Filmek, amik forgatásra várnak, avagy karácsony másképp

Karácsonykor minden évben leadják (és valljuk be, minden évben meg is nézzük) a Reszkessetek betörőket és az Igazából szerelmet, de mi lenne, ha idén egy kicsit változatosabb filmes repertoárból választhatnánk? Persze, azért ismerős megoldásokkal, hogy megmaradjon a meghittség… Ezeket a filmeket érdemes lenne leforgatni!

A karácsonyok ura

Peter Jackson nem tud kitörni a megszokásból: legújabb filmje egy fantasy klasszikust dolgoz fel a karácsony jegyében. A karácsonyok ura egy enyhén kattant fickóról szól, aki ki akarja sajátítani magánk a karácsony ünnepét. Ezt persze főhőseink nem hagyhatják, így felveszik vele a harcot… Leharapott ujjak repkednek, miniatűr emberek karácsonyi dalok énekelnek söröskorsók mellett, az adventi fényekről pedig egy hatalmas katlan gondoskodik!

A karácsonyi vakáció

Audrey Hepburn el akar szabadulni, hogy végre normálisan, mindenféle kötelezettség nélkül ünnepelhesse meg a karácsonyt. Ebben egy dögös újságíró is segít neki, s közben a fantasztikusan gyönyörű Róma karácsony alkalmából feldíszített helyeit járják körbe. Romantika, humor, keserédes befejezés… Forrócsoki mellett ajánljuk!

101 kiskarácsony

Főhőseinknek apró problémája akad: több karácsonyon kell részt venniük, mint ahány nap adva van, ráadásul egyik közeli ismerősük tönkre akarja tenni boldogságukat. A film akkor éri el tetőpontját, amikor rájönnek, a közeli, gonosz ismerős miatt nem csak 10, hanem rögtön 101 karácsony várja őket!

Karácsony Park

A híres tudós megtalálja a karácsony esszenciáját, majd rögtön egy biztonságosnak mondott parkot épít köré. Azonban a szórakoztató egységben azonban nem csak veszélytelen, kedves lények élednek fel… Vajon az első látogatók túlélik a Karácsony Parkot? Izgalmas szórakozás az egész családnak!

Karácsonykirály

Főhősünk boldogan éli a királyfik életét, egészen addig, amíg meghal az apja. Azonban Simkarácsony nem veheti át apja helyét, mivel gonosz nagybátyja elhalássza orra elől a trónt. Ezután Karácsony lakóira általános szenvedés vár, amit csak a felnőtt Simkarácsony szüntethet meg. De vajon elég nagynak érzi magát a feladathoz?

Haláli hullák karácsonya

A brit kisvárost éppen karácsony előtt egy nappal súlyos katasztrófa éri, s sokan zombivá változnak. Ezek a zombik azonban nem emberhúst esznek, hanem szaloncukrot, abból is a legjobbat: zseléset! Vajon főhősünknek sikerül megmenteni a zselés szaloncukrokat, a szaloncukor gyárban dolgozó ex-barátnőjét, valamint magát a karácsonyt? Izgalmak, nevetés, enyhe borzongás vár minden szaloncukor szeretőt!

Könyvkajálók karácsonyi (k)ajándékai* és még néhány más cucc

Idén rám jött a „csináljunk pár ajándékot kézzel” mánia, mert miért ne, és készítettem néhány ajándékot, illetve én is kaptam párat. Most ebből csinálok nektek egy kis összeállítást, tudom, hogy eléggé last minute, de jövőre vagy megkésett ajándékként még felhasználhatjátok, ha megtetszik valami. ;)

1) Könyvidézetes karácsonyfadísz

Az egyik barátnőm most osztozkodik először közös karácsonyfán a barátjával, így arra gondoltam, adok neki valami saját készítésű díszt. Erre találtam ki ezt a megoldást, és ismerkedtem össze életemben először a szalvétatechnikával meg a ragasztóval, ami azonnal megköt, de tényleg azonnal.

Mi kell hozzá?

• egy karácsonyfadísz alap (én gömböt vettem és műanyagot),

• a kiválasztott idézetek kinyomtatva szép betűtípussal (arra ügyelj, hogy ne legyenek túl hosszúak, érdemes két hasábba törni őket, hogy kis „szigeteket” alkothassanak a gömbön),

• egyéb díszek,

• szalvétatechnika ragasztó (én keveréket vettem, amit alapként és fedőlakként is lehet használni),

• ecset.

Hogyan csináld?

• Hát, ne úgy kezdd, mint én.:D Érdemes alapként fehér papírdarabokat ráragasztani, vagy, ha félsz, hogy így túlzottan hullámos lesz, lefesteni fehérre az egészet, ne látszódjon át.

• Utána vágd ki az idézeteket, és egyesével ragaszd fel. Vigyázat! Baromi könnyen megköt a ragasztó. Egy másodperc, és már nem tudod elmozdítani a lapot. Egy másodperc.

• Majd rakd fel a díszeket. Parapapapááá! Kész is.

2) Könyves ékszerdoboz

Mi kell hozzá?

• könyvalakú ékszerdoboz alap,

• kinyomtatott könyvborító,

• szalvéta ragasztó,

• ecset.

Hogyan csináld?

Ezt igazából az egyik barátnőm, PinkLor készítette nekem, és csak annyit tudok, hogy azzal szenvedett nagyon sokat, hogy a borító megfelelő méretben és felbontásban meglegyen, utána a felragasztás már viszonylag könnyen ment.

3) Festményes ékszerdoboz

Mi kell hozzá?

Unalmas, de…

• kinyomtatott, megfelelő méretű kép (érdemesebb kicsit vastagabb papírra nyomtatni),

• hozzá illő szalvéta,

• doboz,

• szalvéta ragasztó,

• ecset.

Hogyan készítsd el?

• Én óvatosan felragasztottam először a doboz aljára a szalvétát, majd felhajtottam és odaragasztottam az oldalára a szalvéta további részeit. (Mellesleg szalvétát sokkal rosszabb ragasztani, mint papírt, könnyebben elázik.)

• Utána a tetejére a képet.

4) TARDIS fülbevaló

Mi kell hozzá?

Nem tudom, én kaptam.:D Csak menőzni akartam vele, mert bibibíí! De PinkLor gyártotta zsugorkafóliával, annyi biztos.

