Julie Kagawa (nem, nem Kakawa, mint az egyik ismerősöm rámutatott): Vaskirály

Kagawa regényét a Könyvmolyképző vette gondozásába, hivatalosan 2012-ben jelenik meg, azonban cirka kétszáz embernek odaajándékozták az előzetes, ellenőrzés nélküli olvasópéldányt. Mivel az én kezeimbe is így jutott el, arra gondoltam, ezt nyilván reklámozási céllal teszik, maga a történet meg valahol a béka segge alatt van. Tévedtem.

A történetről
A Julie Kagawa által felépített világ nem forradalmian új, leginkább a Labirintus című filmre (amennyiben nem láttad, tekintsd meg, David Bowie cicanadrágja verhetetlen) és az Elátkozott Ella című könyvre (régi szerelmem) emlékeztetett, néhány sablonos (a szerelmes legjobb barát, a sötét, ámde vonzó férfiú), ám nem elbaltázott vonással. Ennek ellenére, vagy éppen ezért működött.

Főhősnőnk, Meghan Chase egy napon belül tizenhat éves lesz (miért mindig ez a koruk?!). Szerencsére Sablon 1-et az írónő elüti a bevezetőjével, mely szerint Meggie (névrokon!) nem vár romantikus bálokat és szőke herceget ettől, hiába ígérgetik azt. Előre láthatóan marad minden ugyanaz: a szülei elhanyagolják, inkább a munkájukkal vagy Meggie féltestvérével, Ethannel törődnek, a suli szépfiúja nem veszi észre, vagy ami annál is rosszabb, megutálja. Mekkora szerencse, hogy Meggie életének aktív résztvevője Sablon 2: a legjobb barát, akire bármikor számíthat, ontja magából a poénokat és nem mellesleg fiú, ráadásul a vak olvasó is láthatja, hogy totál szerelmes a csajba.

Aztán hirtelen minden megváltozik. Meggie olyan dolgokat lát, amiket más nem (Sablon 3), Ethan furcsán kezd viselkedni, az első agresszív fellépése után pedig kiderül, hogy ő nem is az az Ethan, akit Meghan ismer, hanem egy váltott gyermek: a fiú által szörnyekként emlegetett tündérek cserélhették ki őket. Meggie-nek mindezt legjobb barátja, Robbie meséli el, akiről szintén kiderül, hogy kissé más: ő Puck, a Szentivánéji álom egyik szereplője, a Jótündérek egyike. Ráadásul a tündérek birodalmába pont Ethan szekrénye vezet (némi Narnia), tehát nem kérdés, hogy főhősnőnk Puck-kal az oldalán gond nélkül belerohan a veszedelembe.

A tündérek birodalmában aztán találkozik mindenféle varázslénnyel: orgok, trollok, manók, szirének és satöbbik veszélyeztetik életét. Amelyről kiderül, hogy (Sablon 4) nem is attól származik, akitől hitte… Ráadásul az ellenséges Árnyudvar sötét lelkű, mégis vonzó Tündérhercegéről, Ashről is kisül, hogy nem is annyira sötét a lelke (Rómeó és Júlia – Sablon 5)… Még szerencse, hogy Meggie-ben ott a szeretet öccse iránt, a főhősökre gyakran jellemző feltétlen jó, valamint hozzácsapódik bolondos legjobb barátja, egy viszonzásokat váró beszélő macska (valami Kacor:D) és Ash.

A varázs hatása
Mint láthatod, sablonokkal aztán tele van a történet, szinte az össze tinifantasy-lányregény elemet felhasználja. Mégsem idegesíti az olvasót (engem legalábbis nem idegelt), nem akar nagyot újítani, mégis olvastatja magát. A szereplők szerethetőek, a karakterábrázolás nem kifejezetten sablonos (bár Ash esetén néhol ráncoltam a homlokom, de hát az ember mi mást várjon a Jó Pasitól?). Néhány ismerősöm szerint a történet felfogható lezárt egészként is, szerintem azonban NEM.

Nem olyan kiborítóan nyílt a vége, mint a Rubinvörösé vagy A szellemidézőé, azonban csak ez a kaland zárul le. Sok kérdés még ott lebeg a levegőben (például és SPOILERként: mi van Meggie emberapjával? Mi lesz Puck-kal? Hogy reagálja le a Jótündérek Udvara, hogy a király lánya a másik udvarhoz csapódott?).

Ha szereted a tündérmeséket, mindenképpen olvasd el. Izgalmas, olvastatja és szeretteti magát, azt adja, a műfajban magas színvonalon, amit vársz tőle. Várom a folytatást. Bevallom: Puck minden hülyeségével együtt jobban a szívemhez nőtt, min Ash, igazán érdekel a sorsa! (Na, meg a többieké is.)

Kategória: Vedd ki, kérd kölcsön, érdemes elolvasni!, ha nem vagy kifejezetten tündérmese-rajongó; Magánkönyvtárad egyik alapdarabja!, ha igen!