Gödörben - 13. fejezet - Holmes 2.0

Megvannak a módszereim arra, hogy eltereljem egy kényes, zavaró vagy fájó témáról a gondolataimat. Általában ilyenkor húzok el shoppingolni, de mivel még egy apró vegyeskereskedés sincs ezen a nyavalyás helyen, nemhogy egy tisztességes pláza, ezt most hanyagolom, és a B tervem választom. (Amelyet voltaképpen sokkal jobban szeretek, mint az A-t. Hasznosabb és rövidebb időn belül nyugtat meg, csak nem annyira menő. És nem növeli a rózsaszín, csipkés topjaim számát.)

Valami olyasmit csinálok, amit Ray is, csak ő kint az „edzőtermében”. Ennek ellenére, amikor kicsit izzadtan és a szokásos ingje helyett trikóban belép a bejárati ajtón, meghökkenve hátrahőköl.

– Mi a fenét csinálsz, Abbey?! – kiált fel.

Lassan, a megadott ütem szerint kiengedem a levegőt. Élvezem, hogy az izmaim húzódnak a lassú, mégis megerőltető mozgás miatt.

Jeremy felpillant a jegyzeteiből. Mikor Ray kiment edzeni, én pedig elkezdtem megfelelően nyugtató mederbe terelni a gondolataimat, ő annak látott neki, amihez nagyon ért: rendszerezni kezdte a sajátjait. Azóta is listát ír a megtudott információkról. Állítom, hogy a következtetéseinek is szánt egy oszlopot.

Az én listáim mindig rendszertelenebbek, mégis sokkal jobban átlátom őket. Bár eddig leginkább bevásárlandó cuccokról szóltak, azokat annyira nem nehéz.

– Jógázik – feleli helyettem. – Ekeállás.

– És mi az a jóga? – kérdezi Ray még mindig elborzadva.

Talán kevésbé rázná meg a dolog, ha nem meredne a fenekem a levegőbe.

Gödörben - 12. fejezet - Félelmek 1.

Besétálok a házba. Kezd lankadni a lelkesedésem, amit Ray mondott teljesen elvette a kedvem. Pedig eddig magamban egészen pörögtem, örültem neki, hogy nem annyira hosszú ideje senyvedek ezen a helyen, mint gondoltam. És mi tagadás, annak is, hogy olyan szépen elbántam a hatalmas szemfogú ocsmánysággal.

Hirtelen lefékezek, Jeremy belém sétál, halkan káromkodik.

– Mi van?!

Hiszen, ha én nem ölöm meg, végzett volna Jeremyvel, ugye?

Ray is rám néz, összehúzza a szemét.

– Mi baja, Miss… Abbey?

Ugye?

– Én csak… megöltem valakit.

8 város, 8 nap, avagy olasz barangolásaim ősszel

Az egyik nem titkolt célom az EVS-sel, hogy annyit utazzak Olaszországban, amennyire fizikailag és anyagilag csak képes vagyok. Ahogy arról nagy lelkesen hírt adtam, Milánóban több napot is sikerült eltöltenem, de az elmúlt 3,5 hónapban nemcsak ezt a várost jártam be, hanem másik nyolcra is jutott egy-egy napom. Nem elég arra, hogy felületesen kiismerjek egy várost, de arra igen, hogy valamiféle képet tudjak alkotni a hangulatáról. (És az alapján ajánlani tudjam neked. Vagy nem).

Gödörben - 11. fejezet - Csak a vegavámpírok csilloghatnak

– Nem úgy értettem, visszavonom, a vámpírok nem csillognak! Illetve, csillognak, de csak a jó, szexi, dögös példányok, akik nem akarnak embervért szívni! Választhatsz, hogy gonosz vagy, és ronda, vagy nem lakmározol belőlünk, és a napon sétálsz! – hazudtolom meg, amit az Alkonyat végén olvastam, és megpróbálok hinni benne, hogy így is van.

Mivel az életünk múlhat rajta, igazán bevetem magam.

Csak a vegavámpírok csilloghatnak. Csak a vegavámpírok csilloghatnak. Csak a vegavámpírok csilloghatnak.

A vámpír megáll, mintha elgondolkozna azon, amit mondtam, vagy válogatna az opciók közül. Végül nyilvánvalóvá válik, mit választ, az egyik percben még a fénysáv elején áll, a másikban pedig hirtelen eltűnik a szemem elől. Égett szag csapja meg az orromat, és amikor legközelebb meglátom az én ízlésemnek túlfejlett vérszívónkat, már a fénysáv túlsó oldalán áll, minket méregetve. Az nem zavarja, hogy a bőre felhólyagosodott, sőt néhol meg is égett.

Látom a szemén, hogy kajára vágyik.

5 idegesítő embertípus, avagy hogyan borítsuk ki a turistát?

Tudod, milyen az az érzés. Az, amikor nyugisan élveznéd a jól megérdemelt nyaralást, de a fenéért nem hagyják. Az, amikor sétálsz, és gyönyörködsz a kilátásban, de egy agresszív humanoid kirángat nyugis világodból. Őket biztosan te is ismered. Vagy ha nem, hát fogod.

Az éttermi rikkancs

Ő az az embertípus, aki akkor nyaggat, amikor a legkevésbé van szükséged rá.

Képzeld el, hogy csóró magyar vagy egy néhány fokkal azért drágább gazdagabb országban, aki ráadásul önkénteskedésből keresi a kenyerét (valljuk be, ez nem igazán kifizetődő – vagyis nem anyagi szempontból). Aztán hirtelen éhes leszel, mármint nagyon éhes[1], és szeretnél beülni egy tisztességes helyre valami tisztességes kajával, amit persze először az utcára kitett menüből választanál ki anyagi és étvágyi megfontolásból is. Azonban alighogy ránézel, mit ránézel, a szemed sarkából véletlenül rásandítasz a menüre, a Rikkancs jön, megragadja a karod, és elkezd berángatni az étteremnek nevezett kínzópadra „Pizza! Very great! Eat here!” felkiáltásokkal. Naná, hogy menekülsz.

Pro tipp étteremvezetőknek! A rikkancsokat tegyétek a tiltólistára. De komolyan. Ez csak akkor tuti módszer, ha el akarod veszíteni a potenciális vásárlódat.

Nem tudom, ki ez az ember, de igen.
A Rikkancsok pont ilyen bizarr módon ijesztőek.

„Pont Annyiba Kerül, Amennyinek Mondtam, Csak Szorozd Meg Kettővel”

Ezt a hosszú nevű típust onnan ismerheted fel, hogy „rejtett költségekkel” kurtítja meg a pénztárcádat. Ő a jól ismert „Eleve A Számlához Adom A Borravalót”[2] nagytestvére, sőt, ősapja, az a személy, aki az ígérthez képest duplán árazza a dolgokat, és felháborodva pattog, ha megjegyzed neki, hogy nem igazán ezt ígérték másfél órával és egy pohár borral ezelőtt[3].

„Ajándék, De Kérem A Pénzt!”

Kérem A Pénzt: Nézd, nézd, karkötő neked!

Gyanútlan Utazó: Nem kérem, köszi.

Kérem A Pénzt: Ingyen van.

Gyanútlan Utazó: Tényleg nem.

Kérem A Pénzt: De ajándék.

Gyanútlan Utazó: De én tényleg… *KAP megragadja GyU kezét, és felrak rá két karkötőt* Akkor köszönöm.

Kérem A Pénzt: Most akkor fizess.

Gyanútlan Utazó: Öööö… de nincs nálam pénz.

Kérem A Pénzt: Amúgy honnan jöttél?

Gyanútlan Utazó: Magyarországról. És te?

Kérem A Pénzt: Afrika. Hakunamatata. Csak két eurót adj.

Gyanútlan Utazó: Tényleg nincs pénzem.

Kérem A Pénzt: Waka-waka. Egy euró?

Gyanútlan Utazó: Visszaadhatom a karkötőt, ha kell.

Kérem A Pénzt: Nem-nem. Amúgy hogy hívnak? Apród sincs?