5) Könyves mézeskalács

Nekem fecsegőposzátát rajzolt rá PinkLor (és Amerika kapitány pajzsát, mert menő, kedves, jó szándékú és kemény a feneke:D).

Szóval, én nem vagyok nagyon kreatív lélek, legalábbis nem ilyen szempontból, de egy kis szalvétaragasztóval és megfelelő alapformákkal az ember csodákra képes. Vagy, ha arra nem is, legalább egy kellemes meglepetésre mindenképp.:) 

(Érdekességek Meggie-ről no1.: magamnak is akarok valami idézetes cuccot. Éppen a doboz felé hajlok.:D)

* Igen, tudom, a kajándék nem is létező szó, de így alliterál, ami menő.:D

A hobbit 3.: Az öt sereg csatája, avagy annyi a bűne, hogy alig lehet megszámolni

Ó, te jó ég. Nem, nem, nem, nem. Na meg: miért? És végül: Jackson!! Az öt sereg csatája akkora csalódást okozott, hogy hivatalosan is felkerült a rossz filmek listájára. Pedig ha volt történet, amit megalapoztak, akkor az ez.

VIGYÁZAT! DÜHÖMBEN SPOILEREZHETEK!

A történet

Szóval A hobbit harmadik része pont ott folytatódik, ahol a másodikat félbehagyták. Smaug lecsap Tóvárosra, mindenki retteg, az épületek égnek, totális a fejetlenség. Majd öt perc múlva legújabb Íjász hősünk, Bard, szépen lelövi a lényt, amely azonnal meg is hal. (Mi mondjak, Cumberbatch, ez egy rövid szerep volt.) Ezután a történet fő konfliktusát az adja, hogy kié legyen a sok kincs: a törpöké, az embereké, a tündéké vagy az orkoké. Mert annyi persze nincs, hogy mindenkinek jusson. Legalábbis nagyon szimpatikus szereplőink szerint. Közben persze más dolgok is alakulnak a háttérben, Cumberbatch például még egy szerepet kap, és Sauron szemeként meg szellemalakjaként jól összecsap Galadriellel, de persze kit érdekel a végeredmény, ha egyszer pontosan tudjuk, hogy mi lesz még? Aztán egyszer csak, miközben a film folyamatosan ugyanazon a szinten unalmas, hopp vége. Jönnek a szép rajzok.

Igen. Alapvető problémáim voltak az egésszel.

Az elcseszett dramaturgia

Én imádom az egész sorozatot, a hangulatot, a lelkesedést, ami Peter Jacksonból és a munkáiból árad, a vicces szereplőgárdát, a szép tündéket, a cuki hobbitokat (végre valaki annyit eszik, mint én!), a csatákat, a zenét (mondjuk azt ki nem?) meg mindent. Szóval tök lelkesen vártam ezt a részt is, és pont olyan keveset kaptam tőle, mint amennyire sokat vártam. Hozzá kell tennem, hogy A hobbitot még nem olvastam, ennek ellenére a harmadik részről bártan kijelentem, abszolút megsínylette, hogy megszületett így szétszedték.

#rosszdramaturgia1

A második rész vége igazán ütött. Akkora cliffhangerrel ért véget, hogy majd’ leszakadt a mozi mennyezete, és az ember sírva üvöltött, amiért még egy évet várnia kell a következő részre. (Vagy valami hasonló.) Akkor írói szemmel úgy gondoltam, ez bizony baromi jó megoldás. Most mint befogadó úgy gondolom, baromi rossz. Az öt sereg csatájának első öt perce így gyakorlatilag élvezhetetlen lett, és Smaug halála annyira eltörpült ahhoz képest, hogy az előző rész tejes egészében arról szólt, ő mekkora ellenfél, hogy nagyítóval kellett keresnem a sárkányt, mert kitakarta Kili. A film azonnal belevág a cselekménybe, semmi felvezetés nincs, hangulatba ringatás meg aztán még annyi sem, mintha egy tíz perces, és nem egyéves szünet lett volna a két rész között. Sokkal jobb lett volna, ha Az öt sereg első 5-10 percét átcsoportosítják a második rész végére: akkor Smaug halálának is lett volna súlya. Ezt így egyszerűen nem lehet, nem szabad, a legrosszabb írói-alkotói-rendezői fogás, a legnagyobb merénylet, amit történet ellen el lehet követni, ha nem jól építik fel a fokozást, a cselekményt, ha halott a dramaturgia. (Meggie hivatalosan is kiakadt.)

#rosszdramaturgia2

Ugyanez a dramaturgiai melléfogás végigkíséri az egész filmet. Mint a cím is mutatja, az egész egy nagy csata. Ezt persze megpróbálta valamennyire feloldani Jackson: azzal, hogy még egy kis csatát is belerakott. Izgalmas, mit mondjak. Csak éppen az a baj, hogy így az embernek egyszerűen nincs ideje lenyugodni, egymást követi a sok csihi-puhi, de éppen ezért egyiknek sincs súlya, a Terence Hill-Bud Spencer filmek műpofonjai jobban ütnek.

Cata, cata, catácka...

#rosszdramaturgia3

Az egészet feldobhatta volna az, ahogy a film elején szépen egymásnak esnek a hivatalosan jó szereplők, amiért csak egy bazi nagy barlangnyi pénz van, és az, ugye, nem elég senkinek. Ez az egész tele lehetett volna iszonyatos karakterdrámával és konfliktusokkal, ami feldobhatta volna a történetet, és érzelmileg elővezethette volna a későbbi csatajeleneteket. Sajnos az egész inkább csak röhejes volt. Ami részben jó, hiszen ez az egész vita röhejes volt, mindenki megkaphatta volna a maga jussát, ha nem annyira kapzsi Thorin, oszt’ élhetett volna boldogan. Ez a része jó. A röhejesség másik része viszont nem. Az egész érzelembeli fokozást valahogy úgy akarta érzékeltetni Jackson, hogy a szereplők hangjára rányomott egy adag basszust, amikor izgalmi állapotban voltak (na, nem félreérteni!), így végül a film első felében enyhe túlzással minden második percben hülye hangon beszélt valaki. Jézusom.

*hörgő hang* EZ A KRITIKA NAGY ÉRZELMEKET ÉBRESZT BENNEM, MÁSKÉPP VISZONT NEM TUDOM ÉREZTETNI. *hörgő hang vége*

Elnézést.

Bár ez az elf halt volna meg!

#rosszdramaturgia4

Az információk kifejtése is borzalmas volt. Nem néztem újra az előző részeket s nem olvastam a könyvet, tudom, ez az én hibám, de mások is lesznek ezzel így a nézők közül. Éppen ezért abból, hogy Legolas meg a tünde lány elmennek valahova, ahova odaérnek valamennyi idő alatt és ott valami baromi sötét cucc van meg repülő bőregerek, és utána rohanni kell, nem sok jött át. Ugyanez áll egy csomó mindenre, amit csak emlegettek a szereplők. Nevek és nevek, mikor az egész kicsit olyan, mint egy orosz családregény: az egyik név olyan, akár a másik.

#rosszdramaturgia5

A szerelmi jelentek is pocsékok voltak. Esélyes, hogy nagyon jók lettek volna, ha hangulatilag megalapozzák nekem, vagy ha újranézem a második részt, amiben viszont imádtam őket (bűnös élvezet). Így viszont csak röhejes kliséhalmaz volt az egész: „– Gyere velem! – Nem lehet. – Ó. Juj, meghalok. – Ó, miért fáj ennyire, hogy meghalt a szerelmem? És végül: – Mert igazi volt az érzelem.” Egyébként, köszönjük a kiegészítést Thranduil, magunktól nem jöttünk volna rá.

Pedig Kilit meg úgy szeretem.:(

#rosszdramaturgia6

Valahogy a haláloknak sincs súlya, pedig van egypár. Végül csak azok a törpök maradnak életben, akiket nem tudsz megkülönböztetni egymástól, mert erre a cselekmény nem ad lehetőséget. (Megjegy.: MÁR MEGINT MEGHALT A KEDVENC SZEREPLŐM!)

#rosszdramaturgia7

Kedves, hogy a film végén behozták a „hamarosan itt A gyűrűk ura cselekménye” utalást, de mivel az egész film nem adta meg az érzelmi, hangulati alapot, inkább csak erőltetett volt. Aragorn említése meg kedves fanservice.

A bénácska zene

Mint írtam, nagyon szeretem a sorozat zenéjét. Hangulatos, ha meghallja az ember, azonnal benne van a történetben, olyan, mint a Star Wars főcímdala. Ebben a részben mégis valahogy úgy felszívódott. Talán azért, mert nem volt cselekmény, amit támogasson. És most még a feliratok alatti ének sem tetszett úgy, hiába a kedves Gyűrűk ura összeköttetés.

A látványvilág meg mint egy számítógépes játék

Most még az sem tetszett annyira, mint eddig. A Megye mondjuk szép zöld volt.

És ennyi.

Vége, a film ezekből állt. Jó, azt elismerem, volt néhány vicces-komikus jelenet a csihi-puhiban, amik szintén mindig egy számítógépes játékra emlékeztettek, valamint Kili is helyes volt és a törpkirály nagyon jól beleillik egy samponreklámba, mikor fut.

De ez így nem éppen az a színvonal, amit az ember elvár ettől az egésztől. Nem tartom kizártnak, hogy igazán kemény rajongóknak jobban bejött, de részemről vérszegényebb volt, mint egy újszülött szúnyog.

Kategória: Ó, Istenem, bárcsak újraforgatnák.

A Fecsegőposzáta első fele, avagy A kiválasztott 1. rész

Ó, te jó ég, olyan, mintha ezer éve láttam volna ezt a filmet. Pedig én aztán nem panaszkodhatom, kétszer is volt hozzá szerencsém, egyszer sajtóvetítésen mint „profi újságíró”, egyszer pedig az éjféli premieren mint totál zakkant rajongó, popcornt majszolva, kitűzővel a pulcsimon. (Bár a kitűzőt a sajtóvetítésre is felvettem, bevallom emberesen.)

Szóval, azt mér egyszer leírtam, hogy nem könyvrajongóként hogyan ítélem meg a filmet, most lássuk, mit szólok hozzá úgy, hogy többször is olvastam a regényt!

Bevallom őszintén, baromira féltem ettől a filmtől, mivel inkább a hátrányait, mint az előnyeit láttam annak, hogy kettészedik, amikor megtudtam, hogy ez a terv. Féltem attól, hogy üres vagy lassú vagy túl befejezetlen lesz, és távolról bűzlik majd a pénzhajhászattól. Ehhez képest meglehetősen minőségi munkát kaptam. 

Nos, tehát, A kiválasztott 1. része a könyv első felét dolgozza fel, egészen (és innentől jönnek a SPOILEREK!) Peeta megjelenéséig. Mivel maga a könyv pont erre a két nagy részre osztható fel, nem meglepő, hogy itt ér véget a történet.

Naná, hogy egy-két dologban alakítottak a könyvhöz képest. Általában nagyon szeretem ezeket a módosításokat, mivel ennél a sorozatnál kivételesen inkább hozzáadnak a történethez, mint elvennének belőle. Most is sikerült jól kihasználni, hogy nem csak Katniss szemszögéből láthatjuk a dolgokat, nem ő a narrátor. Persze, nem csak ilyen típusú módosítgatások voltak a sztoriban, némelyik teljesen jogos, megint másik pedig enyhén torzító. Csináltam is nektek belőlük egy csini listát, mert most csak listás kommunikációra vagyok képes.

Dolgok, amik tetszettek, noha megváltoztatták őket:

1. Katniss dala és a körülmények. A könyvben ugye csak annyi van, hogy énekelt és felvették. Itt látjuk, mivé lesz a szám, hogyan használják fel, terjed el, és okozza a forradalom egyik csúcspontját. Mindezt iszonyatosan, hátborzongatóan hatásosan! Azóta is imádom ezt a számot!

2. Effie jelenléte. A könyvben a felkészítő csapattal együtt dolgozik Katniss, a filmben Effie dumál. Ez teljesen érthető módosítás, ha a moziban a propaganda filmeket („profikat”) készítő embereken kívül más új csapattagokat is be kellett volna mutatni, felrobban azoknak a feje, akik nem olvasták a könyvet. (Egy film ilyen szempontból jóval kevesebbre képes.) Ráadásul maga Effie is érdekes színt kapott így.

3. Katniss és Snow beszélgetése a végén. Annak nem örülök, hogy így nem a szívszerelmem, Finnick kapta a főszerepet, de Snow kifejezetten para tekintete, amivel hetekig rémálmodni fogsz, megérte a dolgot. „It is the things we love the most that destroy us.” Ó, te jó ég.

4. A forradalom alakulásának bemutatása.

5. Peetáék kiszabadítása. Igencsak felfokozták a jelenetet a könyvhöz képest.

6. Haymitch bármelyik mondata, amelyik nem volt benne a könyvben. („Remélem, nem volt fontos.”)

Dolgok, amik NEM tetszettek, és megváltoztatták őket:

1. Kimaradt a kedvenc jelenet. A KEDVENC JELENETEM. Értékeljük, hogy a könyvben benne van. 

„Finnick bukkan elő. Teljesen ki van borulva.
– Katniss, ezek nem engedik, hogy veled tartsak! Megmondtam nekik: rendben van, nem szállok le veled a földre, de kiderült, hogy még a légpárnásra sem akarnak felenegedni!
Végignézek Finnicken – a kórházi köntös alól kivillan csupasz lábszára és szakad papucsa, a haja olyan, mint a madárfészek, a kézében egy összecsomózott kötéldarab lóg, tekintetében ádáz fény csillan –, és tudom, hogy felesleges lenne a védelmembe vennem. Én sem tartom jó ötletnek, hogy velünk tartson. Úgyhogy a homlokomra csapva felkiáltok:
– Ó hát nem elfelejtettem! Biztos az a hülye agyrázkódás az oka. Beetee üzent neked: le kellene menned a Különleges Fegyvertárba. Készített neked egy háromágú szigonyt.
A szigony szó hallatán mintha egy pillanatra visszatérne a régi Finnick
– Tényleg? Láttad már? Milyen?
– Nem tudom. De ha fele olyan jól sikerült, mint az íjam, akkor imádni fogod – felelem. – Az biztos, hogy sokat kell gyakorolnod, hogy rendesen megtanuld használni.
– Persze. Jól van. Hát, akkor az lesz a legjobb, ha mindjárt indulok is – mondja.
– Hé, Finnick! – szólok utána. – Azért lehet, hogy nem ártana egy nadrágot húznod.
Finnick a lábára pillant, mintha most esne le neki, hogy mi van rajta. Aztán ledobja a köntösét, és ott áll előttem egy szál alsógatyában.
– Miért? Csak nem találod túl kihívónak a szerkómat? – kérdezi, és kihívó pózba vágja magát.
Nem bírom megállni, muszáj röhögnöm, főleg, hogy Boggs iszonyatosan zavarba jön. […]
– Én is emberből vagyok, Odair.”

Tökéletes „liftes jelenet kettő” lett volna. Sztriptíz Johanna után szabadon.

2. Finnick maga. A könyvben totál szét volt esve. A filmben még a haja is mindig tökéletes volt, pedig őt nem nyomatták folyton „profikban”.

3. Katniss, Gale, Coin. Mindegyiken javítottak néhány árnyalatot. Coin néhol kifejezetten kedves, Gale nem az az agresszív állat, aki a könyvben volt. Katniss pedig alig őrült meg. Mi van itt emberek, erre járt egy rózsaszínt hányó unikornis? 

Színészek, akik jól játszottak:

1. Mindenki. Valami van ezzel a casttal. De külön kiemelkedő volt Woody Harrelson, Donald Sutherland, Philip Seymour Hoffman, Willow Shields, Elizabeth Banks, Jennifer Lawrence… Most mintha mindenkit felsorolnék, nem? :D

Kedvenc jelenet: Katniss dala. Aztán Haymitch táblatörlése, meg az, hogy „a húgom megtarthatja a macskáját”. 

Mélyrepülés: a kimaradt Finnick-jelenet. Utána öt percig nem tértem magamhoz. Pláne, hogy Gale-re pedig közvetlenül e jelenet után azt mondták, milyen "helyes fiú". Duplasokk, tripla lett volna, ha még smárolnak is ott helyben Katnisszel.

Hátborzongató jelenet: Peeta szétveri Katnisst. Nemcsak fojtogatta. Szétverte.

Legviccesebb jelenet: Haymitch magánszámai, Katniss első propaganda forgatása.

Legcukibb szereplő: Pollux!

Legjobb koncepció: a „profik” kapcsán nagyon jól rájátszottak a sztárcsinálás egy másik aspektusára.

A film dinamikája: nyomasztó, humoros, izgalmas, nyomasztó, humoros, izgalmas…

Szerintem: 8,5/10 pont.

Igen, igen, most felvágok...

IMÁDOK sajtós lenni, legalábbis addig, amíg ez azt jelenti, hogy filmeket nézhetek premier előtt ingyen. Duplán imádok, ha azt jelenti, hogy a rajongók nagy részével ellentétben (bibibíí, avagy Meggie ma nem vette be a gyerekesség elleni bogyóit) én már tegnap láthattam a Fecsegőposzáta első részét!!

Na, de ne siessünk ennyire előre. Mikhez volt szerencsém az utóbbi hetekben a Filmpont.hu-nak köszönhetően?

Vissza hozzád

Íme, a legújabb Sparks-recept: gazdag lány (pipa), szegény fiú szomorú és gyalázatosan borzalmas családi háttérrel (dupla pipa), egy öreg jótevő (pipa), húsz év, no meg még mindig dúló érzelmek (tripla pipa). De hogy mit lehet ebből kihozni?

 Kétéjszakás kaland 

Újabb románcot üdvözölhetünk a mozikban, amely ezúttal azonban nem kamaszok vagy „teljes értékű” felnőttek, hanem kapunyitási pánikban szenvedő fiatalok között alakul ki. Ráadásul két éjszaka alatt. Érdekes koncepció, amely azonban a felszínesség és a kedves humor szintjén marad.

És a film, amit mindenki* vár... 

Az éhezők viadala - A kiválasztott 1. rész!!

A november egyik várva várt filmje megérkezett! Hogy mit kapunk tőle? Bevallom őszintén, körülbelül ugyanannyit, mint a második résztől, csak egy kicsit borongósabb hangulatban. Nem mintha ez kevés lenne: lelkiismeretes rendezés, jó színészek, kicsit kiszámítható sztori és még Jennifer Lawrence is énekel.

Mivel itt nem élhettem ki rajongói szemszögemet, írni fogok egy hosszabb, vesézősebb, "fangirlösebb" változatot is! De azt majd csak a szerdai premier után, amit a barátaimmal nézek. ;) (Igen, halmozom az élvezeteket.)

*Na jó, majdnem mindenki...

Arshad, avagy regényidézetek énekelve

Ezer éve nem írtam már zenéről, aminek gyaníthatóan az az oka, hogy egyáltalán nem is értek a zenéhez. Néha azt sem tudom, mit hallgatok. Na jó, többségében.

De nemrég eszembe jutott Arshad Girl on fire című száma, és hogy mennyire odavoltam azért, hogy Peeta szép mondatait egy dögös hangú pasi énekli, tökéletes kombináció. Szépen elő is szedtem (ennek bezzeg megjegyeztem a címét és az előadóját is!), és rá kellett jönnöm, hogy Arshad már a harmadik részhez, a Fecsegőposzátához is készített zenét! Aztán pedig arra, hogy most valószínűleg meglovagolja a young adult könyv-mániát, és sorra veszi azokat a történeteket, amiket éppen megfilmesítenek, kiveszi a hatásos idézeteket, és ír hozzájuk egy kellemesen hangszerelt számot. (Ha emellett még történetesen szereti is ezeket a történeteket, hivatalosan is szerelmes vagyok! :D) Lehet, hogy nem a saját dalszövegei, lehet, hogy emiatt nem mindenki gondolja majd eredetileg, de egészen addig, amíg élvezem a végeredményt, néha talán jobban, mint a hivatalos filmzenéket, ez nem érdekel. Remélem, téged sem fog.:)

Szóval, iratkozz fel szépen a YouTube profiljára, és várd a következő alkotásokat. Már van Az éhezők viadala-trilógiához, a Csillagainkban a hibához, az Egy különc srác feljegyzéseihez és Az útvesztőhöz is. Oké, ez nem sok, de folyamatosan nő a számuk! ;)

Jó zenehallgatást!

Ui.: A klipeket nem érdemes megnézni, engem legalábbis nagyon irritál a többségük, mint valami rossz és ősöreg számítógépes játék!

Kilenc Oscar, egy Pulitzer-díj – ez a „Baa! Baa! Black Sheep”

Körülbelül 12 éves voltam, amikor beleszerettem Rhett Butlerbe, és azóta is őt okolom a férfiakkal szemben felállított hatalmas elvárásaim miatt. De most nem Rhett tökéletességéről lesz szó[1], hanem a történetről, amelyben szerepelt, és a személyről, aki megalkotta.

Margaret Mitchell

Margaret Mitchell (1900-1949) november 8-án (épp ma!) ünnepelné a 114. születésnapját, ha még élne. Éppen ezért összegyűjtöttem néhány érdekességet róla és leghíresebb művéről, a rabszolgatartó Délt kicsit idealizálva bemutató Elfújta a szélről (1936).

Vivien Leigh Scarlettként

Mivel lehet, hogy nem mindenki ismeri az egyik kedvenc regényemet, íme egy rövid leírás a történetéről. Az enyhén elkényeztetett Scarlett O’Hara bálokban és flörtökben gazdag világa először akkor törik össze, amikor élete szerelme, Ashley Wilkes visszautasítja. Másodszor akkor, amikor 1861-ben kitör a polgárháború, melynek tétje a rabszolgák szabadsága és persze nem kevés pénz. Scarlettnek szembe kell néznie az éhezéssel, egyedül kell fenntartania családját és birtokukat, egy elhamarkodott ígéret miatt vigyáznia kell Ashley feleségére, Melanie-ra… Eközben annyira megkeményedik a szíve, hogy nem veszi észre, a boldogság szinte csak egy karnyújtásnyira van tőle, a már fent említett Rhett Butler képében.

1. Ha azt hiszed, csak egy romantikus regényről van szó, tévedsz. Az Elfújta szelet 30 millió példányban adták el, majdnem 30 nyelvre fordították le, a szocializmus idejében betiltották, „pad alatt” olvasták felmenőink.
2. Mitchell Pulitzer-díjat kapott regényéért.
3. Az írónő számtalan munkacímet kitalált az Elfújta a szél előtt. A legviccesebb a „Baa!Baa! Black Sheep”[2] volt. A főszereplőnő neve pedig Pansy. Úgy érzem, ez egy másik történet lett volna.
4. Az 1939-es filmadaptáció kilenc Oscar-díjat kapott. Hattie McDaniel vihette haza a legjobb mellékszereplőért (Mummy) járó szobrocskát, így ezért a filmért kapott először afroamerikai Oscar-díjat.

   

   Hattie McDaniel

5. A nemi egyenlőség terén nem volt ekkora lépés ez a film: a Scarlettet alakító Vivien Leigh többet dolgozott a filmen, mint a Butlert alakító Clark Gable, ennek ellenére csak 25 ezer dollárt vihetett haza, míg Gable 120 ezret.
6. A filmnek több rendezője is volt. Az elsőt az akkor nagy sztárnak számító, homofób Gable túl femininnek tartotta, állítólag ezért váltották le, noha Cukor erős volt az érzelemdús jelenetek felépítésében. A második rendező, Fleming majdnem akciófilmet készített, nem akart hangsúlyt fektetni a főszereplő nők érzelmi világára, pedig ez alkotta a történet gerincét. Szerencsére ebbe a színésznőknek és a producernek, Selznicknek is volt beleszólása, így a történet lényege nem veszett el.
7. Gable majdnem kilépett, amikor megtudta, a szerepe szerint sírnia kell. Végül Olivia de Havilland (Melanie) győzte meg, hogy maradjon. Később Gable elismerte: a sírós felvétel sokkal jobb lett, mint az, amelyiken nem hullat könnyeket.

   

   Gable, Leigh - és a szájszag :(

8. Gable-nek (kiábrándító módon) borzasztó volt a lehelete a dohányzástól romló fogai miatt. Vivien Leigh ezért, és nem a vágytól alélt el majdnem a forgatás alatt.
9. Az Ashley-t alakító Leslie Howard a szerepe szerint 21 éves volt. A valóságban 45, pusztán egy évvel fiatalabb, mint a Scarlett apját alakító színész!
10. Scarlett szeme zöld színű a történet szerint. A színésznőé kék volt, így kénytelenek voltak a fényekkel trükközni.[3]
11.  A filmbeli tűzvész igazi tűz volt, bár nem vész. Így szabadultak meg néhány régi, feleslegessé vált King Kong díszlettől. Ezt tudva azért már ijesztőbbek azok a lehulló, lángoló darabok!
12. A történetből musical is készült, valamint a folytatásait is megírták. Én kettőt olvastam, azok közül a Scarlett jó, a Scarlett örökében ellenben borzalmas.

    

    Az idősebb Leslie Howard

13. Mitchell először a történet utolsó fejezetét írta meg, s utoljára az elsőt.
14. 1939-ben nem káromkodhattak a filmekben. A producer büntetést fizetett azért, hogy elhangozhasson a „damn” szó Butler ikonikus „Frankly, my dear, I don’t give a damn” mondatában.
15.  Hiába szerették annyian a regényt, Mitchell apja utálta. Állítása szerint csakis a lánya miatt olvasta el először, de másodjára miatta sem fogja.
16. Nemcsak Scarlettnek, Mitchellnek is bőven akadtak udvarlói. Egyszer, mikor fekvőbeteg volt, öten is meglátogatták anélkül, hogy előtte bejelentkeztek volna hozzá. Ráadásul mind az öten egy időben érkeztek. A nővérek igencsak megbotránkoztak, amikor az akkor húsz éves írónő előbb visszautasította mind az öt kérőjét, majd csókokkal búcsúzott tőlük…

    

    Ennyire szép volt az írónő!

17. Az írónő azt az utasítást adta, halála után égessék el minden kéziratát.
18. Ez meg is történt, ennek ellenére egyik műve mégis fennmaradt. Egyik fiatalkori szerelmének (a fenti öt egyikének) ajándékozta az Elsüllyedt múlt című kisregényét, amelyet körülbelül 16 éves korában írhatott. A kéziratot egykori hódoló megtartotta, s bedobozolta, évtizedekkel később fia adta ki a Mitchell Múzeumnak.
19. Bár számtalan levelet és egy kisregényt is Angelnek ajándékozott, Mitchell végül nem őt választotta az Ötök közül. Azt hiszem, vele jobban járt volna, első férjéhez 1922-ben ment hozzá, és 1924-ben vált el tőle…
20. Egy részeg férfi gázolta el a színésznőt, aki sérüléseibe halt bele csupán 48 évesen.

---

[1] Pedig istenemre, megérne egy ezer szavas tanulmányt! Minimum.
[2] Régi angol mondóka, amely többek között a rabszolga kereskedelemre utal.

[3] Most, sokkal fejlettebb eszközök mellett ugyanezt képtelenek voltak megtenni Harry Potterrel. Csak úgy mondom.

Ahol a sült krumpli a nemzeti kaja

Gofri-illat, Magritte-képek, sültkrumpli-halom, parkok szerteszét, kilométeres utcavásár, kecskesajt, igazi nerd-fellegvár. Brüsszelben jártam. Na meg Rhode Saint Genése-ben.

A szitu

Az egyik barátnőm kilenc hónapja egy kis külföldi kalandra (= önkénteskedés, nem valami spanyol szépfiúval szökött meg, akkor valószínűleg nem Belgiumban lenne) adta a fejét, így hát egy másik barátnőmmel úgy döntöttünk, meglátogatjuk pár napra. Brüsszelben és a környékén (ami jelen esetben egy kisvárost, Rhode Saint Genése-t takar, ahol a barátom önkénteskedik) úgysem voltunk még, ő pedig így kilenc hónap után hiányzik az embernek. (Nyugi, azért hamarabb is.:))

Repülés!

Az első alkalmam

Nos, hát nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán az úttal kellene, tekintve, hogy most repültem először életemben. Néhányan előtte azzal fenyegettek, hogy a fapados annyira nem nagy élmény, meg hogy „fúj, Ryanair!”, szerencsére nekem bejött. Egy kis szempilla rebegtetés után az ablak mellett ülő kedves néni is helyet cserélt velem, így az első alkalom, a maga belsőszerv-emelő, felhőáttörő módján igencsak tök jó volt, felszállást, leszállást, felhőtengert egyaránt élveztem. Kicsit olyan volt, mintha egyszerre ültem volna egy ugráló buszon és hullámvasúton, szóval előjött a gyermeki énem. (Azért az is vicces volt, amikor a kedves néni az unokáiról mutogatott nekem képeket, én pedig az unokahúgomról. Azt hiszem, mégiscsak kezdek öregedni, bármennyire is tagadom.)

Középen Tin Tin fut.

A városkép

Brüsszel lenyűgözött, nagyon szép város, és ezt a képeslapok meg a fényképek nem tudják visszaadni, nem értem miért. Pedig gyönyörű utcákból meg épületekből nincs hiány. Nekem legjobban mégis a parkok tetszettek, pedig nem volt egyik sem hatalmas durranás (na jó, azért a Diadalívvel a háttérben az egyik mégiscsak…), viszont olyan hangulatos volt mindhárom, amit láttam.

A Diadalív csodaszép

A pisilő kisfiú

Valahol azért perverz, hogy ezért mindenki úgy odavan. Néha felöltöztetik, és a város egy másik végében még egy kis barátnőt is készítettek neki.

A kisfiú és barátnője

A kaja

Amúgy a belgák nem normálisak, ha kajáról van szó. Oké, biztos vannak ott egészséges dolgok, meg a barátnőm azt mondta, hogy viszonylag olcsón vágnak az emberhez bio kaját (mármint helyi szemmel viszonylag olcsón). De hogy mik számítanak nemzeti kajának, az elképesztő. Az egyik a gofri, amit persze mindenki tud, a másik a csoki (szerintem a belgák utálják a fenekem, és ártani akarnak neki), a harmadik pedig a hasábburgonya (igen, mindenképpen utálják). A hasábburgonya. Nem is akárhogy: egy bazinagy szendvicsbe rakják hamburgerpogácsákkal, salátával és öntettel. Van neve is, de már elfelejtettem, az biztos, hogy M-mel kezdődik, és hogy megdöbbentően finom (pláne, ha az ember megdöbbentően éhes).

