We are all mad here, avagy „őrültek” között éltem

Azt hiszem, életem egyik legérdekesebb karácsonyi-szilveszteri időszakát tudhatom magam mögött. Különböző okokból Brüsszelben kötöttem ki, egy olyan házban, ahol önkéntesek és mentális problémával rendelkező emberek laknak együtt – most ez utóbbiakról szeretnék írni, mivel 11 nap alatt kialakult bennem valamilyen talán erősen egyoldalú, karácsonyi hangulattal átsütött, de azért valós kép.

Mivel nem érzem helyesnek, hogy egy az egyben kiadjam őket (más ez, mint amikor az elképesztő turistákról ír az ember – a turisták elvileg teljesen tudatában vannak a cselekedeteiknek), alakítani fogok egy kicsit a róluk leírt képen. Vagy nem. Ezt sosem fogod tudni, és nem is ez a lényeg.

Sosem hittem, hogy valaha is Eminem fog a blogomra kerülni, de...

A Star Wars-rajongó

A személyes kedvencem nyilván ő. Az a lelkes fiatal srác, aki mikor meghallja, hogy te is szereted a Star Warst, megmutatja terebélyes gyűjteményét: az összes DVD-t, a fénykardokat, a lézerpuskát, mindent. Aztán persze rávesz arra, hogy megnézzetek egy részt (sajnos sorban halad, így Jar Jar Bingsszel kezdetek), így rájöhetsz arra, hogy nála a filmnézés egészen mást jelent, mint egy átlagos embernél. Hiszen mit ér az egész, ha az ember nem rántja elő a saját kardját, mikor a többi Jedi is párbajozik? Vagy nem lő Padme Amidalával együtt a gonosz droidokra?

Én, én, én és én

Ez a nő állítólag nagyon lusta. Ha éppen nem érzi úgy, hogy megéri a munka, annyira kerüli, hogy inkább a kórházban köt ki helyette. Szó szerint, probléma persze testileg nincs, így aztán az értetlen orvosok hívják a házat, hogy itt ez a nőszemély, azt mondja, van valami baja, de ők nem találtak semmit, most mi legyen.

Ez a nő állítólag csak magával törődik. Egy idő után te is láthatod, árad a gesztusaiból, abból, hogy gond nélkül közbevág, ha valaki éppen dumál, vagy megrángatja az ember ruháját, mikor az éppen mással folytat párbeszédet. Aztán, ahogy közeledik a karácsony és a hazalátogatás, minden megváltozik. Segít a többieknek, már-már anyáskodik azokkal, akiknek súlyosabb mentális problémája van, mint neki, viccelődik mindenkivel, és teljesen random ajándékot hoz az új embernek, azaz neked. A karácsony varázsa lenne?

A virágosat, és csak a virágosat

Talán neki van a legnagyobb „problémája” „odabenn”, amit kívülről is láthatsz, kicsit lassú mozdulataiból és az arckifejezéséből, amit időről időre felülír egy sugárzó mosoly, ha megörül valaminek vagy valakinek. Szerencsére azt csak hallomásból tudod meg, hogy akörül forog a világa, ki fogja aznap megfürdetni éppen, és ami még fontosabb: vajon a virágos felsőjét kapja meg, vagy valamelyik másikat kell elviselnie – akkor bizony kitör a harmadik világháború!

A teljesen őszinte

Ő az, aki sötét képpel méreget mindenkit, és nyilvánvalóan az arcára van írva, ha valami nem tetszik neki. Vagy éppen valaki. Nem rejti el az indulatait, néha sötéten szitkozódik a bajsza alatt, de ha megkérdezik mi a baj, nem tudja elmondani, vagy éppen nem mondhatja el. Annál őszintébb, amikor azt kérdezik meg, kedvel-e téged, a hirtelen odatévedő (átmeneti) új embert. A sorsdöntő válasz az, hogy „nem igazán”.

