Rachel Caine: Az Üvegház, avagy tizenhat éves egyetemista versus vámpírok

Hogy került hozzám?

Mivel elég sok helyen olvastam róla, úgy döntöttem, hogy ideje befogadnom egy újabb vámpíros történetet. Mert ez bizony az. Ráadásul az is mellette szólt, hogy az Agave Kiadó adta ki, akár Az éhezők viadalát vagy a Dick-könyveket. Így, amikor megláttam a könyvtárban, lecsaptam rá.

A történetről
Főhősnőnk, Claire Denvers friss gólya, alig hat hete boldogítja a morganville-i egyetemet, és annak kollégiumát. Még mielőtt elkezdenél ujjongani: Claire nem lépett be a nagykorúak tündöklő sorába, hanem (nehogy kilógjon a tiniregények sorából a kötet…) tizenhat éves szuperaggyal és nem hanyagolható mennyiségű szorgalommal – valamint egy adag antiszociális vonással. Éppen ezért, mikor bekerül arra a közeli egyetemre, melyre szülei ilyen fiatalon küldték, nem sok barátságot köt.

Ehhez hozzájárul az is, hogy maga Morganville nem mentes a furcsaságoktól: a városban kőkemény és kikezdhetetlennek tűnő hierarchia uralkodik, és Claire-nek sikerül megsérteni a rangsorban bőven felette álló Monicát. Ezek után Monica csatlósaival zaklatni kezdi a lányt, s mikor egyik ilyen „játszadozásuk” majdnem Claire életébe kerül, tizenhat évesünk úgy dönt, albérletbe költözik.

Így kerül egy házba három tizennyolc éves (éljen! végre nem dominál a „sweet sixteen”!) vagány fiatallal: a különcködő, gót kislányt játszó Eve-vel, a macsó Shane-nel és a naponta rejtélyesen eltűnő Michael-lel. Azonban itt sem tud a szeretett tanulásra koncentrálni: Eve hihetetlennek tűnő városi legendákkal, egészen pontosan vámpír-sztorikkal traktálja, és még azt is meg kell szoknia, hogy két felettébb jóképű sráccal van egy házba zárva…

…És arról, amit nyújtott
Nem vagyok maradéktalanul elégedett vele, ennek ellenére tény, hogy röpke két nap alatt kivégeztem. Ehhez azonban az kellett, hogy beinduljanak az események, azaz a kedves olvasó túl jusson az első száz oldalon (nem sokkal a századik oldal előtt már ott tartottam, hogy ez is a Befejezetlen Könyvek Sorába kerül közvetlenül az Evernight után…). Ez a rész ugyanis eléggé unalmas és idegesítő: az írónő valahogy felvezetés nélkül belecsap a dolgokba, mégsem izgalmas ez a rész. Ha ez nem lenne elég, itt maga a főszereplő is bosszantó: Caine erőszakosan különcnek és egyedinek szeretné beállítani, éppen ezért nem lesz az.

Aztán a századik oldal után mintha kicserélték volna az írónőt. A történések felpörögnek, a szerethető karakterek nagyobb szerephez jutnak, Claire tökösebb csaj lesz, és azon kapod magad, hogy nem tudod letenni a háromszáz oldalas kötetet. Az Üvegház-beli hármast bírtam: Eve a csontvárosos Isabelle-re emlékeztet (érzelmes, harcias, fekete hajú), Michael felelősségteljes és felnőttes, Shane ellenben az a típus, aki esetlenül tudja érzékeltetni a lovagiasságát, mégis nagy Casanova.

Azonban nem csak az első száz oldallal kellett megküzdenem a regény során: én, aki olvadozok az irodalmilag szinte tökéletes Ízek, imák, szerelmek minden második mondata és minden írói képe felett, nem szeretem az olyan történeteket, ahol sután, néhol már-már gyerekesen fogalmaznak… Ez pedig nem egyszer előfordult, leginkább az indokolatlanul használt tőmondatokon akadtam fenn. (Nem nyomatékosítást fejeztek ki. Csak oda voltak rakva.)

Ennek ellenére örülök, hogy nekiestem, és kíváncsi vagyok a folytatásra is, mivel az írónő eléggé idegtépő jelenetnél fejezte be az első kötetet… Azt hiszem, ez újabban nagy divat.

Kategória: Vedd ki, kérd kölcsön, érdemes elolvasni, de beszerezni annyira nem!