Igen, azt a szendvicset megettem.
És nagyobb volt, mint amekkorának a képen látszik. Jóval nagyobb.
Kábé akkora, mint az alkarom.

A kiállítások

Három kiállítást néztünk meg, amik 26 év alattiaknak összesen három euróba kerülnek (baromi olcsók). Az egyik Magritte különböző képeit és korszakait mutatta be, a másik az 1800-1900-as évek alkotásait, a harmadik pedig az 1400-1500-as években készült festményeket. Jó volt mindhárom kiállítás – és elmondhatatlanul hosszú. Sajnos képek nem készültek a képekről, de ha diákként Brüsszelben jársz, mindenképpen nézz be a múzeumba! (És vigyél egy napra elegendő eleséget, vizet meg kitartást.)

Kockamennyország

A boltok

Brüsszelben két jellegzetes bolttípus van: a csoki- és a nerdbolt. Az előbbiben értelemszerűen étvágygerjesztő nyalánkságokat árulnak (amikből alig ettem:(), az utóbbi kirakata pedig maga a mennyország: képregény figurákat, filmszereplőket, Doctor Whos karaktereket (na jó, csak egyet láttam, de már az is valami!) árulnak ott. Mindent, mi geeknek vagy nerdnek ingere. Csodás összeállítás, már csak ezért is kiköltöznék.

Delírium 

A sör

Nem vagyok valami nagy sörrajongó. Szó se róla, szeretem a sört, de csak akkor, ha nincs sör íze. Szerencsére Brüsszel ebben is kedvezett nekem, olyan finom cseresznyesört kaptam, hogy az csak na, amikor pedig beültünk a romkocsmaszerű Delíriumba, ahol állítólag 2004 fajtát árulnak van, csoki ízűt választottam, így még véletlenül sem kellett valami normális sör-sörrel borzolnom ízlelőbimbóimat.

Made by Pinklor

A vásár

Maga Rhode Saint Genése, ahol a szállásunk volt, csendes, szép kisváros, gazdag emberekkel. (Állítólag az egyik leggazdagabb belga város!) Nekünk szerencsénk volt, ugyanis a négy nap alatt, amit ott töltöttünk, nem ugyanazt a csendes arcát mutatta. Évente egyszer vásárt rendeznek a helyiek, kirakják a megunt cuccaikat az utcára, és árusítják. Ami azt jelenti, hogy legalább egy, de inkább kettő-három kilométer hosszan lezárták az utcákat, a főtéren a templom előtt zenészek léptek fel, egy hapsi a középkori vásári bohócokat idéző hacukában rohangászott, este pedig az el nem adott, de kint hagyott cuccok között lehetett „kukázni”. (A gazdagok meglepően sok mindent hagynak szanaszét „nekem már nem kell”-alapon. Így szereztem be egy új útitáskát, ami nem csak jól néz ki, de mindene egyben is van.)

Na, hát ennyi röviden. Brüsszel szimpatikus, élhető helynek tűnik (kivéve az ocsmány metrókat. Nem tetszik a kék metró? Menj el Brüsszelbe!), akárcsak Rhode Saint Genése. Örültem volna, ha még pár napot eltölthetek ott, és még több részét megnézhetem! :)

Hashtag hét főbűn, avagy nemcsak csokival és piával lehet ám bűnözni!

WildWorld (akinek mindig lelkesen csodálom a könyves választásait és a véleményeit, szóval olvassátok a blogját, ha nem ismeritek!) belerángatott ebbe a bűnös dologba, szóval most rossz útra lépek. A rossz út lényege az, hogy a hét főbűn tematikája alapján az olvasási szokásaimról dumálok. Kezdődjön hát a móka!

A 7 főbűn, bár hogy melyik melyik, nem tudnám megmondani.
Úgy sejtem a pénzes lesz a bujaság, azaz egy tiszta ügy. :D

1. Fösvénység: Melyik volt a legolcsóbb és a legdrágább könyved?

Hát, a legolcsóbbra pontosan emlékszem: a tatai könyvtárban, ahol az egyik barátnőmnek a könyvbemutatója volt, kinéztem a 13 nyomozó 33 esete című könyvet, potom száz forintért. Hajlandó is lettem volna letenni érte a 10x10 forintot, azonban kiderült, hogy csak 10.000-es van nálam (szegény gyerek!), így ingyen nekem adták! :)

Istenem, ez miben van? :D

A legdrágább pedig… Hát, nem emlékszem. Én nem nagyon tudok előrángatni több ezres tankönyvet, mivel a kommunikáció szak nem erről szól (inkább rövid tanulmányok, mint hosszú kötetek, azt meg letölti vagy könyvtározza az ember), még a Szociálpszichológia könyvem is csak 2990 forint volt. De a Harry Potter 7. része bizony 4690 forint volt (így lehúzni szegény kamasz rajongókat!), és állítom, hogy ez volt a legdrágább könyv, amit életemben vettem! Költséghatékony vagyok?

2. Harag: Melyik szerzőt szereted a legjobban, illetve ki az, akit utálsz?

Jaj, az ilyenekkel mindig úgy bajban vagyok. Pedig hát nézz meg egy átlag amerikai filmet, amiben írók vagy olvasók vannak, csuklóból felsorolnak hat írót, majdan egy hetediket, amelyik a fő kedvenc. Nekem meg ez sosem megy.

De ha hirtelen ki kell emelnem most egyet, talán Karen Marie Moningot választanám. Szórakoztató, izgalmas, fordulatos a sorozat, amit tőle olvastam, nem kiszámítható, és tele van hús-vér karakterekkel. De amúgy Jane Austen, Meg Cabot, Agatha Christie is a listámon szerepelne. (Na, már csak három kell a héthez!)

Ide nekem a YA írók nagy részét! Unom a fotelem...

Akit utálok? Hm… Hát, talán az összes olyan írónőt, aki sablonos YA könyveket gyárt, meglovagolva ezt a hullámot, és kiszorítva a tehetségesebb, sokkal kevésbé sablonos sztorikat gyártó írókat. (Például szerény személyemet, igen, ebben van egy adag személyesség, ráadásul úgy, hogy az én történetem sem tökéletes…) De valahogyan rájuk sem tudok teljesen haragudni, kicsit mintha a vágyaikat írnák ki az ilyen sztorikban (csak nézd meg, milyen „pasik” vannak bennük… irreális). Szóval, inkább sajnálom őket.

3. Torkosság: Melyik könyvet olvastad többször, újra és újra?

Na, hát még egy nehéz kérdés. Én általában nem újraolvasom a könyveket, mármint nem elejétől a végéig minden szót, hanem újralapozom. Kikeresem a kedvenc részeimet, felidézem a könyv hangulatát (néha úgy, hogy ki sem nyitom magát a kötetet :D), az elejétől a végéig csak ritkán olvasok újra valamit. Tehát én nem vagyok az a „Ó, a Harry Potter első négy kötetét vagy hússzor újraolvastam. Kötetenként.”-lány sem. De mondjuk, legyen Meg Cabot és az öm, valamelyik könyve még kamasz koromban. Vagy Susan Elizabeth Phillipstől a Várom a párom.

4. Jóra való restség: Melyik könyv olvasását hanyagolod lustaság miatt?

Hahá! Ez az én kérdésem, ezer ilyen könyv van, most hirtelen kettő jut eszembe. Egy azért, mert én tényleg el akartam olvasni, csak aztán lejárt a könyvtári idő, a másik meg, mert vagy hatezer ismerősöm zaklat vele. Hatezer-egy.

Az első az Édentől keletre, amit elkezdtem, majdan nem fejeztem be, mert vissza kellett vinni, pedig tetszett. A nővérem szerint humoros (szerintem nem, és biztosan keveri valamivel), én inkább James Deanre emlékeztem meg vele, na meg hát emberi sorsok, ha jól írják meg, ki ne olvasná el?

Egy vagyok közülük.:D

A másik pedig Az úr sötét anyagai-trilógia, amit mindenki dicsér. Az unokatestvérem kölcsönadta az

első kötetet, eljutottam a 100. oldalig, majd valamiért feladtam, nem kötött le. Ő viszont nem hajlandó visszavenni, amíg el nem olvasom, kicsit patthelyzet. Bár már tényleg annyian dicsérték, hogy fenn van a listámon, hiszen elgondolkodtató meg fordulatos vagy mi, ráadásul, és ez az, amit nem értek, Pullmantól egy csomó könyvet olvastam, és szerettem is őket. Szóval fura, hogy pont a „legjobbal” nem bírok.

5. Kevélység: Melyik könyvről beszélsz a legtöbbet, hogy úgy hangozzon, intellektuális olvasó lennél?

Szerintem pont az Édentől keletre lenne az. Egy akkor nagyon ijesztő felvételin voltam, és azért is kezdtem bele a könyvbe (amellett, hogy a nővéremnek az a tévképzete, hogy ez humoros), mert hát szépirodalom. A dolgot ott buktam el, hogy kijelentettem, ez a könyv nekem azt bizonyítja, a világ összes Cathy-je önző dög, akárcsak az Üvöltő szelek. Aztán az egyik felvételiztető bejelentette, hogy őt amúgy Katalinnak hívják…

Végül felvettek. Azóta az ő csoportjában vagyok. True story, my dear.

Na, de azóta már nem vagyok kevély, nem is próbálom a látszatát kelteni annak, hogy különösebben jobban vonzódnék a szépirodalomhoz, mint a populárishoz, pláne, hogy egy ideje már tagadom ezt a két fogalmat, amiről amúgy az ELTE tehet. Egy csomó szépirodalmi mű populárisként kezdte, és egy csomóan olvasták akkoriban. Shakespeare, Jane Austen, Daniel Defoe, Jókai Mór, Szabó Magda, ők mind népszerűek voltak. Mégis, mintha az lenne ma már a különbség a szépirodalom és a populáris irodalom között, hogy előbbit jóval kevesebben olvasnak, és éppen ezért az a minőségi. Ami nem épp a legjobb hozzáállás, ha engem kérdeztek.

6. Irigység: Melyik könyvet szeretnéd leginkább ajándékba kapni, tehát melyik az, amelyiket a sajátodnak szeretnél tudni, de nem költenél rá?

A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár.

7. Bujaság: Miket találsz vonzónak egy férfi/női karakterben?

Hölgyeké az elsőbbség, plusz ez kevésbé pikáns téma. Elsősorban azt szeretem, hogy egy szereplő karakteres, megfogható, úgy érzed, ismered, és nem csak egy a sok közül (mint megannyi YA karakter). Ilyen például Gwen Shepherd, MacKayla Lane, és még egy páran. Emellett az sem árt, ha úgy karakteres, hogy közben nem egy „önző dög” (lásd fent) vagy ilyenek, hanem humoros, talpraesett, van szíve és esze, és mindkettőt használja is. A kedvenc női karakterem amúgy Ella az Elátkozott Ellából, szerintem benne minden megvan, ami egy jó (kamasz) női karakterbe kell: humoros, talpraesett, van szíve és esze, de nem tökéletes, kissé ügyetlen, de nem idegesítő módon, hanem mint a legjobb barátod, és jellemben is baromi erős. De tényleg.

Férfi karakter… Hát, a „látszólag idegesítő és nagymenő, de amúgy van szíve és hopp, pont a főhősbe szeret bele” karakterekből már kiábrándultam, rohadt unalmasak és idegesítőek. Egyedül a klasszikusba vagyok még mindig szerelmes: Rhett Butlerbe. Bár ő nem idegesítő, így nem számít. Emellett a kis bambákat sem szeretem, akik beleszeretnek a végzet asszonyába, majdan leülnek, és melléteszik az életüket. Jézus. Valószínű, hogy nem illetek össze, csak csini a pofija.

Ha nyers, annak legyen oka (például Barronsnál is van), komoly oka, ne csak a hormonok. Meg itt is számít a humor: nem reprezentatív felmérésem alapján 50%-kal jobban szeretem a humoros karaktereket. Meg legyen, hát nem is tudom, biztos támasz a történetben, de ne csak ő legyen a fő támasz (mármint ne arról szóljon a könyv, hogy a pasi nélkül életképtelen a csaj vagy fordítva). Igazából ez egy tök nehéz és komplex kérdés, mit tudom én. :D Van, akit szeretek, és van, akit nem.

Határozottan határozatlanul zárom a soraimat.

(Ha tetszett a bejegyzésem, írd meg te is a válaszaidat, akár kommentben, akár a saját blogodra! Jó szórakozást hozzá! :))