Végül a karkötő tényleg ajándék volt, ami kicsit kárpótol azért, hogy egy másik ilyen Waka-waka a fentinél sokkal rosszabb modorral volt megáldva…

Galambok Mindenütt Egyesület

Valljuk be, egy szép napfényes napon nincs rosszabb annál a félelemnél, hogy a cirka hatszáz galambból, akik a téren cikáznak, valamelyik bizony alaposan le fogja szarni a kedvenc kabátodat. Amit persze ki sem tudsz igazán mosni, hiszen éppen nyaralsz. Arról nem is beszélve, hogy amikor ezt a cirka hatszáz galambot egy játékosabb kedvű kutya repülésre ösztökéli, mind a hatszázan a te fejedet veszik célba.

Nyugis időszakokban pedig kisbabák fején császkálnak. Igen, láttam. A felelősségteljes szülők pedig nem siettek elkergetni a karmos kis bestiát.

(Oké, ők nem emberek. De majdnem olyan idegesítőek.)

… és persze a többi Turista

Hiszen mi mindenhol ott vagyunk, de legalábbis minden olyan helyen, amit valaki valamikor valamiért érdekesnek kezdett nevezni. Tízen, százan, ezren lepjük el a fontos városokat, és a fő ismertetőjelünk, hogy a) a legrosszabb helyen és pillanatban állunk meg, hogy egy pillantást vessünk a térképre, és b) a koordinációs képességeinket verik az emberek a The Sims első részében. Bravi, bravissimi!

---

[1] Én az a típus vagyok, aki hirtelen és nagyon lesz éhes, szerintem ilyenkor leesik a vércukrom a béka nemesebbik fele alá, vagy valami. Azért annyira még nem súlyos, hogy ki kéne vizsgáltatni.

[2][2] Őt sem kedvelem. Szeretem eldönteni, hogy mennyit érdemel az adott pincér. Mert persze mindig ott történik ez, ahol fabatkát sem.

[3] De most komolyan. Tíz eurót akartak elkérni egy pohár borért. Akkor sem fizetnék ennyit érte, ha történetesen piszkosul gazdag lennék, mert minek?! Pláne, hogy egy üveg valami hasonlót meg három-négy euróért kap az ember lánya az Eurovalamiben, amit valószínűleg spórolásra találtak ki.

Gödörben - 10. fejezet - Százhuszonegy év

Bemegyek Ray után az ajtón, teljesen felkavar, amit mondott. Százhuszonegy év?! Százhuszonegy?! Egy ideig elképedve ismételgetem magamban. Ray nem néz ki többnek huszonnégynél, kivéve, ha morcos vagy megtört.

Most már azt is lehet tudni, miért olyan, amilyen. Százhuszonegy év ezen a nyüves helyen, és mindenki bekattan. Egyszer ugyan megfordul a fejemben, hogy ezt csak kitalálta, és mondjuk maximum, ha négy éve él itt, de aztán elvetem a dolgot. Ő maga az élő bizonyíték arra, amit mondott.

Természetesen már nincs a nappaliban, éppen bezáródik a szobájának ajtaja. Jeremy hitetlenkedve néz rám.

– Ki ez az alak, és mi történik itt, Abbey? Hogyan keveredtél ide, és mégis mikor?

Megvonom a vállam.

– Én is ugyanúgy beleestem ebbe az átkozott Gödörbe, mint te. Nem tudom, mi folyik itt, Rayről most tudtam meg igazából minden fontos dolgot… és még így is ködös az egész. De most biztosan totál ki van borulva.

Még Majonéz is csendben van. Nem sündörög körülöttünk, csak felugrik a kanapéra, a karfára hajtja a fejét, és értelmes-szomorú szemekkel néz rám.

– Nem vagy szomjas, Jer? Vagy éhes? – kérdezem csendben, Ray ajtaja felé pillantva.

Milano, avagy nagy városban sok szép hely elfér

Milano az a fajta város, ahol a sok autó és nem kifejezetten szép utca között aranyat találsz. (Néha szó szerint, ha már ott csoportosulnak a világmárkák.) Íme, az „ezt mindenképp látnod kell!” lista.

Ahol a felhők között jársz

Oké, szinte sablonos rögtön a Duomoval, azaz a dómmal indítani a felsorolást, de el kell ismernem, csodaszép. Az egyik leghatalmasabb templom, amit valaha láttam, belül fehér derengéssel és olyan alaposan kidolgozott üvegablakokkal, hogy a Biblia különböző jelenetei szinte táncra perdülnek, ha rájuk nézel. Arról nem is beszélve, hogy milyen, amikor a tetején vagy: ahogy a gyönyörű szobrok, ívek és vízköpők között flangálsz, A párizsi Notre-Dame és annak tökéletesebb változata, A Notre-dame-i toronyőr jár a fejedben, és arra gondolsz, nem is volt olyan rossz sorsa ennek a Quasimodónak. Pláne abban a verzióban, amelyikben a vízköpők énekeltek. (Arról nem is beszélve, hogy a Duomóhoz tartozó múzeumban is sok érdekes szobrot láthatsz. Megdöbbentően sokat.)

A temető, ami olyan, mint egy múzeum

Vagy egy csodaszép park. Erre gondolhatsz, amikor a Cimitero Monumentale hatalmas épületéből lepillantasz a több száz méteren elterjedő, izgalmas temetőre. Klasszikus szobrok, bibliai és kulturális utalások, obeliszkek, számtalan érdekes és egyedi koncepció egy-egy sírhoz kapcsolva. A sírokat nézve gyakran úgy érzed, már-már ismered azt az embert, aki benne fekszik, de legalábbis élete történetének egy szeletét. Ráadásul mindez egy szép, őszi napon nem is creepy.

Futurisztikus utópia

Pont ilyen Milano modern része, amire a központi vasútállomásról a temetőbe sétálva akadhatsz rá. Ahogy körbenézel a főképp üvegből, fémből és betonból álló modern terecskén, amit egy szökőkút és egy vicces csöves játék díszít (ha beleszólsz a csőbe, a másik szinte valaki meghallhatja, mit mondasz), és ahol mosolygó, boldog emberek sétálnak a gyerekeikkel, arra gondolsz, vagy mindenki be van szívva, vagy ilyen lehet a futurisztikus utópia. A maga módján lenyűgöző.

Velence mindenhol

Velencéhez hasonlítják Navaglit, a csatorna-negyedet, ahol egy kis patakot követve hangulatos olasz kis házak között sétálhatsz (amik amúgy nem igazán jellemzik Milanót), beülhetsz egy hangulatos étterembe (ha van rá pénzed), vagy rábukkanhatsz a stratégiailag kiválóan elhelyezett képregény boltra (Olaszországban imádják a képregény boltokat). Kifejezetten ajánlom így karácsony környékén, kivilágítva igazán hangulatos!

Abszolút káosz. Vasember Yodával a fején, Micimackóval a kezében 
egy Star warsos táskát tart.

Kastély kerttel

Ez a nem valami fantáziadús alcím a milánói Castellót takarja, amelynek a kertje egészen a Diadalívig vezet. A Castello nagyon hangulatos és meglepően üres estefelé, ilyenkor is érdemes elmenni oda, hogy turistatömeg-mentes pillanataidban arra gondolj, milyen menő lenne itt lakni vagy bentlakásos iskolává alakítani, és itt tanulni (már Sötét Varázslatok Kivédését meg ehhez hasonló dolgokat). Nappal pedig a kertje bűvölhet el, ősszel az ezernyi színével és a kedves vizeivel.

Kert kastély nélkül

Persze van másik parkja is Milanónak. Közel a Stazione Centráléhoz (azaz a központi vasútállomáshoz) találod a Repubblicát, amely tökéletes arra, hogy összeszedd a gondolataidat a nagy Milano-túra előtt, és elcsodálkozz azon, hogy kerül ide egy adag szikla a tetején egy szoborral.

A vásárló negyed

A futurisztikus utópiához hasonlóan ez is beszívott környék, csak ez az a fajta, ahol már az utcán szól a zene, nemcsak a boltokban, és az előtted sétáló metroszexuális férfiak leöltöznek téged a pályáról. Én mondom, bizarr érzés.

Swarovski pingvin!!!

Museo Novecento

Na, ez viszont nem. Nem, nem, nem, nem. Meglepően unalmas, és azontúl, hogy az ember vicces selfie-ket készíthet itt (valamint megtaláltam, milyenre fogom festeni a falam, ha saját lakásom lesz), nem igazán adott semmit. A képek többsége olyan unalmas, hogy elalszol. (De legalább 25 év alatt ingyenes.)

Ilyen lesz a falam.
Amíg egy igazi könyvespolc ki nem takarja.