***

Engem teljesen lenyűgöztek ezek az emberek, még akkor is, ha a felét sem értettem annak, amit mondtak. (Nem tudok franciául, így a beszélgetéseink eléggé meg voltak lőve, általában nyüszítettem valakiért, hogy fordítson nekem. Azt persze megértettem, amikor a Star Wars srác azt kérdezte, nézünk-e együtt filmet, csak éppen válaszolni nem tudtam…) Bár már voltam ilyen típusú házban, sőt Magyarországon egy hatalmas pszichiátriára is ellátogattam[1], itt volt időm alaposabban megismerni ezeket az embereket.

Az egyik barátom azt mondta, ő nem tudná elképzelni, hogy köztük éljen. Nekem ez nem okoz gondot, persze az egész életemet nem tölteném itt[2]. Tudom, hogy mindenkinek megvan a maga hülyesége, amire oda kell figyelni, ha szorosabb kapcsolatot alakítunk ki. Jelen esetben csak az a különbség, hogy ezek az emberek sokkal hamarabb felfedik a sajátjukat, mert nem akadályozza őket ebben a társadalmi megfelelés vágya. Egy másik ismerősöm pont ezért néha szeretne a helyükben lenni: kényelmesebb az, ha az ember kizárhatja az olyan riasztó híreket, mint terrortámadás, és helyette, mondjuk, fénykardpárbajt hívhat, vagy a ruhái között válogathat. Nem hajtja sem a társadalmi nyomás, sem a belső vágy, hogy a rémisztő eseményekkel foglalkozzon, mivel nem érzi, hogy ez az ő világát befolyásolná.

Én éppen ezt nem akarom. Csodás lehet ilyen típusú félelem nélkül élni, de tudom, hogy bár az ő világuk valami kisebb körül forog, éppen ugyanúgy forog, mint a miénk. Csak ők más dolgoktól félnek, másnak örülnek, más dühíti fel őket. Néha pedig ugyanaz, csak jobban és napi szinten. (Azt például nőként teljesen megértem, hogyan akadhat ki valaki a ruhatárán vagy éppen annak hiányosságain[3].)

"nyugi,
mi mind őrültek vagyunk itt"

De közben a világ számomra annyival színesebb ennél. Annyi, de annyi minden van, amin még az ember kiakadhat, és én bizony szeretem váltogatni, min akadok ki éppen (és így mit győzök le). Nem szeretném azt mondani, hogy az ő világuk nem teljes, mert ezt mégis ki dönti el és hogyan? Nekik is van családjuk és barátaik, érzelmeik és érdeklődési körük, sőt engem nagyon sok mindenben emlékeztetnek az „átlagos” emberekre (fogalmazzunk úgy, hogy jobban látom a hasonlóságokat, mint a különbözőségeket). De annak örülök, hogy engem a biológiai folyamataim kevésbé korlátoznak le, most már tudom értékelni a félelmeimet legalább annyira, mint a vágyaimat.

Hiszen olyan jó váltogatni, hogy az ember min akad ki éppen.

(Ui.: ez a bejegyzés mindennemű pszichológiai tudás nélkül született meg, pusztán tapasztalatok és a hallottak alapján. A következtetések tévesek lehetnek szakmai szempontból.)

---

[1] Nem, nem tartottak bent. :D

[2] De az egész életét mindenki a családjával töltené szerintem.

[3] Ez a kiakadás nálam exponenciálisan növekszik a randi/buli közeledtével…

Gödörben - 14. fejezet - Félelmek 2.

A lövés hangja megijeszt, egy pillanatra ledermedek. Magamon kívül két emberről tudom, hogy fegyvere van, Rayről és Bennetről. Bárki is lőtt, nem tetszik ez a hang.

– Menj vissza, Jer! – mondom az öcsémnek.

– Lőttek! Dehogy megyek!

– Nem akarom, hogy bajod essen! Nem engedem, hogy gyere!

