Először az jutott eszembe, hogy ennek örömére írok egy olyan
bejegyzést, ami az örök favoritjaimról szól, azokról a dolgokról, amik
alapvetően meghatározzák az ízlésem. Aztán rájöttem, hogy ami a legjobban
meghatároz engem, az az írás. Márpedig most dolgozok egy nagyobb projekten, és
életemben először nem is mondom, mit érzek ezzel kapcsolatban, nehogy elmúljon.
Ráadásul érdekel, hogy milyen képet találnátok a szereplőkhöz, akiket mozgatok
ebben a történetben. Az utóbbi napokban kerestem bőszén, de sehol sem leltem hozzájuk
illőt. De hát én sem ismerek minden filmet és hírességet, erre jó, ha
segítséget kapok.
Na jó, meg reklámozni is szeretném magamat. A fantasztikus(nak
szánt) történet elolvasható itt!
A szóban forgó mű egy fantasy-féleség. Nem olyan, amiben trollok,
orkok és törpök vannak, de még csak vámpírok sem rohangálnak benne (vagy
legalábbis nem kifejezetten…). Plusz, előre szólok, a főszereplő lány
kifejezetten idegesítő a kezdetekben, de mint minden ebben a világban, ez is
változik.
Abbey Kinsey ugyanis belesik a Gödörbe, ahonnan nincs szabadulás,
ráadásul egy halom lökött indián is üldözőbe veszi, hogy megcsapolja a vérét.
Még szerencse, hogy felbukkan egy rejtélyes idegen, aki megmenti a fent
említett hölgyeményt, hogy aztán együtt próbáljanak megszabadulni abból az
átkozott, rejtélyes, veszélyes világból. Meg hogy kölcsönösen egymás agyára
mehessenek.
Mint láthatjátok, ők ketten a főszereplők, de akadnak majd főbb
mellékszereplők is. Azonban róluk később ejtek szót, ők egyelőre nagyrészt a
fejemben léteznek. Tehát lássuk Abigail Kinsey-t és Raymond Nicolas Holmest!
Abbey-nek hosszú, festett vörös haja van, és szürkés-kék szemei.
Bőre fehér, arca szabályos, tipikus „mindenhez megy” ovális fejforma, az alakja
pedig a los angelesi elvárásoknak megfelelően vékony. A történetben nagyrészt a
fehér (illetve egy idő után piszkos szürke-barna) topjában és farmernadrágjában
szaladgál, rózsaszín Converse-szel és zöld bikinivel.
Ray magas, sötétbarna haja van, mely elég hosszú ahhoz, hogy
össze-vissza meredezzen a fején. Arcéle kiálló, orra kicsit hosszú, a szemei
pedig eltérőek: egyik zöld, a másik barna (na igen, keressünk dögös, heterokróm
pasikat! :D). A történet során 1800-as évekbeli ruhákban járkál: fekete
nadrágban, lovaglócsizmában, ingben, az oldalán fegyvertáskával és minimum két
pisztollyal.
Ti kiket tudnátok elképzelni Abbey-ként és Ray-ként?
Ti kiket tudnátok elképzelni Abbey-ként és Ray-ként?
És, ha ez nem lenne elég, tényleg megírom az „engem meghatározó
favoritok” bejegyzéseimet, regényekre, mangákra, filmekre és sorozatokra
bontva. Tehát, kedves Olvasóim, rettegjetek, nagyfokú zsenialitással fogtok szembenézni
az elkövetkezendő négy bejegyzésben!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése