Megjelent Lore sorozatának második kötete, A Negyedik folytatása.
A Hatok hatalmában nem csak John kalandjairól olvashatunk, hanem egy újabb lorieni
is sorsát is megismerhetjük. A két szálon (egybe)futó események pörögnek, egyik
szereplő nézőpontja sem untat, ráadásul újabb és újabb karakterek bukkannak
fel, így a történet több lesz, mint az első rész egyszerű „szuperhős a gimiben”
témája.
A történet
Ennek egyik egyszerű oka az, hogy már messze elszakadunk a
gimitől. John-ék szökésben vannak, a hatóságok és a mogadoriak is üldözik őket.
Ezzel párhuzamosan Marina életét is megismerjük: a lány egy spanyol kolostorban
bujkál Őrzőjével, Adelinával. Míg Johnék sorozatosan kalamajkákba keverednek,
Marinának Adelinát kell meggyőznie arról, hogy két bolygó megmentése is rajtuk
áll, az ellenség ráadásul itt toporog a kolostor küszöbén. Újabb tálentumok, az
FBI, hatalmas szörnyek, néhány eddig ismeretlen hős és a főellenség is feltűnik
a második kötetben, jelentősen növelve annak függőséget okozó hatását.
Előnyei és hátrányai
Az első kötet története sem volt rossz, de annyira nem is
nyűgözött le, hogy írjak róla – túl átlagos volt. Ez a második kötetre
megváltozott, végre hatott rám a sztori. Izgalmas volt, pörgős, egyre
összetettebb, ráadásul egyszerre több szereplő van a központban, és menti meg a
világot, ez a történetvezetés nagy gyengém. Egyszóval, Lore-nak végre sikerült
elérnie azt, hogy várjak a következő részre. (Tudom, egyes sorozatoknál több idő kell ahhoz, hogy kellőképpen kibontsa őket az író, de általában azt már az első
kötettel elérik, hogy remegve várjam a folytatást. Lore-nak ehhez két rész
kellett.)
Egyedül a kialakulóban lévő szerelmi szálak idegesítettek,
valahogy megvan az az érzésem, hogy még egy történet fog arra a sablonra kifutni,
hogy a menő főszereplő srác kapkodja el a csajokat, nem a hűséges barát.
Nincsen Johnnal semmi bajom, messze szerethetőbb, mint a főszereplők némelyike,
és Samnek sem vagyok különösebben a rajongója, de ebből a felállásból így
sokadjára már elegem van, változatosságot követelek! Szerencsére, a Spanyolországban,
illetve a kötet végén megismert karakterek várhatóan sok érdekességet
tartogatnak, akár csak a következő rész, amely még több Védőt ígér.
Lore most sem írt korszakalkotót, de létrehozta azt, amit egy
izgalmas szuperufós ifjúsági regénytől elvár az olvasó – pörgő cselekményt,
szerethető karaktereket, és várható folytatást.
Szia! Neked meg van ez a könyv? És ha igen eladó esetleg?
VálaszTörlésNincs sajnos, könyvtároztam vagy kölcsönkaptam. :(
Törlés