2013. január 16., szerda

The Hour (BBC, 2011) – az első évad, avagy kémia duplán

Újabb BBC-s sorozatra kattantam rá menthetetlenül. A Doktor világa után az ’50-es évek újságírói munkájának varázsa fogott meg, nem pusztán személyes okokból. A BBC megint annyira profin válogatta össze a színészgárdáját, hogy nem tudok mást csinálni, csak lelkes kamasz módjára visítozni.

A történet
Bel Rowley (Romola Garai) megkapja a BBC új hírműsorának, a The Hournak produceri-szerkesztői posztját, így otthagyja jelenlegi állását, mellyel – akárcsak barátja, Freddie Lyon (Ben Whishaw) – már hónapok óta elégedetlen volt, mivel a műsor nem a megfelelő újságírói értékrendszerrel dolgozott. Bel éppen ezért ráveszi Freddie-t, hogy menjen el vele az új műsor egyik posztjának meghallgatására. Freddie úgy számol, ő lesz a hírek arca, azonban ezt a posztot a jóvágásúbb(nak titulált, ha engem kérdeztek) Hector Madden (Dominic West) kapja meg, Freddie-nek a belföldi hírek kezelése jut. A kezdetben felháborodott férfi nem is sejti, mekkora ügybe tenyerel bele, mikor egyik rég nem látott gyerekkori ismerőse rettegve felkeresi…

Törvényszerűség
Annak, hogy én beleestem ebbe a sorozatba, törvényszerűen be kellett következnie. Egyrészt, imádom az olyan történeteket, amelyek újságírókról szólnak[1], másrészt a BBC képtelen olyan sorozatot kiadni, amely ne tetszene legalább minimálisan. Az ’50-es évek és az akkor játszódó krimik hangulatáért rajongok, a sorozatnak mindkettőt sikerült elkapnia ruhák, hajak és zenék terén egyaránt. Romola Garait azóta imádom, hogy pontosan úgy játszotta el Emmát, ahogy azt én elképzeltem, ráadásul most egy olyan karaktert testesít meg, amely a gyengepontom: a feltörekvő, elhivatott újságírónőt. Emellett a BBC a Doktor és Sherlock után (előtt-közben) megint előrukkol a szinte már kötelező szereplőtípusával. Ha eddig nem szeretted vagy ismerted Ben Whishaw-t, ezután fogod, a férfi egyszerűen zseniálisat alakít, szó szerint. Freddie azaz elhivatott, naprakész és pontos hírekkel szolgálni akaró újságíró, aki mindent megtesz azért, hogy elveit betartsa. Emellett pontosan átlátja, mi megy a világban, nem fél kérdezni és valahogyan úgy közelíti meg az egyes témákat, hogy az a többi újságíró között egyéninek számít – és éppen ezért egyesek szerint zavaró tényező.

A főbb szereplők
Karaktertípusok
Mint a bevezetőben írtam, a BBC nem tudja elrontani a színészválogatást (sem). A külföldi hírekkel szolgáló középkorú, karakán, egyedülálló nőt, Lix Stormot Anna Chancellor alakítja, méghozzá úgy, hogy minden gesztusából süt a karaktere. Joshua McGuire a kissé balek, mégis szerethető és segítőkész segédszárnyat, Isaac Wengrow-t játsza, Dominic West pedig a mosolyát sármosnak szánó, kezdetben elsősorban az arcából élő, később azonban a munkatársaihoz felzárkózó férfit. A sorozat A Férfija azonban más, ha engem kérdeztek.
Whishaw Freddie-ként
Kémia duplán
Whishaw nehezen nevezhető jóképűnek, azt sem mondanám, hogy az izmai olyan formákba vannak rendeződve, hogy a női nézők elalélnak, amint a képernyőre kerül (az egész srác egy ceruza. Komolyan, nem nyom többet, mint a kisujjam). Kiskutyatekintetével mégis annyira karizmatikus szerepet játszik, hogy menten beleszeretsz. Mellé osztották be Romola Garait, és mint hetero nő, azt mondom, jól döntöttek, az a nő piszok szexi ebben a stílusban.

Freddie és Bel
Imádom, amikor Freddie
Moneypennynek hívja Belt.
Ráadásul a két szereplő között olyan mértékben működik a kémia, hogy hol azért szurkolsz, hogy valahogy te került Whishaw-val egy szobába, hol azért, hogy Garai tépje már le a felsőjét a fog… izé, lássa be, hogy egymásnak vannak teremtve. A két szereplő évek óta ismeri egymást, tudják, milyen szokásai és gyenge pontjai vannak a másiknak, és egy-egy gesztusban olyan mértékű törődést tanúsítanak egymás iránt az amúgy kemény újságírók, hogy csak a vak (Bel) nem látja, hogy áll a helyzet. Imádtam azt, amikor húzták egymás agyát, amikor közösen rápörögtek egy témára, hogy az éjszaka közepén is számíthattak egymásra, és azt, hogy bár Bel nem vette észre, hogyan szereti Freddie-t, mindig őt kereste, mindig érte aggódott, és mindig vele törődött. Azt hiszem, a számos pozitív vonása mellett, a sorozatot ez viszi el igazán a hátán.


[1] Kivéve Simon Pegg Hogy veszítsük el barátainkat és idegenítsük el az embereket? című filmjét...

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése