2015. november 28., szombat

Gödörben - 9. fejezet - A hetedik napon

Miután Ray egy hatalmas, és tippjeim szerint igencsak halálos sebet vágott az indiánon, kihúzza belőle a kardját. Már várom, hogy felnyögjön és összeessen az illető, ám ennél furább dolog történik, egyszerűen köddé válik. Szó szerint: véres test, majd egy emberméretű szürkeség, végül az üres levegő.
Tátott szájjal, enyhén megzavarodva bámulok. Egy dolog arról hallani, hogy Ray már ölt, és egy másik látni is a dolgot. Köddé váló hullával.
Ray egy pillanatig a mozdulatba fagyva áll, majd kiegyenesedik, elrakja a kardját, és megfordul. Lebukok, azt még elkapom, hogy felém pillant.
– Most már előjöhet, Miss Kinsey – hallom, ahogy hív.
Egy kicsit hezitálok, próbálom eldönteni, hogy mit kéne tennem. A bennem lévő túlélési ösztön azt súgja, meneküljek, fussak el, el innen, ahol gyilkoltak, az eszem pedig így válaszol: mégis hova? És kihez? Eddig Rayjel voltam. Ha meg akart volna ölni, már megtette volna.
Kihúzom magam, és odasétálok hozzá.

2015. november 21., szombat

Gödörben - 8. fejezet - Beszélgetések

– Szóval… Hajtóvadászat, indiánok meg vérszomj – veszek egy nagy levegőt, miközben összegzem az elkövetkezendő napokat.
– Igen – válaszol Ray. – De mondom, itt biztonságban vagyunk, csak ne hagyjuk el a házat és a kertjét.
– De én el szeretném hagyni! – csattanok fel. Érzem, hogy elönt a pánik.
Mély levegő, be-ki, be-ki, ahogy tanultam. Be-ki.
Hiányzik a régi életem. Az, ahol normálisan beszáríthatom a hajam, van egy franciaágyam, az emberek kedvesek velem, és mellesleg senki sem akar megölni. Nem úgy, mint az utóbbi hat napban.
Be-ki, be-ki.
Saját szoba, körömlakk, család, csókok, könnyed, gondtalan élet.
Be-ki, be-ki.
Gyilkosok, kígyók, vér. A szüleim talán már kerestetnek… Vagy elindultak haza!
Be-ki…
Ray szembefordul velem, megragadja a vállaimat.
– Nyugodjon meg, Miss Kinsey.
Be-ki, be-ki.
– Próbálok – fújok ki egy újabb adag levegőt. – De elég nehéz így, hogy… Én csak…
Nem tudom, Ray mit láthat az arcomon, de felkiált.
Ne, Miss Kinsey!
– … haza akarok menni!
Megjelenik a szobám képe a fejembe, halvány barackszínű falaival, a poszterekkel, fotókkal a haverjaimról és Joshról. Hirtelen éles fájdalom hasít a szívembe, összegörnyedek, könnyek szöknek a szemembe. Hallom, hogy Majonéz felnyüszít.
– Ne – nyögöm ki. – Mi ez? Miért történik velem ez?

2015. november 14., szombat

Gödörben - 7. fejezet - Betegszoba

Tüsszögni kezdek, és kinyitom a szemem. Valami éles-szúrós szag áramlik felém, majd egy fehér csík mozdul meg az arcom előtt. Fel akarok emelkedni, de a fehér csík lecsap a vállamra, és óvatosan visszanyom. A jobb karomat is lefogja.
– Maradjon nyugton, Miss Kinsey, ne mozogjon. És próbáljon meg ébren maradni, ez nagyon fontos!
– Ray… – nyöszörgöm. – Hányingerem van.
– Igen, de maga erős kislány, és kibírja. Ahogy ezt is, talán egy kicsit csípni fog –mondja, és a jobb karomnál matat.
– Nem vagyok… – kislány, akarom mondani, de ekkor fájdalom hasít a karomba, és iszonyatosan csípni kezd. Felkiáltok.
– Nyugalom, Miss Kinsey, tudom, hogy ez most egy kicsit fáj, de fontos – csuklik el Ray hangja. Egy pillanatra elhallgat, majd ingerülten folytatja. – Hogy nézett ki az az istenverte kígyó?!
– Kígyó? Milyen kígyó? –nyögöm, és megpróbálok Rayjel maradni, ahogy kérte.

2015. november 7., szombat

Gödörben - 6. fejezet - Délutáni séta

Mikor felébredek, már vagy dél lehet. Majonéz úgy döntött, megbocsájtja nekem az előző esetet, és mellém kuporodott a kanapéra. Ránézek a mobilomra, amit a dohányzóasztalon hagytam, és megállapítom, hogy egész jól tippeltem. Ez a harmadik napom a Gödörben, és tizennyolc perc múlva dél.
Megpróbálok anélkül kimászni a kutyám mellől, hogy felébredne, ami elég nehéz, tekintve, hogy az oldalát teljesen a hasfalamnak nyomta. Nyilván fel is ébred, amikor megmozdulok, vet rám egy lapos pillantást, majd miután kimászok mellőle, folytatja az alvást. Bevánszorgok a fürdőbe, felmérem magam a tükörben, és megállapítom, hogy a hajam megint egy szénakazal, meg úgy általánosságban eléggé lestrapált látványt nyújtok. A ruháim meg totál koszosak. Nincs mit tenni, leveszem a felsőm és a nadrágom, azzal az elhatározással, hogy most azonnal kimosom őket.