5 idegesítő embertípus, avagy hogyan borítsuk ki a turistát?

Tudod, milyen az az érzés. Az, amikor nyugisan élveznéd a jól megérdemelt nyaralást, de a fenéért nem hagyják. Az, amikor sétálsz, és gyönyörködsz a kilátásban, de egy agresszív humanoid kirángat nyugis világodból. Őket biztosan te is ismered. Vagy ha nem, hát fogod.

Az éttermi rikkancs

Ő az az embertípus, aki akkor nyaggat, amikor a legkevésbé van szükséged rá.

Képzeld el, hogy csóró magyar vagy egy néhány fokkal azért drágább gazdagabb országban, aki ráadásul önkénteskedésből keresi a kenyerét (valljuk be, ez nem igazán kifizetődő – vagyis nem anyagi szempontból). Aztán hirtelen éhes leszel, mármint nagyon éhes[1], és szeretnél beülni egy tisztességes helyre valami tisztességes kajával, amit persze először az utcára kitett menüből választanál ki anyagi és étvágyi megfontolásból is. Azonban alighogy ránézel, mit ránézel, a szemed sarkából véletlenül rásandítasz a menüre, a Rikkancs jön, megragadja a karod, és elkezd berángatni az étteremnek nevezett kínzópadra „Pizza! Very great! Eat here!” felkiáltásokkal. Naná, hogy menekülsz.

Pro tipp étteremvezetőknek! A rikkancsokat tegyétek a tiltólistára. De komolyan. Ez csak akkor tuti módszer, ha el akarod veszíteni a potenciális vásárlódat.

Nem tudom, ki ez az ember, de igen.
A Rikkancsok pont ilyen bizarr módon ijesztőek.

„Pont Annyiba Kerül, Amennyinek Mondtam, Csak Szorozd Meg Kettővel”

Ezt a hosszú nevű típust onnan ismerheted fel, hogy „rejtett költségekkel” kurtítja meg a pénztárcádat. Ő a jól ismert „Eleve A Számlához Adom A Borravalót”[2] nagytestvére, sőt, ősapja, az a személy, aki az ígérthez képest duplán árazza a dolgokat, és felháborodva pattog, ha megjegyzed neki, hogy nem igazán ezt ígérték másfél órával és egy pohár borral ezelőtt[3].

„Ajándék, De Kérem A Pénzt!”

Kérem A Pénzt: Nézd, nézd, karkötő neked!

Gyanútlan Utazó: Nem kérem, köszi.

Kérem A Pénzt: Ingyen van.

Gyanútlan Utazó: Tényleg nem.

Kérem A Pénzt: De ajándék.

Gyanútlan Utazó: De én tényleg… *KAP megragadja GyU kezét, és felrak rá két karkötőt* Akkor köszönöm.

Kérem A Pénzt: Most akkor fizess.

Gyanútlan Utazó: Öööö… de nincs nálam pénz.

Kérem A Pénzt: Amúgy honnan jöttél?

Gyanútlan Utazó: Magyarországról. És te?

Kérem A Pénzt: Afrika. Hakunamatata. Csak két eurót adj.

Gyanútlan Utazó: Tényleg nincs pénzem.

Kérem A Pénzt: Waka-waka. Egy euró?

Gyanútlan Utazó: Visszaadhatom a karkötőt, ha kell.

Kérem A Pénzt: Nem-nem. Amúgy hogy hívnak? Apród sincs?

Végül a karkötő tényleg ajándék volt, ami kicsit kárpótol azért, hogy egy másik ilyen Waka-waka a fentinél sokkal rosszabb modorral volt megáldva…

Galambok Mindenütt Egyesület

Valljuk be, egy szép napfényes napon nincs rosszabb annál a félelemnél, hogy a cirka hatszáz galambból, akik a téren cikáznak, valamelyik bizony alaposan le fogja szarni a kedvenc kabátodat. Amit persze ki sem tudsz igazán mosni, hiszen éppen nyaralsz. Arról nem is beszélve, hogy amikor ezt a cirka hatszáz galambot egy játékosabb kedvű kutya repülésre ösztökéli, mind a hatszázan a te fejedet veszik célba.

Nyugis időszakokban pedig kisbabák fején császkálnak. Igen, láttam. A felelősségteljes szülők pedig nem siettek elkergetni a karmos kis bestiát.

(Oké, ők nem emberek. De majdnem olyan idegesítőek.)

