2017. október 30., hétfő

Luxembourg: pici, de tartalmas

Kicsi, de gazdag – többnyire ennyit tudunk Luxembourgról. A Nyíregyháza nagyságú város azonban tele van kincsekkel. Mindenképpen érdemes felkeresni, hogy beleszerethess a festői tájba, a középkori hangulatba vagy a világháborús történelem maradványaiba!


Mondanám, hogy Luxembourg városa azonnal megfogott, de nem lenne igaz. Az első benyomásaim határozottan rosszak voltak, először is azért, mert szinte téli időjárás fogadott, sapkám meg (még) nem volt, másodszor pedig azért, mert a vasútállomáson a nőknek többet kell fizetni a WC használatért, mint a férfiaknak[1],harmadszor pedig azért, mert a buszon mindenki morcosan ült. Azonban Luxembourg a nehézkes indítás ellenére is megnyert végül magának.

Mi is van Luxembourgban?
Párizs és az Eiffel torony. Róma és a Trevi-kút. Budapest és a Parlament. Vannak olyan városok, amelyeknek a nevét meghallva, azonnal a helyi látványosságra asszociál az ember. Na, Luxembourg nem ilyen. Még a brüsszeli Mini-Európába is egy hidat mutattak meg belőle. Egy hidat, nem pedig valami gyönyörű épületet. Az egyedüli dolog, amit tudtam róla és az országról általánosságban, hogy marha pici. Mikor az egyik barátommal úgy döntöttem, hogy mégis átugrunk, és megnézzük a várost, azonnal az internet-információ rengetegébe vetettem magam, hogy egy listát készítsek a helyi látványosságokról. És mint kiderült, van ilyen.
Patton tábornok sorakozó katonáira néz
Itt található például az egyik amerikai világháborús emléktemető. Ilyen emléktemetőhöz még csak a Benetton poszterén volt szerencsém, így a fagyos idő ellenére is kilátogattunk oda, hogy megcsodáljuk a geometriai pontossággal felsorakoztatott fehér kereszteket. A temető egyszerűen lenyűgöző a maga egyszerűségével, a bejárat melletti információs házban pedig elképesztő történeteket és megdöbbentő információkat tudhat meg az ember. Ilyen sztori például a Schroeder férfiak összekapcsolódásának története. Nico Schroeder tíz éves volt, amikor az amerikai katonák eljutottak a városába. Ekkor látott néhányat, akik fára akasztott kulacsokból zuhanyoznak. Később a temetőben talált egy olyan sírt, amire az ő családnevével azonosat írtak, és ezt gondozásába is vette, majd megpróbált utánajárni, ki is lehetett Ewald Schroeder. Nyomozását siker koronázta, így juthatott el a Schroeder-családhoz, és olvashatta el Ewald leveleit, beleértve az utolsó, még fel nem bontottat. Ebben a levélben Ewald megírta, hogy halála előtt Nico városában állomásoztak, és itt hogyan zuhanyozott le fára akasztott kulacsok segítségével. Az idősebb Schroeder tehát azon emberek egyike volt, akiket a fiatalabb gyerekkorában megfigyelt. Azóta sajnos már Nico is elhunyt, de az amerikaiak sírjaihoz kapcsolódó törekvéseiről még most is olvashat az ember.
ez a hely egyszerűen lenyűgözött
 Az UNESCO is megbecsüli
Luxembourg sok helyen emlékeztetett Pestre vagy éppen Nyíregyházára. A belváros szélén álló épületek például Pest utcáit, a külső területek, valamint a város nagysága pedig Nyíregyházát idézte fel bennem. (Mindkét városban körülbelül 120.000 fő lakik!) A belváros azonban tagadhatatlanul egyedi, még az UNESCO is felvette a világörökségi listájára. Luxembourg régen egy nagy erődítmény volt, az egész óvárosi részt felölelve. Így aztán nem meglepő, hogy a centrumban sétálgatva azonnal középkori hangulatom lett, az Alzette folyó partján pedig természet közelben érezhettem magam, mivel ott nagyrészt meghagyják a helyi növényeket úgy, ahogy azok kifejlődnek.
középkori hangulat

Luxembourg másik híressége a Kazamaták rendszere. Ezek a földalatti alagutak régen 23 kilométeren keresztül húzódtak végig, hatalmas helyet biztosítva a katonáknak, sőt a mindennapi élethez szükséges konyháknak, pékségeknek, műhelyeknek is. Az 1800-as években az erődítmény nagy részét elpusztították, azonban a kazamatákat nem tudták volna úgy teljesen felrobbantani, hogy a város maga ne sérüljön, így 17 kilométernyi területen még ma is elérhető.
itt lehet gyönyörködni a városban
Ma persze már nincsen benne semmi egy-két ágyút leszámítva, ennek ellenére izgalmas egy kicsit a szűk csigalépcsőkön és a félhomályos folyosókon kolbászolni, és elképzelni a régen volt életet, arról nem is beszélve, hogy a városra fantasztikus kilátás nyílik innen.
Néhány szó a Couchsurfingről
Életemben először Luxembourgban kanapéztam. A hostjaink, Francois és Alexia, egy kedves pár, nagyszerűek voltak, elláttak hasznos tanácsokkal, főztek ránk az első nap (mi pedig csináltunk egy jó kis magyar lecsót a második nap – tetszett nekik, bár a kenyértunkolás fogalmát előtte szerintem nem nagyon ismerték), és körbevezettek a belvároson, elmesélve annak történetét. Általuk jutottunk el olyan jó helyekre, mint a Konrad bár, amely otthonos összevisszaságával erősen emlékeztetett a magyar romkocsmákra, vagy a La Table du Pain, ahol finoman bereggelizhet az ember. Közben a kulturális különbségekről is sokat beszélgettünk, mivel Alexia Svájcból, Francois pedig Franciaországból érkezett Luxembourgba.
vendéglátóinkkal (Alexia, Tünde, én és Francois)
Bár már évek óta tagja vagyok a CS-nek, most gondolkoztam el igazán azon, hogy milyen is a dinamikája, és hogy milyen dolgokat taníthat nekünk. Rájöttem, hogy a világ abszolút nem arra neveli az embert, hogy idegenektől bármit ingyen elfogadjon, és ne akarja rögtön viszonozni a szívességet, sőt, jól érezze magát abban a szituációban, hogy valaki más tesz érte. A Couchsurfing rendszere ennek alapjában megy neki: bár egyfajta kölcsönösségen alapul (tiszteld a másikat és az igényeit, légy kedves és nyitott, valami aprósággal okozz örömet a másiknak), végső soron arra vezethető vissza, hogy valaki felajánlja a kanapéját, a meleg vizét, az idejét, sőt, néha a kajáját is, másvalaki pedig elfogadja azt, és közben élvezi az utazását. Amihez persze az kell, hogy ne szorongjon az ember ilyen szituációban, ne listázza, ki tett kiért mit, hanem röstelkedés nélkül fogadja el azt, amit más önként felajánl. Ez egy olyan erős üzenet és élmény, amellyel nem gyakran találkozik az ember a hétköznapokban, nekem időre is volt szükségem ahhoz, hogy feloldódjak, és élvezzem, hogy ultra-figyelmes vendéglátóink vannak. Aztán, amikor ez sikerült, minden helyrebillent.

Jó lenne a hétköznapokban is helyrebillenteni a világot.

Bisous,
Ági

itt az új sapim



[1] Nem vicc! A piszoár majdnem feleannyiba kerül, mint a hagyományos angol WC. Mi a…?!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése