Agatha Christie megint megdöbbentőt alkotott. Én legalábbis nem értem fel Hercule Poirot „kis szürke agysejtjeihez”, és nem jöttem rá, ki is a tettes. De ne rohanjunk ennyire előre! Hisz ez már a vége – amit már csak az olvasói jogok érdekében sem fogok lelőni.Hastings 1.
A kutya se látta tipikus Hercule Poirot-s regény, egy kis Hastingsszel fűszerezve. Hastings Poirot régi barátja, háborút megjárt veterán, akinek írói szempontból az a feladata, hogy Poirot szellemi nagyságát bizonyítsa. Körülbelül, sőt nem csak körülbelül; pontosan azt a feladatot látja el, amit a Sherlock Holmes-történetek esetében Dr. Watson. Méghozzá tökéletesen. Mivel ő a történtek elbeszélője is egyben (csak úgy, mint Watson), ennek nagyobb szerepe van a regényben. Az ő szemszögén keresztül látjuk a nyomozás menetét, amit azonban megelőz a már hónapok óta elkövetett gyilkosság – amire maga az áldozat hívja fel a figyelmet.
Apró eltérés a tipikustól
Ugyanis ebben a regényben rendhagyó módon nem az áldozat egyik ismerőse fogadja fel Poirot, hanem maga az áldozat, egy, már hónapokkal korábban megírt levélen keresztül, amit csak halála után adtak fel szolgálói. A levélíró egy beteges, ám kifejezetten határozott és éles eszű, és még annál is gazdagabb öreghölgy – aki pontosan tudja, hogy a rokonai közül mindenki a vagyonára pályázik, ám senki sem érdemli meg. Éppen ezért, miután az éjszaka közepén legurul a lépcsőn, ráébred, hogy bármilyen ügyesen is álcázták a dolgokat, ez nem Bob, a kutya labdája miatt bekövetkezett puszta baleset volt – valaki a családban a halálát kívánja, és nem szívesen halogatná a dolgot. Éppen ezért ír a híres, és ha kell, diszkrét Hercule Poirot-nak, egy homályos, ám sürgető levelet – amit aztán nem ad fel időben. Ám arra még van esélye, hogy a végrendeletét megmásítsa, hűséges, kedves, szerető, ám (mondjuk ki) eléggé butácska társalkodónőjére hagyva vagyonát. Aztán epebetegsége miatt meghal…
Levele szolgálói révén csak ez után kerül Poirot-hoz, aki gyilkosságot szimatolva, nyomozni kezd, Hastings ellenkezése ellenére, aki feleslegesnek tartja az egészet, hiszen Emily Arundell természetes halállal halt meg. Ez a látszólagos igazság nem állítja meg belga barátunkat, aki úgy hajt a cél felé, mint egy pödört bajuszos bulldózer – természetes sikerrel. Hat gyanúsítottja van: három közvetlen rokon, az előző örökösök; egy vőlegény; egy férj és maga a sokat örökölt társalkodónő, aki állítása szerint nem sejtett semmit…
Rövid és szubjektív óda Agatha erényeiről
Mint már írtam, én nem jöttem rá, ki a gyilkos. Természetesen, voltak olyan emberek, akiket kizártam, de köztük volt félig-meddig maga a tettes is, bár volt egy olyan pillanat, amikor erősen gyanakodtam rá. Néha elcsodálkozom azon, hogy Agatha hogyan tudott ennyi bűntényt, indítékot, bezavaró szálakat és összeesküvést kitalálni. Én, aki még a „főgonosz” bőrébe sem tudom beleélni magam, még akkor sem, ha én találom ki (vagy legalábbis próbálom…), csodálom őt ezért – bár egy kissé ijesztő is, ha belegondolsz…
Hastings 2. (…aki nekem nem hiányzott…)
Mindenesetre, nagy életművet hagyott maga után drága írónőnk, amelyből ezt a darabot tudom ajánlani. Nem olyan kiemelkedő, mint mondjuk a Gyilkosság az Orient expresszen, a Miért nem szóltak Evansnek? vagy a Tíz kicsi néger, de erős középkategóriás, ami Christienél jót jelent. A hangulata megvan, annak ellenére, hogy Poirot egészen visszafogottan beképzelt, bár Hastings eléggé idegesítő tud lenni, és az elbeszélése sem olyan szépen megfogalmazott, mint egyes Agatha Christie-regények. Persze, lehet, hogy a gyerekes részekről Bob feltűnése, és a beszélgetésbe való „beleugatása” tehet…
Kategória: Ha éppen önkínzáson szeretnél részt venni...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése