is újították, hogy emléket állítsanak a német demokrácia kezdeteinek: ma egy, a német parlament kialakulásáról szóló kiállításon informálódhat itt az ember.

a névsor a régi zsidó temető falán

Szintén a második világháborúhoz kapcsolódik a zsidó emléktemető, amelynek belsejében régi, romos sírok állnak, a falakon körbe pedig a háború során meghalt zsidók neveit olvasatjuk, tudván, hogy az elképesztően hosszú lista csak töredéke az egésznek.

Az irodalom kedvelőinek érdemes felkeresni a Goethehaust, ahol az író született és cseperedett, és amelyben nagyrészt az eredeti berendezési tárgyakat tekinthetjük meg, megismerve azt a környezetet, amelyben Goethe nevelkedett[1]. Goethéről már 1863-ban megemlékeztek: Otto Volger döntött úgy, hogy a házat visszaalakítva műemléket állít az írónak. Szerencsére még a bombázások előtt evakuálták a bútorokat, így a háború után megkezdhették a ház újjáépítését, az eredeti hangulatot visszaadva. Bár azok tuti nem eredetiek, nekem a tapéták tetszettek a legjobban.

in the jungel

A Pálmakertben is ellófrálhat az ember néhány órán keresztül. Pálmák, kakaófák, kaktuszok, fahéjfák és más egzotikus növények gyűjteménye, egy szép, nagy kert és kedves kis tavak várják a látogatót, ősszel pedig a zöld keveredik a sárga, barna és vörös színeivel.

A kedvenc frankfurti helyem az Eiserner Steg (azaz Vashíd), ahonnan a klasszikus épületekben és a felhőkarcolókban egyaránt gyönyörködhetünk, és mivel ez egy kizárólag gyalogos híd, akár annak közepén is készíthetünk (magunkról) fotókat.

Wiesbaden és Mainz

Mivel egynapos túra alatt, hidegben és esőben fedeztem fel ezt a két várost, nem nagyon tudom őket különválasztani: kicsit olyan, mintha Wiesbaden lenne a klasszikus és gazdag nagytestvére az otthonos és kicsit bohókás Mainznak. Bát Wiesbaden gyönyörű a maga klasszikus házaival (néhány utca Pest tisztábbik változatát idézte bennem), nekem mégis Mainz hangulata jött be, ahol vagy a folyópart mentén andaloghatunk valakivel, vagy pedig a szűk, macskaköves utcákon, apró, faberakásos házak között járva. A Hans im Glückben pedig nyálcsorgatásra okot adó normál, vega vagy vegán hamburgereket ehetünk. Ja, és Mainz főtere sokkal szebb, mint Frankfurté, már csak azért is, mert ide nem engedi be az autókat!

Wiesbaden

Heidelberg

Tipikusan az a város, amelyet „apró ékszerdobozként” jellemeznek a prospektusban, nem csoda, hogy Mark Twainnek is nagyon bejött a hely, és itt lépett túl írói váláságán. A város tényleg kicsi, tényleg gyönyörű, a folyó egyik oldalán csodaszép házak, a másik oldalán pedig egy zöld (azaz ebben az időszakban sárgás-zöld) domboldal áll. A kastély is nagyon gyönyörű, kicsit romos, így azonnal vadregényes hangulatom lett tőle, a kilátás nagyon szép, az itt található[2] gyógyszertár kiállítás pedig érdekes. Azonban van egy-két szépséghibája is: a gyógykiállítást leszámítva a kastély belsejét csak körbevezetéssel lehet felfedezni, amelyet a nyitvatartás utolsó órájában már nem vehettünk igénybe, a gyógyszertáras teremvezető udvariatlan és türelmetlen volt, ráadásul a jegyünkkel a kisvonatot is használhattunk volna, de azt húsz perccel a kastély zárása előtt bezárják, így ha hatig maradsz, a kisvonatról egy az egyben lemaradsz… Hol van a német logika?

a kastély

Pénzügyi infarktus

Alapjáraton nagyon tetszett Németország ezen része, annak ellenére a történelmi események nem teszik lehetővé, hogy igazi pompájában fedezhessük fel a városokat. Ugyanakkor csóró önkéntesként és magyarként szinte folyamatosan agybajt kaptam az áraktól, pláne, a márkás ruhák terén, amik néha pont ugyanúgy néztek ki, mint az átlagosak, leszámítva az árcímkét. Emellett az egyik vendéglátóm is sokkolt ilyen nem saját tapasztalaton alapuló „felsőtízezres” sztorikkal („ez a semmilyen bögre itt hatezer forint, az a kanapé pedig sok nullával több”, „a barátom gyerekkori játszótársainak egy része kastélyban lakott”), ami aztán extrán ráébresztett arra, hogy egyes helyeken mennyire tudják szórni a pénzt, mivel van miből.

(Másrészről viszont az árak-fizetések arányát tekintve itt sokkal elérhetőbbek a biocuccok, és a Bershka, H&M, Tezenis és társaik pedig hasonló árban vannak, mint otthon.)

Emellett a németek extrán környezettudatosak, vagy legalábbis annak szeretik magukat érezni, ennek ellenére a virágzó autóipar mellett minden családban van legalább két-három (vagy még több) autó, hogy minden jogsi képesre jusson egy, az utak pedig mindig tele vannak. Ennek persze az is az oka, hogy sokan az otthonuktól távol dolgoznak, akár egy órát is autózva, hogy odaérjenek, de azért mégiscsak érdekes ellentét.

A legjobb dolog…

… persze merőben személyes természetű: az, hogy megnézhettem a szeretteimet a természetes élőhelyükön. Ez idén már a második ilyen lehetőségem, a francia utam során egy egyetemi barátomat, most pedig az unokatesómat, valamint az egyik Olaszországban megismert barátomat látogattam meg. Mivel a külföldi élményeim miatt egyre több külföldi barátom van, ráadásul a magyarok közül is egyre többen költöznek ki (...), nagyobb és nagyobb hangsúlyt kapnak az ilyen látogatások. Az, hogy látod, hol él a másik, kicsit belekukkantasz a mindennapjaiba, nagyobb megértést tehet lehetővé, mintha csak online kommunikálva tartjátok a kapcsolatot, legyen a Skype vagy a Facebook Messenger bármilyen fejlett is. Szóval igazán hálás vagyok ezekért a lehetőségekért, a jó vonat- és buszutakért és a nagyszerű vendéglátásért, legyen az bármelyik országban.

Szóval, Németország szép és jó, de az együtt töltött idő a legjobb! ;)

Küsschen,

Ági

---

[1] Rohadt gazdagok voltak, 2000 könyvük volt a magánykönyvtárban, meg ilyenek.

[2] Ne kérdezd, miért…