Miután Ray egy hatalmas, és
tippjeim szerint igencsak halálos sebet vágott az indiánon, kihúzza belőle a
kardját. Már várom, hogy felnyögjön és összeessen az illető, ám ennél furább
dolog történik, egyszerűen köddé válik. Szó szerint: véres test, majd egy
emberméretű szürkeség, végül az üres levegő.
Tátott szájjal, enyhén
megzavarodva bámulok. Egy dolog arról hallani, hogy Ray már ölt, és egy másik
látni is a dolgot. Köddé váló hullával.
Ray egy pillanatig a mozdulatba
fagyva áll, majd kiegyenesedik, elrakja a kardját, és megfordul. Lebukok, azt
még elkapom, hogy felém pillant.
– Most már előjöhet, Miss Kinsey –
hallom, ahogy hív.
Egy kicsit hezitálok, próbálom
eldönteni, hogy mit kéne tennem. A bennem lévő túlélési ösztön azt súgja,
meneküljek, fussak el, el innen, ahol gyilkoltak, az eszem pedig így válaszol:
mégis hova? És kihez? Eddig Rayjel voltam. Ha meg akart volna ölni, már
megtette volna.
Kihúzom magam, és odasétálok
hozzá.