Jeremy fintorog, mint mindig, ha valami ésszerűtlent hall.

– Jó pár centivel magasabb vagyok, és nem egy kilóval több, mint te, szerinted meg tudsz álltani? Közben meg Raynek valami baja eshet…

– Jaj, oké! – toporzékolok tehetetlenül, majd elkezdek futni a hang irányába. – Csak tudnám, miért nem vagy képes legalább egyszer rám hallgatni!

Jeremy követ, sőt még azt is érzékelem, hogy egy Majonéz nagyságú fehér folt robban ki a nyitva felejtett bejárati ajtón. A kutyám lelkesen szalad velem bárhová, még oda is, ahová én nem akarok. Rohanás közben megkérdezem magamtól, hogy mégis mi a fenét csinálok. Meglehet, hogy Ray bajban van, de mi van, ha egyenesen Bennet kitárt karjaiba szaladok? Ki tudja, ki vagy mi vár rám… De Rayt sem hagyhatom cserben. Nem csak azért, mert ő ismeri legjobban ezt a helyet, ő a legerősebb hármunk közül és tartja fenn a ház védelmét. Valamint nem is csak azért, mert bajtársfélék lettünk, még ha sok nézeteltéréssel is.

Ha most meghalna, az az én hibám lenne.

Amszterdam, avagy a világ (egyik) legellentmondásosabb városa

Anna Frank háza és A szex múzeuma, templomra néző prostituáltak, mese- és óvszerbolt, valamint a történelem és a fű illatának egyvelege adja Amszterdam jellegzetességét. Bár csak egy napot töltöttem a holland fővárosban, az ellentmondásosságával eléggé megfogott.

Szex and the museum

Ha lenne egy TOP 10-es lista azokról a városokról, amelyekben a turisták az őrületbe kergetik a bicikliseket, Amszterdam biztosan előkelő helyen szerepelne rajta. Itt nincs idény, még télen is hatalmas tömeg hömpölyög az utcákon – és még hatalmasabb sor kígyózik az Anna Frank Ház előtt, ami meg is magyarázza, hogy miért nem néztem meg azt a múzeumot, amelyik a legjobban érdekelt, és arról az íróról szól, akinek nagy rajongója lettem a nyáron (meg azt a helyszínt, ahol Hazel és Gus először csókolózik persze). Hasonló volt a helyzet Madam Tussaud helyi múzeumával is. Szerencsére vannak olyan kiállítások, ahol elfér az érdeklődő embersereg. Ilyen például A szex múzeuma, amely amennyire furán és röhejesen hangzik, annyira sok mindennel operál. Bevallom, nekem az hiányzott, hogy történelmi sorrendben vegyék végig az emberi szexualitás alakulását[1], de így is nagyobb és igényesebb volt ez a kiállatás, mint gondoltam, és csak néha hajtott látványosan a látványosságra (bár a végén már unalmas volt az a sok kép).

Ez az a ház

Marilyn

Amszterdam hírhedtsége a fűre és a szexre épül, így nem meglepő, hogy a kettő egyvelegén végigsétálva juthatunk el az Oude Kerkhez, Amszterdam legrégebbi templomához. Szerintem eléggé sok mindent elárul a városról az, hogy a templomra pirossal megvilágított, enyhén hiányos öltözetű nők néznek, huncut mosollyal hívogatva a rájuk pillantó turistákat vagy egyszerűen csak nem törődőn ülve a kirakatban. Ezek után igazán nem kellett volna meglepődnöm, amikor egy nagy és igényes óvszerboltba botlottam, ahol aztán mindenféle gumit kapni – vége annak a kornak, amikor az eper íz nagyszám volt, itt bizony kézzel festett figurákat vásárolhatsz, elvégre mindenkinek az az álma, hogy egy kézzel festett zsiráf is helyet kapjon az ágyban. Emellett kaphatsz meleget, hideget, fűízűt, világítósat, vibrálót, stb., és megtudhatod, mi az igazi méreted/mérete a pasidnak[2].