… és persze a többi Turista

Hiszen mi mindenhol ott vagyunk, de legalábbis minden olyan helyen, amit valaki valamikor valamiért érdekesnek kezdett nevezni. Tízen, százan, ezren lepjük el a fontos városokat, és a fő ismertetőjelünk, hogy a) a legrosszabb helyen és pillanatban állunk meg, hogy egy pillantást vessünk a térképre, és b) a koordinációs képességeinket verik az emberek a The Sims első részében. Bravi, bravissimi!

---

[1] Én az a típus vagyok, aki hirtelen és nagyon lesz éhes, szerintem ilyenkor leesik a vércukrom a béka nemesebbik fele alá, vagy valami. Azért annyira még nem súlyos, hogy ki kéne vizsgáltatni.

[2][2] Őt sem kedvelem. Szeretem eldönteni, hogy mennyit érdemel az adott pincér. Mert persze mindig ott történik ez, ahol fabatkát sem.

[3] De most komolyan. Tíz eurót akartak elkérni egy pohár borért. Akkor sem fizetnék ennyit érte, ha történetesen piszkosul gazdag lennék, mert minek?! Pláne, hogy egy üveg valami hasonlót meg három-négy euróért kap az ember lánya az Eurovalamiben, amit valószínűleg spórolásra találtak ki.

Gödörben - 10. fejezet - Százhuszonegy év

Bemegyek Ray után az ajtón, teljesen felkavar, amit mondott. Százhuszonegy év?! Százhuszonegy?! Egy ideig elképedve ismételgetem magamban. Ray nem néz ki többnek huszonnégynél, kivéve, ha morcos vagy megtört.

Most már azt is lehet tudni, miért olyan, amilyen. Százhuszonegy év ezen a nyüves helyen, és mindenki bekattan. Egyszer ugyan megfordul a fejemben, hogy ezt csak kitalálta, és mondjuk maximum, ha négy éve él itt, de aztán elvetem a dolgot. Ő maga az élő bizonyíték arra, amit mondott.

Természetesen már nincs a nappaliban, éppen bezáródik a szobájának ajtaja. Jeremy hitetlenkedve néz rám.

– Ki ez az alak, és mi történik itt, Abbey? Hogyan keveredtél ide, és mégis mikor?

Megvonom a vállam.

– Én is ugyanúgy beleestem ebbe az átkozott Gödörbe, mint te. Nem tudom, mi folyik itt, Rayről most tudtam meg igazából minden fontos dolgot… és még így is ködös az egész. De most biztosan totál ki van borulva.

Még Majonéz is csendben van. Nem sündörög körülöttünk, csak felugrik a kanapéra, a karfára hajtja a fejét, és értelmes-szomorú szemekkel néz rám.

– Nem vagy szomjas, Jer? Vagy éhes? – kérdezem csendben, Ray ajtaja felé pillantva.

Milano, avagy nagy városban sok szép hely elfér

Milano az a fajta város, ahol a sok autó és nem kifejezetten szép utca között aranyat találsz. (Néha szó szerint, ha már ott csoportosulnak a világmárkák.) Íme, az „ezt mindenképp látnod kell!” lista.

Ahol a felhők között jársz

Oké, szinte sablonos rögtön a Duomoval, azaz a dómmal indítani a felsorolást, de el kell ismernem, csodaszép. Az egyik leghatalmasabb templom, amit valaha láttam, belül fehér derengéssel és olyan alaposan kidolgozott üvegablakokkal, hogy a Biblia különböző jelenetei szinte táncra perdülnek, ha rájuk nézel. Arról nem is beszélve, hogy milyen, amikor a tetején vagy: ahogy a gyönyörű szobrok, ívek és vízköpők között flangálsz, A párizsi Notre-Dame és annak tökéletesebb változata, A Notre-dame-i toronyőr jár a fejedben, és arra gondolsz, nem is volt olyan rossz sorsa ennek a Quasimodónak. Pláne abban a verzióban, amelyikben a vízköpők énekeltek. (Arról nem is beszélve, hogy a Duomóhoz tartozó múzeumban is sok érdekes szobrot láthatsz. Megdöbbentően sokat.)

A temető, ami olyan, mint egy múzeum

Vagy egy csodaszép park. Erre gondolhatsz, amikor a Cimitero Monumentale hatalmas épületéből lepillantasz a több száz méteren elterjedő, izgalmas temetőre. Klasszikus szobrok, bibliai és kulturális utalások, obeliszkek, számtalan érdekes és egyedi koncepció egy-egy sírhoz kapcsolva. A sírokat nézve gyakran úgy érzed, már-már ismered azt az embert, aki benne fekszik, de legalábbis élete történetének egy szeletét. Ráadásul mindez egy szép, őszi napon nem is creepy.

Futurisztikus utópia

Pont ilyen Milano modern része, amire a központi vasútállomásról a temetőbe sétálva akadhatsz rá. Ahogy körbenézel a főképp üvegből, fémből és betonból álló modern terecskén, amit egy szökőkút és egy vicces csöves játék díszít (ha beleszólsz a csőbe, a másik szinte valaki meghallhatja, mit mondasz), és ahol mosolygó, boldog emberek sétálnak a gyerekeikkel, arra gondolsz, vagy mindenki be van szívva, vagy ilyen lehet a futurisztikus utópia. A maga módján lenyűgöző.

Velence mindenhol

Velencéhez hasonlítják Navaglit, a csatorna-negyedet, ahol egy kis patakot követve hangulatos olasz kis házak között sétálhatsz (amik amúgy nem igazán jellemzik Milanót), beülhetsz egy hangulatos étterembe (ha van rá pénzed), vagy rábukkanhatsz a stratégiailag kiválóan elhelyezett képregény boltra (Olaszországban imádják a képregény boltokat). Kifejezetten ajánlom így karácsony környékén, kivilágítva igazán hangulatos!

Abszolút káosz. Vasember Yodával a fején, Micimackóval a kezében 
egy Star warsos táskát tart.

Kastély kerttel

Ez a nem valami fantáziadús alcím a milánói Castellót takarja, amelynek a kertje egészen a Diadalívig vezet. A Castello nagyon hangulatos és meglepően üres estefelé, ilyenkor is érdemes elmenni oda, hogy turistatömeg-mentes pillanataidban arra gondolj, milyen menő lenne itt lakni vagy bentlakásos iskolává alakítani, és itt tanulni (már Sötét Varázslatok Kivédését meg ehhez hasonló dolgokat). Nappal pedig a kertje bűvölhet el, ősszel az ezernyi színével és a kedves vizeivel.

Kert kastély nélkül

Persze van másik parkja is Milanónak. Közel a Stazione Centráléhoz (azaz a központi vasútállomáshoz) találod a Repubblicát, amely tökéletes arra, hogy összeszedd a gondolataidat a nagy Milano-túra előtt, és elcsodálkozz azon, hogy kerül ide egy adag szikla a tetején egy szoborral.

A vásárló negyed

A futurisztikus utópiához hasonlóan ez is beszívott környék, csak ez az a fajta, ahol már az utcán szól a zene, nemcsak a boltokban, és az előtted sétáló metroszexuális férfiak leöltöznek téged a pályáról. Én mondom, bizarr érzés.

Swarovski pingvin!!!

Museo Novecento

Na, ez viszont nem. Nem, nem, nem, nem. Meglepően unalmas, és azontúl, hogy az ember vicces selfie-ket készíthet itt (valamint megtaláltam, milyenre fogom festeni a falam, ha saját lakásom lesz), nem igazán adott semmit. A képek többsége olyan unalmas, hogy elalszol. (De legalább 25 év alatt ingyenes.)

Ilyen lesz a falam.
Amíg egy igazi könyvespolc ki nem takarja.

Gödörben - 9. fejezet - A hetedik napon

Miután Ray egy hatalmas, és tippjeim szerint igencsak halálos sebet vágott az indiánon, kihúzza belőle a kardját. Már várom, hogy felnyögjön és összeessen az illető, ám ennél furább dolog történik, egyszerűen köddé válik. Szó szerint: véres test, majd egy emberméretű szürkeség, végül az üres levegő.

Tátott szájjal, enyhén megzavarodva bámulok. Egy dolog arról hallani, hogy Ray már ölt, és egy másik látni is a dolgot. Köddé váló hullával.

Ray egy pillanatig a mozdulatba fagyva áll, majd kiegyenesedik, elrakja a kardját, és megfordul. Lebukok, azt még elkapom, hogy felém pillant.

– Most már előjöhet, Miss Kinsey – hallom, ahogy hív.

Egy kicsit hezitálok, próbálom eldönteni, hogy mit kéne tennem. A bennem lévő túlélési ösztön azt súgja, meneküljek, fussak el, el innen, ahol gyilkoltak, az eszem pedig így válaszol: mégis hova? És kihez? Eddig Rayjel voltam. Ha meg akart volna ölni, már megtette volna.

Kihúzom magam, és odasétálok hozzá.

Gödörben - 8. fejezet - Beszélgetések

– Szóval… Hajtóvadászat, indiánok meg vérszomj – veszek egy nagy levegőt, miközben összegzem az elkövetkezendő napokat.

– Igen – válaszol Ray. – De mondom, itt biztonságban vagyunk, csak ne hagyjuk el a házat és a kertjét.

– De én el szeretném hagyni! – csattanok fel. Érzem, hogy elönt a pánik.

Mély levegő, be-ki, be-ki, ahogy tanultam. Be-ki.

Hiányzik a régi életem. Az, ahol normálisan beszáríthatom a hajam, van egy franciaágyam, az emberek kedvesek velem, és mellesleg senki sem akar megölni. Nem úgy, mint az utóbbi hat napban.

Be-ki, be-ki.

Saját szoba, körömlakk, család, csókok, könnyed, gondtalan élet.

Be-ki, be-ki.

Gyilkosok, kígyók, vér. A szüleim talán már kerestetnek… Vagy elindultak haza!

Be-ki…

Ray szembefordul velem, megragadja a vállaimat.

– Nyugodjon meg, Miss Kinsey.

Be-ki, be-ki.

– Próbálok – fújok ki egy újabb adag levegőt. – De elég nehéz így, hogy… Én csak…

Nem tudom, Ray mit láthat az arcomon, de felkiált.

– Ne, Miss Kinsey!

– … haza akarok menni!

Megjelenik a szobám képe a fejembe, halvány barackszínű falaival, a poszterekkel, fotókkal a haverjaimról és Joshról. Hirtelen éles fájdalom hasít a szívembe, összegörnyedek, könnyek szöknek a szemembe. Hallom, hogy Majonéz felnyüszít.

– Ne – nyögöm ki. – Mi ez? Miért történik velem ez?

Gödörben - 7. fejezet - Betegszoba

Tüsszögni kezdek, és kinyitom a szemem. Valami éles-szúrós szag áramlik felém, majd egy fehér csík mozdul meg az arcom előtt. Fel akarok emelkedni, de a fehér csík lecsap a vállamra, és óvatosan visszanyom. A jobb karomat is lefogja.

– Maradjon nyugton, Miss Kinsey, ne mozogjon. És próbáljon meg ébren maradni, ez nagyon fontos!

– Ray… – nyöszörgöm. – Hányingerem van.

– Igen, de maga erős kislány, és kibírja. Ahogy ezt is, talán egy kicsit csípni fog –mondja, és a jobb karomnál matat.

– Nem vagyok… – kislány, akarom mondani, de ekkor fájdalom hasít a karomba, és iszonyatosan csípni kezd. Felkiáltok.

– Nyugalom, Miss Kinsey, tudom, hogy ez most egy kicsit fáj, de fontos – csuklik el Ray hangja. Egy pillanatra elhallgat, majd ingerülten folytatja. – Hogy nézett ki az az istenverte kígyó?!

– Kígyó? Milyen kígyó? –nyögöm, és megpróbálok Rayjel maradni, ahogy kérte.

Gödörben - 6. fejezet - Délutáni séta

Mikor felébredek, már vagy dél lehet. Majonéz úgy döntött, megbocsájtja nekem az előző esetet, és mellém kuporodott a kanapéra. Ránézek a mobilomra, amit a dohányzóasztalon hagytam, és megállapítom, hogy egész jól tippeltem. Ez a harmadik napom a Gödörben, és tizennyolc perc múlva dél.

Megpróbálok anélkül kimászni a kutyám mellől, hogy felébredne, ami elég nehéz, tekintve, hogy az oldalát teljesen a hasfalamnak nyomta. Nyilván fel is ébred, amikor megmozdulok, vet rám egy lapos pillantást, majd miután kimászok mellőle, folytatja az alvást. Bevánszorgok a fürdőbe, felmérem magam a tükörben, és megállapítom, hogy a hajam megint egy szénakazal, meg úgy általánosságban eléggé lestrapált látványt nyújtok. A ruháim meg totál koszosak. Nincs mit tenni, leveszem a felsőm és a nadrágom, azzal az elhatározással, hogy most azonnal kimosom őket.