Elkezdődött a Futótűz szereplőinek válogatása, folynak a tippek a lehetséges Finnick O'Dair-jelöltekről. Mivel Finnick a szériából a(z egyik) kedvenc szereplőm, akinek a stílusát, a jellemét és a történetben betöltött státuszát is szeretem már az első laptól kezdve, amelyiken olvastam róla, de legalábbis a "Kockacukrot?" rész óta, a szívemen viselem, hogy kit választanak jövőbeli férjem... izé Finnickké.
Az első rész castingjából egyedül Josh Hutchersonnal nem voltam száz százalékosan elégedett. Szeretem mint színész, megvan a kellemes kisugárzása, de Peetát valahogy úgy képzeltem el, hogy totál levesz a lábamról, mely szó szerint megremeg, ha meglátom, nem pedig úgy mint, nos, az öcsémet. A hírek szerinti lehetséges Finnickekkel sem vagyok teljesen elégedett... Egyik állasabb, mint a másik. Hogy ki áll az Áll-listám előkelőnek nehezen nevezhető első helyén?
1. Trevor Donovan
Én mondom, szoros volt a verseny, de az első helyet végül ez a fejlett állkapcsú egyén nyerte meg. Bevallom, nem egészen egy órával ezelőtt még nem is hallottam a nevét, nem hogy valamiben láttam volna, hogyan színészkedik, de a fejének nagysága miatt nehezen tudnám elképzelni Finnickként. Finnick izmos, de nem egy gorilla vagy elefánt. Azt hagyjuk meg a már halott Catonak.
2. Alan Ritchson
Na, még egy túlgyúrt izompacsirta. Az ilyen alapból nem az esetem. Finnicket meg sosem így írták le, én inkább szálkás modellalkatúnak képzeltem. Lényegesen kisebb fejjel, és kevésbé hmm... "sportolónak". Amúgy Ritchson színészi értékeivel sem vagyok tisztában, csak a feje alapján ítélek. Néha a kevesebb több. (Oké, ez mindenképpen gonosz volt.)
3. Lucas Till
Igazából vacilláltam, Till harmadik vagy második. Végül a Tillel való "közös múltunk" miatt döntöttem amellett, hogy hátraszorul: hajdanán, mikor még nem voltak a filmek, és a könyv iránti rajongás sem volt ennyire fokozott, kicsiny, törékeny lelkecském az ő képénél rezdült meg azzal a felkiáltással, hogy "nem tudom, ki ő, de Peeta!". Tökéletes lenne, szőke, helyes a mosolya, karizmatikusnak is tűnik, de szerintem az érzékeny, romantikus lelkű fiút is el tudná játszani. Éppen ezért, bár Finnick és Peeta sok mindenben hasonlít, furcsa lenne megszokni őt O'Dairként, még ha be is festik hozzá a haját.
(Óh, PeeTill, miért nem vagy Peeta?)
4. Armie Hammer
Hammerrel alapvetően semmi bajom, de annyira nem is volt rám nagy hatással a Social Networkben, amelyet láttam tőle. Viszont mint Finnick? Kérlek, ne. Csak a fent leírt okok miatt landolt az előkelő negyedik helyen a fordított követelési sorrendemben. Amúgy valahogy túl idős, túl komoly. Ha sikerül elérniük, hogy ne úgy gondoljak rá, mint öltönyös, középkor, de mindenképpen a családalapítás felé közeledő üzletemberre, hanem mint egy dögös, félistenszerű, vagány, titokban érzelmes pasira, akkor oké. De így nem.
Utolsó, avagy and the winner is...
5. Garrett Hedlund
Már régebben is láttam róla képeket mint a rajongók által kijelölt Finnick, és talán még ő passzol a leginkább az elképzeléseimhez. A hajszíne, a hossza is oké alapból, meg a fejformájával sincsen semmi bajom (mint látjátok, nekem inkább élére állított háromszög, mint téglalap...), és úgy alapjáraton amellett, hogy helyes, van egy olyan kisugárzása, hogy a képek alapján, rábíznám Finnick szerepét. Remélhetőleg a casting vezetők is így gondolják majd, és még inkább remélem, hogy igazunk is lesz! Hajrá, Hedlund!
Ebből az ötből nekem is Hedlund tetszik a legjobban. Nekem a rajongók választottjai közül szimpatikus volt Chris Hemsworth is, de róla hivatalosan helyen sehol sem láttam, hogy érdekelt lenne a dologban... Taylor Kitschért kár, ő is jó lett volna.
VálaszTörlésFinnick az egyik kedvenc szereplőm volt a könyvben, ki fogok akadni, ha elszúrják. Múlt héten még olyasmit is hallottam, hogy Robert Pattinsonnak is felajánlották a szerepet, ha ő lesz, én sírógörcsöt kapok.
Szerencsére ezek szerint az ügynöke még azt is kijelentette, hogy soha nem fogják felajánlani neki a szerepet... :D
VálaszTörléshttp://www.justjared.com/2012/05/26/robert-pattinson-not-finnick-odair-in-catching-fire/
Ez azért egy kicsit megnyugtató, remélem, tényleg teljesen igaz. Ne keverjük össze az elrontott Edward-képemet a még tiszta Finnick-kel...
Visszakerestem, ezen a napon volt pont egy cikk nálam, ezekkel a nevekkel :)
VálaszTörlésLassan két hónap telt el azóta, de még mindig nincs befutónk :( Vagyis van egy jelölt, aki viszont nincs itt. Tényleg, mit gondolsz Sam Claflinről?
Ha már itt vagyok, akkor leírom (bár ezt hangoztattam én odaát), hogy az én Finnickem Kellan Lutz, én végig őt láttam magam előtt olvasás közben, de ó, nagyon (a Kiválasztottban már talán nem, de a Futótűzben egyértelműen!) Szurkoltam neki, hogy valahogy mégis komolyabban szóba kerülhessen a neve, de nem úgy tűnik, hogy ez összejött volna. Azért sírógörcsöt nem fogok kapni, bárki is legyen a befutó, a Kiválasztottat megilleti az ártatlanok vélelme (vagy védelme?? sose tudom). Az első részben nálam mindenki tökéletes volt, (még Jennifer is, pedig vele valamiért nem szimpatizálok, nem egy éhező alkat, de hozta Katnisst, ez nem vitás!) úgyhogy remélem, ezúttal is helyesen választanak a döntnökök!
Lehet, hogy pont amiatt írtam, bár akkor beleírtam volna... Az viszont tuti, hogy részben a blogodról szereztem az infókat az esetleges jelöltek névsoráról.:D:D (Pofátlanul húzzák amúgy a kihirdetést.:()
TörlésÉn már ott tartok, hogy mindegy, hogy ki, csak legyen karizmatikus, legyen helyes arca, és álljon jól neki a kockacukor.:D:D A stylistok meg úgyis kihozzák belőle, amit kell, Jent és Josht is totál át tudták alakítani.
(Nekem az első részben egyedül Peeta hangyányi és nem valami showmanes szerepe nem tetszett.:( De az meg a forgatókönyv, nem a színész. Csak így tudom, hogy akik nem olvasták a könyvet, csak a filmet látták, azokat nem fogta meg az egyik álompasim.)
De ha nagyon kéne egy Finnicket megjelölnöm, akkor az itteni első helyezettem, Garrett Hedlund, de ő szerintem lehet, hogy csak kacsa hír volt.:(
"Nekem az első részben egyedül Peeta hangyányi és nem valami showmanes szerepe nem tetszett.:("
VálaszTörlésItt mire gondolsz?
Igen, Finnick kihirdetését tényleg húzzák, bár bízom benne, hogy a mai Mags már annak előszele volt, és holnap vagy jövő hét elején kapunk Finnicket is. Mondjuk épp ma jutott eszembe, hogy Pünkösd óta keresik Finnick-et, és még mindig semmi :/
Azt, hogy a könyvben nagyon megnyerő személy volt, meg tényleg az interjúk alatt is, meg utána a játékban is láthattuk, hogy tökös legény ő. (Ennél jobban nem tudom leírni, mi hiányzott belőle.:D) A könyvben nagyon jól kijött, hogy mindent Katnissért tesz, a filmben azt is elfelejtették megemlíteni, hogy miatta sérült meg, volt a Hivatásosokkal, stb... Meg én szerettem volna, ha levágják a lábát. Tudom, hogy ez morbid, de azzá teszi, aki, és sokkal komolyabban vesszük, mint egy öt másodperc alatt begyógyuló karcolást. Vagy, hogy összeveszett Haymitch-csel az "éljétek túl" dumán. Imádtam azt a jelenetet! :D Amúgy nagyon tetszett a film, csak ez nem...:/
TörlésSam egyre valószínűbb...