Kicsi, de gazdag – többnyire ennyit tudunk Luxembourgról. A Nyíregyháza
nagyságú város azonban tele van kincsekkel. Mindenképpen érdemes felkeresni,
hogy beleszerethess a festői tájba, a középkori hangulatba vagy a világháborús
történelem maradványaiba!
Mondanám, hogy Luxembourg városa
azonnal megfogott, de nem lenne igaz. Az első benyomásaim határozottan rosszak voltak,
először is azért, mert szinte téli időjárás fogadott, sapkám meg (még) nem
volt, másodszor pedig azért, mert a vasútállomáson a nőknek többet kell fizetni
a WC használatért, mint a férfiaknak[1],harmadszor
pedig azért, mert a buszon mindenki morcosan ült. Azonban Luxembourg a nehézkes
indítás ellenére is megnyert végül magának.
Mi is van Luxembourgban?
Párizs és az Eiffel torony. Róma
és a Trevi-kút. Budapest és a Parlament. Vannak olyan városok, amelyeknek a
nevét meghallva, azonnal a helyi látványosságra asszociál az ember. Na, Luxembourg
nem ilyen. Még a brüsszeli Mini-Európába is egy hidat mutattak meg belőle. Egy hidat, nem pedig valami gyönyörű
épületet. Az egyedüli dolog, amit tudtam róla és az országról általánosságban, hogy
marha pici. Mikor az egyik barátommal úgy döntöttem, hogy mégis átugrunk, és
megnézzük a várost, azonnal az internet-információ rengetegébe vetettem magam,
hogy egy listát készítsek a helyi látványosságokról. És mint kiderült, van
ilyen.
 |
| Patton tábornok sorakozó katonáira néz |
Itt található például az egyik
amerikai világháborús emléktemető. Ilyen emléktemetőhöz még csak a Benetton
poszterén volt szerencsém, így a fagyos idő ellenére is kilátogattunk oda, hogy
megcsodáljuk a geometriai pontossággal felsorakoztatott fehér kereszteket. A temető
egyszerűen lenyűgöző a maga egyszerűségével, a bejárat melletti információs
házban pedig elképesztő történeteket és megdöbbentő információkat tudhat meg az
ember. Ilyen sztori például a Schroeder férfiak összekapcsolódásának története.
Nico Schroeder tíz éves volt, amikor az amerikai katonák eljutottak a városába.
Ekkor látott néhányat, akik fára akasztott kulacsokból zuhanyoznak. Később a
temetőben talált egy olyan sírt, amire az ő családnevével azonosat írtak, és
ezt gondozásába is vette, majd megpróbált utánajárni, ki is lehetett Ewald
Schroeder. Nyomozását siker koronázta, így juthatott el a Schroeder-családhoz,
és olvashatta el Ewald leveleit, beleértve az utolsó, még fel nem bontottat.
Ebben a levélben Ewald megírta, hogy halála előtt Nico városában állomásoztak,
és itt hogyan zuhanyozott le fára akasztott kulacsok segítségével. Az idősebb
Schroeder tehát azon emberek egyike volt, akiket a fiatalabb gyerekkorában
megfigyelt. Azóta sajnos már Nico is elhunyt, de az amerikaiak sírjaihoz
kapcsolódó törekvéseiről még most is olvashat az ember.
 |
| ez a hely egyszerűen lenyűgözött |
Az UNESCO is megbecsüli
Luxembourg sok helyen
emlékeztetett Pestre vagy éppen Nyíregyházára. A belváros szélén álló épületek
például Pest utcáit, a külső területek, valamint a város nagysága pedig
Nyíregyházát idézte fel bennem. (Mindkét városban körülbelül 120.000 fő lakik!)
A belváros azonban tagadhatatlanul egyedi, még az UNESCO is felvette a
világörökségi listájára. Luxembourg régen egy nagy erődítmény volt, az egész
óvárosi részt felölelve. Így aztán nem meglepő, hogy a centrumban sétálgatva
azonnal középkori hangulatom lett, az Alzette folyó partján pedig természet közelben
érezhettem magam, mivel ott nagyrészt meghagyják a helyi növényeket úgy, ahogy
azok kifejlődnek.
 |
| középkori hangulat |
Luxembourg másik híressége a
Kazamaták rendszere. Ezek a földalatti alagutak régen 23 kilométeren keresztül
húzódtak végig, hatalmas helyet biztosítva a katonáknak, sőt a mindennapi
élethez szükséges konyháknak, pékségeknek, műhelyeknek is. Az 1800-as években
az erődítmény nagy részét elpusztították, azonban a kazamatákat nem tudták
volna úgy teljesen felrobbantani, hogy a város maga ne sérüljön, így 17
kilométernyi területen még ma is elérhető.
 |
| itt lehet gyönyörködni a városban |
Ma persze már nincsen benne semmi
egy-két ágyút leszámítva, ennek ellenére izgalmas egy kicsit a szűk
csigalépcsőkön és a félhomályos folyosókon kolbászolni, és elképzelni a régen
volt életet, arról nem is beszélve, hogy a városra fantasztikus kilátás nyílik
innen.
Néhány szó a Couchsurfingről
Életemben először Luxembourgban kanapéztam.
A hostjaink, Francois és Alexia, egy kedves pár, nagyszerűek voltak, elláttak hasznos
tanácsokkal, főztek ránk az első nap (mi pedig csináltunk egy jó kis magyar
lecsót a második nap – tetszett nekik, bár a kenyértunkolás fogalmát előtte
szerintem nem nagyon ismerték), és körbevezettek a belvároson, elmesélve annak
történetét. Általuk jutottunk el olyan jó helyekre, mint a Konrad bár, amely
otthonos összevisszaságával erősen emlékeztetett a magyar romkocsmákra, vagy a
La Table du Pain, ahol finoman bereggelizhet az ember. Közben a kulturális
különbségekről is sokat beszélgettünk, mivel Alexia Svájcból, Francois pedig
Franciaországból érkezett Luxembourgba.
 |
| vendéglátóinkkal (Alexia, Tünde, én és Francois) |
Bár már évek óta tagja vagyok a
CS-nek, most gondolkoztam el igazán azon, hogy milyen is a dinamikája, és hogy
milyen dolgokat taníthat nekünk. Rájöttem, hogy a világ abszolút nem arra neveli
az embert, hogy idegenektől bármit ingyen elfogadjon, és ne akarja rögtön
viszonozni a szívességet, sőt, jól érezze magát abban a szituációban, hogy
valaki más tesz érte. A Couchsurfing rendszere ennek alapjában megy neki: bár
egyfajta kölcsönösségen alapul (tiszteld a másikat és az igényeit, légy kedves
és nyitott, valami aprósággal okozz örömet a másiknak), végső soron arra
vezethető vissza, hogy valaki felajánlja a kanapéját, a meleg vizét, az idejét,
sőt, néha a kajáját is, másvalaki pedig elfogadja azt, és közben élvezi az
utazását. Amihez persze az kell, hogy ne szorongjon az ember ilyen
szituációban, ne listázza, ki tett kiért mit, hanem röstelkedés nélkül fogadja
el azt, amit más önként felajánl. Ez egy olyan erős üzenet és élmény, amellyel
nem gyakran találkozik az ember a hétköznapokban, nekem időre is volt szükségem
ahhoz, hogy feloldódjak, és élvezzem, hogy ultra-figyelmes vendéglátóink vannak.
Aztán, amikor ez sikerült, minden helyrebillent.
Jó lenne a hétköznapokban is
helyrebillenteni a világot.
Bisous,
Ági
 |
| itt az új sapim |
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése