Cassandra Clare: A herceg, avagy szerelmi szálak mesterkélt-mesterien

Az angyal folytatásában tovább alakulnak a szerelmi szálak, melyeket az írónő olyan mesterien sző, mint egy hatalmas pók a hálóját. Érzelmi sokkok, szappanoperába illő fordulatok, megragadóan romantikus, szinte már-már nyálas idézetek, melyeket az árnyvadászok kemény világa szerencsésen ellensúlyoz. Clare annyira profi, hogy az már mesterkélt.

A történet

Az egyre halmozott hibák miatt Charlotte-ot a Klávé egyes tagjai meg akarják fosztani az Intézet vezetésének jogától. A nő azt a parancsot kapja, kapja el csapatával a Magisztert, vagy lemondhat az Intézetről… Ha ez bekövetkezik, Tessa is elbúcsúzhat új és mégis biztonságot jelentő lakhelyétől. Pedig már kezd beleszokni a helyzetébe: bár Will közelsége még mindig felkavarja, Jemmel egyre intimebb lesz a viszonya. Azt közben egyikük sem sejti, Will miért jár a legkülönbözőbb és leghihetetlenebb időpontokban a mágiával bíró Magnushoz…

A mesteri mesterkélt

Izgalmas, pörgős, humoros, érzelmes, szívszaggató… Mindez elmondható erről a kötetről, de van valami több is benne. Valami, ami nem feltétlenül válik az előnyére.

Ami a leginkább elviszi a hátán a sztorit, az az, ahogyan Clare az információkat adagolja rajongóinak. A Csontváros-szériából tudjuk, hogy Tessa még pár száz év múlva is inkább élőnek lesz mondható, mint halottnak, és az olvasó érzékeli, hogy ez a halhatatlanság őt is legalább annyira meggyötri majd, mint Magnust. Az előző rész végén pedig kiderült, hogy Tessának nem lehet gyereke – azonban a könyvbeli szerelmi háromszög másik két tagjának, Willnek és Jemnek vannak leszármazottjai. Közben Jem haldoklik, ki tudja, mennyi ideje van még hátra, Will pedig mezei halandó, jobb esetben él nyolcvan évet (rosszabb esetben pedig megöleti magát az a vakmerő árnyvadász). Tessa minden kapcsolata eleve halálra van ítélve, és az olvasónak a szíve szakad meg, hiszen ezt a lány még nem tudja.

A Tessa-Will-Jem háromszög persze alakul, néhol szappanoperába illő fordulatokkal (szerencse, hogy ezt ellensúlyozza a 18. századi környezet). Gyönyörű idézetek, izgalmas, „felforrt a vérem” típusú jelenetek, a szereplők jellemének fokozatos kibontása jellemzi a hármas sorsát – mégis valami furcsa ellenérzetet vált ki belőlem az egész. Clare egyszerűen annyira ügyesen keveri a kártyákat, annyira azt érzem, hogy tudja, melyik mondatával milyen reakciót vált ki a rajongókból, hogy a szerelmi háromszög nem csak mesteri lesz így, hanem mesterséges. Izgulok a szereplőkért, elszomorodom, ha a helyzet úgy kívánja, de teljesen közel emiatt mégsem tudom engedni magamhoz a dolgot.

Bukik a bromance

Clare ebben a kötetben leginkább a szerelemre helyezte a hangsúlyt, így a fiúk kapcsolata háttérbe került, és ott sem azt a kellemes megvilágítást kapta, amit ez általánosan elfogadott tény szerint kéne nekik. Az írónő a párbeszédekben olyan gyakran hangsúlyozza, hogy Jem és Will nagyszerű barátok, amennyire csak tudja, és a szereplők egyes gesztusai is erről árulkodnak. Közben pedig mintha nem is ismernék egymást. Ha a hozzád legközelebb álló barátod halálosan szerelmes egy ifjú hölgybe, akkor azt észreveszed, még akkor is, ha újabban nagyon ritkán találkoztok csak. Ez a két ökör viszont mintha vadidegen lenne érzelmi szinten, nem észlelik, vagy figyelmen kívül hagyják a nyilvánvalót. Esetleg minden hímnemű így (nem) kommunikálja le az ilyen dolgokat?

Pozitív pontok

Miután így lehúztam a sztori két legfontosabb és mesterien felépített szálát, hangsúlyoznám azokat a dolgokat, amik fenntartás nélkül tetszettek. Ilyen Magnus, aki a humoros jelenetek nagy részét adja, hozza a sajátságos stílusát, de miközben halállaza, megismerjük az érzelmes oldalát is. A Lightwood-testvéreket is érdemes volt behozni a történetbe: Gideon és Sophie aranyosak, még a tapló Gabrielt is megkedveli az ember. Henryt azonban szívem szerint szöges vassal ütöttem volna… a kötet első felében, hogy végül megint feltornázza magát az aranyosan imádnivaló szereplők közé. Az is tetszett, hogy Jem végre kilépett a mindig kedves fiú szerepéből, és megismertük azt is, milyen, ha kiakad valakire – még emberibb lett tőle.

Tehát a sztori olvastatja magát, a szereplőket megkedveled, ha nem is rajongsz értük szó szerint, a kialakuló szerelmi szálaknak pedig (annak ellenére, hogy kissé szappanoperásak) szurkolsz, pont úgy, ahogy azt kell. Nem lett rossz kötetet ez – éppen csak hiányzik belőle valami. Vagy túl sok van benne.

Kategória:Vedd ki, kérd kölcsön, érdemes elolvasni, bár beszerezni annyira nem!