Oude Kerk

Az Oude Kerk előtt

Mesevilág

Ha már kézzel festett dolgokról van szó, Amszterdamban található az egyik legmeseszerűbb bolt. A fantasy üzletet gyönyörű szobrokkal töltötték meg, minden egyes figurának saját neve és személyisége van, a selejtes példányokhoz pedig nem csak azt írják ki, mekkora kedvezménnyel veheted meg, hanem azt is, hogyan mentek tönkre („Ez a téltündér túl sok időt töltött a hidegben, és letörött a füle”). Igazán fantáziadús! Emellett ruhákat, füzeteket, ékszereket, táskákat, képeslapokat, meg különféle ázsiai cuccokat is vehetsz itt. Ami engem meglepett, hogy az emberek vesznek is! Halvány fogalmam nincs, hol és milyen gyakran hasznosítják a fantasy ruhákat, de nem egy embert láttam, aki olyannal közelített a kasszához.

Cannabis Ice Cream?

Ha már Amszterdam, akkor fű alapon kipróbáltam egy fűízű nyalókát is (jó gusztustalan volt, nulla hatással, de azért valamilyen kifacsart módon finom is), meg persze nyilván fel kellett mérnem a coffee shopokat is, ahol füvet bármikor vehetsz (ha elmúltál 18), viszont cigarettára nem gyújthatsz (íme, Amszterdam újabb ellentmondása).

Teljes belátás

A város hírhedtebb részén amúgy legalább kétméterenként megcsapja az orrodat a fűszag, ettől leginkább akkor szabadulhatsz meg, ha beleveted magad a csatornarendszerbe, ahol a part mentén gyönyörű házak várnak, abszolút belátással. Mivel olyan anya mellett nőttem fel, aki sötétedés után nemcsak a függönyt húzza be, de a redőnyt is abszolút kizárásos funkcióra állítja már jóval alvás előtt (igen, az őrületbe kerget vele), engem sokkolt, hogy a hollandok nemcsak a sötétítő használatát mellőzik, de rendes függönyük sincs, így még csak el sem fátyolozzák az Ikea-katalógusba illő konyhák és nappalik látványát. Olyan szépen berendezett lakásokat láttam itt, hogy megszakadt a szívem, amiért nem költözhetek be azonnal.

Ez nem az a templom

A csatornarendszer

Emellett még ajánlom mindenkinek a Vondelparkot, Amszterdam legnagyobb parkját, amely sötétben is elég jól nézett ki, szóval meg merem kockáztatni, hogy világosban is hasonló a helyzet, valamint azt, hogy egy napnál többet töltsenek a városban (Van Goghra állítólag legalább fél nap kell, így az nekem kimaradt), és kb. két hónappal hamarabb, online vegyék meg a belépőt az Anna Frank Házba (akkor soron kívül bemehetsz, vagy mi).

---

[1] Hashtag: furcsa elvárások a szexszel kapcsolatban.

[2] Na jó, ez utóbbit csak otthon mérheted le, de pontos és szakszerű instrukciókat kapsz hozzá.

Gödörben - 13. fejezet - Holmes 2.0

Megvannak a módszereim arra, hogy eltereljem egy kényes, zavaró vagy fájó témáról a gondolataimat. Általában ilyenkor húzok el shoppingolni, de mivel még egy apró vegyeskereskedés sincs ezen a nyavalyás helyen, nemhogy egy tisztességes pláza, ezt most hanyagolom, és a B tervem választom. (Amelyet voltaképpen sokkal jobban szeretek, mint az A-t. Hasznosabb és rövidebb időn belül nyugtat meg, csak nem annyira menő. És nem növeli a rózsaszín, csipkés topjaim számát.)

Valami olyasmit csinálok, amit Ray is, csak ő kint az „edzőtermében”. Ennek ellenére, amikor kicsit izzadtan és a szokásos ingje helyett trikóban belép a bejárati ajtón, meghökkenve hátrahőköl.

– Mi a fenét csinálsz, Abbey?! – kiált fel.

Lassan, a megadott ütem szerint kiengedem a levegőt. Élvezem, hogy az izmaim húzódnak a lassú, mégis megerőltető mozgás miatt.

Jeremy felpillant a jegyzeteiből. Mikor Ray kiment edzeni, én pedig elkezdtem megfelelően nyugtató mederbe terelni a gondolataimat, ő annak látott neki, amihez nagyon ért: rendszerezni kezdte a sajátjait. Azóta is listát ír a megtudott információkról. Állítom, hogy a következtetéseinek is szánt egy oszlopot.

Az én listáim mindig rendszertelenebbek, mégis sokkal jobban átlátom őket. Bár eddig leginkább bevásárlandó cuccokról szóltak, azokat annyira nem nehéz.

– Jógázik – feleli helyettem. – Ekeállás.

– És mi az a jóga? – kérdezi Ray még mindig elborzadva.

Talán kevésbé rázná meg a dolog, ha nem meredne a fenekem a levegőbe.

Gödörben - 12. fejezet - Félelmek 1.

Besétálok a házba. Kezd lankadni a lelkesedésem, amit Ray mondott teljesen elvette a kedvem. Pedig eddig magamban egészen pörögtem, örültem neki, hogy nem annyira hosszú ideje senyvedek ezen a helyen, mint gondoltam. És mi tagadás, annak is, hogy olyan szépen elbántam a hatalmas szemfogú ocsmánysággal.

Hirtelen lefékezek, Jeremy belém sétál, halkan káromkodik.

– Mi van?!

Hiszen, ha én nem ölöm meg, végzett volna Jeremyvel, ugye?

Ray is rám néz, összehúzza a szemét.

– Mi baja, Miss… Abbey?

Ugye?

– Én csak… megöltem valakit.

8 város, 8 nap, avagy olasz barangolásaim ősszel

Az egyik nem titkolt célom az EVS-sel, hogy annyit utazzak Olaszországban, amennyire fizikailag és anyagilag csak képes vagyok. Ahogy arról nagy lelkesen hírt adtam, Milánóban több napot is sikerült eltöltenem, de az elmúlt 3,5 hónapban nemcsak ezt a várost jártam be, hanem másik nyolcra is jutott egy-egy napom. Nem elég arra, hogy felületesen kiismerjek egy várost, de arra igen, hogy valamiféle képet tudjak alkotni a hangulatáról. (És az alapján ajánlani tudjam neked. Vagy nem).

Gödörben - 11. fejezet - Csak a vegavámpírok csilloghatnak

– Nem úgy értettem, visszavonom, a vámpírok nem csillognak! Illetve, csillognak, de csak a jó, szexi, dögös példányok, akik nem akarnak embervért szívni! Választhatsz, hogy gonosz vagy, és ronda, vagy nem lakmározol belőlünk, és a napon sétálsz! – hazudtolom meg, amit az Alkonyat végén olvastam, és megpróbálok hinni benne, hogy így is van.

Mivel az életünk múlhat rajta, igazán bevetem magam.

Csak a vegavámpírok csilloghatnak. Csak a vegavámpírok csilloghatnak. Csak a vegavámpírok csilloghatnak.

A vámpír megáll, mintha elgondolkozna azon, amit mondtam, vagy válogatna az opciók közül. Végül nyilvánvalóvá válik, mit választ, az egyik percben még a fénysáv elején áll, a másikban pedig hirtelen eltűnik a szemem elől. Égett szag csapja meg az orromat, és amikor legközelebb meglátom az én ízlésemnek túlfejlett vérszívónkat, már a fénysáv túlsó oldalán áll, minket méregetve. Az nem zavarja, hogy a bőre felhólyagosodott, sőt néhol meg is égett.

Látom a szemén, hogy kajára vágyik.